Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-30 / 150. szám

\fk •BELFOLD - KÜLFÖLD" HÉTFŐ, 2003. JÚNIUS 36. Újra Kövér László a Fidesz választmányának elnöke A privatizáció leállítását kérik A Fidesz szerint továbbra is kér­dés, hogy kik gazdagodtak meg a Pannonplast-ügy kapcsán és érintettek-e mindebben Med­gyessy Péter kormányfő pénz­ügyi körei - mondta Kövér Lász­ló, a Fidesz Országos Választ­mányának újraválasztott elnö­ke szombaton a testület alakuló ülését követő sajtótájékozta­tón. BUDAPEST (MTI) A Pannonplast-ügy kapcsán egy határozatot fogadott el a választ­mány, amelyben arra kérik az or­szággyűlési képviselőcsoportot, hogy mivel a kormánypártok megakadályozták a kérdés kap­csán a parlamenti vizsgálóbizott­ság gyors felállítását, ellenzéki képviselők bevonásával részvizs­gáló-bizottságot hozzanak létre. Rogán Antal frakcióvezető-he­lyettes ismertetése szerint az Or­szágos Választmány egy másik határozatot is elfogadott, amely­ben megállapítja, hogy a szocia­listák és a szabad demokraták el­múlt egyéves tevékenységének eredményeként a magyar gazda­ság a válság felé sodródik. Mint mondta: a választmány mély ag­godalommal állapítja meg, hogy az elmúlt egy esztendő kormány­zati politikáját az egyre jelentő­sebb eladósodás, a forint elérték­telenedése, a gazdaság szereplői­nek elbizonytalanodása és az ál­lami vagyon kiárusításának szándéka jellemzi. Arra szólítot­ta fel a választmány nevében Medgyessy Péter miniszterelnö­köt, hogy állítsa le az állami va­gyon erőltetett privatizációját, amíg a vagyon értéke nem erősö­dik az európai uniós csatlakozás után elvárt szintre. Kövér László, a testület újravá­lasztott vezetője elmondta: a vá­lasztmány felhatalmazta a szö­vetség elnökét a társszervezeti megállapodások megkötésére a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel, a Kisgazda Polgári Egyesülettel és a Fidelitasszal. Hangsúlyozta, hogy megbeszélé­seket kezdeményeznek az együttműködési megállapodás megkötése érdekeben a Lungo Drommal és az MDF-fel is. Or­bán Viktor pártelnök az együtt­működés kapcsán holnap talál­kozik Dávid Ibolya MDF-elnök­kcl. Persányi Miklós is sürgeti a szigorúbb fellépést Aláírásgyűjtésbe kezdtek az állatvédők A környezetvédelmi és vízügyi miniszter szombaton helyi állatvédő szervezetek képviselőivel találkozott a Tolna megyei Fadd-Dombori­ban, aiiol egy cég vagyonőrei a napokban halálra kínoztak egy kisku­tyát. Persányi Miklós a hasonló esetek elleni tiltakozásként a helyszí­nen gyertyát gyújtott. - Ha most nem lépünk fel azért, hogy a jelenleginél komolyabb szankciók kövessék az ilyen eseteket, az ügy soha nem fog elöremoz­dulni - hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: elsőként ő írja alá azt az ívet, amelyben állatvédő szervezetek kezdeményezik, hogy a Bün­tető törvénykönyvbe kerüljön be, s ily módon minősüljön bűncselek­ménynek az állatkínzás, valamint az állatviadalok szervezése és az orvvadászat. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis mindhárom cse­lekmény szabálysértésnek minősül, amelyre legfeljebb 50 ezer forin­tos bírságot lehet kiszabni. Tíz-tizenötezren látogattak el szombaton a Tolna megyei Bo­gyiszló és Dusnok határában emelt új Duna-hídhoz és vettek részt a jövő heti avatást megelő­ző népünnepélyen. A ma még szekszárdinak, péntektől azon­ban már Szent Lászlónak neve­zett hídon népművészek és ipar­művészek kínálták portékáikat, míg a folyó két partján, az árté­ren neves együttesek, színészek léptek fel, s egy hatalmas kon­dérban tízezer adag gulyás főtt. A leghosszabb, 920 méteres hazai híd elkészülte alkalmából Csillag István gazdasági és köz­lekedési miniszter elmondta, hogy 73 év után ez az első űj Duna-híd, ami nem Budapesten épült. Hozzátette: az M9-es út ugyancsak pénteken átadandó húsz kilométeres szakasza pedig negyed százada az első olyan ko­molyabb út, ami nem a főváros­ba vezető úthálózatot erősíti to­vább, hanem megpróbálja olda­ni a Budapest-centrikus útszer­kezetet. Most még csak gyalog kelhettek át az ünnepség résztvevői a Dunán átívelő hídon, a következő hét végétől már autóval is keresztül lehet rajta hajtani. Fotó: MTI/Czéh Bálint A belügyminiszter úgy véli, gyorsan reagáló rendőrségre van szükség Megerősítik az őrsöket Izrael kivonul a Gázai övezetből Idén végzett rendvédelmi tisz­teket avattak szombaton a bu­dai várban. Az ünnepségen a belügyminiszter a rendőrkapi­tányságok és a rendőrőrsök megerősítésének fontosságát emelte ki. BUDAPEST (MTI) A jövő rendvédelmi szakembe­reinek már nemcsak a magyar lakosság, hanem az unió elvárá­sainak megfelelően is kell végez­niük feladataikat - hangoztatta Lamperth Mónika a Rendőrtisz­ti Főiskola tisztavató ünnepsé­gén. A belügyminiszter a kor­mány jövőbeli céljai és feladatai között nevezte meg egy modern, a kor színvonalán működő, gyorsan reagáló rendőrség meg­teremtését. Ismertetése szerint a célok megvalósítása érdeké­ben megkezdett rövidtávú cse­lekvési program súlypontját ké­pezi a rendőrkapitányságok, rendőrőrsök megerősítése. Az idén és a következő évben a ka­pitányságokon több mint 2200, a speciális szolgálatoknál pedig csaknem 800 tiszt és tiszthe­lyettes áll munkába. A rendőr­kapitányságok gépjárműparkjá­nak felújítására 1,5 milliárd fo­rintot költött a tárca az elmúlt időszakban. Lamperth Mónika emlékezte­tett arra, hogy az országgyűlés a közelmúltban szavazott a szolgá­lati törvény módosításáról, amelynek eredményeként egy új pótlék formájában a tisztek 8 százalékos, 10-15 ezer forintnak megfelelő bérnövekményben, a tiszthelyettesek pedig 6 százalé­kos béremelésben részesülnek. Ez a béremelés elsősorban a ka­pitányságokon, az őrsökön, a vá­rosokban, a falvakban, a kerüle­tekben dolgozó rendőrök körére terjed ki. A belügyi szakszerveze­tekkel kötött megállapodás ered­ményeként pedig január elsejéig visszamenőleg bevezették a hiva­tásos állomány körében a 100 ezer forintos diplomás minimál­bért. Az idén 176 nappali tagozatos hallgató végzett a Rendőrtiszti Főiskolán, rendőrtiszti, illetve határrendészeti, vámigazgatási és büntetés-végrehajtási szako­kon. RÖVIDEN BEZÁRTA A KAZÁNBA Kiszuperált vaskazánba zárt egy 16 éves fiút egy férfi Kiskunhalason, mivel azzal gyanúsította, hogy ta­valy nyáron több mint 300 ezer fo­rintot ellopott tőle. Szombaton egész nap dolgoztatta a fiút, majd ismét bezárta a másfél méter ma­gas, egy négyzetméter alapterületű kazánba. A férfit őrizetbe vették. RÁZUHANT A VÍZTÁROLÓ Meghalt egy kétéves kislány, amikor egy kerti zuhanyzó két­száz literes víztároló hordója ed­dig ismeretlen okból rázuhant egy pilisi családi ház kertjében. CÉLT TÉVESZTETT LÖVÉS Légpuskával okozott súlyos sérü­lést 9 éves társának egy 12 éves fiú a Baranya megyei Sárokon. A gyerekek egy céltáblára lövöldöz­tek, az egyik lövedék azonban egy vashordóról visszapattant és a fiatalabb fiú hasába fúródott. MTI-H ÍRÖSSZEFOGLALÓ Nagyszabású szárazföldi akciót indítottak tegnap Irakban az ame­rikai haderők. A Sivatagi Csörgő­kígyó fedőnevű hadművelet célja letörni az irakiak ellenállását, megállítani az amerikaiak elleni támadássorozatot és elfogni Szad­dam Húszéin bukott elnök rend­szerének szökésben lévő vezetőit. Az izraeli hadsereg ma kivonul a Gázai övezetben általa meg­szállt palesztin területekről. JERUZSÁLEM (MTI) A Gázai övezetből történő csa­patkivonást az izraeli közszolgá­lati és a katonai rádió jelentette be magas rangú tisztségviselőkre hivatkozva. Az erről szóló izrae­li-palesztin megállapodás tartal­mazza a ciszjordániai Betlehem­ből történő kivonulást is, ennek időpontját azonban még nem kö­zölték a rádióállomások által idé­zett források. Ariel Sáron izraeli miniszterel­nök átadta a Közel-Keletre érke­zett Condoleeza Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadónak azokat a részletes terveket, ame­A hét végén is folytatódtak a megszálló amerikai katonák elle­ni akciók és megmozdulások. Két amerikai katona megsebesült Bagdadban egy amerikai katonai gépjárműoszlop ellen elkövetett robbantásos támadás következté­ben. Fallúdzsában rakétavetővel támadtak amerikai katonákra is­meretlenek. A nagyobb hadműve­letekvége óta Irakban 63 amerikai lyek a palesztinok biztonsági fel­adatait rögzítik az izraeü kivonu­lás után. Sáron az amerikai nem­zetbiztonsági tanácsadóval folyta­tott tegnapi megbeszélésem is­mertette azokat az izraeü terveket is, amelyeknek célja a paleszti­nokkal szembeni korlátozások enyhítése. Condoleezza Rice üd­vözölte a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin szerveze­tek tűzszüneti tervét Izraellel. Két radikális palesztin csoport - az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai és a Népi Front Palesztina Felsza­badításáért - ugyanakkor tovább­ra is elutasítja a fegyvernyugvást. Az amerikai tanácsadó - aki a térségben a nemzetközi béketerv elfogadtatásáról tárgyal - Mah­múd Abbász palesztin miniszter­elnökkel is találkozott. és tíz brit katona halt meg. Paul Bremer, Irak amerikai civil kor­mányzója a BBC televíziónak adott nyilatkozatában úgy véleke­dett, hogy az amerikai erők elleni fegyveres támadások elszigetelt, nem központilag szervezett akci­ók. Egyúttal azt állította, hogy na­gyon jók az esélyei annak, hogy a szövetségesek kézre kerítik Szad­dám Huszeint. A végzős hallgatók tiszti esküt tettek. Fotó: MTI/Rózsahegyi Tibor Amerikai akció Irakban FŐraertesztó: SZETEY ANDRÁS • Főszerként«-helyette»: ŐREI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS jmcllőklctekl, MISKOLCZI RÓBERT líotőj, OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI IÓZSEF |s|H.ril • Délvilág azerkeMtőségvezetó: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szetkesztosegw delmagyar.szcged.hu» 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. TtL/fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tél.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. TW./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Til : 63/401-024 Tél /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. |Városi Galéria) TH./fax: 63/481-010. • KIADTA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági tax 62/442 958 HirUctésfclvétcl: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567 885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. "[Erjesztés: 62/567-864. TErjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Flóhzeiesidhegy hónapra 1240 Ft jDélmagyarországj, 1130 Ft jDélvilág) »Árus terjesztés: Délhír Rt. »ISSN 0133-02SX|Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág! • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Jánosi György szerint elkezdődött az MSZP megújítása Hosszú távra terveznek 2004-ben gazdasági növekedés lesz Ma­gyarországon, a mainál alacsonyabb inf­láció, nőni fognak a bérek, nem csökkennek a kiadások, mert nem lesznek megszorító intézkedések. Ezt Szekeres Imre mondta az MSZP országos választmányának szombati ülése utáni sajtótájékoztatón. BUDAPEST (MTI) - Az állami költségvetés körülbelül 6-7 szá­zalékkal több pénzzel fog rendelkezni, mint a 2003-as évben - mondta Szekeres Imre. A szocialista párt alelnöke szerint a jövő év cél­kitűzései közé tartozik, hogy minél többen tudjanak dolgozni Magyarországon, a bérek a gazdaság teljesítményével együtt növekedje­nek, fejlődjön az infrastruktúra és a közszol­gáltatások, megfelelő támogatást kapjon az agrárium, magasabb színvonalúak legyenek az egészségügyi szolgáltatások. Szekeres Im­re szavai szerint az MSZP javasolja, hogy a gyorsforgalmi úthálózatra fordított összeg 5 százalékáig a kistelepülési utakat fejlesszék, illetve külön pénz jusson a kistelepülési isko­lák támogatására. Az alelnök ismertette, hogy a kormány jú­liusban tárgyal a költségvetés és az adótörvé­nyek irányelveiről, augusztus végén a mi­nisztériumok javaslatait vitatják meg, majd ősszel terjesztik az országgyűlés elé. lánosi György, a választmány elnöke el­mondta, a testület mai ülésével „ténylegesen megindult a párt megújítása", mivel a vá­lasztmány megtárgyalta a párt hosszú távú programjáról szóló vitaanyagot. A politikus kifejtette, hogy a vitaanyag a hagyományos baloldali értékek mellett a modernizációt is tartalmazza. Az MSZP-s politikus kitért arra, hogy a szabadság, az esélyegyenlőség és a szo­lidaritás mellett a szocialista pártnak rugal­masan kell reagálnia társadalmi kérdésekre, problémákra, példaként a halmozott sze­génységet emlí tette. Kovács László pártelnök a választmány ülésén elmondott beszédében élesen bírálta az ellenzéket. Úgy fogalmazott: akadályoz­zák a kormány működését, a saját program­jukat kérik számon a kabineten, valamint - a Fideszre utalva - tudatosan ártanak Magyar­ország nemzetközi megítélésének. Új Duna-híd Szekszárdnál BOGYISZLÓ, DUSNOK (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom