Délmagyarország, 2003. június (93. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-03 / 128. szám
lövynöx irdldybqfes^o xa aGSiöí Iddéynsíwollé BELFOLD - KÜLFÖLD KEDD, 200ÍJUNIUS 3. Medgyessy Szabadkán MUNKATÁRSUNKTÓL Medgyessy Péter ma Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZj elnökének meghívására Szabadkára látogat. A miniszterelnök találkozik a VMSZ és a Magyar Nemzeti Tanács vezetőségével, helyi elöljárókkal, a magyar többségű önkormányzatok vezetőivel, valamint helyi üzletemberekkel és egyházi vezetőkkel. A tárgyalások egyik témája lesz, hogyan tudnak boldogulni szülőföldjükön a határon túli magyarok, és ehhez a magyar kormány milyen segítséget tud nyújtani. Félkarú sorompók BUDAPEST (MTI) A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM| azt javasolja a MÁV-nak, hogy az idén gyorsítsa fel, illetve a következő három évben folytassa a vasúti kereszteződések'biztonságát növelő programot - mondta Csillag István miniszter tegnap. A következő három hónapban a Balaton déli partján nyolc, az északi partján tizenöt helyen, az ország további két veszélyes vasúti átjárójában félkarú sorompókkal egészítik ki a fénysorompókat. A vasúti kereszteződések biztonságát növelő, az idén befejeződő program folytatását javasolja a tárca, úgy, hogy a következő három évben a legforgalmasabb közút-vasúti kereszteződésekben évi 500 millió forintot fordítsanak félkarú sorompók telepítésére. Csillag István szólt arról, hogy a siófoki baleset óta 80, vasútbiztonságot növelő technológiát, találmányt ajánlottak figyelmükbe, ezek kiértékelése folyik. Kamionnak hajtott SZOLNOK (MTI) Egy kamionnak száguldott neki frontálisan egy motoros tegnap korán reggel a Túrkevét és Kisújszállást összekötő közúton, az 51 éves férfi a helyszínen meghalt. Röviddel a baleset után a rendőrök felkeresték Túrkevén az elhalt családját, de a lakásban a férfi volt feleségét holtan találták. A férfi öngyilkossági szándékára utaló búcsúleveléből kiderült, hogy nem tudta feldolgozni a néhány nappal korábban kimondott válást, illetve a vagyonmegosztási döntést. Hétfőn a hajnali órákban veszekedtek, és a férfi megölte 48 éves volt feleségét, majd tettét követően elszáguldott motorjával. GLÓBUSZ BALKANICSÚCS Csúcstalálkozót kezdtek zárt ajtók mögött tegnap Macedónia, Szerbia-Montenegró, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Albánia államfői a macedóniai Ohridban. A megbeszélésen részt vevő országok várhatóan kinyilvánítják készségüket arra, hogy csatlakozzanak az Európai Unióhoz. TERRORISTA A BÍRÓSÁGON Megkezdődött a Bab szigetén 2002 októberében végrehajtott terrormerényletek fő szervezőjének pere. Imam Samudrára akár halálos ítéletet is kiszabhatnak a több mint 200 ember, főleg külföldi turisták életét kioltó merényletek megszervezéséért. Répássy Róbert és Magyar Bálint szócsatája a Sulinet-tenderről Indulhatnak Irakba a katonák Az országgyűlés tegnapi ülésén hozzájárult ahhoz, hogy szállítási és humanitárius feladatok ellátására egy 300 váltási időszakban 600 - fős magyar katonai kontingens utazzon Irakba a szükséges technikai eszközökkel, felszerelésekkel és fegyverzettel. BUDAPEST (MTI) Az iraki válság rendezése érdekében tett erőfeszítésekhez történő magyar katonai hozzájárulásról szóló határozati javaslatot egyhangúlag fogadta el a parlament. A szállítókontingens feladatát 2004. december 31 -ig terjedő időszakban, de legfeljebb hathónapos időtartamban láthatja el. Répássy Róbert (Fidesz) napirend előtti felszólalásában úgy vélekedett: a Sulinet-tendcrről, a felsőoktatási informatikai közbeszerzésről és a Cisco által fizetett amerikai útról Magyar Bálint a parlamentben nem mondott igazat. „Öt napon keresztül KI JELÖLTEK A PARANCSNOKOT Sramkó Mátyás alezredest, a debreceni Bocskai István Gépesített Lövészdandár 37 éves logisztikai főnökét kérték fel az iraki magyar szállítókontingens parancsnokának. Szenes Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke elmondta: a kontingens parancsnokának vezetésével várhatóan június közepén vagy végén logisztikai és közlekedési szakemberek utaznak Irakba, hogy tájékozódjanak a magyar misszió ottani működési körülményeiről. tagadott, fenyegetőzött, majd szombaton valamennyi ügyre vonatkozóan lényegében beismerő vallomást tett" - mondta. - Ezek után van egyáltalán olyan ok, történhet olyan mulasztás, hiba, ami miatt Magyar Bálintnak vállalnia kell a felelősséget, vagy a koalíciós paktum örökre a fenekére szegelte a bársonyszéket? - kérdezte a fideszes képviselő. Magyar Bálint válaszában arra kérte Répássy Róbertet: tegyen feljelentést. Hozzátette: nyitva áll a képviselő előtt a minisztérium kapuja, bármikor bemehet, bármilyen szerződésbe betekinthet. Az azonnali kérdések és válaszok órájában Selmeczi Gabriella (Fidesz) Medgyessy Péter kormányfő azon választási ígéretét kérte számon, amely a szív- és érrendszeri betegségekben, illetve a csontritkulásban szenvedők gyógyszereinek ingyenessé tételére vonatkozott. A miniszterelnök válaszában elmondta, hogy ígérete megfogalmazásakor a teljesítésre dátumot nem jelölt meg, de az abban foglaltakat törekvésként most is tartja. Közölte, hogy a teljes ingyenessé tétel 5 milliárd forintba kerülne. Fülöp István (MDF) a kistelepülések postahivatalainak tervezett bezárásáról kérdezett. Véleménye szerint mobil posták működtetése helyett olcsóbb lenne úgynevezett postamesterrendszer bevezetése. Veres János, a pénzügyi tárca államtitkára elmondta, hogy ma is 500 olyan település van, ahol semmilyen postai szolgáltatás nem működik. Úgy vélte, hogy ezeken a helyeken a mobil postai szolgáltatás bevezetése sokat javít majd a helyzeten. Az ellenzéki képviselők kivonultak az országgyűlés rendészeti bizottságának tegnapi üléséről, miután a testület nem tűzte napirendjére Salgó László országos rendőrfőkapitány bizottsági meghallgatását a Kendermag-demonstráció és a közelmúltban történt tragikus rendőrhalál körülményeiről. Az ellenzéki javaslatot a testület kormánypárti többsége elutasította azzal az indoklással, hogy a belügyminiszter az országgyűlés előtt részletesen beszámolt a demonstráción történtekről és nyilvánosságra kerültek részletek a rendőr haláláról is. . Az amerikai és a francia elnök tisztázta nézeteit az iraki kérdésben Akciócsoport a terror ellen Bush (balról) és Schröder német kancellár feszültségoldó kézfogása. Fotó: MTl/AP/CP/Tom Hanson Az iraki válság nyomán kialakult amerikai-francia elhidegülés kezdete óta tegnap tartott először a két fél nézeteit tisztázó megbeszélést George Bush és Jacques Chirac a vezető hatalmak eviani csúcstalálkozóján, ahol a résztvevők terrorizmusellenes akciócsoport létrehozásáról döntöttek. PÁRIZS (MTI) A világgazdasági növekedés mozgásba lendítésének módjait vitatták meg a nyolcakként emlegetett vezető ipari országok (G8) eviani csúcsértekezletének tegnapi első hivatalos munkanapján az államok vezetői. A Genfi-tó partján lévő kis üdülőváros pompás szállodájában az amerikai elnök és a vendéglátó Franciaország államfője mellett az orosz elnök, a német, az olasz, a brit, a japán és a kanadai kormányfő vitatja meg a nemzetközi gazdaság és politika legégetőbb kérdéseit. • A csúcs résztvevői terrorizmusellenes akciócsoport létrehozásáról döntöttek. A tanácskozásról kiadott közös deklarációban bejelentették, hogy az akciócsoport, amelyhez más adományozó államok csatlakozását is várják, a terrorizmus nemzetközi szintű „súlyos fenyegetése" elleni harc eszközeit kívánja megerősíteni pénzügyi eszközökkel, szakismeretekkel és szakemberképzéssel. A deklaráció felhívja Eszak-Koreát, számolja fel teljes nukleáris fegyverprogramját. Iránt pedig arra sürgeti, hogy tegyen eleget az atomsorompó-szerződésben vállalt kötelezettségeinek. Az eviani találkozón négyszemközti megbeszélést folytatott egymással George Bush és Jacques Chirac. Az amerikai elnök azt javasolta francia partnerének, hogy az iraki válság okozta feszültségek dacára lépjenek előre kettőjük kapcsolatában. A több hónapig tartó, helyenként viharos francia-amerikai összeveszés után létrejött találkozón a beszámoló szerint központi helyen kapott a közel-keleti témakör. A megbékélés szándékának jeleként lehet értékelni azt is, hogy Chirac megígérte Bushnak: francia különleges erőket küld Afganisztánba, hogy segítsék az amerikai csapatok ottani tevékenységét. Bush elnök egyébként ma az egyiptomi Sarm es-Sejkben arab vezetőkkel találkozik, holnap a jordániai Akabában Ariéi Sáron izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság új miniszterelnöke társaságában hármas csúcsértekezleten tárgyal első ízben a közelkeleti válság rendezésére kidolgozott úti tervről. Bush már Evianban jelezte, hogy igényt tart a francia államfő tanácsaira a közel-keleti kérdést illően, minthogy Párizs sok tapasztalattal rendelkezik a térségben, és jó kapcsolatokat ápol Damaszkusszal is. Az amerikai elnök egyúttal biztosította a csúcs résztvevőit, hogy az Egyesült Államoknak nincs szándékában megtámadni Iránt. Tony Blair brit kormányfő az eviani csúcstalálkozón kitartott amellett, hogy teljesen pontosak voltak azok az értesülések, amelyek szerint Szaddám Húszéin volt iraki elnök betiltotta az iraki tömegpusztító fegyverek gyártását. A brit politikus tegnap viszszautasította azt az állítást, hogy megtévesztette országa közvéleményét, és a háború támogatásának megszerzése érdekében meghamisította a hírszerzői jelentéseket. Az amerikai és brit csapatoknak ugyanakkor azóta sem sikerült bizonyítékot találni iraki tömegpusztító fegyverek gyártáSzünetel az áruforgalom a magyar-osztrák határon Sorozatos sztrájkok bénítják meg Európát Megbénul az élet több európai országban a vasutasok és a légiirányítók sztrájkja miatt. A nyugatra készülő magyarok már az osztrák határon fennakadásokra számíthatnak. BUDAPEST (MTI) Vasutassztrájk lesz a héten három nyugat-európai országban Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban -, így a magyar utasoknak is járatkimaradásokkal és késésekkel kell számolniuk. A MAV Rt. tájékoztatása szerint a tegnap este 8 órakor kezdődött általános munkabeszüntetés holnap reggel 8 óráig tart Franciaországban. Magyarországról ugyan közvetlen vonatok nem indulnak Franciaországba, de a Bécsből Párizsig közlekedő Orient Expressz feltehetően nem jár majd a teljes útvonalon. Minden eddigit meghaladó méretű sztrájk lesz ma Ausztriában, s a jelek szerint leáll az élet. A vasúti és autóbuszos személyszállítás 24 órán át országszerte szünetel, Bécsben és Salzburgban a tömegközlekedés egésze nem működik, és időközönként leáll a légi forgalom is. Nem lesz tanítás az iskolákban, nem fogadják a gyerekeket az óvodákban és napközikben. A hivatalok zárva tartanak, a posta nem visz ki küldeményeket, a rendőrség csak veszély esetén áll rendelkezésre. Ezenkívül számos helyen kivonulnak az alkalmazottak, s köztereken tartanak üzemi gyűléseket. Az osztrák vasutasok HATARSTOP A magyar-osztrák határátkelőknél ma szünetel az áruforgalom, mivel az osztrák vámszervek nulla órától 24 óráig munkabeszüntető sztrájkot tartanak. Az osztrák csendőrség nem vesz részt a munkabeszüntetésben, ugyanakkor a személyforgalomban is lehetnek fennakadások. Az osztrák határszakaszt elkerülni szándékozó teherforgalom miatt a rajkai és a rédicsi határátkelőhelyeken megerősített létszámmal dolgoznak a magyar vámhivatalok. lapzártánk után, éjféltől kezdenek 24 órás sztrájkba, míg az olasz kollégáik az előzetes jelzések szerint június 4-én 9 és 17 óra között tartanak munkabeszüntetést. A sztrájkok idején járatkimaradásokkal és késésekkel kell számolni, ezért célszerű, ha az érintett országokba utazók a MÁV nemzetközi információs szolgálatától - a 461-5500-es telefonszámon - érdeklődnek a menetrendi változásokról. Az Air Francé bejelentése szerint ma a légiirányítók munkabeszüntetése miatt a rövid- és közepes távolságú (kontinentális) járatok mintegy 65 százalékát törölni fogják. A társaság üzemelteti a hosszú távú, interkontinentális járatait. A franciaországi munkabeszüntetések miatt ma nem közlekedik a Malév Párizsba, illetve a Párizsból Budapestre tartó járata. Bíróság előtt a móri ügyben is érintett Horváth Szilárd Nem tett vallomást a zálogház kirablásáról Egy miskolci zálogház két évvel ezelőtti fegyveres kirablása miatt állt a Borsod megyei bíróság elé tegnap Horváth Szilárd, akit korábban a móri rablógyilkossággal hozott összefüggésbe a rendőrség. A vád szerint Horváth Szilárd két társával 2001. augusztus 27-én kirabolt egy miskolci zálogházat, majd menekülés közben tűzharcba keveredtek az őket üldöző rendőrökkel. A rablók egyike mellkasán és lábán megsérült, a másik két elkövető az erdőbe vetette magát. Horváth Szilárd ellen hivatalos személy elleni emberölési kísérlet a vád. A férfi és két társa a tegnap kezdődött perben nem tett vallomást, Horváth Szilárd mindössze annyit mondott, hogy soha nem járt Miskolcon. A bíróság június 18-ára napolta el a tárgyalást. Holnap egyébként folytatódik a Fővárosi Bíróságon az a kártérítési per, amelyben fejenként hatmillió forint nem vagyoni kártérítést és havi 50 ezer forint életjáradékot követel az Erste Banktól egy idős házaspár, mert fiukat a tavalyi móri bankrabláskor lelőtték. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS |mcllékletek|, MISKOLCZI RÓBERT (fotó], OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI IÓZSEF (sport! • Délvilág szerhesztóségvezetó: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Tilefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztőségi« delmagyar szeged.hu á 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tél./fax: 62/241 905. Hirdetési tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 3. Tél.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Csanád vezér tér 3. Tfel /fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8 Tel 63/401-024. Tél /fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. |Városi Galériai TeL/fax: 63/481-010. • KIADTA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági iax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Tferjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési df| egy hónapra 1240 Ft (Délmagyarországi, 1130 Ft IDélvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató. SZAMMER ISTVÁN.