Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-05 / 130. szám

CSÜTÖRTÖK, 2003. JÚNIUS 5. • AKTUÁLIS* 3 Női esély­egyenlőségre 55 millió A Szegedi Ifjúsági Ház Kht. 55 millió forintos Phare-támoga­tást nyert a Középpontban a nők elnevezésű programjára. Ennek keretében tanfolyamo­kat szerveznek a munkanélküli nők felzárkóztatására, illetve segítik őket az álláskeresésben. MUNKATÁRSUNKTÓL Ingyenes felkészítő és szakképző tanfolyamokat indít hölgyeknek a Szegedi Ifjúsági Ház Kht. A Kö­zéppontban a nők elnevezésű programra ugyanis 55 millió fo­rint Phare-támogatást nyert a kht. Három helyszínen - Szegeden, Mártélyon és Algyőn - partner­szervezetek bevonásával segítik a nőket, hogy egyenlő esélyekkel induljanak a munkaerőpiacon. A tanfolyamokat gyesen és gyeden lévő anyukáknak, regisztrált, 45 év fölötti munkanélküli, illetve tartósan, több éve munkanélküli nőknek szervezik. A kht. által kidolgozott prog­ram keretében közel ezer nőnek tudnak segíteni Csongrád me­gyében. A különféle képzéseken a résztvevők kommunikációt, vállalkozói ismereteket tanul­hatnak. Ezenkívül ápolási asz­szisztenseket és falusi vendéglá­tósokat is képeznek. Különféle szolgáltatásokkal is várják a munkanélkülieket. Munkavállalási és jogi tanács­adást kaphatnak, valamint meg­tanítják őket, hogyan és miben jelenjenek meg egy álláshirdetés­Erdei iskolák Az idén a tavalyinál tízszer több, összesen 600 millió forintot kü­lönít el három tárca az erdei is­kolaprogram megvalósulásának pályázati támogatására; erről írt alá megállapodást szerdán a ho­rányi erdei iskolában Magyar Bá­lint oktatási, Persányi Miklós környezetvédelmi és Gyurcsány Ferenc gyermek-, és ifjúsági mi­niszter. A tárca vezetői sajtótájékozta­tón elmondták: a környezettuda­tos nevelés fontos része, hogy a gyerekek eredeti környezetben szerezzenek élményt, új ismere­teket a bennünket körülvevő ál­lat- és növényvilágról. Nancy Goodman Brinker Szegeden járt Az amerikai nagykövet tájékozódni jött Nancy Goodman Brinker, az Egyesült Államok magyarorszá­gi nagykövete tegnapi szegedi látogatásán hangsúlyozta: célja, hogy szorosabb együttműködés alakuljon ki Szeged és a nagy­követség között. A nagykövet, akinek gépe fél ki­lenckor landolt a szegedi repülő­téren, vendéglátóival az orvoskar szülészeti és nőgyógyászati klini­kájára autózott. Az Ormándi Ka­talin által vezetett intézetben a szegedi mellrákszűrésben szer­zett tapasztalatokról és kutatási eredményekről tájékozódott. Megtekintette az osztály műsze­reit és megismerkedett az ered­ményekkel. A női klinika után Nancy Goodman Brinker a Pulz utcai neuropszichiátriai rehabilitációs osztályra látogatott. Pető Zoltán osztályvezető egyetemi docens lapunknak elmesélte: hétfőn csörgött nála a telefon, s az ame­rikai nagykövet látogatását szer­vezők közölték, hogy Nancy Goodman Brinker szeretne egy olyan intézménybe is ellátogat­ni, ahol betegek rehabilitációjá­val foglalkoznak. A Pető Zoltánnal folytatott be­szélgetésen a nagykövet külön is kitért a skizofréniás betegek gyó­gyítására, érdeklődött a módsze­rekről és a különböző terápiák hatékonyságáról. Majd megláto­gatatta a fekvő betegeket és meg­nézett egy csoportterápiás foglal­kozást is. A klinikák meglátogatása után Botka László fogadta hiva­talában Nancy Goodman Brin­kert. A polgármester tájékoztat­ta a nagykövetet a város tervei­ről, gazdasági helyzetéről, a lo­gisztikai központ és a biopolisz Mosoly­diplomácia A nagykövet asszony a repülőtérre érkezett. Fotó: Miskolczi Róbert megvalósításáról, de szólt Sze­ged problémáiról is. A négy­szemközti beszélgetés után tar­tott sajtótájékoztatón mindket­ten hangsúlyozták: céljuk, hogy szorosabb együttműködés ala­kuljon ki Szeged és a nagykövet­ség között. FELISMERTEK A SZEGEDIEK - Ki ez a nő, hogy leállítják miatta a forgalmat? - kérdezte a Köl­csey utca sarkán unottan bámészkodó egyetemista a társaitól. ­Biztos valami színésznő - felelte bizonytalanul a barátnője. - De­hogyis! Ő az amerikai nagykövet! - mondta magabiztosan a har­madik srác. S valóban neki volt igaza. Tegnap délután ugyanis a Belvárosban sétálók találkozhattak Nancy Goodman Bunkerrel, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével. A szegediek udvarias vendéglátókként messziről „csodálták" Brinkert, aki ek­kor már túl volt a programok többségén. Délután a polgármester az új zsinagógába kalauzolta el a nagy­követet, ahol Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnö­ke és Markovics József főrabbi mutatta be neki az imaházat. In­nen az útja a rektori hivatalba vezetett, ahol Mészáros Rezső rektorral a hazai és a szegedi ok­tatás helyzetét tekintették át. ­Nagyon fontosak az egyetemnek ezek a látogatások - értékelte a vizitet a rektor. - Bármennyire is protokolláris jellegűek, a későb­bi, komoly tárgyalásokat ezeken . a beszélgetéseken lehet megala­pozni. A délután folyamán a nagykö­vet asszony egy előadás erejéig még felkereste az egyetem an­gol-amerikai intézetét is. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ •I BÁTYI ZOLTÁN Csinos asszonybizony nagyon csinos. Ám korántsem csak külle­mével, szép mosolyával nyerte el a magyarok szimpátiáját Nancy Goodman Brinker, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagy­követe. A mellrák gyógyítását segítő alapítványa széles körben tette népszerűvé az amerikai politikus asszonyt, mint ahogy az egészse­ges életmódot propagáló kezdeményezései, előadásai is figyelemre méltóak. S ami különösen tetsző egy magyarnak: az USA nagykö­vete magyarországi tartózkodása során gyorsan bebizonyította, hogy nem csak látni, de érteni is szeretné ezt az országot. fárja a magyar vidéket, s tegnap jött el az ideje annak, hogy a szegedi körzet problémáiról érdeklődjön. Ha valaki alaposabban áttekinti Nancy Goodman Brinker programiát. gyorsan észreve­szi: igyekezett minden percet jól kihasználni szegedi látogatása során. Mivel Botka László polgármester nem hallgatta el a város gondjait sem, és a négyszemközti beszélgetést követő sajtótájé­koztatón vendég és vendéglátó is azt mondta, hogy szorosabb együttműködést szeretnének kiépíteni az amerikai nagykövetség és Szeged városa között, bizakodásunk is hízhat egy keveset. Mert e diplomatikus szavak mi mást is jelenthetnének (remé­nyeink szerint), mint azt: Goodman Brinker asszony segítségével nem csupán az amerikai diplomaták, hanem az USA üzletembe­rei is felfedezik Szeged városát. Hát mit mondjak: éppen ideje len­ne. Ugyanis az a nagy tőkehenger, amiben annyira reményke­dünk a rendszerváltás óta, valahogy nem akarja elérni régiónkat. És a nagykövet asszony például kezdhetné így is a legközelebbi beszélgetését amerikai üzletemberek társaságában: uraim, tud­ják maguk, milyen remek ötlet is az a biopohsz ? Netán kitérhetne arra, mennyivel nyugodtabban landolt volna pilótája Szegeden, ha betonozott kifutópálya fogadja ? Vagy ott van a logisztikai köz­pont ötlete! Uraim, hát maguk nem látnak semmi fantáziát ab­ban, hogy Szeged lesz az unió balkáni kapuja már jövő májustól? - faggatózhatna Nancy Goodman Brinker. Hát igen, miért ne remélhetnénk, hogy a nagykövet asszony ezekről sem feledkezik meg. Mivel tudjuk, hogy a világ nagy dol­gai bizony néha egy-két ügyesen megfogalmazott mondaton múl­nak, azon sem lepődnénk meg, ha azt a tőkehengert az amerikai­ak noszogatnák nagyobb sebességre. És az az igazság, hogy efféle meglepetés elviselésére nekünk, szegedieknek, időnk is, kedvünk is nagyon lenne. Változó támogatások Az FVM Csongrád megyei hi­vatalától kapott tájékoztatás szerint több mezőgazdasági tá­mogatást módosított a tárca. MUNKATÁRSUNKTÓL Megjelent a mezőgazdasági tá­mogatásokról szóló 3/2003. (I. 24.) FVM-rendeletet módosító 57/2003. (V 28.) számú rendelet. Az eredeti támogatási rendelke­zéseket több pontban is kiigazí­tották, újra szabályozták. A leg­fontosabb változások közé tarto­zik, hogy a legalább 3 és legfeljebb 50 fejőstehenet tartó gazdák az extra minőségű tej termelése ér­dekében vezetékes fejőgépet is vásárolhatnak, rájuk nem vonat­kozik a géptámogatások felfüg­gesztése. Az ültetvénytelepítési pályázatokon el lehet számolni az öntözésfejlesztés költségeit. Az elismert tészek támogatása a jövőben az árbevétel 12 száza­léka. Ezen támogatás 60 százalé­kát kell fejlesztésre, többek kö­zött a benne használt eszközök, telephelyek vásárlására fordíta­ni. A földalapú támogatások igénybe vételének immáron nem feltétele a vetőmagról és műtrá­gyáról szóló számlák megléte. Tisztelt DEMÁSZ Részvényesek! A DÉMÁSZ Rt. Közgyűlése döntött a papír alapú részvények dematerializált részvényekké történő átalakításáról. Az átalakítás érdekében kérjük, hogy a DÉMÁSZ részvényeket fizikailag birtokló tulajdonosaink 2003. június 5. és 2003. október 31. között a Postabank Rt. kijelölt fiókjaiban történő osztalékfelvételt követően nyissanak értékpapírszámiát valamely letétkezelőnél és oda átalakítás céljából nyújtsák be részvényeiket! A DÉMÁSZ Rt. biztosítja annak lehetőségét hogy, az értékpapírszámla nyitás, illetve a részvények benyújtása az osztalék felvételével egyidőben, a Postabank Rt. kijelölt fiókjaiban kedvezményes feltételek mellett teljesíthető legyen. Az átalakítással kapcsolatos bármilyen kérdésben a DÉMÁSZ Rt. munkatársai készségesen állnak tisztelt részvényeseink rendelkezésére! Tel.: (62) 565-513 v. (62) 565-515 e-maii: demat(g)demasz.hu | IIIIIMIIIIi DÉmflSZ RT A magas színvonalú tüdőgyógyászati ellátásért elismerés a deszki kórháznak Korányi-serleg, immár harmadszor Csongrád megyében folyamato­san csökken az újonnan felfe­dezett tébécés betegek száma. A megyei tüdőgondozó-hálózat megelőző munkájának is kö­szönhető eredményért kapott a deszki mellkasi betegségek kór­háza Korányi-vándorserleget. Harmadik alkalommal kapta meg a Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Deszki Szakkórháza a Korányi-vándorserleget, amit évente annak a megyének ítél­nek oda, amelyben a legmaga­sabb színvonalú a tüdőgyó­gyászati ellátás. Az elismeréssel a Kraszkó Pál professzor vezette intézmény szakmai irányítása alá tartozó szegedi, hódmezővá­sárhelyi, makói, szentesi, csong­rádi, mórahalmi, kisteleki tüdő­gondozó és a deszki kórház mun­káját ismerték el. Az országos Korányi-intézet szakmai grémiuma által oda­ítélt vándorserleg az idén azért került Csongrád megyébe, mert az elmúlt évben megyénkben az országos átlag alá csökkent az új tébécés megbetegedések száma - kezdte az elismerés kapcsán beszélgetésünket Som­fay Attila tanszékvezető egyete­mi docens. - Országosan 100 ezer lakosból 30, Csongrád me­Deszken korszerű műszerek segítenek az orvosoknak a diagnózis fölállításában. Fotó: Gyenes Kálmán gyében kevesebb, mint 20 az újonnan diagnosztizált tébécés betegek aránya. Az utóbbi hat évben fokozatos csökkenés ta­pasztalható: 1999-ben 117, 2000-ben 108, tavaly 96 új té­bécés beteget fedeztek fel a me­gyében. Somfay Attila ezt a csökkenést a tüdőgondozó-há­lózat szakembereinek jó meg­előző munkájával is magyaráz­za. A szűrés a tüdőrák korai fel­fedezésében is fontos szerepet játszik, az átvilágítással felfe­dezett daganatos betegek 50 százaléka operálható. A deszki kórház az ország egyik legszebb gyógyító intézmé­nye. Héthektáros, gyönyörűen gondozott park veszi körül, olyan mint egy szanatórium. A kórház gazdasági igazgatója, Var­ró Margit nem kis büszkeséggel mondta: a hazai kórházak több­ségével ellentétben a deszki in­tézménynek évek óta nincs adós­sága, nem küszködnek likviditá­si gondokkal. A 188 ágyas kórházban 153 ágyon gyógyítanak tüdőbetege­ket, 35 ágy a kardiológiai rehabi­litációra beutaltaké. Az itt kezelt tüdőbetegek 40 százaléka daga­natban, 30 százaléka asztmában, hörgőhurutban, tüdőtágulásban szenved, mindössze 2-3 százalék tébécés, a többi beteg egyéb lég­zőszervi gyulladásos megbetege­dés miatt fekszik itt. A kórház több év óta a szívbe­tegek rehabilitációs intézménye is. Ide kerülnek a szívműtéten, illetve szívinfarktuson átesett betegek utókezelésre, s itt törté­nik a szívkoszorúér gyanújával beutaltak kivizsgálása is, amihez korszerű diagnosztikai műszerek állnak rendelkezésre. A deszki kórház a Szegedi Tu­dományegyetem tüdőgyógyásza­ti tanszéke, ahol angol és magyar nyelvű oktatás, valamint szakor­vosképzés, s az egyetemi tan­széktől megkövetelt kutató munka is folyik. K.K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom