Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-21 / 67. szám
PÉNTEK, 2003. MÁRCIUS 21. • AKTUÁLIS" 5 Adókedvezménnyel csalogatják a befektetőket A hivatal karcsúsítása megtakarítással jár Jelentősen csökken a polgármesteri hivatal létszáma, ha a képviselők ma elfogadják a közgyűlés elé kerülő tervezetet. Akár százszázalékos kedvezményt is kaphatnak a helyi iparűzési adóból azok a Szegedre települő vállalkozások, amelyek új munkahelyeket teremtenek. Botka László polgármester a pénteki közgyűlést megelőző szokásos sajtótájékoztatóján elmondta: a korábbi időszakban ilyen jellegű adókedvezményt nem kaphattak a városban új munkahelyeket teremtő cégek, ezért a tervezettől - amelyet a képviselőknek kell ma jóváhagyniuk azt várja, hogy megélénkül a befektetők érdeklődése a szegedi beruházások iránt. A szerkezeti átalakításon túl jelentős létszámcsökkentés következhet be a polgármesteri hivatalban, ha a képviselő-testület támogatja a jegyző erre vonatkozó elképzeléseit. Mózes Ervin kijelentette: egy jobban szervezett, kisebb létszámú, ügyfélbarát hivatalt szeretnénk kiépíteni, amely jelentősebb hangsúlyt helyez az önkormányzati cégek felügyeletére és az okmányiroda zavartalan működtetésére. A korábbi ciklusban meghatározott 477 fő helyett most 580-an dolgoznak a hivatalban, számuk egy időben elérte az 596-ot. A jegyző előterjesztése szerint a jövőben 551 főben maximálnák a hivatali létszámot, a szaporodó feladatok miatt. Mózes megjegyezte, egy, a szükséges létszám feletti hivatali dolgozó éves szinten 3 millió forint költséget jelent, tehát még így is jelentős lesz a megtakarítás. A hivatal átalakítása egyéb megtakarításokat is eredményezhet, a szükséges fejlesztésekkel a ciklus végére képes lesz az elektronikus önkormányzattal szemben támasztott elvárások teljesítésére. - A valóban rászorulókat kell segíteni az első lakáshoz jutásban, ezért kívánjuk 170 millió forintra felemelni az erre fordítható keretet és azon családokat juttatni támogatáshoz, akik nem rendelkeznek megtakarítással emelte ki a korábbi rendelet módosításának szükségességét Botka László. A város a közgyűlés jóváhagyásával bejelentheti céltámogatási igényét az 500 milliós egészségügyi gép-műszer beszerzésre, amelyhez 50 százalék saját erőt kell biztosítani. A testület dönthet a Rákóczi tér rehabilitációjáról és egy Nagy Imre-szobor elkészítéséről. Az alkotást a felújított téren helyeznék el. K.B. A Fidesz szerint szűkítik a támogatandók körét Az átszervezés költségét firtatják A szegedi közgyűlés Fidesz-frakciója szerint a városvezetők szűkíteni akarják a támogatandók körét a lakásépítési rendelet módosításával, amit pénteken tárgyal a közgyűlés. MUNKATÁRSUNKTÓL Szöllősi Béla, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: a városvezetők az első lakást szerző fiatal házasok támogatásáról, valamint a helyi önkormányzat lakásvásárlási és lakásépítési támogatásáról . szóló közgyűlési rendelet módosításával szűkíteni kívánják a támogatandók körét. Példaként említette, hogy korábban az a kérelmező is kaphatott önkormányzati támogatást, akinek a vagyona nem haladta meg a nyugdíjminimum százszorosát. Most ezt a küszöböt akarják leszállítani ötvenre. Szöllősi szerint önkormányzati szinten is érvényesülni fog az, amit a Fidesz már régóta mond: a szocialisták hozzányúlnak a lakásépítési támogatási rendszerhez. Úgy vélte, visszajön az az idő, amikor az emberek, ha támogatáshoz akarnak jutni, nem valóságos adatokat közölnek a hivatallal. Szöllősi még azt is hozzátette, szerinte azért akarják szűkíteni a támogatandók körét, mert kevés lesz a lakásépítésre és -vásárlásra elkülönített 170 millió forint. A polgármesteri hivatal átszervezésével kapcsolatosan a frakcióvezető-helyettes megjegyezte: a közgyűlési előterjesztésben nem szerepel, hogy mennyibe kerül az átalakítás, de azt sem lehet tudni, hogy lesz-e létszámleépítés a hivatalban. Szöllősi szerint szakmailag indokolatlan, hogy a korábban a közgazdasági irodán működő, az önkormányzati társaságokat felügyelő csoportot a városüzemeltetési irodára helyezzék át. Díszvendég a Dél-Alföld Az egészségturizmus évében a Dél-Alföld az Utazás 2003 kiállítás díszvendége. Megyénk idegenforgalmi szakemberei szerint régiónk részben behozhatja a gyógyvizeink propagálásának hiányából is adódó hátrányát. Az Expó területén tegnap délelőtt szakmai nappal megkezdődött a 26. nemzetközi idegenforgalmi kiállítás. Az Utazás 2003. díszvendége a Dél-Alföld, így az Expó területén ma déltől vasárnap estig megtekinthető legrangosabb hazai turisztikai seregszemlén régiónk minden eddiginél jobban a figyelem középpontjába kerülhet. A lehetőséggel a legtöbb kiállító, így a Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (Darib) is élni kíván. A Darib idén egy kicsi, ám annál feltűnőbb pavilonnal mutatja be a régió kínálatát. A bizottság elnöke, Tokaji Ferenc lapunknak elmondta: elsősorban a vidámságot, a vendégszeretet és az Alföldre jellemző gyógyturisztikai lehetőségeket helyezték előtérbe, hiszen most megtudhatja a nagyközönség: az ismert dunántúli és észak-magyarországi gyógyvizekkel is vetekednek egyes alföldi termálvizek. A gyógyturisztikai kínálatot a második alkalommal önálló standon bemutatkozó Makó kistérség a hungaricumnak számító vöröshagymáéval azonos szintre kívánja emelni. A Makói Termál és Gyógyfürdő vezetőjétől, Pőcze Lászlónétól megtudtuk: a tavalyihoz képest nyolcvan százalékban megújult turisztikai kínálatuk sorában a hagyma mellett már az első napon jelentős érSzeged önálló standdal jelentkezett a turisztikai kiállításon. Fotó: Moizsik János deklődést váltott ki a marosi gyógyiszap és a makói gyógyvíz is. A fürdőfejlesztések révén idegent próbál csábítani Makó és a Csongráddal közös standon kiállító Szentes egyaránt. Mivel megyénk névadó városában egyelőre még várat magára az effajta beruházás, a Csongrádi Idegenforgalmi Kft. a Tisza és a Körös-torok mellett a kitűnő borokkal alapozta meg a kiállítási vonzerejét. A cég ügyvezető igazgatója, Erdős László az első nap tapasztalatai alapján úgy vélte: a standjuk borpincét idéző része a kiállítás alföldi kínálatában az egyik leginkább figyelemfelkeltő szegletté vált. Ekképpen vélekedett Bedő Tamás polgármester is, aki az első napon jelen volt a kiállításon. Szentes kissé elkülönülve, de a korábbi évekhez hasonlóan Csongrádhoz kapcsolódva csábítja az idegent. Az első nap meglepetése az agrárturisták jelentkezése volt, Bocskai István, a stand házigazdája szerint azonban sikerül kielégíteniük a mezőgazdasági termelés szentesi kultúrájával kapcsolatban jelentkezett, s meglehetősen újszerűnek számító külföldi igényeket. Szeged a tavalyihoz képest egyértelműen stílust váltott. A napfény városa idén egy napot szimbolizáló hatalmas dekorációval kelti fel a látogatók figyelmét. Emellett azonban hangsúlyozzák: Szeged nem csak a dél-alföldi régió központja, hanem Európa kapuja is. M. SZ. J. Munkáspárti igen az EU-ra Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke tegnapi, szegedi sajtótájékoztatóján az európai uniós csatlakozás előnyeiről és veszélyeiről beszélt „munkáspárti szemmel", illetve kitért az iraki háborúra is. - Elkerülhetetlen hazánk csatlakozása - mondta Thürmer Gyula. - A korábban fölégetett hidak miatt nincs hová visszavonulni, ezért arra kell tovább mennünk. A párt igent mond a csatlakozásra és erre kérjük a szavazóinkat is. Az elnök hozzátette: a népszavazással a kormány nem rázhatja le a válláról a csatlakozással járó kötelezettségeit és felelősségét. - A népszavazás előkészítése elégtelen, a kormány egyoldalú és tisztességtelen propagandát folytat. El kellene mondani az embereknek, hogy igenis, a csatlakozással többen fognak veszíteni, mint nyerni - magyarázta Thürmer. Irakkal kapcsolatban megjegyezte: elítélik a nyílt agressziót, és a háború azonnali megszüntetését követelik. G. SZ. L. Pokorni Zoltán felelőtlen lépésnek tartja az iskolabezárásokat A baloldal versenytársai Legnagyobb pazarlás a Szeged és Hódmezővásárhely közötti útépítést félbenhagyni - fogalmazott Pokorni Zoltán, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakcióvezető-helyettese Szentesen. Olyan erő akar lenni a párt, amely a következő évtizedekben a versenytársa lesz a baloldalnak - nyilatkozta Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a párt megyei választmányának csütörtökön tartott kibővített, zárt ülését megelőző tájékoztatón, Szentesen. Ennek érdekében azokat a kérdéseket beszélik most meg, amelyekkel a májusi kongresszusukon foglalkoznak. Pokorni Zoltán felelőtlen lépésnek tartja, hogy az önkormányzatok kénytelenek iskolákat bezárni a költségvetési támogatás hiányában. Nem tagadta: az Orbán-kabinet idején is zártak be oktatási intézményeket, de a jelenlegi kormány eddig már háromszor annyit szüntetett meg, mint ők négy év alatt. Állítása szerint a szűkös állami normatíva egyformán sújt minden települést, függetlenül attól, hogy azt kormánypárti vagy ellenzéki vezetők irányítják. A Fidesz szegedi és a megye többi településén működő szervezetei között korábban konfliktusok voltak. Lapunk ezzel kapcsolatos kérdésére azt válaszolta Farkas Sándor megyei elnök, hogy azóta már konszolidálódott a helyzet. Pokorni Zoltán ezt ritka kivételnek nevezte, mondván: nemcsak a Fideszre, hanem más pártokra is jellemző, hogy nézetkülönbségek vannak a megyei jogú városok és a kisebb települések szervezetei között. A Szeged és Hódmezővásárhely között félbemaradt útépítésről lapunk kérdésére azt válaszolta a frakcióvezető-helyettes, hogy szomorúnak tartja, mert a legnagyobb pazarlás egy elkezdett munkát abbahagyni. BALÁZSI IRÉN A felvásárló szerint kifizették a termelőket, a gazdák szerint nem Bordányban tovább folytatódik a paradicsomháború A gazdák többsége úgy véli, hogy hiába van szerződésük, becsapták Őket. Fotó: Karnok Csaba A bordányi paradicsomfeldolgozónak szállító termelők azt állítják, a mai napig nem kapták meg terményük egy részének az árát. Szerintük a felvásárló az állami támogatást is visszatartja. A szövetkezet elnöke viszont úgy véli, hogy kifizették a gazdáknak járandóságukat. A bordányi paradicsomfeldolgozóval szerződésben álló termelők már fél éve hiába várnak pénzükre. Úgy vélik az átvevő, a Paribor Szövetkezet jogtalanul tartja vissza járandóságukat. A tavaly év elején kötött szerződést módosítani kellett, mert a nyári aszály elvitte a termés nagy részét, így nem tudták leadni az előre megkötött mennyiséget. - Le is írtuk, hogy csak nyolcvan százalékot teljesítünk, amit az átvevő tudomásul vett mondta az egyik termelő, Vőneki József. Ezzel szemben a Paribor október 2-án leállt az átvétellel. A gazdák most azt sérelmezik, ha még legalább két hétig tartott volna az átvétel, teljesíthették volna a szerződésben megállapított mennyiséget. A másik problémájuk, hogy a szövetkezet vezetősége kötbérrel bünteti őket a le nem adott paradicsomért. Emellett még a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól járó kilónkénti 8 forintos támogatást is visszatartja a Paribor. - Ehhez pedig semmi joguk sincs, mert ez az összeg minket illet fogalmaztak a termelők. Tavaly október óta várják a gazdák, hogy kifizessék őket. Januártól pedig folyamatosan „jönnek-mennek" a levelek a felvásárló és a gazdák között. Vőnekiék legutóbb olyan levelet kaptak, amelyben az áll, hogy fizessenek mintegy 192 ezer forint kártérítést a szövetkezetnek, mert kevesebb paradicsomot adtak le. - A szerződés húsz forint kilogrammonkénti felvásárlási árról szól, de eddig csak tizenhárom forintot fizettek nekem kilónként - vette át a szót Kecskeméti József. A szerződésben megkötött teljes vételárat kifizettek minden termelőnek - állította a Paribor Szövetkezet elnöke. Zalai Andrásné szerint a tavalyi szezonindulás előtt egyeztettek a gazdákkal arról, hogy teljesíteni tudják-e a beígért mennyiséget. A többség meg is tette a módosítást. Ezenkívül még a későbbiek során úgynevezett akadályközlési lehetősége is lett volna a gazdáknak. Ez azt jelenti, hogy bármi külső hatás - legyen az aszály, belvíz, egyéb - esetén újból módosíthatják a szerződést. A szerződés pedig azt is tartalmazza, ha a felvásárló nem kapja meg a megállapított mennyiséget, akkor a le nem szállított paradicsom árának a felét kártérítésként követelheti. - Az állami támogatás elszámolására 2002. december 31-ig sor került, amellyel egyidejűleg közöltük a szerződés szerinti kártérítési igényünket. Az elszámolásban a két követelés kompenzálásra került. Erre a termelőknek módjában állt reagálni, amelyet méltányosságból figyelembe is vettünk - tette hozzá az elnök. A feldolgozó napi 350-400 tonna paradicsom átvételével működik gazdaságosan. A felvásárlási szezon általában szeptemberig tart, tavaly ezt kitolták október elejéig. - Láttuk, folyamatosa csökken a paradicsom mennyisége, ezért döntöttünk, hogy leállunk - mondta Zalai Andrásné. Szeptember végén már alig érte el a napi 100 tonnát a beszállított lénekvaló, nem érte meg beindítani a gyártósort. K.T.