Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-26 / 97. szám

18 « M E G Y E ¡I TÜKÖR» SZOMBAT, 2003. ÁPRILIS 26. Fehérvári Vince tanácstalan: Ausztráhában maradjon, vagy hazajöjjön ? Találgatások és tények KAJAK-KENU Igazi nagyüzem vár a kajako­sokra és a kenusokra a jövő hét végén. Lesz olyan, aki Belgi­umba, a mecheleni világkupára utazik, míg a többség a szolnoki tájékoztatón teszteli magát. Kétszeres olimpiai elsőként mi más is lehet Storcz Botond célja, mint eljutni Athénba. A Dé­mász-Szegedi VE kitűnősége a kvalifikációs évi felkészülését a KSI-nél végezte el Tóth László irányításával, majd három hetet a fiatalok alkotta csapattal töl­tött Ausztráliában. Időközben ál­landó párja, a győri Kammerer Zoltán új társ után nézett és Hor­váth Gábor, majd az utóbbi kéz­sérülését követően Veréb Kriszti­án került szóba. Persze, még semmi sem dőlt el... Sok minden függ attól, hogy Storcz mellett Vereckei Ákos hogyan teljesít majd egyesben és párosban. A négyes sorsa ugyanis ezen a két emberen múlik. Storcz rendkívül motiváltan készült fel, biztos ab­ban, hogy nem csak idén, hanem az olimpián is fontos szerep jut neki. - Eddig jó úton haladtunk a fel­készülésben, ám csak a verse­nyeken derül ki, mennyit ér ez a megérzés - mondta a Démász nyolcszoros világbajnoka, Hege­dűs Róbert. A kajakos a legfonto­sabb területen, az olimpiai szám­ban már döntött: K2 500 méte­ren Gyökös Lajossal igyekeznek majd kivívni az ötkarikás kvótát. Ezenkívül még alakulóban van további három egység, amelyben rajthoz áll: az ötszázas és a két­százas négyes mellett a legrövi­debb távon párosban, vagy egyes­ben ül hajóba a jövő heti tájékoz­tatón. - Két és fél hónap hátra­van a válogatókig, a K2 500-ason kívül minden képlékeny - je­gyezte meg végül Hegedűs. Fehérvári Vince elmaradhatat­lan társa volt Hegedűsnek. Azonban a sprintkirály a lehetsé­ges olimpiai szereplés miatt Ausztráliába költözött. Az ugyancsak nyolc vb-cimmel büszkélkedő kajakost az ausztrál bajnokságon, a Sydney melletti Penrith-tónál értük utol, ottani idő szerint este tízkor. - Úgy néz ki, egyelőre nem valósul meg a tervem. Megnyertem mindkét ausztrál válogatót, de lehet, hogy így sem indulhatok harcba a vb-n az olimpiai szereplésért. Ugyanis a világbajnoki startig meg kelle­ne kapnom az állampolgárságot, erre viszont szeptemberig kevés' esélyem maradt. így viszont csak vb-számokban indulhatok, ám az ott-tartózkodást saját zsebből kellene finanszíroznom az olim­piai távokkal szemben. Egy-két héten belül döntenem kell, hogy maradok, vagy hazatérek. Ha az előbbi változatot választom, le­het, hogy valaki otthon kerül ve­lem szemben előnybe. Ha meg a repülésre szavazok, időközben megkaphatom a szükséges ausztrál okmányt. Cudar a hely­zetem, az biztos! Fürdők Gábor egyesben már is­meri a képességeit, így ezren nem meglepetés, hogy megpróbálja le­győzni többek között az olimpiai bajnok Kolonicsot is. Persze azért a párost sem felejtette el, azon­ban Hüttner Csaba helyett a fia­tal tehetséggel, Vajda Attilával láthatjuk őt egy hajóban ötszáz méteren. Fürdőknek jól sikerült a felkészülése, a napokban ugyan kisebb megfázással küszködött, de azért ez nem akadályozhatja meg abban, hogy a hazai idény­nyitón rajthoz álljon. Kissé csalódottan vette Hütt­ner tudomásul, hogy egyelőre nem Fürdőkkel indul. - Megle­pett a szakítás, hiszen a hazai ri­válisok ellen veretlenek marad­tunk. Egyébként a felkészülés problémamentes volt - jegyezte meg Hüttner, aki még elárulta: Szolnokon a szegedi Joóbbal C2 500-on térdel hajóba, illetve egy másik társsal ezren is. Nyolc hét Dunavarsányban. Ennyi időt töltenek el legjobb női kajakosaink a jövő szombaton kezdődő válogatóig az edzőtábor­ban. A szegedi lanics Natasa a szolnoki eseményen mindhárom egyest elviszi, emellett pedig két párost is vállal. Hogy kivel? Az még a következő hét titka lesz. A hölgyek közül Kovács, Bóta, Sza­bó, valamint Rasztóczy és Paksy utazik Mechelenbe, a többiek két napra Szolnokra költöznek. A felnőtt világversenyek jól is­mert, előbb felsorolt alakjain kí­vül meglepetést okozhatnak a Démász juniorjai is. A kajako­soknál Molnár, Almási, Vasas, Pusztay, Szélpál, a kenusoknál pedig Joóbon kívül Kálmán is ké­pes arra, hogy valamelyik egység­ben kiharcolja az athéni részvé­telt. A szegedi Molnár egyébként azon tizenhármak egyike, akik nem Szolnokon, hanem Meche­lenben tesztelnek. Rajta, vala­mint a már említett női kvintet­ten kívül Vereckei, Kammerer, Veréb, Siebel (kajakosok), Kro­necker, Iván és Zala (kenusok) startolnak Belgiumban. Angyal Zoltán szövetségi kapitány el­mondta, hogy Molnáréknak ki­váló felmérési lehetőséget bizto­sit a vk. A hölgyek, valamint Ve­reckei pedig az összetett világku­pa elsőségre törekedhetnek az esetleges jó szerepléssel. MÁDI fÓZSEF ' VElrRTL-lNVEST INGATIANBEFEKTCTÉSI és -HASZNOSÍTÓ SZÖVETKEZET A Szövetkezet beruházásában a Falcon Hotel a XII. kerület legszebb ősfás részén épül. Tagjaink részére a jövőben a hosszú távú ingatlanbefektetésen túl kedvező feltételekkel üdülési jogokat biztosítunk az 5 csillagos komplexumban. További részletek ügyfélszolgálati irodáinkban és weboldalunkon. Nyitva tartás: minden hétköznap 9-18 óráig. i A Budapesti irodákban szombaton 9-13 óráig www.verticalinvest.hu 1051 BUDAPEST, József Attila u. 12. Tel.: 06(1) 411-0592 BUDAPEST, Lövőház út 27. Tel.: 06(1) 336-1210 SZEGED, Híd u. 1. Tel.: (62) 540-405 SZÉKESFEHÉRVÁR, Tévirds út 2/a. Tel.: (22) 507-554 SZOMBATHELY, Szent Márton út 13. Tel.: (94) 508-238 NAGYKANIZSA, Fd u. 8. Bazárudvar Tel.: (93) 536-726 NYÍREGYHÁZA, Dózsa György út 4-6. Tel.: (42) 506-738 SOPRON, Várkerület u. 11. Tel.: (99) 505-076 ZALAEGERSZEG, Stadion út Zalaplaza Tel.: (92) 510-742 BÉKÉSCSABA, Gyóni Géza u. 2. Fsz. 7. Tel.: (56) 547-600 Májusban nyitó irodáink: DEBRECEN, GYŐR, PÉCS, SZOLNOK, EGER, VESZPRÉM Bajusz is megsérült ilriuap 1 Tu Mi-UM l i 1.5M-3M Fi 3M Ft felett 1-2 15% ! 15% 15% [3^5] 17% 18% 19% 6-12 18% 19% 20% 24 hó 23% 23% 23% KÉZILABDA MUNKATÁRSUNKTÓL A férfi kézilabda NB I felsőházi rájátszásában megkezdi az utol­só körét a Pick Szeged. Dragan Djukics edző csapata vasárnap 18 órakor az alapszakasz ha­todik helyezettjéhez, a Tatabá­nyához látogat. A szegedi tréner nagyon fontos összecsapásnak minősítette a találkozót. Abból kiindulva, hogy a Pick Sze­ged-Tatabánya felsőházi ráját­szás első találkozóját a szegediek nagyon simán, 37-16-ra nyerték kissé meglepő volt Dragan Dju­kics edző kijelentése, miszerint nagyon nehéz és fontos mérkő­zés vár csapatára. Mellé még az alapszakasz két találkozója is na­gyon biztos szegedi sikerrel vég­ződött. - Sajnos növekedett a csütörtö­ki Dunaferr elleni MK-mérkőzés után sérültjeink száma. Buday, Matics, Doros mellé feliratkozott a listára Bajusz is. Ezért is tartok a vasárnapi találkozótól. Igaz, hogy a nagyon biztos és értékes MK-győzelem egy kicsit feldobta a társaságot, de azért a bajnokság az más kategória. Különösen azért, mert a ceglédi pénztelen­ségből kiindulva a Tatabánya na­gyon jó eséllyel pályázik a nem­zetközi kupaszereplést jelentő negyedik helyre. Továbbá ellenfe­lünk Szegeden mutatott játéka sem volt mérvadó, hiszen akkor dúlt az influenzajárvány, ami megritkította a sorukat. Egyéb­ként nagyon elégedett voltam a két sérült, Buday és Matics Du­naferr elleni teljesítményével, azonban a tatabányai játékukról konzultálnom kell Szabó István csapatorvossal. Ha Maticsról le kell mondanom, akkor Noris is pályára léphet. Győri vendégszereplés A Herz-FTC és a Cornexi-Alcoa után újabb nehéz mérkőzés vár Liss-HNKC NB l-es női kézi­labdacsapatára: vasárnap 18 órakor a KEK-elődöntős Győri Graboplast ETO KC otthoná­ban szerepel. A Győr ellen idén jól „muzsi­kált" a Liss-HNKC, az alapsza­kaszban Vásárhelyen 22-19-re győztek a kék-sárgák, Győrben 28-26-os vereséget szenvedtek, míg az 1-6. helyért folyó play off hódtói találkozója 29-29-es dön­tetlent hozott. Az utóbbi időben azonban a gödörben vannak Far­kas lózsef edző játékosai, régen nyertek utoljára (hat vereséget szenvedtek zsinórban, hármat az Esztergomtól, egyet-egyet a Du­naferr SE-tól, a Herz FTC-től és a Cornexi-Alcoától) és sérül­tek-betegek ritkítják a sorokat, köztük az irányító Kocsik Viktó­ria, aki Győrben biztos nem lép pályára. - A Graboplast és a Dunaferr elleni találkozót is a május 3-i, Esztergommal szembeni össze­esapásra való felkészülésre szen­teljük. Jelen állás szerint ugyanis az dönt majd az 5. helyről, ami kvalifikál a nemzetközi szerep­lésre. Vagyis nem a vereségeket kell számolgatni és a sebeinket nyalogatni - ezt sulykolom a lá­nyoknak is -, hanem arra a meccsre maximálisan felkészül­ni. Az ott elért eredmény minősí­ti majd az egész éves munkán­kat, mert ha kikapunk az Eszter­gomtól, akkor az évközi bravú­rok is értéküket vesztik. Tehát arccal az Esztergom felé. A már említett Kocsikon kívül Mucsi Zsuzsára sem számíthat a szakvezető, a többi sérüléssel bajlódó játékost addigra „össze­drótozzák". S vajon mit gyakorol majd a Liss vasárnap? - A balkettes lövő és az irányító semlegesítése lesz a legfontosabb feladat, de a Győr beállósa, Do­kics is hasonlóan alacsony ter­metű, mint esztergomi kollégája. Kiváló lehetőség az ellenük való védekezés gyakorlására. Ameny­nyiben ezt jól oldjuk meg, az eredménytől függetlenül elége­dett leszek a produkcióval. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Dunaferr 2. Herz-FTC 3. Győri ETO 4. Cornexi-Alcoa 5. Liss-HNKC 6. Esztergom 1514 1510 1 - 422 - 314 29 - 5 458-409 20 7 3 5 399-391 17 5 1 9 401-410 11 3 1 11 355-421 7 3 - 12 343 - 433 6 I.P. Vasárnap rangadó Makón a Tiszaföldvár ellen Három pont idegenből A Csongrád megyei NB I/B-s kézilabdacsapatok a legutóbbi fordulóban három pontot sze­reztek. A Szeged-Kiskundorozs­ma női gárdája Kecskeméten győzött, míg a Makó KC Me­zőkövesden ért el döntetlent. MEZŐKÖVESD-MAKÓ KC 28-28 (15-13) NB l/B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Me­zőkövesd, 500 néző. Vezette: Herczeg, Sápi. Makó KC: NAGY L.- SZABÓ TONKI4, Sándor, Szabó R 1, MINIK 6, ÖRDÖG 8, Avar 3. Csere: Avramov (kapus), Somo­gyi 2, Bajorhegyi 2, Madár 1, Cselovszki 1, Ignácz. Edző: Bárány Zsolt. Az egész meccs során kemény küzdelmet vívott, s végig fej fej mellett haladt a két csapat. Az el­ső félidő végére a hazaiak - akik nem is keményen, inkább dur­ván kézilabdáztak - kétgólos előnyt szereztek. A szünet után taktikát változtatott a Makó KC, amely a gyors, lerohanásos tá­madásokkal szétzilálta a Mező­kövesdet. Ennek eredményeként a makóiak az 51. percben 21-18-ra vezettek, de a házigaz­dák nem adták fel, szívós játék­kal felzárkóztak és egyenlítettek. A döntetlen, a játék képe alap­ján, reális eredmény. Bárány Zsolt edző tanítványai tavasszal még mindig veretlenek, a mérle­gük hat győzelem és két döntet­len. A Makó KC legközelebb április 27-én (vasárnap) 18 órakor lép pályára, az ellenfél a Tiszaföldvár lesz. KECSKEMÉT-SZEGED KKSE 19-27 (13-14) NB l/B-s kézilabda-mérkőzés. Kecske­mét, városi sportcsarnok, 100 néző. Ve­zette: Székely, dr. Vattai. Szeged-Kiskundorozsma KSE: OR. B0­ROSNÉ - VAOÁSZY 5. JANCSAROVA 11 (3), Sípos 3, Takács 1. Bodó 4, Nagy 1. Csere: Szűcs (kapus), Szőke 2, Horváth K„ Kincses. Horváth H„ Hódi. Edző: Pró­nay Gyula, Giricz Sándor. A kecskeméti együttes szerezte meg a vezetést, amire a dorozs­mai lányok három gyors góllal válaszoltak, 6. perc: 1-3. Ezt kö­vetően kapkodóvá vált mindkét csapat játéka. A hazaiak nem tudtak mit kezdeni a jól záró magas dorozsmai hatos fallal és a remekül védő Borosnéval. A vendégek a gyors lerohanások­ban rengeteg hibát vétettek, ezért lett a szünetre csak mini­mális az előnyük, 13-14. A má­sodik félidőben a kecskemétiek továbbra sem tudtak mit kezde­ni ellenfelük védekezésével. Gi­ricz mester tanácsait viszont megfogadták lányai, ugyanis a lerohanásos taktika már gólok­ban is megmutatkozott. A jó vé­dekezés mellett Borosné bravú­rok sokaságát mutatta be a ka­puban. Ennek is köszönhetően az SZKKSE csak hat gólt kapott ebben a játékrészben. A sikert elsősorban a jó védekezésnek valamint a feljavult helyzetki­használásnak köszönhette az SZKKSE. Ezzel a győzelemmel a Dorozsma elkerült a kieső hely­ről, jelenleg a kilencedik. I.P. Kézilabdatornák futószalagon MUNKATÁRSUNKTÓL Nagy érdeklődés mellett rendez­ték meg a szentesi városi sport­csarnokban a Tavasz-kupa elne­vezésű leány utánpótlás-kézilab­da tornát. Az eseményen két cso­portban hat együttes versengett a helyezésekért, a dontőbe a Sán­dorfalva és a Makó jutott, ahol a községi fiatalok 18-1 l-re győz­tek. A szervezők, a Szentesi Kinizsi TE aktivistái még az eredmény­hirdetés előtt műsorral kedves­kedtek a publikumnak. A DADA (dohányzás, alkohol, drog, AIDS)-program keretében Erdé­lyiné Kalmár Tünde rendőr zász­lós aktív közreműködésével és a helyi Klauzál Gábor Általános Is­kola nebulóinak a szereplésével a „Nyugodtan mondj nemet!" cí­mű táncműsort mutatták be. A Tavasz-kupa végeredménye: 1. Sándorfalva, 2. Makó, 3. Kosz­ta József ált. isk, Szentes, 4. Kla­uzál Gábor ált. isk., Szentes, 5. Deák Ferenc ált. isk., Szentes, 6. Szent Erzsébet ált. isk., Szentes. • A Deák-kupa középiskolás le­ány kézilabdatorna eredményei: Tisza Lajos-Ságvári 14-10, Tisza Lajos-Vedres 14-16, Deák-Ság­vári 16-9, Deák-Tisza Lajos 12-8, Deák-Vedres 15-13, Ság­vári-Vedres 10-14. Végered­mény: 1. Deák Ferenc Gimnázi­um (edző: Engi Zoltán), 2. Ved­res István szakközépiskola, 3. Tisza Lajos szakközépiskola, 4. Ságvári Endre Gimnázium. Kü­löndíjasok, gólkirálynő: Takács Krisztina (Vedres) 24 találattal, legjobb kapus: Szekeres Nikolett (Deák). A Deák-kupa fiú kézilabdator­na eredményei: Deák-Csonka 18-17, Gábor Dénes-Vedres 31-25, Gábor Dénes-Deák 27-24, Vedres-Csonka 19-18, Deák-Vedres 17-18, Cson­ka-Gábor Dénes 22-15. Vég­eredmény: 1. Gábor Dénes szak­középiskola (edző: Savanya Fe­renc), 2. Vedres István szakkö­zépiskola, 3. Csonka János szak­középiskola, 4. Deák Ferenc Gimnázium. Különdíjasok, gól­király: Cselovszki Béla (Vedres) 29 találattal, legjobb kapus: Szö­gi Csaba (Csonka). Vajon idén újra együtt lapátol Fehérvári (elől) és Hegedűs? Fotó: Karnak Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom