Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-20 / 66. szám

CSÜTÖRTÖK, 2003. MÁRCIUS 20. •AKTUÁLIS" 5 Vita a megrendelő és a kivitelezők között Bírósági vendég a Virág cukrászda Folytatás az 5. oldalon A kivitelező szerint munkavégzés közben is adódtak fizetési problé­mák. Az építőipari társaság ügy­vezetője egyébként annak az ígé­retnek a hatására írta alá a mun­kák elvégzéséről szóló nyilatkoza­tot a műszaki átadáskor, hogy rö­vid időn belül megkapja a végzett munka ellenértékét. A dokumen­tum aláírása rendkívül fontos volt a megrendelőnek, e nélkül ugyan­is nem lehetett volna megnyitni a cukrászdát. A pénzt azonban az ígéret ellenére máig nem fizették ki az emiatt a csőd közelébe ke­rült Bauring Kft.-nek. Már kitűzték a tárgyalási napot abban a polgári perben, amelyet a Virág Cukrászda Kft. ellen indí­tott a budapesti Vízép Kft. A cég vezetői szerint 31 millió forintot nem fizetettek ki az átalakítás so­rán épületgépészeti munkákat ­víz-, gáz-, fűtésszerelést - végzett társaságnak. A megrendelő csu­pán egy 10 milliós részszámlát rendezett a 2001 második fél­évében elvégzett munkáért - állí­totta Kovács Endre, a munkálato­kat irányító építésvezető. A hátra­lékos összeget az elvégzett munka nem megfelelő minőségére hivat­kozva tartották vissza. Kovács Endre arra a kérdésre, hogy a Vízép Kft. miért polgári pert indított, és miért nem kez­deményezett felszámolási eljá­rást a Virág Cukrászda Kft. ellen, azt válaszolta: mivel a megren­delő még a törvényes határidő­ben vitatta a benyújtott számlát, ezért erre nincs lehetőség. A Ví­zép Kft. többször kérte, hogy a Virág cukrászda illetékesei hely­színi, úgynevezett szavatossági bejáráson ismertessék az általuk vélt hibákat, erre azonban a cuk­rászda tulajdonosai a mai napig nem adtak időpontot - tette hoz­zá Kovács. - Valóban van elszámolási vita a Virág Cukrászda Kft. és a két kivitelező között - erősítette meg információinkat Hadfi lános. A Virág Cukrászda Kft. jogi képvi­selője elmondta, hibás teljesítés miatt nem fizették ki maradék­talanul a benyújtott számlákat. Ugyanis a Vízép Kft. és a Bauring Kft. által végzett munkával kap­csolatban minőségi kifogása van a megrendelőnek. A vitatott ősz­szegről Hadfi János nem kívánt nyilatkozni. - A culcrászda működtetése szempontjából a mai napig prob­lémákat okoznak azok a műsza­ki hibák, amelyeket a kivitelezők a munkavégzés során elkövettek - tette hozzá György Attila, a Vi­rág Cukrászda Kft. ügyvezetője, aki azt is elmondta: a közelmúlt­ban például éjszaka fel kellett bontani a főterem burkolatát egy csőtörés miatt. Néhány vezeték nem működik.megfelelően, a fű­tésrendszer csak folyamatos kar­bantartás mellett üzemel, ugyan­is a hálózatból elfolyik a víz. György Attila elmondta: több­ször is indítványozták a cégek­nek, számoljanak el a vitás ügyekben, ám ezekre az ajánla­tokra sem a Vízép, sem a Bauring nem reagált. Az ügyvezető cáfol­ta azt az állítást, amely szerint nem történt bejárás, és nem so­rolták fel tételesen a műszaki ki­fogásaikat. - A polgári perek során bizo­nyítani fogjuk, hogy jelentős többletköltséget és kárt okozott a nem megfelelő munkavégzés, és nem mi tartozunk a kivitelezők­nek - mondta az ügyvezető. KÉRI BARNABÁS A villamossíneket az SZKT, az állami utakat a közútkezelő tisztítja Nagytakarítás Szegeden A szegedi terek, utak és járdák tisztítása több társaság felada­ta. Nincs összehangolt takarí­tási terv, ezért a már tiszta te­rületekre átfújja a port és sze­metet a szél. Többen is osztoznak a szegedi közterületek takarításán. A váro­si utak tisztaságáéért a Szegedi Közterület-fenntartási Kht., a vil­lamossínek állapotáért a Szegedi Közlekedési Társaság, az önkor­mányzati épületek előtti járdá­kért a Szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Rt. felel. Minthogy nincs olyan takarítási terv, amely az felsorolt intézmé­nyek munkáját összehangolná, megtörténik, hogy tisztára söprik az egyik utcaszakaszt, de a másik oldal egy ideig még poros-szeme­tes marad - a szél pedig nem is­meri a területhatárokat... Kívülálló furcsállhatja például, hogy a Kálvária sugárút Dugo­nics tértől a nagykörűiig húzódó szakasza a városé, onnan „kife­lé" viszont a közútkezelőké (a Kossuth Lajos sugárút hasonló­képpen megosztott) - s még bő­víthetnénk a két gazdával rendel­kező utcák listáját. Március elején ragadtak söprűt és lapátot az idei szegedi nagyta­karításban dolgozók, s másfél hó­nap alatt végeznek a munkával. A Szegedi Közterület-fenntartási Kht. megerősítette a korábban át­menetileg csökkentett létszám­mal működő kézi úttisztítók cso­portját, így most kétszázhúszan serénykednek azon, hogy a télen összegyűlt szemetet és homokot mielőbb eltüntessék. A söprűvel, gereblyével és lapáttal dolgozókat öt gép (két locsoló- és három sep­rőautó) segíti. Kovács János, a közterület­A parkokra is ráfért már a takarítás a hosszú tél után. Fotó: Miskolczi Róbert fenntartási kht. főkertésze el­mondta, hogy az április 20-ig tar­tó nagytakarítás közel 15 millió forintba kerül. Az olvadás után derült ki, mennyi szemét maradt a hó alatt, nem beszélve a járdák­ra és utakra kiszórt homokról. A télen 2 ezer 300 köbméter sós homokot hintettek Szegedre, ezenfelül több száz köbméter szemetet is szétdobáltunk a ha­vas hónapokban. A közterü­let-fenntartási kht. 240 hektár zöldterület és 191 kilométer út gondozásáért felel (plusz a hoz­zájuk tartozó járdák). A nagyta­karítást a Belvárosi híd lemosá­sával fejezik be. A főkertész szerint fontos, hogy az egyes útszakaszok tisz­tán tartásáért felelős intézmé­nyek összehangoltan dolgozza­nak. A polgármesteri hivatal vá­rosüzemeltetési irodáján meg­tudtuk, hogy a takarítást végzők munkáját egybefoglaló terv nincs, de Vaskeba György cso­portvezető tájékoztatása szerint hamarosan egyeztető tárgyalás­ra hívják az érintetteket. A közútkezelő kht. a legkedve­zőbb árajánlattal előálló kivitele­zőt bízta meg állami utak takarí­tásával. Kárász József forgalmi főosztályvezetőtől megtudtuk, hogy az elmúlt évhez hasonlóan, idén is a hódmezővásárhelyi A.S.A. Rt. kapta a munkát. A villamosok sínpályáit az SZKT maga tisztítja, mert így a legolcsóbb - tudtuk meg Tóth István Tibor műszaki igazgató­helyettestől. Most szervezik, s várhatóan két héten belül meg­kezdik a tavaszi nagytakarítást. Az igazgatóhelyettes ígérete sze­rint a társaság egyetlen seprőau­tója a jövőben rendszeresen ösz­szegyűjti majd a port a sínek kö­zül. Az IKV Rt. épületmosást nem tervez - világosított föl bennün­ket Soós Ferenc kezelési igazgató. A házakra ráférne ugyan a fürdő, de a fölújításra váró épületekben kárt tenne a vízsugár - emellett a mosásprogram nagyon sokba ke­rülne, erre a célra pedig nincs pénz. NY. P. Két televízió, egy közgyűlés Negyvenmilliót kaphatnak az önkormányzattól Egyházi kerekasztal a városházán Botka László polgármester teg­nap a városházán fogadta a sze­gedi egyházközségek, felekeze­tek képviselőit. A korábban is jól működő egyházi egyeztető ta­nács tovább dolgozik, a felekeze­tek a tavalyihoz hasonlóan 2003-ban is legkevesebb 40 mil­lió forintot oszthatnak el szociá­lis célra és ingatlanfelújításra. Az előző önkormányzati ciklus gyakorlatához hasonlóan, Botka László szegedi polgármester ösz­szehívta a városban működő egy­házak képviselőit. A tegnapi egyeztető fórumon megjelentek megegyeztek abban, hogy foly­tatni kell a korábbi, jól bevált gyakorlatot, azaz minden feleke­zet képviseltetni fogja magát ab­ban az előkészítő bizottságban, amely az egyházi ingatlanfelújí­tások és egyéb, szociális, kulturá­lis és karitatív célú támogatások összegéről fog dönteni. - A pénteki közgyűlés határozni fog az idei egyházügyi alap mérté­kéről, amelynek összege ponto­san megegyezik a tavaly ugyaner­re a célra elkülönített forráséval, azaz Szeged 2003-ban is negyven­millió forinttal támogatja a fele­kezeteket, egyházi ingatlanfelújí­tásokat - fogalmazott a polgár­mester. - Már eddig is számos igény érkezett a városképi, vagy akár műemléki jelentőségű temp­lomokkal, egyházi ingatlanokkal kapcsolatos beruházásokra és ter­mészetes, hogy ez az összeg a kö­zeljövőben akár a többszörösére is nőhet. Éppen ez is indokolja, hogy a források elosztásáról közö­sen dönthessenek a szegedi egy­házak képviselői. A korábbi gya­korlatot szeretnénk még hatéko­nyabbá tenni és lehetőség szerint akár már idén nagyobb összeget biztosítani az egyházak számára. Megtudtuk: a tanácskozásra a korábbi előkészítő bizottság min­den tagját meghívták. A fórum résztvevői döntöttek arról, hogy újra váljanak rendszeressé az ösz­szejövetelek, ennek értelmében Pászti Ágnes, az önkormányzat kulturális ügyekért és egyházi kapcsolatokért felelős tanácsno­ka már a jövő héten összehívja az előkészítő bizottságot. A kerekasztalon az egyház- és hitközségek vezetői kérdéseket tehettek fel a polgármesternek. Kiss Imre, a szeged-csanádi egy­házmegye általános püspöki helynöke méltatta az előző ön­kormányzati vezetés egyházi kapcsolattartását. Lednitzky András, a szegedi zsidó hitközség titkára szót emelt az egyházi in­tézmények pályázati lehetőségei mellett, amelyeket a polgármes­ter továbbra is támogatni fog. Ko­pasz István tápéi plébános felve­tette: hasznos lenne, ha az egy­házközségek évekre előre tervez­hetnék nagyobb beruházásaikat. Bartha Tibor, a Kálvin téri refor­mátus egyházközség vezető lel­késze utalt rá, hogy az előző cik­lusban adminisztrációs nehézsé­gek nélkül oszthatták el a támo­gatás összegét. A polgármester megerősítette: ez továbbra sem fog változni. I. sz. A Szeged Televízió Kft. és az újonnan alakult Városi Tfeleví­zió Kht. is közvetíti a pénteki közgyűlést. A Telin Televízió csatornáján ad­ja első műsorát, a pénteki köz­gyűlés élő közvetítését a Városi Televízió Kht. Az önkormányzat által 3 milliós alaptőkével létre­hozott cég közvetítheti a szava­zást arról az előterjesztésről is, amely szerint az alaptőke 23 mil­lió forintra emelkedjen. Csala Gabriella, a kht. ügyvezetője el­mondta: tárgyalásokat folytat­nak a Matávkábel Rt.