Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-03 / 52. szám
•A DÉL SPORTJA" HÉTFŐ, 2003. MÁRCIUS 3. Szenzációs magyarok A Honvéd fcrfigárdája a vízilabda Bajnokok Ligája zágrábi csoportrangadóján nyert a Mladost ellen és már most bejutott a május 17-18-i négyes döntőbe. A címvédő Vasas együttese ugyan kikapott a KEK-elődüntő visszavágóján Sabadellbcn, az összesítés alapján mégis az angyalföldiek várhatják a finálét, amelyet a Posillipo Napoli ellen vívnak. ZÁGRÁB, SABADELL (MTI) Bajnokok Ligája, Piros csoport, 4. forduló: MLADOST ZAGREB (HORVÁT) HONVÉD 10-11 (2-3, 3-3, 3-2, 2-3) Zágráb, 2 ezer néző. Vezette: Bock (német), Borrell (spanyol). Gólszerzők: Kobescak 3, Stritof, Primo rac 2-2, Milakovic, Simenc, Oreb, ill. Biros 3, Vári, Sugár, Fodor 2-2, Szívós, dr. Molnár l-l. Gól - emberelőnyből: 9/6, ill. 9/7. Hazai vezetés után 3-1-re fordított a Honvéd és a mérkőzés végéig egyszer sem engedte ki kezéből az irányítást: mindig nála volt az előny. A második játékrész végén 6-4-re állt a rendkívül kemény meccs a vendégek javára. A hazai pályán nemzetközi kupameccsen több mint két éve veretlen vendéglátók azonban rendre egyenlítettek, de ez csak a harmadik hét perc végéig (8-8) sikerült nekik. A hajrában ismét kétszer tudott a magyar bajnok kétgólos vezetést szerezni, a másodikból az utolsó sípszóig megmaradt egy, így bravúros vendéggyőzelem született (11-10). Ez a csoportelsőség megőrzését, s a Final Fourba jutást is jelenti Kovács István legénységének. A csoport másik mérkőzésén: O. Pireusz (görög)-Olympique Nice (francia) 6-6. Az állás: 1. Honvéd 7, 2. Mladost 5, 3. Nice 2,4. Pireusz 2 ponttal. Két hét múlva, az utolsó előtti, 5. fordulóban a Honvéd a címvédő görögöket fogadja. Bár 6-4-re kikapott a vízilabda KEK elődöntőjének második mérkőzésén Sabadellbcn a címvédő Vasas, az első mérkőzésen szerzett háromgólos előnyéből egyet megőrzött, s 13-12-es öszszesítéssel bejutott a fináléba. KEK-elődöntő visszavágó: CN SABADELL (SPANYOL)-VASAS 6-4 (l-l, 2-0,3-1,0-2) Sabadell, 2 ezer néző. Vezette: Vukovic. (szerb), Prvan (horvát). Gólszerzők: Ballard 3, Kiss Cs. 2, Bondarenko, ill. Steinmetz Á„ Varga Zs., Gombos, Varga D. Gól - emberelőnyből: 8/4, III. 2/0. Biztatóan kezdett a Vasas: Steinmetz Á. lőtte az első gólt, ezzel már négyre nőtt a magyar előny az összesítésben. A folytatás azonban elmaradt, több mint két negyeden)!) keresztül nem sikerült újabb találatot elérni. Ezzel szemben a hazaiak - akiknél az egyik legjobb a szegedi nevelésű Kiss Csaba volt - fokozatosan belelendültek, az első negyed végére kiegyenlítettek, a második 7 percet követően már 3-l-re vezettek. Sőt!' A térfélcserét követően háromszor is eredményesek voltak a hihetetlenül lelkes szurkolóiktól űzött-hajtott vendéglátók és a harmadik játékrész közepén, amikor 6-l-re vezettek, elúszni látszott a Vasas számára a remény a döntőbe jutásra. Nem várt fordulat következett: még ebben a negyedben Varga Zs. szépített és a hajrá is a Somossy-legénységé volt. A befejező percek támadásai végén a spanyolok két emberelőnyt is elpuskáztak, míg a másik oldalon előbb Gombos, majd - 12-12-es, azaz egyenlő állásnál - 23 másodperccel a vége előtt Varga D. akciógólt lőtt, 4-6-ra alakítva az eredményt. Ez