Délmagyarország, 2003. május (93. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-24 / 120. szám
SZOMBAT, 2003. MÁJUS 24. A könyvtárellátó hálózat első vidéki boltját Szegeden nyitották meg. Fotó: Karnak Csaba Több szegedi szülő is kifogásolta, hogy az idén az Eko-park helyett a Tabán iskola ad otthont az önkormányzati nyári napközis tábornak. Úgy vélik, emiatt a gyermekeik a négy fal közt töltik a vakációt. A szervezők szerint a Tabán iskola ideális helyszín, hiszen hatalmas udvara van és a programok a szabadban zajlanak. Több szegedi szülő amiatt kereste meg szerkesztőségünket, mert nem értenek egyet az önkormányzati nyári napközis tábor helyszínének megváltoztatásával. Korábban az újszegedi Eko-park adott otthont a tábornak, de az idén a Tabán iskolába várják a vakáció alatt a gyermekeket. Az egyik szülő már évek óta táboroztatja három csemetéjét. - Az Eko-park ideális helyszín volt, hiszen a kicsik jó levegőn, hatalmas fák alatt játszhattak - mesélte. A Tabán iskola betonpályája pedig nem a legideálisabb játszóhely. A legnagyobb probléma, hogy a gyerek még nyáron is az iskolát látja, ha a Tabánba vinnék. Most valahogy megpróbálja máshol elhelyezni három gyerekét, mert az idén nem mennek táborba. Kellő Erika most harmadikos gyermeke már kétszer is az Eko-parkban töltötte a nyarat. - Nagyon tetszett neki, ráadásul még közel is volt, mivel Újszegeden lakunk - mondta. A panelek között lévő Tabánnal az a legnagyobb problémája, hogy nincs megfelelő udvara. Mivel csak három hét szabadságot tud kivenni, így kénytelen lesz az idén is napközis táborba adnia csemetéjét. Egy másik anyuka szerint már megint nem a legkisebbek érdekeit nézték, amikor ezt a döntést hozták. - Nem örülök a változásnak, de nem tudok mit csinálni, elviszem a Tabánba tudtuk meg Erdósi Krisztinától. Ráadásul az Eko-parkban augusztus 20-áig tartott a tábort, az idén azonban már augusztus 8-án zárnak. Vajon miért? - kérdezik. - A városházán azt a döntést hozták, hogy amit az önkormányzat el tud látni a saját intézményeivel, nem bízzák másra. Ezért határozták el, hogy a gyermekház rendezze mostantól a napközis tábort, mivel mi is önkormányzati intézmény vagyunk - nyilatkozta lapunknak Orbán Hedvig, a Százszorszép Gyermekház vezetője. A gyermekház dolgozói már hosszú évek óta foglalkoznak táboroztatással, így kellő tapasztalatot gyűjtöttek e téren. A napközis tábor helyszínére is ők tettek javaslatot. Minden lehetőséget megnéztek és végül egy iskola mellett határoztak. Több oktatási intézményt is körbejártak és ez után esett a választás a Tabánra, mivel ezt találták a legmegfelelőbbnek. Több szempontot is figyelembe vettek a döntésnél. A Tabán iskola jól megközelíthető, egyszerre hét csoportban 140 gyermeket is el tudnak helyezni, illetve a konyhája is tökéletesen megfelel a nyári étkeztetésre. Az intézmény udvara igen tágas, sok fa van benne. A gyermekház vezetője nem érti azt a kifogást, hogy nyáron is iskolába kell vinni a kisdiákokat. - Az épület mindössze találkozási pont, illetve itt folyik az étkeztetés. A foglalkozások, játékok mindegyike a szabadban történik, valamint igen sokat kirándulnak a gyerekek - tette hozzá Orbán Hedvig. A napközis tárborban számos programlehetőség várja a pihenni, szórakozni vágyó kisdiákokat. Színházba, moziba, strandra viszik a táborozókat, hetente egy alkalommal pedig Sziksóstóra, illetve Balástyára kirándulnak. Emellett az iskola udvarán minden nap játékos foglalkozások várják őket. lövőre pedig új helyszínen rendezik meg a nyári tábort. K.T. Új könyvesbolttal lett gazdagabb tegnap Szeged: a Könyvtárellátó Kht. a Jósika utcában nyitotta meg első vidéki üzletét. Az állami tulajdonú Könyvtárellátó Kht. (Kelló), amely tavaly a könyvkiadók szavazatai alapján elnyerte „az év kereskedője" címet, országos könyvesbolthálózat kiépítését tervezi. Ennek első állomásaként nyílt meg tegnap Szegeden, a Jósika