Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-16 / 113. szám
SZOMBAT, 2003. MÁJUS 17. • SPORT« 19 Új játékosok a Betonnál VÍZILABDA Közgyűléssel és évzáróval egybekötött sajtótájékoztatót tartott tegnap a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata. Az eseményen mutatták be az együttes három új játékosát. Bár a legutóbbi OB l-es helyezéshez (6.) képest nem sikerült előrelépnie a tabellán a Szeged Beton VE gárdájának, mégis jónak értékelhető a csapat teljesítménye. A kötelező győzelmeket rendkívül magabiztosan szállították a Tisza-partiak, de a papíron náluk jobb együttesek ellen is bőven akadtak sikereik. A Szeged Beton Kft. székházában tegnap megtartott sajtótájékoztatón a klub vezetése ismertette a születőben lévő új csapat összetételét. Az már eldőlt, hogy az ősszel kezdődő bajnokságban már biztosan nem áll a továbbra is Horváth Viktor edző irányítása alatt készülő csapat rendelkezésére az Egyesült Államokba hazatért Brad Kittredge és John Samuels, a sokat sérült Kozma Zsolt szolgálatairól pedig lemondtak. Amint azt Juhász György szakosztály-igazgatótól megtudtuk, Fábry Józseffel és Balla Viktorral kicsit más a helyzet. A szakvezetés mindkét játékos évadbeli teljesítményével elégedetlen volt, ezért csak amatőr szerződést ajánlott részükre, olyan kitétellel, hogy huzamosabb jó játék esetén számukra is biztosítanának anyagi ellenszolgáltatást. Egyelőre még nem tudni miként dönt a két vízilabdás. Szintén kérdéses Mód Péter és dr. Török Tibor jövője a szegedi pólóban. Munkahelyi elfoglaltság miatt mindketten gondolkodnak még a folytatásról. A vezetés mindenesetre jelezte: szeretné, ha továbbra is a csapat rendelkezésére állnának. Molnár Péterrel, Varga Istvánnal, Tóth Ivánnal és Várhegyi Gergővel semmi gond, ők már szignózták az újabb egy esztendőre szóló kontraktust. Szóban mindent tisztáztak Weszelovszky Lászlóval, Barát Ferenccel1 és Varga Péterrel, napokon belül ők is aláírhatják a megállapodást. Éles Vilmosnak is megtették ajánlatukat, de a játékos még nem határozott. Természetesen nem csak távoztak a csapatból, oda érkeztek is pólósok. A 21 éves szélsőt, Szűcs Leventét a BVSC adta egy évre kölcsön,- a 20 esztendős center, Pataki Gergő a Szolnok együtteséből érkezett, míg a hasonló korú hátvéd, Plézer János egyéves kecskeméti kitérő után a Vasasból szerződött a Szegedbe. Egyelőre ez a helyzet játékosmozgás terén, de a Betonnál nem tartják kizártnak, hogy a némileg megváltozott keret egy-két új pólóssal még tovább bővül, erősödik. SZ. L. Juhász György (balról] szakosztály-igazgatóval már a közös jövőről beszélgettek az új szerzemények. Jobbról: Pataki Gergő, Plézer János és Szűcs Levente. Fotó: Kamok Csaba A hét vége sportműsora Péntek Kispályás labdarúgás Veterán bajnokság l-es pálya: Kreál Trió—Panagro (17 óra), Nagy Kft —Bőrker (18); ll-es pálya: Dózsa-Kék Mókus söröző (17), SZAK-Mol Rt. (18); lll-as pálya: Keverő—Tervezők (17), UTC-Bokafogók-Metál Duó (18). Valamennyi találkozót az újszegedi Kisstadionban rendezik meg. Kosárlabda Országos kadettbajnokság döntője, lányok, Szeged, Topolya sori csarnok, 9.30. Szombat Erőatlétika Nemzetközi erőfesztivál, Szeged, Mediterrán udvar (Somogyi u.), 16. Kézilabda NB I, nők, rájátszás az 1-6. helyért: Liss-HNKC-Cornexi-Alcoa, Vásárhely, Hódtól Sportcsarnok, 18. Kispályás labdarúgás Metalcom-kupa palánkos focitorna, Szentes, városi sportcsarnok, 9. Kosárlabda Országos kadettbajnokság döntője, lányok, Szeged, Topolya sori