az összesítésben 13-12-es Vasas-sikert és döntőbe jutást jelentett. A fináléra március 15-én és 29-én kerül sor, az ellenfél az olasz Posillipo Napoli lesz. A Kásás Tamással és Steinmetz Barnabással felálló olasz csapat két hete, az elődöntő első meccsén 8-4-re nyert Volgográdban, a nápolyi visszavágón pedig 9-7-re bizonyult jobbnak. Már az első találkozón eldőlt az MK-döntőbe jutás Vasutas-nap Újszegeden VÍZILABDA A férfi vízilabda Magyar Kupa elődöntőjének első összecsapásán a vendég BVSC kiütéses vereséget mért az indiszponáltan játszó Szeged Beton VE együttesére. A tízgólos fiaskó következtében a csütörtöki visszavágó már csak formalitásnak ígérkezik. SZEGED BETON VEBVSC-BREND0N 3-13 (0-2,2-5,1-3,0-3) Férfi vízilabda MK-elődöntő, első mérkőzés. Újszegedi sportuszoda, 400 néző. Vezette: Marjai, Kun. Szeged: Barát - Samuels, Varga R, Klttredge, Weszelovszky 1, Molnár R 2, Várhegyi Csere: Varga I., Mód, dr. Török, Balla, Fábry, Éles. Edző: Horváth Viktor. BVSC: SZÉCSI - CSÁSZÁR 3, Péter, Dabrowski 1, FÜLÖP 2, Vlncze, Kis G. 1. Csere: Nitsovits 1, Zoufal 1, Ibolya 1, GÓR-NAGY 2, dr. Varjas 1, Németh Zs. Edző: Gerendás György. Gól - emberelőnyből: 6/2, ill. 8/5. A mérkőzés előtt elég pesszimistának tűnt Horváth Viktor, a Szeged edzője. - A sok sérülés, betegség miatt nem a legideálisabb körülmények között készültünk erre az igen fontos meccsre - panaszkodott a tréner. - Már azt nagy dolognak tartom, hogy a négyszeres bajnok időt, pénzt nem sajnálva, már egy nappal korábban lejött Szegedre. A BVSC mestere, Gerendás György a Szeged sportszerűségét dicsérte: - Köszönettel tartozunk a Tisza-partiaknak, a hozzájárulásukkal a meccs előtt kettőt is edzhettünk a helyszínen. Csak akkor szoktunk ilyet csinálni, ha nagy a tét és ha a vetélytársunk komoly játékerőt képvisel. MárWeszelovszky (labdával) ezúttal csak egy gólt dobott. Fotó: Miskolczi Róbert pedig a Szeged ebbe a kategóriába tartozik. Sajnos nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön, ezúttal fölösleges volt a fővárosiaknak annyira tartaniuk a Betontól. Az első negyedben mindkét alakulat kétszer-kétszer játszhatott emberelőnyben, míg a látogatók ezt maximálisan kihasználták, addig a házigazdák gólképtelennek bizonyultak. Szembetűnő volt, hogy a BVSC játékosai lényegesen jobban „haraptak". Ekkor még az volt a Szeged szerencséje, hogy Barát kapus jól védett, több esetben is bravúrral hárított, 0-2. Mintha csak be lettek volna oltva a gólszerzés ellen a hazaiak, akik első találatára - Molnár P. előnyből vette be az olimpiai bajnok Szécsi kapuját - tizenkét percet kellett várni. A baj csak az volt ezzel, hogy ekkor már négyszer mattolták a Szőnyi útiak Barátot. Hiába reménykedtek a nézők, csak nem akart beindulni a Szeged gépezete. A folytatás is a vendégek szája íze, elképzelése szerint alakult; az történt a medencében, amit a Gerendás-legénység akart. Lényegesen agresszívebben védekeztek riválisuknál, valahogy az volt az ember érzése, mintha egy kicsivel jobban akarnák a sikert. Egyre csak nőtt a különbség a két csapat között, a harmadik negyed végén már 3-10 állt az eredményjelzőn. A vendégek pompázatos teljesítménye nemcsak a házigazdák játékosait, hanem az időmérő kezelőjét is elaltatta. A