Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-31 / 75. szám

«A DÉL SPORTJA» III. Lengyel-magyar, két jó barát A chorzówi Eb-selejtező fantasz­tikus hangulatban zajlott. A szurkolók és a foci igazi ünnepé­nek bizonyult a mérkőzés. A 0-0-ás eredménynek a vendégek örültek jobban, de a házigazdák sem szomorkodtak túlságosan. Magyar szótól volt hangos Chor­zów, a sziléziai iparváros. Ilyen is régen fordult elő: gépkocsikara­vánok indultak útnak egy magyar válogatott focimérkőzés miatt. Felfokozott hangulat volt Lengyel­országban is, a hazai drukkerek is nagyon várták az Eb-selejtezőt. Hiába kezdődött este 8 órakor a meccs, már délután 4 órától a sta­dion környékén hangoltak a szur­kolók. Együtt, barátságban. Az utóbbin volt a fő hangsúly, lengye­lek és magyarok egymást ölelget­ték, énekeltek, fotózkodtak, a kör­nyék sörözőiben egy asztalnál ülve beszélgettek. Sokan először nem értették, hogy miért éppen a nem túl turis­tacsalogató Chorzówban rendezik ezt az összecsapást. A választ a sta­dionba lépve megkapták, valósá­gos ékszerdoboz fogadta a drukke­reket. Másfél órával a kezdés előtt már majdnem telt ház volt és piros színbe öltözött az aréna. A hazai nézőkön válogatott mez, sál és sapka díszelgett. A magyar tábor is egyre duzzadt, a kezdő sípszóra már 4000 hazánk fia énekelte a Himnuszt. Nagy blamával indult a találkozó, hiszen a szervezők nem találták nemzeti énekünket. A lefújás után a CSLSZ elnöke, Talpai János és a főtitkár, Kormá­nyos Gábor elmondta, komoly pénzbüntetésre számíthatnak a lengyelek. Lehet, hogy a szombati nap meccsbevétele is kevésnek bi­zonyul majd... Nem csak ők voltak ott a lelátón, hanem Deutsch Ta­más volt sportminiszter, Kovács Attila, az MLSZ egykori elnöke, a Kispest menedzser, és közel 30 szegedi és vásárhelyi focibarát. Ahogy teltek a percek, úgy lett egy­re hangosabb a magyarok biztatá­sa. A második félidőben a két Tö­/cö/r-helyzetnél már mindenki gólt kiáltott. A Fradi gólvágója azonban sajnos hibázott. A csatár nem iga­zán lopta be magát a szurkolók szí­vébe, hiszen lecserélése után hiába kapott vastapsot, arra sem volt ké­pes, hogy kiintsen a lelátóra honfi­társainak. A mérkőzés mellett a lengyel szurkolók közötti vereke­dés okozta a legnagyobb izgalmat, a két nem túl jóban lévő ultracso­port püfölte egymást szorgalma­san. A rendőrök tanítani való mó­don fékezték meg az indulatokat, pillanatok alatt körbe vették őket, majd a találkozó után csak egyesé­vel engedték ki a rendbontókat. Mivel videofelvételt készítettek a csetepatéról és azt visszanézték, rögtön azonosították a huligáno­kat, a „perpatvar" okozóit. Az em­lített incidens miatt a vendég né­zők csak éjszaka 11 órakor hagy­hatták el a stadiont. Igazán a büfések jártak jól a vá­rakozó magyarokkal, fogyott ren­desen a sült kolbász. Ha már kol­bász, akkor jó lenne egy sört is meginni - gondolták többen is. A belvárosában négyfős társasá­gunkkal egy kocsmában vertünk tanyát. Pillanatok alatt kiszúrták, hogy magyarok vagyunk, egyből mindenki gratulált és szupercsa­patnak minősítették válogatot­tunkat. A söröző tulajdonosa, Jo­sef ült az asztalunkhoz. Gyorsan kiderült, hogy már többször meg­fordult hazánkban és imádja a magyarokat. Miután megtudta, hogy a kis csapatunkban van egy druszája, egyből neki ajándékozta a nyakában lógó lengyel sálat. Egy óra elteltével már mindannyiunk kapott egy ilyen ereklyét a len­gyel-magyar barátságra való te­kintettel. Természetesen ők sem maradtak ajándék nélkül, átnyúj­tottuk nekik nemzeti lobogónkat. Felejthetetlen két óra múltán fe­lejthetetlen élményekkel tértünk nyugovóra. A hazafelé út zökkenőmentes volt, Szlovákia havas hegycsú­csai után vasárnap este értünk vissza Szegedre. Búcsúzáskor úgy köszöntünk el egymástól, szerdán a Puskás Ferenc Stadi­onban találkozunk. SÜLI RÓBERT Oroszverő albánok MUNKATÁRSUNKTÓL Szombaton 18 labdarúgó Euró­pa-bajnoki selejtezőt rendeztek. Eredmények: 1. csoport: Fran­ciaország-Málta 6-0, Ciprus-Izra­el l-l. Az állás: 1. Franciaország 12 pont, 2. Izrael 4 (3-1), 3. Ciprus 4 (4—4), 4. Szlovénia 3, 5. Málta 0. 2. csoport: Románia-Dánia 2-5, Bosznia-Her.-Luxemburg 2-0. Az állás: 1. Dánia 7 (9-4), 2. Norvégia 7 (5-2), 3. Románia 6, 4. Bosznia-Her. 3, 5. Luxemburg 0. 3. csoport: Fehéroroszo.-Moldo­va 2-1, Hollandia-Csehország l-l .Az állás: 1. Hollandia 7 (7-1), 2. Csehország 7 (5-1), 3. Ausztria 6,4. Fehéroroszo. 3, 5. Moldova 0. 5. csoport: Skócia-Izland 2-1, Németország-Litvánia l-l. Az állás: 1. Skócia 7 (6-3), 2. Né­metország 7 (5-2), 3. Litvánia 4, 4. Izland 3, 5. Feröer-szigetek 1. Totó BUDAPEST (MTI) A13. hét mérkőzéseinek eredményei: 1. Lengyelország-Magyarország 0-0 X 2. Románia-Dánia 2-5 2 3. Hollandia-Csehország l-l X 4. Fehéroroszország-Moldova 2-1 1 5. Skócia-Izland 2-1 1 6. Örményország-Eszak-lrországl-0 1 7. Ukrajna-Spanyolország 2-2 X 8. Macedónia-Szlovákia 0-2 2 9. Horvátország-Belgium 4-0 1 10. Olaszország-Finnország 2-0 1 11. Wales-Azerbajdzsán 4-0 1 12. Grúzia-Írország 1-2 2 13. Albánia-Oroszország H 1 Pluszmérközés: 14. Portugália-Brazília 2-1 1 6. csoport: Örményo.-Észak-íro. 1-0, Ukrajna-Spanyolo. 2-2. Az állás: 1. Spanyolo. 7, 2. Ukrajna 6, 3. Örményo. 4, 4. Görögő. 3, 5. Észak-Írország 1. 7. csoport: Liechtenstein-Ang­lia 0-2, Macedónia-Szlovákia 0-2. Az állás: 1. Törökország 9, 2. Anglia 7, 3. Szlovákia 3, 4. Macedónia 2, 5. Liechtenstein 1. 8. csoport: Horvátország-Bel­gium 4—0. Az állás: 1. Bulgária 9, 2. Belgium 6, 3. Horvátország 4, 4. Észtország 1, 5. Andorra 0. 9. csoport: Wales-Azerbajdzsán 4-0, Olaszország-Finnország 2-0. Az állás: 1. Wales 12, 2. Olaszor­szág 7,3. Szerbia és Montenegró 5, 4. Finnország 3,5. Azerbajdzsán 1. 10. csoport: Grúzia-Írország 1-2, Albánia-Oroszország 3-1. Az állás: 1. Svájc 7, 2. Oroszor­szág 6, 3. Albánia 4, 4. Írország 3, 5. Grúzia 0. Hallerék kitüntetése MUNKATÁRSUNKTÓL Több egykori, illetve jelenlegi sportoló is kitüntetést vehetett át az alapításának idén 110. év­fordulóját ünneplő Magyar Eve­zősszövetség közgyűlésén. Elismerésben részesültek az 1968-ban olimpiai ezüstérmet szerzett kormányos nélküli né­gyes tagjai (Melis Z., Sarlós, Cser­mely és Melis A., valamint a mos­tani legjobbak, a kétpárban két­szeres világbajnok és kétszeres VK-győztes Haller Ákos (Démász Szegedi VE) és Pető Tibor (Vác). Tököli Attila lábában maradt a győzelem Lehet még reménykedni LABDARUGAS MUNKATÁRSUNK JELENTI CH0RZ0WB0L LENGYELORSZAG­MAGYARORSZÁG 0-0 Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező. Chorzów, Slaski-stadion, 48 ezer néző. Vezette? Massimo de Santis (olasz). Lengyelország: Dudek - Szymkowiak, Bak, Hajtó, Stolarczyk -Zajac (Dawi­dowski, 72.), Kaluzny, Swierczewskl, Ko­sowski - Kuzba, Olisadebe. Szövetségi kapitány: Pawel Janas. Magyarország: Király - Urbán, Dragó­ner, Juhár - Fehér Cs., Lipcsei, Lisztes, Dárdai, Lőw - Tököli (Böó'r, 86.), Kenesei (Sebők)., 70.). Szövetségi kapitány: Gellei Imre. Sárga lap: Stolarczyk (26.), Bak (79.), illetve Dragóner (33.). A krónika előtt meg kell említe­ni, hogy a házigazdák megható gesztussal, egyperces gyászszü­nettel emlékeztek Molnár Dáni­elre, a Magyar Rádió szerdán el­hunyt riporterére. Az eredeti ter­vek szerint ő közvetítette volna a találkozót. 10. perc: Swierczewski lőtt kö­zépről, 22 m-ről, Király lábbal vé­dett. 21. perc: Lisztes iramodott meg a jobb oldalon, de két sike­res csel után 17 m-re a kaputól buktatták. A szabadrúgást Lip­csei végezte el, Lőwhöz passzolt, a lövés előbb a sorfalon, majd Tökölin megpattant, s a labda vé­gül a bal kapufa mellett hagyta el a pályát. 30. perc: lendületes támadás után Kenesei Lőwhöz játszott, a középpályás 18 m-es, ballábas, lapos lövése azonban elkerülte Dudek kapuját. 45. perc: Olisadebe robbant be a magyar kapu elé, 7 m-es emelé­sét Király magabiztosan fogta. 51. perc: Dárdai tört be a len­A Ferencváros támadója, Tököli Attila (jobbról) két hatalmas ziccert is kihagyott a szombati Eb-se­lejtezőn Chorzówban. MTI Fotó: Illyés Tibor gyei 16-oson belülre, 14 m-ről jobbról keresztbelőtte a labdát a kapu előtt, Tököli lemaradt a be­adásról. 52. perc: Tököli cselezgetett a hazai büntetőterületen belül, a védők azonban végül tisztáztak. 66. perc: egy megpattanó lab­dát Olisadebe fejelt 6 m-ről ka­pura, Király magabiztosan vé­dett. 67. perc: Kenesei bal oldali be­adása Tököli elé került, a körül­ményeskedő magyar csatár azon­ban a kimozduló Dudekbe lőtt. 73. perc: a csereként beállt Se­bők J. remek passzal indította Tökölit, aki teljesen egyedül tör­hetett volna a kapura, ehelyett 15 m-ről gyengén Dudek kezébe gurította a labdát. 79. perc: gyors lengyel kont­ratámadás után Olisadebe ke­rült óriási helyzetbe: 6 m-es lövését Király bravúrral ki­ütötte. 84. perc: szinte megismétlő­dött az előző jelenet: Kosowski beadása után Olisadebe fejelt ka­pura, a magyar hálóőr azonban ismét a helyén volt. 93. perc: Hajtó jobbról középre fejelt, ismét Olisadebe érkezett, s 7 m-ről Király kezébe fejelte a labdát. A közepes színvonalú, sok hi­bával tarkított mérkőzés mind­két félidejében a házigazdák bir­tokolták többet a labdát, néha percekre beszorítva a magyaro­kat. Tököli kétszer is óriási hely­zetben hibázott, így a vendégek akár a győzelmet is megszerez­hették volna, de a játék összkép­ét tekintve elégedettek lehetnek a döntetlennel. Pawel fanas: - Nagyon nehéz mérkőzés volt, mert ellenfelünk kiválóan futballozott, látszott, hogy régóta együtt játszik ez a csapat. Sajnos, kihagytuk a hely­zeteket, pedig minden játékosom keményen harcolt a győzelemért. Gellei Imre: -• Tudtuk, hogy nehéz találkozó vár ránk, mert a lengyelek nem véletlenül jutot­tak ki a tavalyi világbajnokságra. Ezért igen értékesnek tartom az egy pontot, amelyet kemény, fér­fias csatában szereztünk meg. ferzy Dudek és Király Gábor az Európa-klasszisok közé tartozik, ezt most is bebizonyították. A csoport állása: 1. Lettország 7 pont/3 mérkőzés, 2. Magyaror­szág 5/3, 3. Lengyelország 4/3, 4. Svédország 2/2 5. San Marino 0/3. Svédország együttese ma érke­zik Magyarországra, az újabb Eb-selejtezőt szerdán 20.15-kor játssza válogatottunk a Puskás Ferenc Stadionban. S.R. Alapszakaszt nyert a Makó FC LABDARUGÓ NB II Döntetlennel zárta az alapsza­kaszt a két megyei NB Il-es lab­darúgócsapat. A Makó Kazinc­barcika elleni iksze a Ma­ros-partiak részsikerét jelentet­te, hiszen az első helyen várhat­ják a felsőház mai sorsolását. FC SZEGED-BAKTALÓRÁNTHÁZA l-l (0-0) Felső Tisza-parti stadion, 200 néző. Ve­zette: Berger. Szeged: Halász - Gelbmann, Mórocz, Kiss Z. - Kulacsik, Babos, Csűri, Bány (Bali), Fábián - Dóra, Kurucsai. Edző: Szalai István. Baktalórántháza: Petranics - Szenes, Deák, Kiss G. - Kozma, Illés R, Baka, Rá­kóczi - Komi - Minyin, Gégény. Játé­kos-edző: Gdovin János. Gólszerzők: Kurucsai (1 l-esből), ¡11. Illés R Kiegyenlített küzdelem vezette be a mérkőzés első néhány per­cét; az első valamire való hely­zetre a 10. percig kellett várni, ekkor a védőjéről leforduló Kuru­csai lövését védte a vendégek ka­pusa, Petranics. A baktai hálóőr később is bizonyította jó formá­ját, előbb Kulacsik, majd félóra játék után Dóra adott neki fel­adatot. Akkora nyomás azonban nem nehezedett a látogatók ka­pujára, hogy annak védelme ösz­szeroppant volna. A fordulást követően is jól tar­tották magukat a mindössze ti­zenegyedik helyen szerénykedő baktalórántháziak, akik megle­pően ügyesen és határtalan lelke­sedéssel futballoztak. A 74. perc­ben járt a találkozó, amikor Illés P. remek egyéni megmozdulása A lelkes baktaiak rászolgáltak az egy pontra. Fotó: Miskolcú Róbert révén az esélytelennek ítélt sza­bolcsiak megszerezték a veze­tést, 0-1. Mivel már nem volt sok hátra a meccsből, meg aztán Csúriék sem játszottak bomba­formában, nem tűnt elképzelhe­tetlennek, hogy - a bajnokság­ban először - hazai játéktéren szenved vereséget az FC Szeged. Ez végül nem következett be, mi­vel a 85. percben a Kurucsai fel­vágásáért megítélt jogos büntetőt a sértett a kapu bal oldalába he­lyezte, l-l." .9 Szalai István: - Az alapsza­kaszban hazai pályán veretlenek maradtunk, bejutottunk a felső­házi rájátszásba. Mindezekért di­cséret illeti a csapatot. Jók: Gelbmann, Kulacsik, Kurucsai, ill. Petranics, Deák, Il­lés R SZ. L. MAKÓ-KAZINCBARCIKA l-l (1-0) Makó, 300 néző. Vezette: Bodnár. Makó? Kovács K. - Görög, Dálnaki, Ma­gyar, Kazán - Bagi, Sümeghy (Mádi), Kis K., Krucsó - Maróti, Varga. Edző: Ko­lozsvári János. Kazincbarcika: Nagy G. - Hanász, Ko­vács Roland, Kovács Richárd, Sebők ­Orosz, Deák (Boczkl), Kerekes, Engi ­Kovács I. R (Odrobéna), Kovács II. R (Ba­ri). Edző: Koleszár György. Gólszerzők: Maróti, ill. Kovács I. R Kiállítva: Varga, ill. Kovács Roland. Gyorsan beköszönhetett volna a kezdésnél a Makó: Maróti került az első percben gólhelyzetbe, ám ki­sodródott ]X)zícióban a bal felső sa­rok mellé emelt. A 9. percben már nem volt ellenszere a hazai táma­dásnak. Kazán ívelt a védők mögé, Varga önzetlenül középre passzolt, Maróti pedig nyolc méterről a ka­puba belsőzött, 1-0. Akár rögtön egyenlíthetett volna a Barcika, hi­szen a találat után Deák 17 méte­res szabadrúgását Kovács K. a ka­pufa érintésével fölétolta. A szünet előtt újra a makói hálóőr védett ki­válóan, amikor Kovács I. P. patta­nós lövésébe ért bele kézzel, bra­vúrral. A második játékrészben be­szorultak a hazaiak, ám a 49. perc­ben Kovács I. P hosszan tolta meg a labdát, amikor Kovács K.-t kicse­lezte és kisodródva az oldalhálóba belsőzött. Az 52. percben Nagy is bemutatott egy bravúrt, hiszen Maróti ballábas próbálkozásába ve­tődött önfeláldozóan bele. A 67. percben Deák ugratta ki Kovács I. P-t, aki átpöckölt a kifutó hazai ka­puson és bár Kovács K. beleért, a labda a hálóba vánszorgott, l-l. Kolozsvári János:-Ezzel a játék­kal nem érdemeltünk győzelmet. Jók: Kis K., Magyar, ill. Deák, Kovács I. P. Tbvábbi eredmények: Nyírbá­tor-Tiszaújváros 2-1, Mátészal­ka-Ózd 4-0, Orosháza-Gyula 2-0, Nyíregyháza-Bőcs 2-0. AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE 1. Makó 2. Nyíregyháza 3. Kazincbarcika 4. Ózd 5. Szeged 6. Orosháza 7. Mátészalka 8. Bocs 9. Gyula 10. Nyírbátor 11. Baktalórántháza 12. Fiszaójváros 2214 22 13 22 11 2211 22 10 22 9 22 10 22 10 22 8 22 1 22 22 3 5 5 4 7 5 210 210 212 312 2 12 8 1 2 19 46- 25 45 48- 19 44 58- 26 38 54- 39 37 35- 24 37 36- 3132 38- 38 32 39 - 46 32 25- 35 26 29- 4124 19- 3518 14- 82 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom