Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-04 / 79. szám
PÉNTEK, 2003. ÁPRILIS 4. •SPORT" 15 A Cegléd következik KÉZILABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Már ma L 7 órától lejátssza a felsőházi play offban a harmadik forduló mérkőzését a Pick Szeged NB l-es férfi kézilabdacsapata. Dragan Djukics éllovas tanítványai az újszegedi sportcsarnokban a Ceglédet fogadják. Az alapszakaszban mindkétszer sima szegedi győzelmet hozott a két együttes összecsapása, éppen ezért a mai találkozón is sima hazai győzelmet várhatnak a szurkolók. A mérkőzés kiváló felkészülési lehetőséget nyújthat a jövő szerdai, dunaújvárosi rangadó előtt. Új klub Domaszéken MUNKATÁRSUNKTÓL Manapság, mikor egyesületek szűnnek meg vagy lépnek vissza a különböző bajnokságoktól, sorozatoktól, üdítő kivétel, ha egy klubbal pont az ellenkezője történik, azaz megalakul. Ez történt Domaszéken, ahol már tavaly szeptember óta működik a pillanatnyilag még csak cselgáncsra szakosodott Budo Ifjúsági SE. Az elnök Komlódi János lett, míg a szakmai munkát Szabó Miklós irányítja. A sportegyesület létrejöttében nagy szerepe volt a helyi önkormányzatnak, amely az anyagiak mellett hellyel is segítette a DBISE-t. Mégpedig az egykori művelődési házban lelhetnek majd otthonra az elsősorban utánpótláskorúakból álló versenyzők. A csapatban jelenleg húsz domaszéki fiúval foglalkozik a tréner. Az egyesületben látnak fantáziát a kisebb-nagyobb támogatók is, akiknek a segítségével egy gálával mutatkozik be a szurkolóknak és a szülőknek a klub. Szombaton 10 órától a helyi sportcsarnokban rendezik az első domaszéki gyermekdzsúdó-fesztivált. A hétvégi sportműsor Péntek Kézilabda NBI, felsőházi play ofl, férfiak: Pick Szeged-Cegléd, újszegedi sportcsarnok, 17. Kispályás labdarúgás Veteránbajnokság, l-es pálya: Keverő-SZAK (17 óra), Kreál Trió-UTC-Bokafogó (18); ll-es pálya: Dózsa-Bőrker (17), Tervezők-Nagy Kft. (18); lll-as pálya: Panagro—Metál Duó (17), MOL-Rapid (18). Valamennyi találkozót az újszegedi kisstadionban rendezik meg. Kosárlabda NB ll-es rájátszás, férfiak: Domaszék-Vásárhely, domaszéki sportcsarnok, 18.30. Úszás Deák-kupa általános Iskolás úszóverseny, Makó, városi termálfürdő, 14. Szombat Asztalitenisz NB II, férfiak: Makói SVSE-Apagy, Makó, Kálvin téri iskola, 11. Nők: Makói SVSE-Lajosmizse, Makó, Kálvin téri iskola, 11. Megyei pedagógus asztalitenisz-verseny, Csongrád, Síp Utcai Általános Iskola, 9. Bowling Rájátszás a szuperligáért: Szegedi BC-HÖVE Szeged, Szeged Plaza, 12. Fitnesz Domlno-Fittkid országos versenysorozat selejtezője, Vásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 11. Cselgáncs Első domaszéki utánpótlás-fesztivál, domaszéki sportcsarnok, 10. Kézilabda NB II, nők: Makó KC-Algyő KE, Makó, városi sportcsarnok, 16. Kosárlabda NB I A csoport, férfiak: Sole-Szedeák-Univer KTE, újszegedi sportcsarnok, 18. Labdarúgás Megyei I. osztály- Ferrocolor-Tápé-Szegedi VSE, Tápé, Madácsi. Kiskundorozsma—Gyálarét, Dorozsma, Jász-Nagykun-Szolnok megyei játékvezető. Mindkét találkozó 16.30-kor kezdődik, előmérkőzést (14.30-tól) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: FK Spartacus Makó-Szikáncs, Makó, MAK-pálya, Forgó. Fábiánsebestyén—USC-Tanárképző, Fábiánsebestyén, Galambosi. UTC-Heavytex-Domaszék, Újszeged, Kertész utcai pálya. Kormányos J. Mindhárom találkozó 16.30-kor kezdődik, előmérkőzést (14.30-tól) az Ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Sándorfalva ll.-Zsombó, Sándortalva, Tanács L. Csengele-Ruzsa, Csengele, Pálinkó. IKV-Alsóváros-Röszke II., Szeged, Szabadság téri pálya, Hegyesi. Derekegyház—Mártély, Derekegyház, Bozó. Ferencszállás—Eperjes, Ferencszállás, Avramut. Székkutas—Kübekháza, Székkutas, Kiss Cs. H. Astra FC-Ambrózfalva, Vásárhely, népligeti pálya, Varga I. Algyő ll.-Maroslele, Algyő, Jurschik. Szentesi Kinizsi TE—Szőreg II., Szentes, Török. Valamennyi találkozó 16.30-kor kezdődik. Utánpótlás-bajnokságok: Algyő SK-Makó FC, Algyő, U16,10, Klapcsik; U19,12, Csöngető. FC Szeged-Gyula, Szeged, Felső Tisza-parti stadion edzőpályája, U16,10, Veres; U19,12, ifj. Somogyi. Szentes TE-Jamlna SE Békéscsaba, Szentes, U16, 10, Bartucz; U19, 12, Samu. Tisza Volán SC-Agria FC, Szeged, Hunyadi téri egykori Dózsa-pálya, U13,13, Bokor; U15,15,Soós. Bozsik-program újabb kistérségi fordulója, Maroslele, 9. Teke Szuperliga, férfiak, rájátszás az 1-4. helyért, negyedik (utolsó) forduló, Szeged, Postás-pálya, 10.30. Teremlabdarúgás NB l-es női futsal-bajnokság rájátszás az 5-8. helyért, 3. forduló, Szeged, Déri Miksa szakközépiskola sportcsarnoka, 10. Szabadidős vándorkupa, Szentes, városi sportcsarnok, 8. Vízilabda OBI, férfiak, rájátszás az 5-8. helyért: Szeged Beton VE-OSC, újszegedi sportuszoda, 17. Rájátszás a 9-11. helyért: Kontavill Szentesi VK—Cegléd, Szentes, ligeti uszoda, 18. Vasárnap Asztalitenisz NB ll-es csapatbajnokság: Szentesi Kinizsi-Kecskemét, Szentes, városi sportcsarnok, 10. Bowling Rájátszás a szuperligáért: HÖVE Szeged-Szegedi BC, Szeged Plaza, 13. Kézilabda NB II, nők: Sándorfalva KC-FDSE Újkígyós, kisteleki sportcsarnok, 16, ifjúságiak: 14 óra. Férfiak: Szekahőszer-Dorozsma-Békéscsaba, Dorozsma, Orczy-sportcsarnok, 16; ifjúságiak: 18 óra. Labdarúgás NB II, nők: Algyő—írisz Budapest, Algyő, 12. Megyei I. osztály: Tiszasziget—Batástya, Tiszasziget, Galambosi. Újszentiván—Mórahalom, Újszentiván, Patai. Szőreg-Mindszent, Szőreg, ifj. Tóth S. Kistelek-Szecolor-Bordány, Kistelek, Fülöp. Kiszombor-Marosdömper Deszk, Kiszombor, Szabó Gy. Röszke-Sándorfalva, Röszke, Kucsora. Valamennyi találkozó 16.30-kor kezdődik, előmérkőzést (14.30-tól) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Apátfalva—Üllés, Apátfalva, ludvig. Ásotthalom-Szatymaz, Ásotthalom, Nagy S. Csanádpalota-Szentmlhály, Csanádpalota, Éberhart. Szegvár-Tömörkény, Szegvár, Sipos F. Valamennyi találkozó 16.30-kor kezdődik, előmérkőzést (14.30-tól) az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Öttömös—Pázsit SE, Öttömös, Tompái. Ópusztaszer-Zákányszék, Ópusztaszer, Cseh. Baktó SC—Károlyi DSE, Szeged, Felső Tisza-parti stadion edzőpályája, Fodor. Forráskút—Rendőr TE, Forráskút, Rácz. Pusztamérges-Balástya II., Pusztamérges, Tanács L. Pitvaros-Nagymágocs, Pitvaros, Fejes. Földeák—Zenner-Csongrád, Földeák, Tóth II. S. Valamennyi találkozó 16.30-kor kezdődik. Vízilabda OB l/B, férfiak: Vakesz Pólósuli Hódmezővásárhely—Békéscsaba, Szentes, ligeti uszoda, 10.30. Bertók SC Szentes-Tatabánya, Szentes, ligeti uszoda, 11.30. Hétfő Teremlabdarúgás NB I: Első Beton Szeged-Vasas SC, újszegedi sportcsarnok, 18.45. NB II: Első Beton Fehér Trans—Csillaghegyi MTE-TFSE, újszegedi sportcsarnok. 20.15. Temesvári Hús Domaszék-Sirokkó FC Abony, domaszéki sportcsarnok, 20. A két sérültre, Urbánra és Böőrre valószínűleg többhetes pihenő vár Küzdöttek, hajtottak Lipcsei Péter (balról) a magyarok egyik legjobbja volt a svédek ellen. MTI-fotó: Koszticsák Szilárd LABDARUGAS Szerdán összesen tizenhét Európa-bajnoki selejtezőt játszottak a labdarúgó-válogatottak. Ezekről nyújtunk áttekintést és röviden a magyar-svédet is értékeljük az MTI segítségével. A magyar labdarúgó-válogatott szerdán óriási küzdelemben 2-1 -es vereséget szenvedett Svédországtól, a gólokat Allbáck (2) és Lisztes szerezte. Mégis kevés rossz érzés maradhat bennünk, mert az együttes végig hajtott, a játékosok mindent megtettek a jó eredményért. Nézzük, miként értékelte az összecsapást Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya: -Ahogy arra számítottunk, nagyon nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben Kenesei szabadrúgása fordulópontot jelenthetett volna, de sajnos, nem lett belőle gól. Ellenfelünk a vezetés megszerzése után lélektani előnybe került, de játékosaim mindent megtettek az egyenlítésért, s ez végül sikerült is. A svédek egy nagy egyéni hiba után ismét betaláltak, s csapatomnak már nem volt ereje, hogy újabb gólt szerezzen. Két hazai játékos is megsérült a meccsen, várhatóan Urbán Flórián (Zalaegerszegi és Böőr Zoltán |Debrecen) is hoszszabb-rövidebb pihenőre kényszerül. - Urbán részleges combizomszakadást szenvedett, Böőrnek pedig a bokaszalagja húzódott meg - tájékoztatta az MTI-t di. Lejkó Dezső, a válogatott orvosa. - A következő napok vizsgálatai döntik el, hogy mennyi időre váltak harcképtelenné. Valószínűleg mindkét esetben hetekről van, vagy lehet szó. Szerdán összesen 17 Európa-bajnoki selejtezőt rendeztek. 1. csoport: Szlovénia-Ciprus 4-1 (4-1), Izrael-Franciaország 1-2 (1-2). Az állás: 1. Franciaország 15 pont/5 mérkőzés, 2. Szlovénia 6/3, 3. Izrael 4/3 (4-3), 4. Ciprus 4/4 (5-8), 5. Málta 0/5. 2. csoport: Dánia-Bosznia-Hercegovina 0-2 (0-2), Luxemburg-Norvégia 0-2 (O-O). Az állás: 1. Norvégia 10/4, 2. Dánia 7/4, 3. Románia 6/4 (12-6), 4. Bosznia-Hercegovina 6/4 (4-5), 5. Luxemburg 0/4. 3. csoport: Moldova-Hollandia 1-2 (l-l), Csehország-Ausztria 4-0 (2-0). Az állás: 1. Csehország 10/4 (9-1), 2. Hollandia 10/4 (9-2), 3. Ausztria 6/4, 4. Fehéroroszország 3/4, 5. Moldova 0/4. 4. csoport: Magyarország-Svédország 1-2 (0-1), Lengyelország-San Marino 5-0 (2-0). Az állás: 1. Lengyelország 7/4 (7-1), 2. Lettország 7/3 (2-0), 3. Magyarország 5/4 (5-3), 4. Svédország 5/3 (3-2), 5. San Marino 0/4. 5. csoport: Litvánia-Skócia 1-0 (0-0). Az állás: 1. Németország 7/3 (5-2), 2. Skócia 7/4 (6-4), 3. Litvánia 7/5 (4-6), 4. Izland 3/3, 5. Feröer-szigetek 1/3. 6. csoport: Észak-írország-Görögország 0-2 (O-l), Spanyolország-Örményország 3-0 (O-O). Az állás: 1. Spanyolország 10/4, 2. Ukrajna 6/4 (6-4), 3. Görögország 6/4 (4-4), 4. Örményország 4/4, 5. Észak-Írország 1/4. 7. csoport: Szlovákia-Liechtenstein 4-0 (l-O), Anglia-Törökország 2-0 (O—O). Az állás: 1. Anglia 10/4, 2. Törökország 9/4, 3. Szlovákia 6/4, 4. Macedónia 2/4, 5. Liechtenstein 1/4. 8. csoport: Észtország-Bulgária 0-0, Horvátország-Andorra 2-0 (2-0). Az állás: 1. Bulgária 10/4, 2. Horvátország 7/4, 3. Belgium 6/4, 4. Észtország 2/3, 5. Andorra 0/3. 10. csoport: Grúzia-Svájc 0-0, Albánia-Írország 0-0. Az állás: 1. Svájc 8/4, 2. Oroszország 6/3, 3. Albánia 5/4, 4. Írország 4/4, 5. Grúzia 1/3. Folytassa, Szegedi DRE! RÖPLABDA SZEGEDI DRE-KRC 3:2 (23, 22, -24, -23,10) Extraligás női röplabda-mérkőzés. Szeged, 100 néző. Vezette: Adler, Ratkóczai. Szegedi DRE; Bakos, Kiss E„ DOBOS, VAKULYA, Kovács T„ GRÓZER. Csere; SELMECZI (liberó), Kádár Németh. Edző: Nusser Elemér. Kecskeméti RC: Szabó, ÉKES, Dunszt, CZAKÓ, Kovács A., Martinovics. Csere: Czéh (liberó), Forgó. Edző: Farkas Mihály. Az eredmény alakulása. 1. szett (20 perc): 2:0, 3:3, 9:5, 10:9,15:10,18:16, 22:22,24:23. Z szett (20 perc): 2:4, 7:6,11:12, 14:12, 14:15,17:16, 20:18, 24:21.3. szett (23 perc): 1:3,2:5,8:6, 10:11,14:17,20:22, 24:23,24:25.4. szett (22perc): 4:7,10:9,16:16, 22:23. 5. szett (13 perek 2:0,7:4,9:9,13:9. A párharc állása: l-l. A hazaiak fantasztikusan kezdtek, az első két szettben Dobos, Grózer, Bakos és Vakulya vezérletével - igaz nagy küzdelemben - felülmúlták „hírős" ellenfelüket. Ekkor nem csak az ütésekben, a támadásokban jeleskedtek a lila-zöldek, remek sáncokat is láthatott a közönség, a szervafogadással és a védekezéssel sem volt gond. A harmadik játszmában fel- • váltva vezettek a csapatok.és a kri-.. tikus hajrához 22:20-as KRC-veA szegediek „bűvölték" jobban a labdát. Fotó: Schmidt Andrea zetéssel érkeztek. Az SZDRE fordított, 24:23-nál mérkőzéslabdája volt a Nusser-lányoknak, de ezt az utolsó szalmaszálat megragadva - hárította a Phoenix Mecano és elrabolta a szettet. Akárcsak a következőt. Jöhetett a mindent eldöntő Ötödik felvöriás, s a házigazdák'7;4-re elhúztak-A KRC azonban nem adta fel, egyenlített (9:9), de ezután zsinórban négy SZDRE-pont következett. Az utolsó két sikeres akciót a fiatal Kovács Tímea jegyezte. Győzelem! Jöhet a szombati harmadik meccs. Nusser Elemér: - A kecskemétihez hasonló meccset vívtunk, de ezúttal szerencsénk is volt. IMRE PÉTER REFLEKTOR FOLYTATODIK A FOCI NB I A hét végén befejeződik a labdarúgó NB I alapszakasza. A forduló rangadóját az Üllői úton játsszák a csapatok, ahol a bajnokaspiráns Ferencváros a tavasszal még százszázalékos Videotont látja vendégül. A 22. forduló programja, péntek: Kispest-Győr (18, m2). Szombat: Békéscsaba-Debrecen (16.30), Dunaferr-MTK (16.30), Siófok-Zalaegerszeg (16.30), Sopron-Újpest (16.30), Ferencváros-Videoton (18, m2). SZURKOLÓI BUSZ Szurkolói busz indul április 9-én Dunaújvárosba, a Dunaferr-Pick Szeged NB l-es férfi kézilabda-mérkőzésre. Jelentkezni Érdi Zsoltnál lehet a 30/9122-957-es telefonszámon. NYERT A MAKÓ NB ll-es női kézilabda-mérkőzésen: Makó KC-Sándorfalva 26-22 (16-11). Mindkét csapat az osztálynak megfelelő jó játékot nyújtott. A vendégek küzdöttek, de ezúttal ez nem volt elég a győzelemhez. Ifjúságiak: Makó KC-Sándorfalva 23-16 (13-6). ÉLEN A BENITEL A 22. fordulóval befejeződött Szegeden a városi tekecsapat-bajnokság alapszakasza. Eredmények: Santé-Szilléri Biztonságtechnika 6:2, Tápé-Vízmű Klub 6:2, Phoenix-Benitel 1:7, Euroteke-Pick 5:3, Yamaha Motör-Béke Tanszék 5:3. Szabadnapos: Finister. A bajnokság állása: 1. Benitel 35, 2. Yamaha Motor 34, 3. Pick 31,4. Euroteke 28 ponttal. A forduló legjobbjai: 1. Alföldi János (Béke Tanszék) 457, 2. Tót Zsolt (Tápé) 439, 3. Óhidy István (Béke Tanszék) 436 fával. A következő fordulóban az első négy és a második négy csapat kettéválik, s a felső-, valamint az alsóházi rájátszásban folytatja. KÉT GYŐZELEM Az NB I/B-s utánpótlás-bajnokságokban, U13: Tisza Volán-Diósgyőr l-l (1-0). Volán: Vasas Kovács (Fekete), Mudri, Tóth, Túri - Oláh, Bárkányi, Vecsernyés D. - Puskás, Markó, Dedovics. Edző: Bóka Ferenc. A szegedi gólt Markó 1 l-esből szerezte. Békéscsaba-Tisza Volán 3-0 (3-0). Volán: Vasas - Kovács (Izsák), Mudri, Tóth, Túri Oláh, Bárkányi, Vecsernyés D. Dedovics (Fekete) - Puskás, Markó. Edzó: Bóka Ferenc. U15: Tisza Volán-Diósgyőr 8-1 (3-1). Volán: Farkas (Vida) Csikós, Vastag, Barna (Emődi), Ágoston - Gonda, Dargó, Mezei - Leginszki, Takács, Tandari. Edző: dr. Tóth János. A szegedi gólszerzők: Takács (2), Mezei (2), Leginszki, Csikós, Tandari, Dargó. Békéscsaba-Tisza Volán 1-7 (0-3). Volán: Farkas - Ágoston, Dargó, Barna, Gonda (Emődi) Mezei, Csikós, Tandari, Leginszki -Takács (Hegedűs), Solymos. Edző: dr. Tóth János. A szegedi gólszerzők: Tandari (2), Mezei (2), Solymos, Barna, Leginszki. MEGHÍVÁSOS VERSENY Szombathelyen rendezték meg a tavaszi fesztivál keretében a nyolcadik magyar grand prix meghívásos táncversenyt. Az eseményen a megyei párok a következő eredményeket érték el, latin-amerikai táncok: 3. Faluvégi András, Tóth Orsolya (Papíron SC, Szeged, New York TSE, Budapest). Standard táncok: 4. Zsom Olivér, Vozár Boglárka (Pro-Art TSE, Kistelek). VI Magyar Kűrbajnokság, latin-amerikai táncok: 1. Faluvégi, Tóth, standard: 1. Zsom, Vozár. Felkészítők: Zsilák Zsuzsanna, Törökgyörgy József. MÉG VAN JEGY Szombaton 18.30-tól ötödik alkalommal bonyolítják le a dorozsmai Orczy sportcsarnokban a sportbált. Az eseményre még lehet jegyet váltani a helyi labdarúgó és kézilabdaklubnál, Görög Józsefnél, Takács Mihálynál, Hódi Tamásnál és Kiss Antalnál.