Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-05 / 80. szám

J Szombat, 2003. április 5. SZIESZTA RAKOVSZKY ZSUZSA REGÉNYE MAGYAR IRODALMI DÍJAT KAPOTT A sikerkönyv után megismeri a zöldséges A magyar irodalmi díjas költőnő saját bevallása szerint hatéves kora óta ír verseket. A kevés szavú, ámde annál súlyosabban megszólaló Rakovszky Zsuzsa mindezidáig tudatos, gondosan megkomponált életműépítéssel tűnt ki. Mígnem egy évvel ezelőtt, jó néhány kitűnő fordítás után saját regénnyel jelentkezett. A kígyó árnyéka rövid idő alatt bestseller lett a túlzsúfolt magyar könyvpiacon. Márpedig méltán. A tizenhetedik században játszódó regény egy polgárlány, Lehmann Orsolya titkokkal, bűnös elhallgatásokkal teli fiatalkorát beszéli el gyönyörű magyar nyelven. Az írónőt langyos márciusi este faggattuk a Móra-kollégiumban. - Mondja, hogy gyermekkorától fogva ír. Mi lett az első versek sorsa? - Anyám jó néhányat lejegyzett, ezek a szerencsés példányok azóta is megvannak. Kamaszként titokban és keveset írtam. Amikor egyetemista lettem Debrecenben, akkor kezdtem rendszeresen írni. - Voltak-e mesterei, alcadt-e olyan tekintélyes irodalmár, akihez bekopogtatott a verseivel? - Vas Istvánt kerestem fel, mielőtt még valamelyik szerkesztőségnél próbálkoztam volna. Pontosabban kikerestem a nevét a telefonkönyvből és elküldtem neki egy paksamétát. Ő aztán elhívott magához, majd pedig továbbküldött Réz Pálhoz, aki most a Holmi szerkesztője. - Sokan nem kedvelik a „női irodalom" kifejezést. Balla Zsófia, Beney Zsuzsa, Takács Zsuzsa és ön, hogy csak néhányukat említsem, igencsak tiszteletre méltó csapat. Régen volt ilyen erős, már megbocsásson, női társaság a magyar irodalomban. Meg lehet mondani, miért? - Nyilván több megfejtés kínálkozik. Lehet lélektani, szociológiai, irodalomtörténeti okokat emlegetni, de szerintem a dolog alapvetően megfejthetetlen. Mert miért születtek a legnagyobb zeneszerzők alig kétszáz éven belül? Miért volt a tizenkilencedik századi Angliában annyi kiváló női író? Valójában nem tudjuk. - Regényében központi probléma az Apa alakja. A legújabb magyar regények szinte mind aparegények, mint például Esterházy Péter Harmónia caelestise vagy Závada Pál Milotája, Györe Balázs is aparegényt ír, amiként Kukorelly Endrétől is hasonló tárgyú regény várható a közeljövőben. - Megdöbbentem, hogy más is ezt csinálja. És akkor is megdöbbentem, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy megannyi fiatal író írt regényt újabban a tizenhetedik században. Nyilván a közelmúlt „Ha megkaparjuk a mindennapok csillogó mázát, fájáalmas, szorongató történetekre bukkanunk manapság is." Fotó: Karnok Csaba történelme inspirálja az apatörténeteket. Valószínűleg minden családban vannak nyomasztó, terhes titkok, megemészthetetlen történetek a közelmúltból. A már nem fiatal embereknek egyszeriben problémájuk lesz az apjuk, a családjuk, egyáltalán az eredetük. - Mikor kezdett dolgozni A kígyó árnyékán? - Egy önéletrajzi kisregényt kezdtem írni néhány évvel ezelőtt, az sajnos nem ment. Szépen elakadtam. - Vagyis az önéletrajzi jelleg szerepet váltott, és a történet visszaballagott az időben jó háromszáz évet. - így is lehet mondani. Először csak gondolkodtam, nem is vázlatoltam. Igen, egy egész év gondolkodással ment el. Aztán egyszer csak leültem a géphez, és elkezdtem írni. Nem tudtam, mekkora anyag lesz. Azt sem gondoltam, hogy ilyen hosszú lesz. Több szereplőre és epizódra nem számítottam. Bennem voltak, rejtőztek, az írás előcsalogatta őket. Vagy besegített az úgynevezett valóság. Egyszer utaztam a Balatonra, jött a kalauz, nahát ő, az ő karakteres arca belekerült a regénybe. - Miért pont Sopron a regény egyik színhelye? - Mert a szülővárosom. - Regényíráshoz nemcsak toll, papír és fantázia, hanem egyéb segédeszközök is szükségeltetnek. - Megannyi korabeli forrást átnyálaztam. Aztán egy kedves barátnőm elmagyarázta, hogyan kell bort, zöldséget tárolni pincében. Egy történész pedig szakmai szemmel vizsgálta át a szöveget. Sajnos vonatkozó irodalmat a korabeli polgárság életéről és mindennapjairól igen keveset találtam. - A könyv hőse meglehetősen kemény életet élt. Miért kellett Lehmann Orsolyának ennyit szenvedni? Elveszti a szüleit, nem tudja, az apja valóban az apja-e, tiltott viszonyba keveredik vele, mostohaanyja enyhén szólva nem kedveli, egyszer csaknem megerőszakolják, a szerelme elhagyja, csupa fájdalmas és szívszorító epizód. - Látja, pedig a legtöbb élet ilyen. Ha megkaparjuk a mindennapok csillogó mázát, ilyen fájdalmas, szorongató történetekre bukkanunk manapság is. Vannak persze olyan emberi veszedelmek, amelyek az adott korszakra jellemzőek inkább, mint például a tűzvészek, a pestis, a martalócok dúlásai, vagy a vallásüldözések. E szenvedéstörténet másik fele azonban nem korspecifikus. Nézze, ilyen fojtogató családi viszonyok ma is bőven akadnak. - Miféle irodalmi előképei vannak Lehmann Orsolya alakjának? - Irodalmi előképeket nem kerestem, nem is látok túl nagy rokonságot egyetlen honi irodalmi nőalakkal sem. Számomra a traumák realizálása volt a fontos. Azt akartam, hogy a regény tárgyiasítsa a lelki történéseket. Hátha csak képzelték, hátha csak elgondolták, fantáziálták. Talán csak egy lánygyerek lelkében játszódott le ez és amaz a véres esemény. A bizonytalanság vize, hogy csakugyan megtörténtek-e az elbeszélt események, végigszivárog az egész regényben. - Eddig is megannyi díjat kapott, a kritika is tisztelettel bánt önnel. Ez a könyv azonban nemcsak a legrangosabb szakmai elismerést kapta meg, hanem népszerűséget is hozott. - Hát igen, megismer a zöldséges. - Nem kap rohadt paradicsomot? - Na jó, a zöldséges eddig is megismert. Csak azt nem tudta, ki vagyok, mivel foglalkozom. Most már tudja. SZÍV ERNŐ Zorán, a legzárkózottabb zenész Zorán. Egy név. Egy fogalom. Portréhoz ennél több nem is kell, hiszen önmagáért beszél - az egyik legzárkózottabb zenész. Április elsejei győri koncertje apropóján zenéről, emlékekről, családról beszélgettünk. Akárhány interjút olvasni vele, mindenhol Bob Dylanhez, Paul Simonhoz és Leonard Cohenhez hasonlítják zenéjét. Pedig kedvence inkább a Kispál és a Borz, Stingvagy Mahler. Hogy utóbbiak nem hatottak zenéjére? Zorán szerint szét lehet választani a magánemberi és a zenész zenehallgatót. „Nem okvetlenül kell, hogy a kettő fedje egymást. Én természetesen nem tudok úgy zenét hallgatni, hogy közben ne figyeljek olyan részletekre, amelyeken egy nem zenész könnyedén átsiklik. De ez nem jelenti azt, hogy hirtelen olyan dalokat kezdenék énekelni, mint amilyeneket éppen kedvelek." Persze a kedvencek már csak azért sem kúsznak be dalaiba, mert azok többségét Presser Gábor írja. A szöveg meg a családban marad, hiszen a testvérek a Metró együttes megalapítása óta együtt dolgoznak. „Már az elején jól kiosztottuk egymás között a szerepeket. Valahogy automatikusan úgy alakult, hogy a testvérem írja a szövegeket, mert Dusán egyáltalán nem szeretett énekelni, én meg szerettem. Ő szeretett szövegeket írni, én nem szerettem. Ő írt már verseket gyerekkorában - én nem írtam." Szerves fejlődés eredménye lett tehát Bármit mond is Zorán, tény, hogy dalai filozofikus mélységűek, még akkor is, ha ez eleinte csupán szórakozás volt számára. Fotó: Bertlejf András ez a szereposztás, amely a mai napig így működik. ELEKTRONIKA ÉS FILOZÓFIA Dusán és Zorán - szerencsés, hogy testvérek, mert egy szövegírónak nagyon sok mindent kell tudnia arról a valakiről, akinek szöveget ír. Zoránéknál tehát minden sokkal egyszerűbb, attól, hogy ennyire jól ismerhetik egymást. Bár Zorán saját bevallása szerint beleszól abba, amiről úgy érzi, nem pont olyan, amilyennek szeretné, de ez igazán nem szokott sűrűn előfordulni. „Ennyi éves együttműködés után nagyon ritkán fordul elő, hogy Dusán nem talál el a gondolataival. Ráéneklésnél a stúdióban néha egy-két szót kicserélünk. Ennyi." Hogy mióta működik ez a kapocs? A fiúk már tinédzserkorukban levonultak a pincébe, és rézdrótból, barkácsfüzet utasításai alapján „krumplirádiót" építettek. „A technika iránti érdeklődésünk mindkettőnknél megmaradt a mai napig. Sőt eleinte a zene volt életünkben a szórakozás, a mellékes - aztán persze megfordult a kettő és inkább a műszaki dolgok maradtak meg hobbinak." Később a zene annyira fontos lett a számukra, hogy nem is fejezték be a műszaki egyetem villamosmérnöki karát, ahová a gimnáziumi érettségi után jelentkeztek. Igaz, akkor szerzett tudásuknak a mai napig hasznát veszik. „A mi műfajunkban óriási szerepe van az elektronikának - nem árt, ha ért hozzá az ember." Ezen az alapon vágott neki Zorán a filozófia-esztétika szaknak is: szeretett volna ehhez is igazán érteni, mindig is érdekelte a művészet maga. „De, ez inkább csak játék volt. Kíváncsiság. Izgatott a téma. Ha az ember saját érdeklődéséből kezd el tanulni valamit, annak az az értelme van - és semmi más -, hogy egy kicsit talán jobban megérti a világot." EGY ÉVTIZED A RÁDIÓBAN Nos, bármit mond is Zorán, tény, hogy dalai filozofikus mélységűek, még akkor is, ha - ahogy említette ez eleinte csupán szórakozás volt számára. „A mama még gyerekkorában hegedülni tanult, édesapám pedig saját szórakozására harmonikázott otthon." Zorán tehát még gyerekkorában megtanult harmonikázni, zongorázni pedig Dusánnal a szomszédba járt. „Szerencsénkre lakott ott egy zongoratanárnő. Általában sem rossz gondolat a szülőktől - ha nem is zenésznek szánják a gyerekeket - valami hangszerre taníttatni őket. így volt ez nálunk is. Senki sem gondolt akkor még arra, hogy mi majd zenészek leszünk. A tanárnőtől megtanultuk az alapokat és ez később nagyon jól jött nekünk." Zorán tíz évig dolgozott a Calypso rádiónál. „Bár mindkét szülőm újságíró volt, a rádiózás mégsem ebből fakadt." B. Tóth László - a rádió kitalálója - sok mindenkit fölkért a műsorvezetésre, többek között néhány zenészbarátját is. Zorán esetében ez duplán szerencsés választás volt: ő nagy kihívásnak érezte a rádiózást, ami izgalmas feladatként később sem tűnt rossz döntésnek. A hallgatók pedig szerették, bár jogos a kérdés: egy ilyen zárkózott művészt vajon nem zavar-e, ha nap mint nap meg kell nyilatkoznia. KULCS A LÉLEKHEZ „Tíz éven keresztül nem lehet semmit sem űgy csinálni, hogy komolyabb ellenállásba ütközik a befogadók - jelen esetben a hallgatók részéről. Igaz, a rádiósnak sosem magáról kell beszélnie, de a hírolvasás, a folyamatos kommunikálás, a meghívott vendégekkel való kötetlen beszélgetések, a telefonos bejelentkezések is egyfajta nyitottságot feltételeznek. Nem önkifejezés ez, mint a zenélés, de a magánemberi zárkózottságnak nincs köze a színpadhoz, vagy adott esetben a rádiózáshoz." Márpedig Zorán mindig ilyen volt. „Biztosan születési hiba. Nem tudom. Egy biztos, ha valaki közelebb akar kerülni a lelkemhez, a gondolataimhoz, egy kicsit keresgélnie kell a zárba való kulcsot, de ha megvan, akkor viszont tárva-nyitva az ajtó..." Lehet, hogy egy violin-, vagy G-kulcs segítene? DÉNES VANDA