Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-03 / 128. szám
KEDD, 2003. JUNIUS 3. Ügyvédre csaptak le a kommandósok Zsaroló elfogására kommandósokat vetett be a rendőrség. A célszemély egy szegedi ügyvéd volt, aki megpróbált elmenekülni, de a géppisztolyos rendőrök a nyílt utcán utolérték és megbilincselték. MUNKATÁRSUNKTÓL A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói kommandósok segítségét kérték egy zsarolási ügy főszereplőjének elfogásához. Az akció Szegeden, a Vitéz utca egyik házában történt, a célszemély, K. R. szegedi ügyvéd volt. Az ügyvéd egyébként észrevette, hogy feketeruhás, álarcos, géppisztolyos alakok közelednek feléjük, megpróbált elmenekülni, kirohant az utcára. Négy-öt kommandós a nyomába eredt, néhány méter után elfogták, „lefektették" és megbilincselték. Információink szerint K. R. lakáscsereügylettel több millió forinttal zsarolt meg egy szegedi asszonyt, aki a rendőrséghez fordult. A nyomozók csapdát állítottak, azt kérték a nőtől, hívja fel telefonon az ügyvédet, s mondja neki, megállapodásuknak megfelelően átadja a pénzt. K. R. két társával együtt jelent meg a Vitéz utcai házban. A lakás különböző helyiségeiben elhelyezett kamerák és mikrofonok minden mozdulatot és mondatot rögzítettek. A kommandósok akkor csaptak le, amikor már elegendő bizonyíték gyűlt össze az ügyvéd ellen. K. R. két társát kihallgatásuk után szabadlábra helyezték. Az ügyvéd ellen már korábban is folyt büntetőeljárás, több gyanús lakásügyletben vett részt. Információink szerint K. R.-t már kizárta az ügyvédi kamara. Mozgó rendelő Szegeden és Hódmezővásárhelyen A helyes szájápolás megyei útvonala Csongrád megyei általános iskolákba látogatott a mobil szűrőállomás, a Signal Dentibusz. MUNKATÁRSUNKTÓL A mobil rendelő Szegedre és Hódmezővásárhelyre hétfőn érkezett azért, hogy a 2002/2003-as tanév iskolaprogramjában szereplő napközi otthonos tanulóknak fogorvosi szűrővizsgálatot tartson. A mozgó rendelő már 115 ezer kilométert tett meg a „helyes szájápolás útvonalán", és ugyanenynyi a vizsgálatok száma is. Az érdeklődőknek - gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt - fogszakorvos végzett szűrővizsgálatot és adott szájápolási tanácsokat. A busz hétfő délután Szegeden a Kolozsvári téren, a Móra Ferenc Altalános Iskolánál, előtte Hódmezővásárhelyen a Kutasi úton, a Kozmutza Flóra Óvoda és Altalános Iskola előtt várta a gyermekeket. A fog- és szájápolási termékeket gyártó és forgalmazó cég társadalmi tevékenysége a tavalyi évtől kezdődően egy iskolaprogrammal is kiegészül. Ez a 2002/2003-as tanévben 5500 napközis gyermek támogatását jelenti az ország 124 iskolájában. A program célja, hogy a gyermekek a napköziben is mossanak fogat. A firkálok miatt a vasúti kocsik egyharmadát kellett eddig átfesteni Csongrád megye két gépészeti főnökségén, a szentesi és szegedi állomáson. Egy jármű küllemének helyreállítása esetenként háromszázötvenezer forintot tesz ki. Szegeden a kilencvenes évek közepén kezdődött a graffitiláz, miután a főváros irányából megérkeztek az első olyan szerelvények, melyek külleme megváltozott. Egy-egy vasúti kocsi teljes átfestése azonban háromszázötvenezer forintot tesz ki. A szegedi gépészeti főnökség 180 kocsijának közel egyharmadát, ötven szerelvényt kellett már átfesteni - tudtuk meg Kaposvári Pétertől, a MÁV területi igazgatójától. Frissen olcsóbb Az intercity vonatok is népszerűek a „firkások" körében: ha a vasút munkatársainak sikerül a szórófestés után egy-két nappal kezelésbe venni a kocsit, akkor a lemosás csak hatvanezer forint. Az oldószeres takarítás viszont rongálja az eredeti festést és többletmunkaerőt igényel. Ezért a járműgyártótól a vasút egyre több olyan kocsit rendel, amelyet antigraffiti műanyag réteggel vonnak be, ám egy ilyen kocsi előállítási költsége három-négymillió forinttal több, mint a hagyományos társáé. A takarítónő nagy fogása A vasút értékeinek védelmére állt fel a Vasútőr Kft., mely az ilyen és ehhez hasonló esetek felderítésében együttműködik a polgárőrséggel, a rendőrséggel, valamint a vám- és pénzügyőrséggel. Kaposvári Péter elmondta: a MÁV igyekszik minden lehetőséget megragadni arra, hogy a graffiti ellen védekezzen és megóvja értékeit. Hamarosan jutalomban részesül egy békéscsabai takarítóasszony, aki tetten érte a „fújókat", bejelentésének köszönhetően a rendőrségnek sikerült elfogni a tetteseket. A graffitifestés szabálysértésnek, rongálásnak, vagyon elleni bűncselekménynek minősül - hangsúlyozta 71iczakov Szilváira, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az ilyen firkálás a károkozás értékétől függően büntethető. A szentesi gépészeti főnökségre négy-öt naponta érkezik átpingált jármű, javításra hallottuk Makra Zoltántól, az egység vezetőjétől. Némely esetben csak néhány négyzetméternyi felületet kell újrafesteni, ám a kisebb károk elhárítása is hatalmas összegbe kerül. A vasút munkatársainak rendkívül kellemetlen, hogy miközben a komfortos utazás érdekében igyekeznek egyre tisztább járműveket adni a közönségnek, addig más oldalról törekvésüket akadályozzák. Különös önkifejezési mód A graffitiseket szubkulturális csoportként tárgyalja a szociológia. Ezek a társaságok általában 12-20 éves fiatalokból alakulnak, akik így próbálják kifejezni önmagukat, elkülönülésüket más társadalmi csoportoktól, miközben pontosan tudják, hogy cselekményükkel egyben kockázatot is vállalnak. A graffitiben éppen az a lényeges, hogy olyan felületre kerül a firka, amely közös, vagyis egy kifejezetten erre a célra kijelölt felületre fújt rajz tulajdonképpen már nem is graffiti. BLAHÓ GABRIELLA A fiatalok falfirkálós önkifejezési módja bűncselekménynek számít Átfestik az utazó graffitikét Egy vasúti kocsi átfestése több százezer forintba kerül. Fotó: Tésik Attila Elsőként Csongrádon Európai buszállomás Szeged népművészeti értékeit kínálják a turistáknak Csárdagaléria nyílt a szegedi Tisza-parton Ünnepélyes külsőségek közepette adták át tegnap a Tisza Volán Rt. ötvcnniilliós beruházásaként az új, átépített csongrádi autóbusz-állomást. Egy program kezdődött el tavaly Csongrádon, amikor a régi, megjelenésében is igen elavult, kényelmetlen buszállomás újjáépítéséhez hozzáfogtak - hangsúlyozta a Tisza Volán Rt. igazgatója, Szeri István. A csongrádi után Szentesen igazítják a mai követelményekhez az állomást, aztán Hódmezővásárhely következik, ahol a területbővítés eddigi gondja szerencsésen megoldódott. Az ÁPV Rt. portfoliójában a Tisza Volán Rt. az egyik legdinamikusabban fejlődő társaság, mely mindig a stratégiai célok szolgálatába állítja a fejlesztéseket. Ezért örömmel jött el az átadási ünnepségre Kamarás Miklós, az rt. vezérigazgatója. Csongrádon az 1969-ben elkészült buszállomás mára erkölcsileg és anyagilag elavult. Az elmúlt harminc éven megnőttek az utazók igényei és megváltoztak a szabályok is, az EU-csatlakozás küszöbén az új feltételekhez kellett igazodnia a Tisza Volánnak is. Ezt a pályaudvart saját erőből építtette föl a Tisza Volán Rt., miközben Szentesen és Hódmezővásárhelyen is tervezi a korszerűsítést. A legnagyobb feladat a szegedi pályaudvar megépítése lesz, amely a régiós logisztikai feladatoknak jól megfelel majd. - A csongrádiaknak nagy öröm, hogy a felújítási program ebben a városban kezdődött el - mondta Bedő Tamás polgármester. A buszállomást körülvevő utak állapotának javítását a Tisza Volán Rt.-vei közösen oldja meg az önkormányzat. így nemcsak az épület, hanem a környezete is megújul hamarosan. B. GY. GY. / Az új buszpályaudvar erkölcsileg is sokat jelent a városnak. Fotó: Morzsik lános A szegedi körzet népművészeti értékeivel ismerkedhetnek meg azok a turisták és városlakók, akik megtekintik a Kiskőrössy halászcsárdában nemrégiben megnyílt csárdagalériát. Ezen a nyáron már nem csak az étkezés örömeiben részesülhet az, aki kilátogat a szegediek népszerű üdülőtelepére, a Sárgára, s felkeresi a Kiskőrössy halászcsárdát. Jellinek Mártának, a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület elnökének, valamint Oláh Dezső csárdagazdának köszönhetően a szegedi körzet népművészeti értékei is beköltöztek a Kiskőrössybe, mégpedig a nádfeles kisépületbe. Aki ennek ajtaján benyit, a gyékénykészítők remekeivel éppen úgy találkozhat, mint különleges festett tojásokkal, a kékfestők alkotásaival, de csuhébábuk, fonott kosarak, szőnyegek is fogadják a látogatókat. Hogy még különlegesebb legyen az élmény, délutánonként a népművészet mesterei is kilátogatnak a csárdába. A galériában ők mutatják be, miként is készülnek ezek a tetszetős tárgyak, és segítséget nyújtanak azoknak, akik esetleg maguk is ki szeretnék próbálni tehetségüket. Hétfőn délutánonként például csipkeverő művész kézügyességén lehet ámuldozni, van, amikor mézeskalácsost faggathatnak a csárda vendégei mestersége titkairól, de bábkészítő is ajándékozhat szép perceket a kíváncsiskodóknak. - Járt már galériánkban olyan vendég, aki kis Szentendrének nevezte ezt a picinyke tárlatot és bemutatót. Nagy öröm nekünk, a népművészet értékeit őrzőknek, hogy egy vendéglátós, Oláh Dezső fantáziát látott bemutatónkban, s helyet biztosított számunkra. Mi egyelőre a turistaszezont kihasználva őszig szeretnénk élni a lehetőséggel, abban bízva, hogy mind több látogató keresi fel minimúzeumunkat fogalmazott Jellinek Márta. Oláh Dezső pedig azt mondta: neki mint szegedi csárdagazdának örömet jelent, ha a vendégfogadó vidék értékeit mutathatja meg a hozzájuk betérőknek. BÁTYI ZOLTÁN Immáron nem csak vendéglősök, kézműves asszonyok is várják a vendégeket. Fotó: Karnok Csaba