Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-13 / 61. szám

CSÜTÖRTÖK, 2003. MÁRCIUS 13. • HIRDETÉS« 13 Gyászközlemények KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS SZEGED GYÁSZHÍR „És mert elaludt, a karomba vettem, és úgy folytattam utamat. Meghatottságot érez­tem: mintha törékeny kincset vittem vol­na. Sőt, mintha törékenyebb dolog egyál­talán nem is lett volna a Földön. Néztem a holdvilágban ezt a sápadt homlokot, ezt a csukott szempárt, ezeket a szélben meg­megrezdülő aranyfürtöket, és azt gondol­tam magamban: Amit látok, az csak a ké­reg. Ami a legfontosabb, az láthatatlan..." Megtört szívvel tudatjuk, hogy a szerető feleség, édesanya, testvér, rokon, TAMÁSNÉ SZABÓ CSILLA, 35 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetéséről később gondoskodunk. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeret­tünk, BÁLÓ JÓZSEF 82 éves korában elhunyt. Temetése márci­us 17-én, 13 órakor lesz az Alsóvárosi teme­tő ravatalozójából. A gyászoló család „Távozásod, míg élünk, örökké fáj, hiányod elviselni nehéz, megtart szívünkben az em­lékezés. Mert elfeledni azt nem lehet, aki szeretve volt és ő is szeretett." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édes­apa, nagyapa, SCHRECK JÁNOS tragikus körülmények között, 46 évesen a Fénybe költözött. Temetése március 17-én, 13 órakor lesz az Újszegedi temetőben. Kö­szönetet mondunk az új klinika intenzív osz­tályán dolgozó orvosoknak és ápolóknak a lelkiismeretes munkájukért. Gyászoló családja „Élete nem volt más, csak munka és fájda­lom, örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága szerettünk, KARDOS JÁNOS rövid betegség után váratlanul, 78 éves korá­ban elhunyt. Temetése március 15-én, 13.30 órakor lesz a Sándorfalvi felső temetőben. Gyászmise előtte 12.30 órakor a templom­ban. Gyászoló család, Sándorfalva, Szeged Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett élettárs, testvér és ro­kon, CSÓTI MÁRIA, a ruhagyár nyugdíjasa életének 65. évében, hosszú, tü­relemmel viselt, súlyos betegség­ben visszaadta lelkét Teremtőjé­nek. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása március 17-én, 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravata­lozójából. 02MM02S Gyászoló családja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesanyánk, KÓSZÓ LAJOSNÉ PATAKI MÁRIA életének 70. évében elhunyt. Bú­csúztatása március 18-án, 11 óra­kor lesz a Kiskundorozsmai teme­tőben. Gyászoló család + Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, PÁLFI LAJOSNÉ JÓJÁRT ROZÁLIA életének 92. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása március 18-án, 11 óra­kor lesz a Dugonics temetőben. Gyászmise 8 órakor a rókusi templomban. Kohlrusz család Tudatom mindazokkal, akik is­merték és szerették, CSISZÁR SÁNDOR (szakács), volt ásotthalmi lakos 40 éves ko­rában, tragikus körülmények kö­zött elhunyt. Csendben eltemet­tük. Gyászoló testvére Tisztelt Hirdetőink! Gyászközleményeket a megjelenés előtti munkanapén 9 őréig tudunk elfogadni. Gyászközlemény meg­rendelésekor kérjük a személyi Igazolvány bemutatását! Köszönjük! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, nagyapa, após és rokon, KOVÁCS RUDOLF életének 91. évében rövid, súlyos betegség után örökre itthagyott bennünket. Temetése 2003. már­cius 17-én, 11 órakor lesz a refor­mátus temető ravatalozójából. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik ÖTVÖSNÉ TOMBÁCZ ILDIKÓ temetésén részt vettek és mély gyászunkban osztoztak. 0223«™ Gyászoló családja Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik drága szeretőinket, SZIRÁKI MIHÁLYT utolsó útjára elkísérték. 022353420 Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, is­merősöknek és barátjának Karcsi­nak, akik szeretett halottunk, FISCHER JÁNOS temetésén megjelentek és részvé­tükkel fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló hozzátartozók Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünk, SOÓS JÓZSEF temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. 022353410 Gyászoló család I44.1y|».|».[4.|£1 II „Már Már nincs holnap, ennyi volt az élet, sirassatok csendesen, én a szívetekben élek." Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, SZANISZLÓ IMRÉNÉ TAMÁS EDIT temetésén megjelentek, rész­vétükkel, virágaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, szomszédok­nak és jó ismerősöknek, akik sze­retett halottunk, VAJDA JÁNOS temetésén megjelentek, részvé­tükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mon­dunk köszönetet a II. kórház on­kológiai osztály orvosainak és ápo­lóinak áldozatos munkájukért. 0223.54378 Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik szerettünk, MIKLÓS JÓZSEF SÁNDOR búcsúztatásán megjelentek és gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló felesége és leánya 022455013 SZENTES GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy drá­ga szerettünk, ID. KÓCSÓ PÁLNÉ CZAKÓ ARANKA, Szentes, Nagynyomás 111. szám alatti lakos 75 éves korában el­hunyt. Temetése március 14-én, pénteken, 15 órakor lesz a szen­tesi Kálvária temető ravatalozó­jából. Gyászoló család, Szentes nnacaBAt ' ' Fájdalommal tudatjuk, drága sze­rettünk, BÓNA LÁSZLÓ, Arany János 21. alatti lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése március 14-én, 13-kor lesz a Sze­der temetőben. Gyászoló család nvuccn2i KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, SZATMÁRI IMRE SÁNDOR 65 éves korában elhunyt. Teme­tése március 17-én, hétfőn, 15 órakor lesz a Szentesi alsó refor­mátus temetőben. «245502, Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik drága szerettünk, VIZI IMRÉNÉ MASICZA ILONA temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyá­szunkon enyhíteni igyekeztek. 022455a» Gyászoló család MAKÓ MEGEMLEKEZES „Váratlanul ért halálod, búcsú nélkül men­tél el, aludd szépen örök álmod, soha nem felejtünk el." Fájó szívvel emlékezünk ORISKÓ GYULA halálának 10. évfordulóján. Feleséged, fiaid Gyuszi, Tibi és családjai HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÁSZHÍR KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam, szeretett férjem, KISS SÁNDOR, Hódmezővásárhely, Borz u. 70. szám alatti lakos türelemmel vi­selt, hosszú, súlyos betegség után, 60 éves korában elhunyt. Temeté­se március 14-én, 13 órakor lesz a vásárhelyi Kincses temetőben. 022.55082 Gyászoló család MEGEMLEKEZES „Megkérem a vadgalambot, mely a sírodra rászáll, mondjon el egy imádságot a fejfádnál." Fájó szívvel emlékezünk TÓTH FERENCRE halálának 15. évfordulóján. Felesége, leányai, vejei, három unokája, 021454478 két testvére családjaival Köszönetet mondunk mindazon közeli és távoli rokonoknak, is­merősöknek, volt munkatársak­nak, tanyai és városi jó szomszé­doknak, akik drága szerettünk, VARGA ANDRÁS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Ez­úton szeretnénk köszönetet mon­dani mindazoknak, akik betegsé­gében is mellette álltak, illetve gyógyulását bármily módon segí­tették. Köszönet a Május 1. Tsz vezetőségének és tagságának, a műhely dolgozóinak, a pályagaz­dálkodási főnökség összes