Délmagyarország, 2003. április (93. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-22 / 93. szám
12 GYÓGY-ÍR 2003. április 22., kedd A CSONTTÖRÉS KOCKÁZATA 50 ÉVES KORBAN TÖRÉSHELYE NÖK (%) FÉRFIAK (%) VALAMELYIK EZEK KÖZÜL 39,7 13,1 Nemzeti Törésmegelőző és Kockázat Javító Program A NE TÖRJ! program azt a 14 budapesti és 40 vidéki intézetet vonta be a betegellátásba, ahol az ortopédiai-traumatológiai osztályok közvetlen környezetében osteoporosiscentrum is található. így a betegek vizsgálata egy intézeten belül, a beteg számára könnyen és gyorsan megvalósulhat, hosszabb utazás és időveszteség nélkül. A CSONTRITKULÁSRA HORMONKEZELÉS, D-VITAMIN ÉS FIZIKAI AKTIVITÁS A néma kór gyógymódjai Bár csontjaink tömegének csökkenése mindannyiunknál fellép a kor előrehaladtával, egyeseknél ez olyan mértéket ér el, hogy rendkívüli módon megnő a csonttörések előfordulásának kockázata. Vannak tipikus, csontritkulásra jellemző törések: az öregedés folyamán legkorábban a csuklótörés, majd a csigolyák összeroppanása jelentkezik, a harmadik, legsúlyosabb törésforma a combnyaktörés, ami általában a legidősebb korosztályt érinti. A csontritkulást úgy határozhatjuk meg, mint egy vékony, porózus csontokat létrehozó betegséget. Mivel a csontritkulás maga panaszt nem okoz, kivéve, ha már szövődményei, a törések jelentkeznek, nem könnyű a kórismézése. Ma már általánosan elterjedtek azok az eszközök - csontsűrűségmérő készülékek -, amik korán kimutatják az ásványianyag-tartalom csökkenését. Ha típusos, csontritkulásra jellemző törése volt valakinek, vagy a változókor után több erre hajlamosító rizikótényező is fennáll, mindenképpen érdemes elvégeztetni a csontsűrűségmérést. Alattomos betegség, mert panaszt nem okoz Amennyiben a vizsgálat alacsony értéket mutat, kiegészítő vizsgálatok (elsősorban laboratóriumi) szükségesek annak eldöntésére, hogy elsődleges csontritkulásról van-e szó, vagy más betegség következtében alakult ki ez a kórkép. Sajnos, a betegség kezeléséhez rendelkezésre álló gyógyszerek szinte mindegyike a csontvesztést gátolja, és ezért csupán arra képes, hogy megakadályozza a betegség további romlását, azaz adott szinten tudja stabilizálni az ásványianyag-tartalmat. Hatékony hormonkezelés Miután nőknél a változókorban bekövetkező női hormonszintcsökkenés a fő oka a fokozott csontvesztésnek, kézenfekvő, hogy ezen hormonok pótlása a csontritkulás egyik kezelési módja. A női hormonok hosszan tartó (5 éven túli) alkalmazásának gátat vet az, hogy idővel fokozza bizonyos daganatos betegségek előfordulásának kockázatát. Kedvezőtlen hatásaik kiküszöbölésére fejlesztették ki az úgynevezett szelektív ösztrogén receptor modulátorokat - ezek olyan gyógyszerek, amik bizonyos szervekre, pl. csontokra női hormonhoz hasonló hatással bírnak, míg más szervekre, pl. emlőre, méhre nincs Ilyen hatásuk. Injekció vagy tabletta Régóta használatos készítmény a csontritkulás kezelésében a calcitonin, amely a csontokra kifejtett hatása mellett fájdalomcsillapító tulajdonsággal is bír. Orrspray és injekció formájában létezik, dolgoznak a tablettás változaton. Napjainkban a legígéretesebb csontritkulás elleni szereknek a biszfoszfonátokat tartják, ezek legújabban kifejlesztett generációi már kis adagban, akár évente egyszer alkalmazva is igen erős csontbontást gátló hatást fejtenek ki. Injekció vagy tabletta alakjában adhatók. A tablettás készítmények nálunk is forgalomban vannak, az injekció törzskönyvezésére még várnunk kell. Hasonlóan a parathormone is, ami ez idáig egyedüli, új csont kialakítására képes gyógyszer. D-vitamin és fizikai aktivitás A gyógyszeres kezelésnek csak úgy van értelme, ha párhuzamosan biztosítjuk a szervezet megfelelő kalcium- és D-vitamin-ellátottságát is. Emellett a rendszeres fizikai aktivitás ugyancsak elengedhetetlen. Igyekezzünk veszélytelen sportot ajánlani a csontritkulásos betegnek, de egyéb lehetőség híján a séta, gyaloglás is megteszi. Hatékony a megelőzés A fentiekből kitűnik, hogy a csontritkulást hatékonyan meggyógyítani nem lehet, csak megállíthatjuk a folyamatot. Ezért igazán nagy súlyt a megelőzésre kellene fektetni, amit már gyermekkorban el kell kezdeni. A megfelelő táplálkozás, azaz tej- és tejtermékfogyasztás mellett a rendszeres testmozgás, ami elősegíti az erős csontozat kialakítását. Ezt az életmódot természetesen egész életünkön át folytatnunk kell, elkerülve azokat az ártó tényezőket (túlzott alkohol-, kávéfogyasztás, dohányzás), amik a csontritkulás kialakulását elősegítik. DR. HORVÁTH KATALIN BELGYÓGYÁSZ, ENDOKRINOLÓGUS FŐORVOS MEGOLDÁS A FELESLEGES KILÓKRA A fogyókúra - szakszerűen A javuló életszínvonal mellett megjelenő túlsúlyosság és kövérség egyre növekvő gondot jelent hazánkban is. A felnőttek több mint fele súlyfelesleggel küzd és közel minden tizedik honfitársunk kövér. Elszomorító, hogy az elhízási tendencia már gyerekeinknél is kimutatható. Miért baj az elhízás, és mi a megoldás? MUNKATÁRSUNKTÓL Sajnos a túlsúly és a kövérség nem csak esztétikai probléma. Ma már bizonyított tény, hogy belátható időn belül, szinte törvényszerűen megjelennek a súlyfelesleg kísérőbetegségei vagy szövődményei. Melyek is ezek? Csak a legjelentősebbeket sorolva: a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a koszorú- és agyi erek trombózisa, a légzési rendellenességek, a hormonális, a tumoros, a mozgásszervi betegségek és még hosszan folytathatnánk. Meg lehet-e szakítani ezt az egyre súlyosabb állapothoz vezető folyamatot? Az esetek többségében igen, csak a felesleges kilóktól kellene kíméletesen és főként tartósan megszabadulni. Már néhány kilónyi túlsúly leadásakor érezhetően javul a közérzet és a hangulat. Vannak bizonyos esetek, amikor a hagyományos módszerek alkalmazása mellett gyógyszeres támogatásra is szükség van a testsúlycsökkenés eléréséhez, illetve megtartásához. A fogyasztószerek hatása azonban többnyire csak az alkalmazás idejére korlátozódik, és ha szedésükhöz nem társul tudatos étrendi, illetve életmódbeli változtatás, a lefogyott kilók nagy valószínűséggel viszszajönnek. Sőt! Még több is, mint amitől korábban sikerült megszabadulni. Ezért döntő fontosságú a fogyasztó gyógyszert szedők megfelelő oktatása, tanácsadása, amire hazánkban eddig csak korlátozott lehetőségek álltak rendelkezésre. Ezt a hiányosságot igyekszik pótolni a 2002 áprilisában indult Súlykontroll Program. Ez egy olyan telefonos távoktatás, amely az ország bármely részéről, bárki számára ingyenesen hozzáférhető. Kinek is szól ez a program? Minden fogyasztó gyógyszert szedő túlsúlyos vagy kövér felnőttnek. Az előbbiek közül is azoknak, akik a csak passzív gyógyszerszedés helyett szeretnék elsajátítani a sikeres fogyókúrához, majd az elért súly megőrzéséhez szükséges ismereteket és gyakorlati tudást. A program nemcsak az egészséges étrend kialakítására tanítja meg a résztvevőket, hanem útbaigazítást nyújt egyéb fontos életvezetési kérdésekben is. A telefonos oktatás során elhangzott fontos információkat a résztvevők írott formában is megkapják. Ha probléma adódna vagy kérdés merülne fel, a betegek a számukra fenntartott ingyenes telefonszámon kérhetnek és kapnak segítséget. Kik az eddigi résztvevők? Kétharmad részben hölgyek természetesen, de szép számmal vannak férfiak is. A huszonévestől a nyugdíjasig szinte minden korosztály képviselteti magát. A Súlykontroll Program támogatását eddig is már több mint félezren vették igénybe. Megelégedettségük legjobb mutatója talán az, hogy a megkérdezettek 85 százaléka másoknak is ajánlaná a programban való részvételt. A „fogyasztó" elégedettsége pedig a legjobb minősítés bármely szolgáltatás esetén, legyen az akár „csak" fogyókúrával, vagy ezen túlmutatóan, egészségvédelemmel kapcsolatos tevékenység. Van tehát megoldás! A program iránt érdeklődők telefonon és e-mailen is kérhetnek bővebb felvilágosítást az ingyenes távoktatásról, vagy látogassanak el a program honlapjára. Súlykontroll Program - Tel.: 06-23/446-800 e-mail: info@roche.hu honlap: www.sulykontroll.hu A DIETETIKUS TANACSAI A vashiányos vérszegénység és a táplálkozás Az Egészségügyi Világszervezet által végzett felmérés szerint a Földön mintegy 1,3 milliárd ember szenved vérszegénységben. Ebből kb. 500-600 millió esetben kizárólag a vas hiánya okozza a vérszegénységet. A vas létfontosságú elem a szervezet számára. Az oxigén felvételére és leadására való képessége teszi leginkább fontossá (a vérben a hemoglobin, az izomban a mioglobin tartalmazza nagy mennyiségben), de emellett fontos enzimek alkotórésze is. A vashiány kezdetben nem okoz konkrét tüneteket, de laborvizsgálatokkal már kimutatható. Ilyenkor csökken vagy kiürül a vasraktár, megnő a vaskötő kapacitás a vérben, több va§ szívódik fel a bélből. Nagyobb mennyiségű vashiány esetén fejfájás, sápadtság, a nyálkahártya sorvadása, gyengeségérzet, fáradtság jelentkezik, a körmök és a hajszálak töredeznek, a haj őszülni kezdhet. A vérben a normálisnál kevesebb, kicsi és világosabb vörösvértestek találhatók. A vashiány leggyakoribb okai: - csökkent vasfelszívódás; - fokozott vasigény (terhesség, szoptatás); - vérvesztés (erős menstruáció, bélvérzés, vérző aranyér stb.); - szigorú vegetáriánus étrend; - néhány speciális betegség. A vas a vékonybél felső szakaszán szívódik fel, melynek mértékét a szervezet igénye is befolyásolja. Ha a vasraktárak telítettek, kevesebb vas szívódik fel, ha pedig kezdenek kiürülni, javul a vasfelszívódás. A felszívódás mértékét befolyásolja az is, hogy a vas milyen kémiai kötésben található meg az adott élelmiszerben. Ebben a tekintetben előnyösebbek a húsok, a belsőségek és a húskészítmények, mivel ezekben a vas nagy része ún. hemkötésben szerepel. Az elfogyasztott hemvas mintegy 23-30 százaléka szívódik fel, szemben a növényi eredetű élelmiszerekben található vas kb. 1 százalékos felszívódási arányával. Ez az oka annak, hogy szigorú vegetáriánus étkezés mellett gyakoribb a vashiány. KOLLÁR VIKTÓRIA DIETETIKUS