záró hét perc például úgy kezdődött, hogy a két gárda villámembere eszeveszett tempóban kísérelte meg a ráúszásból megszerezni a labdát, csakhogy az órakezelő elfelejtette elindítani a vekkert. Nem volt mit tenni, még egyszer úsztak a fiúk. Ez a kis közjáték sem tudta kizökkenteni ritmusából a vasutasokat, akik újabb három találatukkal tízgólosra növelték a különbséget, 3-13. A csütörtöki visszavágón nagy csodára nem lehet számítani; nem kockáztatunk sokat, ha kijelentjük: egy mérkőzés után eldőlt, hogy a Magyar Kupa szombati fináléjába ebből a párosításból a BVSC került. A másik elődöntő „odavágóján" a Honvéd 9-5-re verte a Vasast. Horváth Viktor: - A bajnokságban mindkét alkalommal szoros csatában maradtunk alul a játékvezetők jóindulatát élvező BVSC-vel szemben. Gerendás György tanítványai ezúttal bebizonyították, hogy vérbeli profik. Gerendás György: - Az évadban talán most nyújtottuk a legjobb teljesítményt. Zseniálisan védekeztünk, elöl pedig hatékonyan támadtunk. SZÉLPÁL LÁSZLÓ LABDARÚGÁS Totó BUDAPEST (MTI) A 9. hét mérkőzéseinek eredményei: 1. Cottbus-Bayern München 0-2 2 2. Leverkusen-Bremen 3-0 1 3.1860 München-Klautern 0-0 1 4. Mönchengladbach-Schalke 2-2 X 5. Nürnberg-Wolfsburg l-l X 6. Bielefeld-VfB Stuttgart 0-1 2 I. Hamburg-Hertha BSC 1-0 1 8. Brescia-Bologna 0-0 X 9. Chievo-Torino 3-2 1 10. Milan-Atalanta 3-3 X II. Perugia-Lazio 2-2 X 12. Reggina-Udiuese 3-2 1 13. Liverpool-Manchester U. 2-0 1 Pluszmérkőzés: 14. luventus-lnter lapzártánk után Bravó, HTE! MUNKATÁRSUNKTÓL A női teke szuperligában elmaradt mérkőzést pótolt Zalaegerszegen a Teke SE Szeged. A Tisza-partiaknak a felsőházba jutás, azaz a négy közé kerülés már nem sikerülhetett. A hazaiak meggyőző fölénnyel, 190 fával győzték le végül a szegedieket. ZTE-TEKE SE SZEGED 7:1 (3145-2955) A szegedi pontot Monostori 537 fával szerezte. Ifjúságiak: ZTE-Teke SE Szeged 1:3 (942-971) A szegcdi pontszerző Tót E. volt 526 fával. A férfi NB I-ben a Hódmezővásárhelyi TE az utolsó fordulóban a szegedi Belvárosi Tekeklubban a már biztos alapszakaszgyőztes székesfehérvári Alba Regiát fogadta. A tét a vásárhelyiek számára a felsőházi rájátszás volt, ugyanis győzelem esetén ók is harcolhatnának a szuperligába jutásért. A feltételes mód a múlté, a HTE legyőzte az éllovast, és harmadikként került a play-offba. HTE-ALBA REGIA 6:2 (3194-3117) A vásárhelyi pontszerzők: Bcrényi 561, Csiszér 553, Rakonczai 543, Stér 527 fával. Ifjúságjak: HTE-Alba Regia 3:1 (1000-999) A vásárhelyi pontot Tót Sz. szerezte 520 fával. Az NB I alapszakaszának végeredménye: 1. Alba Regia 19, 2. Pécs 18, 3. HTE 17, 4. Bp. Hőerőmű 16 ponttal. A rájátszás első fordulójának a Bp. Hőerőmű lesz a házigazdája. FC SZEGED-HFC 2-1 (l-l) Szeged: Halász - Kulacsik, Gelbmann, Kiss - Rácz (Dóra), Cséri. Babos, Bány, Puskás (Bank) - Ball (Fábián), Kurucsai (Mórocz). Edző: Szalai István. HFC: Szabó G. - Huszár, Kovács G„ Borbás Zs. (Galamb R.), Marczinka - Tóth, Dani (Marton), Antal, Sípos - Borbás R, Nagy L. (Horváth). Edzők: Rostás Károly és Antal Ferenc. Gólszerzők: Csúri, Fábián, ill. Tóth. A Szeged Csúri szabadrúgásgóljával a 28. percben szerzett vezetést, amelyet Tóth I. nyolc méterről kiegyenlített. A döntő találat a 90. percben esett: egy visszapasszt Fábián hat méterről bombázott a léc alá, 2-1. A vasárnapi meccsen: FC Szeged-Tápé 13-1 (7-0). Gólszerzők: Dóra (5), Bány (3), Rácz (2), Bab, Babos, Puskás, ill. Bank (öngól). MAKÓ-ALGYŐ 2-2 (0-2) Makó: Ménesi (Kovács K.) - Görög (Szilvásé), Magyar, Kazán, Kis K. - Bagi (Gyenes), Kondacs, Varga (Nagy A.), Krucsó (Siimeghy) - Mádi (Horváth), Maróti (Miklós Csongor). Edző: Kolozsvári János. Algyő: Dénes (Pető) - Kiszner (Krisztin T.), Gábor, Pécsek (Gál), Koncz (Merley) - Rau, Krajczár (Podonyi), Tóth A. (Pataki), Varga (Szabados) - Miklós Csaba (Terhes), Erhardt (Sebők). Edző: Brinszky Adrián. Gólszerzők: Kondacs, Nagy A., ill. Rau, Miklós Csaba. A két csapat a rossz pályaviszonyok miatt az orosházi, remekül előkészített salakos talajon játszotta le a találkozót. A két szakvezető közös javaslatára kétszer hatvan percet fociztak az együttesek. Az első órában kiválóan kontrázott az Algyő, amely előbb Rau, majd Miklós Csaba révén szerzett gólt. A második félidőben aztán Kondacs szépített, majd a Stadlerben és Zalaegerszegen az első osztályban is megfordult új igazolás, a védő Nagy Attila egy kavarodás után egyenlített. 0R0SHAZA-SZENTES 0-2 (0-1) Szentes: Bíró - Márics, Tóth-Kovács (Erdei), Tóth Cs., Kerepeczky - Szarvas (Nyerges), Kelemen (Kurucsai), Koncz, Pátfi (Keller) - Juhos (Pálinkó), Török (Nana). Edző: Bozóki Zoltán. Az NB III-ban éllovas Szentes ismét az NB Il-es Orosházával játszott. Az akkori 2-1-es sikert ismét szentesi győzelem követte, mégpedig 2-0-ra. Bozóki Zoltán tanítványai Szarvas góljával jutott előnyhöz még a szünet előtt. A második vendéggól a vége előtt tíz perccel született: Kerepeczky visszahúzta a labdát a jobb lábára, és a rövid sarokba lőtt, 0-2. M. J. A Liverpoolé a Liga-kupa CARDIFF (MTI) Az FC Liverpool nyerte az angol labdarúgó Liga-kupát, miután a fináléban 2-O-ra legyőzte a Manchester United együttesét. A cardiffi stadionban a Liverpool első góljánál Bartheznek nem volt szerencséje: Steven Gerrard lövése megpattant Beckham lábán, így a francia hálóőr nem védhette a lefelé csapódó labdát. A hajrában a kitámadó M.U. védői nagyot hibáztak, s egy gyors kontratámadás végén Owen kilőtte a jobb alsó sarkot, eldöntve a Liga-kupa sorsát. A Liverpool az első csapat, amely kiharcolta a részvételt a következő UEFA Kupa-sorozatban. Liga-kupa, döntő: FC LIVERPOOL-MANCHESTER UNITED 2-0 (1-0) Gólszerzők: Gerrard (39.), Owen (86.). Főpróbák a bajnoki kezdés előtt A téli felkészülés hajrájához érkeztek az NB-s Csongrád megyei labdarúgócsapatok. Persze, ez a kijelentés csak akkor igaz, ha a pályák a hét végén alkalmasak lesznek a bajnokságok tavaszi folytatására. Az FC Szeged NB II-ben vitézkedő együttesénél az elmúlt hét az edzőmeccsekről szólt. Három megyei I. osztályú, valamint egy NB III-as csapatot fogadott a Felső Tisza-parti stadionban a Sza/ai-legénység. Az Újszentivánt 6-1 -re (gólszerzők: Babos 2, Bány 2, Kulacsik, Bah, ill. laksa, 11 -csből), a Szegedi VSE-t pedig 8-2-re (g.: Bány 3, Gelbmann, Kulacsik, Bank, Dlusztus, Puskás, ill. Szécsényi, Bosánszky M.} verték Dóráék. Szombaton az NB III Alföld csoportjában szereplő HFC következett. A fiatal vásárhelyiek (sötét mezben) megszorították a Szegedet. Fotó: Miskolczi Róbert