dolgo­zójának együtt érző, vigasztaló szavaiknak. Gyerekei munkatár­sainak és barátainak. Mindazok­nak, akik fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. Gyászoló család 071444757 ' Műtrágya! Műtrágya Friss import, ILMfll-lll 34%-os ammónium-nitrát, W 3x15-ös, komplex NPK műtrágya kapható! TRANZIT-KER Rt. Debrecen, Jókai u. 1. TelVfax: (52) 412-660, (44) 366-866 Mobil: 20-938-2693,30-938-6478 30-205-6769,70-318-5880 Hirdetését már 70 postahivatalban is feladhatja! Minden FEHÉR BalatonBúlor étkezőgarnitúra, szék, asztal, bárszék •BS "• -20% m Március 1-től 30-ig IP? Érdeklődjön kollégáinktól Balaton Bútor Stúdió 6712 Szeged, Bolyai u. 2. Tel/fax. 62/479-533 Nyitva tartás: h.-p.: 9.30-17-ig, szo.: 10- 13-ig V hungary 0| INFO CENTRE Az ITD Hungary (Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht.) Csongrád Megyei Regionális Képviselete, a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Euró Info Központja DÁN-MAGYAR ÜZLETEMBER-TALÁLKOZÓT szervez a dán Storstroems Business Development Centre-rel együttműködésben 2003. március 27-28-án (csütörtök, péntek) 9 órai kezdettel Szegeden, a megyeházán. (Szeged, Rákóczi tér 1.) A rendezvény célja: kereskedelemfejlesztés, dán­magyar üzleti kapcsolatok létesítése a vegyipar, környezetvédelelem, mezőgazdaság, élelmiszeripar, élelmiszeripari gépgyártás, kutatás-fejlesztés területén. A rendezvényen való részvétel ingyenes. | További információ, jelentkezési lap: ITDH, Pokriva Eszter Tel.: 62/540-340 Fax: 62/540-343 E-mail: itdszeged@itd.hu CSMKIK, Szekeres Ildikó Tel.: 62/486-987/143 E-mail: szekeres.ildiko@csmkik.hu | Jelentkezési határidő: 2003. március 21. át GYASZKOZLEMENYEK FELVETELE: Ambrus József, 6762 Sándortalva, Alkotmány krt. 24. Tel.: 62/252-515 Berg Henrikné, 6754 Újszentiván, Május 1. u. 31. Tel.: 60/482-325 Cs. M.-i Kegyeleti Kft., 6791 Szeged, Széksósi út 6. Tel.: 62/461-039 6900 Makó, Verebes u. 2. Tel.: 62/212-840 6786 Rúzsa, Határőr u. 2. Tel.: 62/285-197 6800 Hódmezővásárhely, Bakay u. 16. Tel./fax: 62/534­985, 62/534-986 Márvány Kft. 6760 Kistelek, Temető sor 1. Tel.: 62/597-360 Égisz '90 Temetkezési Kft., 6600 Szentes, Sima F. u. 45. Tel.: 63/400-162 6640 Csongrád, Fő u. 17-19. Tel.: 63/483-975 Flóra Center Kft., 6722 Szeged, Tisza L. krt. 55. Tel.: 62/423-869 Pálma Vi­rágüzlet, 6900 Makó, Megyeház u. 1. Tel.: 211-347 Pietas Temetkezési Vállalkozás, 6722 Szeged, Bartók tér, 8. pavilon, 62/424-992 Rekviem Temetkezési Vállalkozás, 6724 Szeged, Pulz u. 2/A. Tel.: 62/425-864 6722 Szeged, Török u. 9/B. Tel.: 62/420-414 Rekvium Temetkezés, 6900 Makó, Kórház u. 13. Tel.: 62/213-514 Szegedi Temetkezési Kft., 6722 Szeged, Attila u. Tel.: 62/543-747 Szögi és Társa Temetkezési Iroda Szeged, Török u. 11/B Tel.: 62/425-847 Gyeviép Kht. Algyő, Kas­télykert u. 16. Tel.: 267-567 Servio Temetkezési Szolgálat 6800 Hód­mezővásárhely, Hősök tere 7. Tel.: 62/246-605, 62-248-775, Mé­cses 2001. Temetkezési Bt. 6600 Szentes, Sima F. u. 31. Tel./fax: 63/400-889. „Már nem dobog a szív, elaludtál csendben, most angyalokkal szállsz, s szárnyad lebben, de mikor eltűnnek a felhők, s ránk ragyog a nap, kezed még felénk int, s te kedvesen ka­cagsz." Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, NAGY JÓZSEFNÉ VARRÓ MÁRIA életének 69. évében, hosszú, méltósággal vi­selt betegség után csendben elhunyt. Teme­tése március 17-én, hétfőn, 11 órakor lesz a Kiskundorozsmai temető­ben. Ugyanaznap 10 órakor gyászmise a kiskundorozsmai templomban. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom