Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-14 / 87. szám
HÉTFŐ, 2003. ÁPRILIS 14. • A DÉL SPORTJA» III. Már négy ponttal vezet a Ferencváros LABDARUGÓ NBI Megkezdődött a labdarúgó NB I-ben a felső- (1-6. hely) és az alsóházi (7-12. hely) rájátszás. Az aranyéremért csatázó Fradi lépéselőnybe került az általa legyőzött MTK-val szemben, míg a „végeken" a sorozatban 5. vereségét is elszenvedő Kispest lecsúszott a sereghajtó pozícióba. A sorsolás szeszélye folytán rögtőn a felsőházi rájátszás első fordulójában találkozott egymással a bajnoki aranyérem két legfőbb várományosa, a Fradi és az MTK. Küzdelmes mérkőzésen végül az otthon játszó zöld-fehérek nyertek, méghozzá egy teljességgel jogtalanul megadott II-essel. Hanacsek játékvezető olyanért ítélt büntetőt az FTC javára, amit még a mezőnyben sem lett volna szabad lefújni, nemhogy a 16-oson belül. Öt és fél ezer debreceni drukker csalódottan hagyta el az Oláh utcai stadiont, ugyanis mindenre számítottak, csak arra nem, hogy a Győr pontot rabol. Méghozzá úgy, hogy a házigazdák hetven percen át emberelőnyben futballoztak. Akárcsak a cívisvárosban, a Megyeri úton sem láthattak gólt a szurkolók. A kínos O-O-át a Siófok ellen produkálta a lila-fehér alakulat. Az évadban Szabó András tanítványai háromszor - ebből kétszer a fővárosban - mérték össze tudásukat a náluknál 8-10-szer kisebb költségvetéssel dolgozó Balaton-partiakkal. A mérleg: két döntetlen mellett egy Siófok-győzelem. Az alsóházban egyre jobban szorul a hurok a Kispest nyaka körül. Hiába tartottak a téh átigazolás alatt játékosfronton nagybevásárlást, hiába szerződtették edzőnek Őze Tibort, hiába lett résztulajdonosa a klubnak az egykori MLSZ-eLnök Kovács Attila, a csapat rosszabb, mint bármikor. A csabai 3-l-es zakó - a hazaiak összes gólját Megyesi lőtte - már ötödik a sorban. Mit lehet ilyen helyzetben csinálni? Természetesen edzőt kell váltani. Ezt tették Kispesten is, Őze utódja az együttes egykori játékosa, Duió fózsef lett, aki ideiglenesen szakmai tanácsadóként irányítja az NB I/B (vagy a megszűnés?) felé száguldó XIX. kerületieknél a munkát. Fehérváron a tavasszal kimagaslóan teljesítő Videoton 2-0-ra legyőzte a Zalaegerszeget. Eddig rendben is lenne a dolog, csakhogy a piros-kékek kiesésre ítélt gárdájából szinte már legyőzhetetlen csapatot - hat meccsből 15 pontot gyűjtöttek - fabrikált tréner, Bicskei Bertalan bejelentette: „Kerek-perec kijelentem, hogy semmiképp sem maradok Székesfehérvárott, sőt még az is előfordulhat, hogy befejezem az edzősködést". Egyelőre csak az érdekelt felek tudhatják, hogy mi lehet a háttérben... Sopronban meglepetésre a hazaiak nembírtakaDunaferr-rel. Felsőház: FERENCVÁROS-MTK 2-1 (l-l) Budapest, Üllői út, 7354 néző. Vezette: Hanacsek. Gólszerzők: Leandro (16.), Lipcsei (65. — 11-esbői), ill. Illés (36.). Kiállítva: Bognár (54. - FTC). DEBRECEN-GYŐR 0-0 Debrecen, 5500 néző. Vezette: Fábián. Kiállítva: VinczeG. (90.), ill. Fűzi K. (19.). ÚJPEST-SIÓFOK 0-0 Budapest, Megyeri út, 2031 néző. Vezette: Szabó R. Alsóház: BÉKÉSCSABA-KISPEST 3-1(2-0) Békéscsaba, 3 ezer néző. Vezette: Hajdó. Gólszerzők: Megyesi (23., 38., 87.), ill. Hercegfalvi (51.). SOPRON-DUNAFERR l-l (1-0) Sopron, 1900 néző. Vezette: Kassai. Gólszerzők: Javrujan (40.), III. Lengyel (68.). VIDEOTON-ZTE 2-0 (0-0) Székesfehérvár, 3 ezer néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Tóth N. (52.), Korsós (81.). A FELSŐHÁZ ALLASA 1. FTC 2. MTK 3. Újpest 4. Debrecen 5. Siófok 6. Gyér 231G 3 23 14 5 23 12 5 23 10 10 23 8 9 23 9 6 43- 18 51 43- 23 47 45- 29 41 44 - 30 40 28- 27 33 35 - 35 33 AZ ALSQHA2 ALLASA 7. Videoton 8. Zalaegerszeg 9. Sopron 10. Dunaferr 11. Békéscsaba 12. Kispest 8 6 9 8 6 9 31- 30 30 37 - 38 30 6 6 11 34 - 37 24 4 7 12 29 - 44 19 5 2 16 28- 60 17 23 4 3 16 28 - 54 15 SZÉLPÁL LÁSZLÓ Schmeichel búcsúzik LONDON (MTI) Az idény végén visszavonul az aktív játéktól Peter Schmeichel, a Manchester City dán kapusa. - A szívem még vinne előre, de nap mint nap érzem, hogy a testem már nem kér a sanyargató edzésekből - mondta a 39 éves hálóőr. - Mindig is mondtam, Totó BUDAPEST (MTI) A15. hét mérkőzéseinek eredményei: L Bayern München-Bremen 0-1 2 2. Bietefefd-1860 München 2-1 1 1 Hamborg-Dortmund l-l I 4. Hertha BSC-Bochum 1-0 1 5. Kaiserslautern-Rostock 1-0 1 6. Mönchengladbach-Nürnberg 2-0 1 7. VIS Stuttgart-Leverkusen 3-0 1 8. Wolfsburg-Hannover 1-0 1 9. Intemazionale-Milan 0-1 2 10. EmpoK-Chievo 2-1 1 IL Modeea-Uzio 0-0 X 12. Roma-Parma 2-1 1 IL Üdlnese-Btescia 0-0 K Pleszmérkózés: 14. Mopa-Iwente lapzárta után hogy ha elérkezik ez a pillanat, akkor abbahagyom a futballt. Schmeichel 129 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában, s 1992-ben az Európa-bajnok együttes egyik legjobbja volt. Legnagyobb klubsikerét a Manchester Uniteddel érte el: 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert az angol sztárcsapattal. Kótai Mihály győzelme ÖKÖLVÍVÁS LONDON (MTI) A londoni gálán 22. profi ökölvivómeccsét is megnyerte Kótai Mihály, aki ezúttal a brit Darren Rhodes-t verte pontozással. A 10 menetes nagyváltósúlyú összecsapáson nem forgott veszélyben Kótai sikere. A WBF világbajnoki övének megszerzésére készülő magyar bokszoló eddigi találkozóinak pontosan a felét, tizenegyet nyerte kiütéssel. A Makó sorrendben harmadszor játszott döntetlent Félidőnyi jó szegedi játék LABDARUGÓ NB II A labdarúgó NB II Szabolcs-Gabona csoport felsőházának második fordulójában az FC Szeged kétgólos győzelmet aratott hazai pályán a Bőcs ellen, míg a Makó az Ózddal ikszelt. FC SZEGED-BŐCS 3-1 (2-0) Felső Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Hadnagy. Szeged: Halász - Gelbmann, Mórocz, Krausz - Kulacsik, Csűri, Bány, Puskás, Fábián (Kiss Z.) - Dóra, Kurucsai (Rácz). Edző: Szalai István. Bőcs: Szerencsi - Simon, Farkas J„ Takács - Sipos, Nagy (Vodila), Szakszón, Irhás (Török), Vass - Kulcsár S„ Gaál (Ondó). Játékos-edző: Kulcsár Sándor. Gólszerzők: Dóra (2), Bány, ¡11. Sípos. Már a 3. percben tapsolhattak a nézők, ugyanis a Bány felvágásáért megítélt 20 méteres szabadrúgást Dóra remek mozdulattal a kapu jobb sarkába csavarta, 1-0. Ezt a momentumot leszámítva is elmondható, hogy a Szeged jól kezdte a meccset, helyzetek sokaságát dolgozta ki. A vendégek hálát adhattak a játékvezetőnek, hogy Csúri lerántásáért nem adott 1 l-est a házigazdáknak. Ezt a szituációt még megúszták a látogatók, de két perc múlva már mehettek közepet kezdeni. Ekkor Bány balról pontosan Dóra fejére ívelt, aki 5 m-ről fejjel továbbította a labdát a bőcsiek kapujába, 2-0. Nem csak eredményesen, szemre is tetszetősen futballozott a Szeged, ha egy kicsivel jobban koncentrálnak a játékosok, vagy szerencsésebbek, gólkülönbséget javíthattak volna az első játékrészben. Az első bocsi helyzetre az 52. percig kellett várni. Ekkor még azt lehetett gondolni, mindez a véletlen számlájára írandó. Mint később kiderült, a feltételezés tévesnek bizonyult, ugyanis, a szünet után a hazaiak visszaesésével egyenesen arányosan a vendégek kerültek fölénybe. Lényegesen bátrabbá váltak, mint az első jáA Szeged támadója, Dóra (jobbról a második) kétszer is betalált a Bőcs kapujába. Fotó: Gyenes Kálmán tékrészben, ennek következtében egyre sűrűbben előfordultak a házigazdák kapujánál. A 75. percben Halász kapus még bravúrral védte Török lövését, azonban két perc múlva már ő is tehetetlennek bizonyult Sipos bombájával szemben, 2-1. A nyírségiek mindent egy lapra feltéve rohamoztak, azonban egyenlíteniük nem sikerült, sőt; még ők kaptak gólt a 90. percben. Egy hosszan előrerúgott labdát a Bőcs védője, Farkas elvétett, így Csúri és Bány egyedül húzott kapura, a páros jelenet végén előbbi átadását az utóbbi 10 m-ről gurította a hálóba, 3-1. Szalai István: - Mint minden győzelemnek, ennek a sikernek is van értéke. Jók: Dóra, Csúri, Bány, ill. Kulcsár S., Sipos. SZÉLPÁL LÁSZLÓ MAKÓ-ÓZD 0-0 Makó, 300 néző. Vezette: Török. Makó: Kovács K. - Sümeghy, Oálnaki, Magyar, Kazán - Bagi, Varga (Mádi), Kis K„ Krucsó (dr. Széli) - Maróti, Görög. Edző: Kolozsvári János. Ózd: Uhrin - Wettorazzi, Ács, Bócz, Tóth - Penti, Kádár, Kun, Sivák - Konyha (Búza), Slmkó (Váradi). Edző: Fitos József. Kiállítva: Wettorazzi. Az első félórában simán eldönthette volna a mérkőzést a hazai gárda. Már a kezdés után kimaradt egy helyzet, majd utána kétszer a kapufa hárított. Előbb egy kipattanó után Bagi a jobb oldalról, 18 méterről lőtt a lécre, majd Varga öt méerről mellécsúsztatott. Aztán Bagi beadása után Magyar megnézte magának a jobb alsó sarkot, ám a labda a kapufán landolt. Az Ózd antifociját ebben az időszakban eredményesen akadályozták meg a hazaiak, ám a legfontosabb, a gól elmaradt. A második félidőben bánhatták igazán a makóiak, hogy bőkezűen bántak a lehetőségekkel. Ekkor már csak két apró helyzetük volt, ám Varga lövését Uhrin védte, előtte pedig Magyar lőtt kevéssel mellé. A vendégeknek eszük ágában sem volt sokat foglalkozni a támadásokkal, az egyetlen ilyen próbálkozásukból a 83. percben Bócz húsz méterről föléemelt. A 85. percben Wettorazzi szándékosa, hátúból megrúgta Mádit, azonnal villant a piros lap. Kolozsvári János: - Gödörben vagyunk, már négy meccsen nem tudtunk nyerni. Jók: Bagi, Magyar, Dálnaki, Kazán, ill. Ács, Bócz. Tbvábbi eredmény: Nyíregyházi Kertváros-Kazincbarcika 1-0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Nyíregyháza 24 1 5 5 4 51- 19 50 2. Makó 24 14 5 5 46 - 25 47 3. Ózd 24 12 5 7 55- 39 41 4. Szeged 24 11 7 6 38- 26 40 5. Kazincbarcika 24 11 6 7 58 - 27 39 6. Bécs 24 10 2 12 40- 51 32 A következő forduló párosítása. Április 19. (szombat), 17 óra: Szeged-Makó, Ózd-Nyíregyháza. Április 20. (vasárnap), 17: Kazincbarcika-Böcs. Veretlen megyei hét vége LABDARUGÓ NB III A Csongrád megyei NB III-as labdarúgócsapatok a hétvégi fordulóban hét pontot szereztek. Az Algyő és a Szentes hazai pályán győzött, míg a HFC a Fegyvernek otthonában ikszelt. MUNKATÁRSAINKTÓL SZENTES-KONDOROS 2-0 (2-0) Szentes, 400 néző. Vezette: Szabó. Szentes: Bíró - Márics, Erdei, Kerepeczkí (Kelemen), Tóth Cs. - Szarvas, Koncz, Tóth Kovács, Kurucsai - Török (Mátyás), Pállnkó (Juhos). Edző: Bozóki Zoltán. Gólszerzők: Török, Szarvas. Hazai helyzetekkel kezdődött a találkozó, s a szentesi fölény a 14. percben érett góllá. Ekkor Koncz végezhetett el szabadrúgást, amit Török 7 méterről fejjel megcsúsztatott és a játékszer a hálóban landolt, 1-0. A 30. percben egy gyors, látványos akció végén Szarvas 10 méterről Nagy felett átemelve jutatta a kapuba a bőrt, 2-0. A szünet után is szentesi fölény és kimaradt ziccerek jellemzték a mérkőzést. Bozóki Zoltán: - Megérdemelten győztünk a jól játszó ellenféllelszemben. Jók: Szarvas, Koncz, Tóth Cs., ill. Nagy, Gombár, Kiszely. ALGYŐ-BÉKÉS 4-0 (2-0) Algyő, 200 néző. Vezette: Munkácsi. Algyő: Dénes - Varga, Gábor, Pécsek, Rau - Daróczi (Koncz), Krajczár, Kiszner (Gál), Podonyi-Terhes (Miklós), Az algyői meccsen a Békés rogyott térdre. Fotó: Miskolczi Róbert Brinszky. Játékos-edző: Brinszky Adrián. Gólszerzők: Terhes (2), Miklós, Brinszky. Az Algyő az első tízpercben tűzijátékot rendezett a békési kapu előtt, ekkor még kimaradtak a helyzetek. Az ezt követő időszakban mezőnyjáték alakult ki, a kapu nem forogtak veszélyben. A 31. percben egy baloldali akció végén Daróczi beadását Terhes fordulásból lőtte a hálóba, 1-0. A 44. percben Brinszky a félpályáról indulva a kapuig nyargalhatott és növelte az előnyt, 2-0. Fordulás után, a 68. percben egy formás akció zárásaként Terhes talált a hálóba, 3-0. A végeredményt a 78. percben a csereként beállt Miklós állította be, 4-0. Brinszky Adrián: - Időnként tetszetősen focizva meggyózó sikert arattunk. Jók: Terhes, Rau, Podonyi, Brinszky, ill. Fejes, Kasik. FEGYVERNEK—HFC l-l (1-0) Fegyvernek, 400 néző. Vezette: Scsitovics. HFC: Szabó - Huszár, Marczinka, Papp, Borbás Zs. - Sipos, Nagy, Tóth (Horváth), Antal, Borbás R - Szűcs. Edzők: Antal Ferenc, Rostás Károly. Gólszerzők: Földi, ill. Szűcs. A meccs első helyzetét a hazaiak dolgozták ki, mégpedig már a 3. percben. A 16-oról Földi lőtt, Szabó pedig védett. A 17. percben bal oldali beívelés után Földi öt méterről a hálóba kotorta a labdát, l—O. A folytatás a kapufákról szólt. A 35. percben Szűcs 1 l-esből, a 63. percben Földi 25 méteres szabadrúgásból bombázott a lécre. Következett a 68. percben Faragó A, aki éppen a felső és oldalsó kapufa találkozását találta tehbe. A lécforgácsolás közepette Szűcs a 70. percben bal oldali beadásból egyenlített, majd a 85. percben kavarodást követően Marczinka ismét a kapufát tesztelte. Rostás Károly: - Sok hiba jellemezte a találkozót, összességében a döntetlen igazságos. Jók: Földi, Faragó A., ill. senki. Tbvábbi eredmények: Szajol-Karcag 0-1, Harta-Kisújszállás l-l, Rákóczifalva-Jászberény 1-2, Szarvas-Gyomaendrőd 2-1, Túrkeve-Jamina 0-1. A BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Szentes 2. Jászberény 3. Karcag 4. Atgyö 5. iamina 6. Kondoros 7. Kisújszállás 8. Rákóczifalva 9. Szarvas 10. HFC 11. Harta 12. Túrkeve 13. Szajoi 14. Gyomaendród 15. Fegyver lek 16.Békés 2018 1 1 71-1155 2012 4 4 42-19 40 1912 4 3 3716 40 1911 1 7 4026 34 2010 4 6 34-37 34 20 9 5 ( 39-3132 19 8 6 5 35-26 30 20 8 6 6 30-25 30 20 7 310 2953 24 20 6 5 9 25-37 23 20 5 7 8 3337 22 19 5 5 9 19-28 20 20 4 4 12 39-5316 20 4 313 3048 15 19 4 2 13 34-5914 19 2 4 13 1344 10