utca 34. szám alatt a Kölcsey Ferenc Könyvesbolt. M. Koncz Erika, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma helyettes államtitkára avatta fel az új boltot, hangsúlyozva, hogy a Kcllónak és a szegedi üzletnek küldetése van: magas színvonalon kell kiszolgálnia a A dyslexiás gyermekek tanulását segítő egyesületet szervez egy szegcdi édesanya. A civil szervezet célja az, hogy szakemberek irányításával, külön osztályokban fejlesszek a tanulási nehézségek miatt társaiktól lemaradó gyerekeket. Az írás-, olvasás- és számolászavar miatt nehezen tanuló gyermekeket nevelő szülök összefogására bíztat egy most alakuló szegedi civil szervezet. Az „Új Generáció Civiyoung Egyesület a Dyslexiásokért" bejegyzés alatt áll. Az egyesület az Európai Unió Civitan szervezetének ifjúsági csoportjaként jött létre. Egyik alapítója Dudás Mihályné, maga is egy dyslexiás gyermek édesanyja, aki önmagát folyamatosan képezve kereste a fia számára legmegfelelőbb képzés lehetőségeit. Gyermekét maga tanította meg olvasni, és sikerült elérnie, hogy az általános és középiskolában tanitó pedagógusok adottságai figyelembe vételével foglalkozzaNEM FOGYATÉKOS A dyslexia a tanulási zavarok fogalomkörébe tartozó - intelligenciaszinttől független olvasási és helyesírási gyengeség. Hátterében a központi idegrendszer sérülései, organikus eltérései, érési késése, működési zavara, örökletesség, lelki és környezeti okok állhatnak. Fontos tudni, hogy nem minden olvasási, írási nehézség tekinthető dyslcxiának. Az érintettek arányát egyes adatok 20-30 százalékra teszik; számuk ennél valószínűleg jóval kevesebb. könyvtárakat, a közintézményeket, a pedagógusokat és minden érdeklődő olvasót. A szegedi könyvesbolt a határon túli pedagógusokat is várja, a hazai közművelődési és közgyűjteményi dolgozók pedig kedvezménnyel levásárolhatják itt az állam által szakirodalom beszerzésére biztosított keretüket. Az önkormányzat képviseletében Czenéné Vass Mária megköszönte a szaktárcának és a Kellónak, hogy Szegeden nyitották meg a hálózat első vidéki könyvesboltját. Az üzlet vezetője, Matyi Lajos elmondta: az önkormányzattól bérelt 70 négyzetméteres helyiségben 8 millió forintos beruházással alakították ki a boltot, amely hétköznapokon 10-től 18 nak az intelligens és gyors felfogóképességű tanulóval. Dudásné tapasztalatai szerint azonban saját példája nem mondható általánosnak: sok szülő szégyelli gyermeke „másságát", amely pedig a legtöbb esetben nem tekinthető fogyatékosságnak. A legsúlyosabb eset, ha a nehezen író-olvasó, emiatt tanulótársaitól lemaradó gyerek elszigetelődik az iskolai közösségtől, s teljesen magára marad. Más szülők egyik iskolából a másikba viszik gyermeküket, akiben csak halmozódik a sok kudarc. Lapunkban korábban írtunk egy dyslexiás gyermekét egyedül nevelő édesanyáról, akinek kisfia végül magántanulóként fejezte be az általános iskolát. Pedig a sok vesződségbe belefáradó anyuka megtett mindent: több településen és iskolában hiába próbálkoztak, sehol sem sikerült a megfelelő képzést megtalálniuk. - Éppen az ilyen kálváriától szeretnénk megkímélni az érintett szülőket és gyerekeket mondta Dudás Mihályné. Hozzátette, hogy tudomása szerint Budapesten és Szekszárdon külön osztályokat indítottak dyslexiás gyermekek számára. - Hasonló képzés beindítását szeretnénk elérni Szegeden is: azt, hogy hasonló adottságú tanulókat az iskolai képzés végéig a képességeiknek megfelelő módszerekkel oktassák - hangsúlyozta az egyesületalapító. A szervezet hatékony működéséhez azonban kelló számú tagság kell: a szervezők várják a szülök, valamint a dyslexiás gyermekeket segítők jelentkezését. Dudás Mihályné szívesen ad fölvilágosítást az érdeklődőknek a 30/9036-745-ös telefonszámon. NY. P. óráig várja a vásárlókat. Jelentős alapkészlettel nyitottak, továbbá minden héten kapnak egy példányt a Kelló által forgalmazott összes dokumentumból. A társaság ezer könyvkiadóval és több száz, könyvkiadással is foglalkozó szervezettel áll kapcsolatban, így évente több mint 8 ezer új könyvet, 5 ezer tankönyvet, tanítási segédletet és 500 magyar folyóiratot forgalmaz. Rendeléseket nemcsak a boltban, hanem a kht. honlapján (www.kello.hu) is fogadnak. Az új könyvesbolt író-olvasó találkozókat is rendez: legközelebb június 12-én 16 órakor Alföldi Róbert dedikálja a róla szóló albumot. H.ZS. Egyetemi sporttábor Sporttábort szervez a Szegedi Tüdományegyetem (SZTE) sportközpontja a 7 és 14 év közötti gyermekeknek. A sportágak közül aerobic, hip-hop tánc, labdarúgás, kosár- és röplabda, tenisz és karate szerepel a tábor programjában. Jelentkezni szombaton 9 és 12 óra között lehet az SZTE sportközpontjában, a Hattyas sor 10. szám alatt. Pápay-napok Makón Negyedik alkalommal rendezi meg ünnepi programsorozatát a makói Pápay Endre Iskola. A megyei fenntartású, tanulásban akadályozott diákokat oktató intézmény a Fogadj el! Alapítvánnyal közösen ötnapos rendezvénysorozatot szervezett. Az első napon, hétfőn délelőtt kilenc órakor megyei mentálhigiénés konferenciára várják az érdeklődőket a Hagymaházba, kedden délután háromtól pedig ugyanitt kerül sor a megyei művészeti szemlére és a Pápay-díjak átadására. Szerda délután kézművesmesterségekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. NÉMETRENDŐRÖK A németországi Regensburgból háromfős rendőri delegáció látogatott Csongrád megyébe. A főtisztekből álló küldöttség tagjai megismerhették a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkáját, valamint megtekintettek számos rendőri ingatlant, köztük a nemrégiben felavatott IPA vendégházat és a droglabort. MATINÉKONCERT MŰSORVÁLTOZÁSSAL Az évad utolsó matinékoncertjét rendezi a Filharmónia Kht. vasárnap délelőtt 11 órától a Szegedi Nemzeti Színházban. A szegedi szimfonikusok Gyüdi Sándor dirigálásával Kodály Zoltán Háry János szvitjét és Mendelssohn Szentivánéji álom szvitjét játszszák. A műsorismertető: Meszlényi László főiskolai tanár. A HŐSÖKRE EMLÉKEZNEK A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Szegedi Területi Szervezete az idén is megemlékezik a háborúkban elesett hősökről: vasárnap fél 12-kor ünnepséget rendeznek a Hősök kapujánál, az Aradi vértanúk terén. TÁBLÁK VÁSÁRHELYEN Új információs tábla segíti a tájékozódást Vásárhelyen a felújított vámház mellett. A Mártély felől érkező látogatók részletes útmutatót kapnak a város nevezetességeiről, látványosságairól. A település főbb pontjain összesen 67 ilyen táblát helyeznek el folyamatosan a közeljövőben. Bővítések a gyermekkórházban MUNKATÁRSUNKTÓL Az elmúlt évtizedben folyamatosan épült, szépült, bővült az újszegedi gyermekkórház. Legelőbb a több mint 100 éves főépületet újították fel, majd két új, egyszintes épülettel gazdagodott a jó hírű gyógyintézmény. Most az udvari barakképületet, a kismamaszállót újítják fel, s építik be a tetőterét. A gyermekkórház igazgatója, Tekulics Péter professzor a június elejére elkészülő beruházásról elmondta: a 10 ágyas kismamaszálló fölötti tetőtérben fogadóhelyiséget alakítanak ki a védőnők és a diétás nővérek számára, ahol kellemes környezetben, kényelmes körülmények között fogadhatják tanácsadásra az édesanyákat. A tetőtéri részben kap helyet az élelmezési iroda, amelynek átköltözésével az intézmény konyhája bővíthető. Az újszegedi gyermekkórházhoz tartozó Boldogasszony sugárúti ifjúsági rendelőintézetben szociális helyiségeket alakítanak ki. A két beruházásra a kórház 9 millió forintot pályázat útján nyert, a szegedi önkormányzat 10 milliós támogatást adott, amihez még 4 és fél millió forintot kér a gyermekkórház. Beépítik a kismamaszálló tetőterét. Fotó: Miskolczi Róbert A gyermekek tanulását segítik Egyesület alakulhat a dyslexiá sokért Kazinczy könyvesbolt a Jósika utcában A szülők aggódnak gyermekeik vakációja miatt Iskolaudvaron szervezik a nyári táborokat