csarnok, 9.30. Labdarúgás Megyei I. osztály: Szegedi VSE—Mindszent, Szeged, Vasutas-stadion, 17, Kalacsán. Előmérkőzést (15 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: USE-Tanárképző-FK Spartacus Makó, újszegedi Kisstadion, 11, Tompa (ifjúságiak: Komlósi Baktó SC-FK Spartacus Makó, Szeged, Felső Tisza-parti stadion edzőpályája, 11, Jurschik). Szegvár-Csanádpalota, Szegvár, Patai. Újszegedi TC—Apátfalva, Újszeged, Kertész utcai pálya, ifj. Kormányos. Tömörkény-Csanytelek, Tömörkény, Sipos T. Szikáncs—Fábiánsebestyén, Szikáncs, Klapcsik. A külön jelzett összecsapás kivételével valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést (15 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Rendőr TE-Zsombó, Szeged, Hunyadi téri egykori Dózsa-pálya, Szántai. Röszke II.—Sándorfalva II., Röszke, Hegyesi. Balástya II.—Rúzsa, Balástya, Vincze. Szentesi Kinizsi—Székkutas, Szentes, Varga 1. Algyői SK II.—H. Astra FC, Algyő, Kormányos J. Ambrózfalva—Eperjes, Ambrózfalva, Dobos. Szőreg II —Derekegyház, Szőreg, Avramut. Valamennyi talákozó 17 órakor kezdődik. Utánpótlás bajnokságok: FC Szeged-Szentesi TE, Szeged, Felső Tisza-parti stadion edzőpályája, U16, 10, ifj. Somogyi; U19, 12, Fülöp. Algyői SK-Tisza Volán SC, Algyő, U16, 10, Csöngető; U19, 12, Boros. Hódmezővásárhelyi FC-Szarvas, Vásárhely, városi stadion, U16,10, Bartucz; U19,12, Samu. VII. Zöld-kupa amatőr labdarúgótorna, Szeged, SZOTE-pályák, 9. Táncsport Országos pontszerző viadal, újszegedi sportcsarnok, 11. Szőke Tisza nemzetközi táncverseny, újszegedi sportcsarnok, 18. Vasárnap Erőatlétika Nemzetközi erőfesztivál, Szeged, Mediterrán udvar (Somogyi u.), 16. Kézilabda NBUB, férfiak: Makó KC-Ózdi KC, Makó, városi sportcsarnok, 17; ifjúságiak: 15. NB II, nők: Sándortalva KC-Nagyszénás-Orosháza, kisteleki sportcsarnok, 14. Domaszéki SK-Szarvasi NKK, domaszéki sportcsarnok, 16. Kosárlabda Országos kadettbajnokság döntője, lányok, Szeged, Topolya sori csarnok, 8.30. Labdarúgás NB III: Hódmezővásárhelyi FC-Harta, Vásárhely, városi stadion, 17, Nagy S. Szentesi TE-Szarvas, Szentes, 17, Földi II. Algyői SK-Túrkeve, Algyő, 17, Pataki. Megyei I. osztály: Sándorfalva—Kistelek, Sándorfalva, Bálint. Kiszombor-Ferrocolor-Tápé, Kiszombor, Gyertyás. Kiskundorozsma-Tiszasziget, Oorozsma, Kucsora. Balástya—Mórahalom, Balástya, Madácsi. Gyálarét-Újszentiván, Gyálarét, Rischák. Marosdömper Deszk-Szőreg, Deszk, Oajka. Bordány-Röszke, Bordány, Garas. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést (15 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Üllés—Szatymaz, Üllés, Juhász. Domaszék-Ásotthalom, Domaszék, ifj. Jóga Szabó. Mindkét találkozó 17 órakor kezdődik, előmérkőzést (15 órától) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Pusztamérges-Csengele, Puszatmérges, Rácz. Öttömös-Baktó SC, Öttömös, Cseh. Forráskút-IKV-Alsóváros, Forráskút, Hegyesi. Károlyi DSE-Zákányszék, Szeged, Vasutas-stadion, Pacskó. Pázsit SE-Ópusztaszer, Szeged, Postás-pálya, Tanács. Zenner Csongrád-Pitvaros, Csongrád, Galambosi. Kübekháza—Mártély, Kübekháza, Éberhart. Maroslele—Ferencszállás, Maroslele, Kiss Cs. Nagymágocs-Földeák, Nagymágocs, Sipos T. . Lovaglás B kategóriás díjugrató verseny, Deszk, Perényi Pihenőpark, 9.30. Kosárlabda NB IA csoport, férfiak, rájátszás a 9-12. helyért: Sole-Szedeák-Kecskemét, újszegedi sportcsarnok, 16.30. Teremlabdarúgás Csongrád megyei bajnokság: ALKO Szentes II —Sándorfalva, Szentes, városi sportcsarnok, 9.30. Vízilabda OB UB, férfiak: Bertók SC Szentes-Egri Vízmű, Szentes, ligeti uszoda, 13. Vakesz Pólósuli-Egri vízmű, Szentes, ligeti uszoda, 15. Az osztályváltás gondolata foglalkoztatja az FC Szegedet Ugrásra készek Móroczék LABDARUGAS Még nem mondott le a bajnoki címről az FC Szeged NB ll-es labdarúgócsapata, de a realitás az, hogy a második helyen zár majd az évad végén. Szerencsés esetben ez is elég lehet az NB I/B-be kerüléshez. A labdarúgó NB II Szabolcs-Gabona csoport alapszakaszát az 5. helyen zárta az FC Szeged. A felsőházi rájátszást nem kezdték jól a kék-fehér-feketék, az első fordulóban 1-O-ra kikaptak Ózdon. Azóta viszont megállíthatatlan a Szalai- legénység. Nem csak azt felejtették el, hogy milyen érzés veszíteni, de még a pontosztozkodás fogalmát is kitörölték az emlékezetükből. Egymás után ötször jöttek le győztesként a zöld gyepről - 13-l-es gólkülönbséget produkálva! - hovatovább ez a nagyszerű sorozat oda vezetett, hogy a listavezető Nyíregyházi Kertváros mögött öt ponttal kevesebbet gyűjtve a befejező négy fordulónak a nagy reményekre jogosító második helyről rugaszkodnak neki. A nagy kérdés, vajon ledolgozható-e a hátrány? - Akár igennel is válaszolhatnék a kérdésre, de a realitás azt mondatja velem, a Kertváros jó csapat, nem tud akkorát botlani, hogy behozzuk a hátrányt - jelentette ki dr. Kovács Gábor, az FC Szeged klubigazgatója. Egyedül abban az esetben mutatkozna néhány százalék esély, ha mind a négy hátralévő meccsünket hibátlanul tudnánk le, emellett persze a nyírségieknek valahol bukniuk kellene. Elviekben akár így is lehetne, de az maga lenne a világ nyolcadik csodája. Ennek ellenére a szegedi vezetők fejében ott motoszkál az esetleges feljutás lehetősége az NB I/B-be. - Tagadhatatlan, igenis téma közöttünk az osztályváltás - folyBaumgartner: Jordan-Ford BUDAPEST (MTI) Baumgartner Zsolt, a Forma3000-es nemzetközi bajnokságban szereplő Coloni Motorsport versenyzője a Forma-l-es fordan-Ford tesztpilótája lett. A szenzációs bejelentés azon a budapesti sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen az érintett mellett részt vett Eddie Jordan csapatfőnök, valamint Jánosi György leköszönő sportminiszter is. Az autósport ehtkategóriájában még sohasem jutott ilyen lehetőséghez magyar pilóta, Forma-l-es autót viszont már ketten kipróbálhattak. fefc Az utóbbi hetekben sürün lehetett látni Szalai István edzőt így örülni. fotó.' Gyenes Kálmán tatta a sportvezető. - Reálisan nézve a helyzetet, a bajnoki cím sorsa már eldőlt, viszont nem lehet tudni, hogy mit hoz a közeljövő... Mindenképpen meg kellene tartanunk a jelenlegi, második helyünket, lehetőleg minél több pontot gyűjtve. Ki tudja, még az is előfordulhat, hogy lesznek visszalépések, ebben a szituációban mi ott lennénk ugrásra készen. A Hummel-csoport másodikja, a Bodajk eddig 47 pontot szerzett, a Winnerben a Vác pedig 49-et. Nekünk 52 pontunk van... Fel kell készülnünk arra, hogy a legjobb másodiknak is lehetősége nyílhat az osztályváltásra. Aki látta az utóbbi hetekben futballozni az FC Szegedet, az megállapíthatta, hogy a csapat milyen pozitív változáson ment keresztül. - Úgy látom, nem csak játékban fejlődtünk sokat, főként fizikálisan vagyunk jobbak riválisainknál. A magyarázat egyszerű: többet edzünk a vetélytársaknál. Aki szabad, annak nem csak délután, délelőtt is kötelező megjelenni a foglalkozásokon. Ezt a fiúk zokszó nélkül tudomásul vették, megértették, ez egyrészt a csapat, másrészt pedig minden egyes játékosnak a saját jól felfogott érdeke. Három évvel ezelőtt, a Szeged LC megszűnése után kimondottan az önkormányzat kérésére indult el az NB III-ban a Tisza Volán SC akkori ifiegyüttesére épülő csapat. Jókora utat tett meg azóta ez az alakulat. Még egyszer hangsúlyozom: a tervünkben szerepel az NB I/B-s szereplés, de ennek csak akkor lehet realitása, ha a város a jövőben is támogatja a klubot. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Ki pótolja Nedvedet? MUNKATÁRSUNKTÓL Olasz házidöntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A Milán továbbjutása után - a milánói piros-kékek l-l-gyei, idegenben lőtt góllal kerültek a fináléba a városi rivális, az Internazionale ellenében - újabb itáliai gárda döntőzik május 28-án, Manchesterben, az Old Traffordon. Igazi győztesnek vallhatja magát a fuventus, amely az idegenbeli 2-1-es vereséget követően otthon 3-1-re verte a Real Madridot. Trezeguet (12.), majd Del Piero (44.) varázslatos találata után - egy lövőcsel után Salgado lábai között lőtt a rövidbe - Figo 11-est hibázott, majd Nedved megadta a 73. percben a kegyelemdöfést. Zidane találata már csak szépségtapasz lehetett a spanyoloknak. Apropó, Nedved! A csapata győzött, ő viszont vesztett. Teljesen felesleges szabálytalanság miatt sárga lapot kapott a hajrában - ki érti, a trénere, Lippi miért nem cserélte le őt 3-O-nál? -, így ki kell hagynia a finálét. Nem hiába sírt a meccs után a derék cseh, akit nagyon szeretnek Torinóban. A hiánya biztos érzékenyen érinti majd a fuventus játékát, a Milán viszont dörzsölheti a tenyerét, hiszen a rivális egyik ásza esett ki. Kispestiek bundagyanúban BUDAPEST (MTI) Sürgősségi eljárással vizsgálat indul a szerdai Videoton-Kispest NB l-es labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban, miután a házigazda klub játékosai jelezték: a meccs előtt a rivális csapat futballistái telefonon az eredmény befolyásolására kérték őket. A székesfehérvári vezetők - miután Bicskei Bertalan edző értesítette őket a történtekről - még a kezdés előtt hivatalosan jelezték az MLL-nek a bundázási kísérletet, a lefújás után pedig feljelentést tettek a városi rendőrkapitányságon. Az MLL irányítói kérték az országos és a Fejér megyei hatóságot, hogy a lehető leghamarabb folytassa le a nyomozást, hiszen a liga csak vizsgálat eredményének ismeretében hozhatja meg az esetleges szankciókat. Erőfesztivál Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL Május 17-én és 18-án Szegeden, a Mediterrán Teraszon (Somogyi Béla utca) randevúzik tizennégy ország tizenhat legerősebb embere. A küzdelmek mindkét napon 16 órakor kezdődnek. Az egyik főszervező, Darázs Ádám - ő az egyik hazai induló is - elmondta, hogy ilyen népes mezőny Magyarországon egyéni versenyen még nem volt. A résztvevők Szlovákiából, Lengyelországból, Romániából, Bulgáriából, Szerbia-Montenegróból, Szlovéniából, Ausztriából, Észtországból, Lettországból, Litvániából és Skandináviából érkeznek; míg a magyar színeket a már említett Darázson kívül a zebegényi Hliniczki Márk, a dunaújvárosi Keszler János és végül, de nem utolsósorban a sportág szegedi klasszisa, Dávid János képviseli majd. Döntősök MUNKATÁRSUNKTÓL A férfi kosárlabda NB I-ben tegnap mindkét elődöntőben a negyedik mérkőzéseket rendezték. Eredmények: Albacomp-Kaposvár 92-88, a párharc állása: 2:2, döntés vasárnap Kaposvárott. Körmend-Debrecen 61-53, a párharcot 3: l-re a Körmend nyerte, így döntős a vasi együttes.