-vei arról, hogy a városi televízió saját csa­Víz világnap Március 20-án, 14 órakor, a sze­gedi Móra Ferenc Múzeum dísz­termében tartják a víz világnap­jának területi megnyitóját, s át­adják a már hagyományossá vált gyermekrajzpályázat díjait is. Az alsó rakpart partfalának rondel­lával szemközti beszögellésében délután 3 órakor avatják föl Hu­szár Mátyás vízépítő mérnök emléktábláját, Lapis András szobrászművész alkotását. Ugyancsak március 20-án, a víz világnapja alkalmából, városi középiskolás vetélkedőt rendez­nek a Kossuth Zsuzsában. A Sze­gedi Vízmű Rt. segítségével tar­tandó tudásversenyen a víz sze­repéről, valamint a környezet vé­delméről lesz szó. A vetélkedőre tíz középiskola jelentkezett. Szintén a vízmű támogatásával és rendezésében, március 21-23-áig a Szegedi Vadaspark­ban játékos feladatokat oldhatnak meg az érdeklődők, akik még ajándékot is kapnak. Pénteken a vízmű jóvoltából fél áron váltha­tunk belépőt az állatkertbe. Szombaton a Szegedi Közlekedési Társaság 3-as villamosa ingyen viszi az utasokat a vadasparkba. tornát kapjon. A cég az idén öt­venmilliós önkormányzati tá­mogatásból gazdálkodhat. Jelen­leg az eszközök beszerzése, a díszletek gyártása, a főcímek ké­szítése folyik, azt egyelőre még nem tudni, hogy a napi híradó és a magazinműsor mikor indul­hat. A Városi Televízió Kht. alko­tógárdája egyébként javarészt azon műsorkészítőkből áll, akik januárban morális okokra hivat­kozva beszüntették a munkát a Szeged Televízió Kft -ben. A képviselő-testületi ülést a Szeged Televízió Kft. is közvetíti pénteken - tudtuk meg Gajdics Ottótól. A részben önkormányza­Folytatás az 1. oldalról Az APEH szegedi, Bocskai utcai ügyfélszolgálatán kevesebbet kellett várakozni, mivel egyszer­re négy ablaknál fogadták az embereket. A megye valameny­nyi ügyfélszolgálata ma 8-12, valamint 13-18 óra között tart nyitva és próbálja meg állni a ro­hamot. A vidéki városok és fal­vak postáin nem rendeltek el meghosszabbított nyitva tar­tást, a megyében mindössze há­rom postahivatalban fogadják a késő esti órákban is az utolsó pillanatban érkező adófizetőket. Szegeden a Széchenyi téri „nagyposta" felvételi szolgálata egy órával tovább, este 8-ig tart nyitva, a Cora és a Tesco hivata­la pedig 9-kor zár. A mai nap nemcsak a bevallá­sok benyújtásának végső határ­ideje, hanem ezen a napon a fel­tüntetett befizetendő adót is meg kell fizetni. Az adózók az adóbevallás kitöltésekor ne fe­lejtsék el a nyomtatványra írni adóazonosító • jelüket, adószá­ti tulajdonú cég vezetője kérdé­sünkre elmondta: továbbra is ér­vényesnek tartják a műsorszol­gáltatási szerződést, amely a ko­rábbi ciklusban a televízió és az önkormányzat között köttetett, ennek a továbbiakban is meg kí­vánnak felelni. Gajdics Ottó ezzel indokolta, hogy nem fogadják el az önkormányzat döntését arról, hogy a továbbiakban piaci áron béreljék a Fekete sas utcai stúdiót és a Tisza Lajos körúti szerkesztő­séget az IKV Rt.-tői, ezért nem ad­ják vissza a Szegedi Ifjúsági Ház Kht. birtokában lévő technikai eszközöket sem. K.B. mukat - hívta fel a figyelmet so­kadszorra a jellemző hibára az igazgatóhelyettes. Ha az adózók a személyi jövedelemadó-beval­lásban visszaigényelnek adót, járulékot, hozzájárulást, a pos­tai utalásnál jelezniük kell a cí­met, banki utalásnál a bank­számlaszámot. Amennyiben a magánszemélyek az szja-beval­lásban családi kedvezmény jog­címén adókedvezményt vesznek igénybe, akkor ki kell tölteniük az eltartottak adatait tartalma­zó 0253-04-es számú mellékle­tet. A bevallás aláírásáról sem szabad megfeledkezni, ez min­den évben visszaköszönő hiba­forrás. A kitöltés alapjául szolgáló iga­zolásokat, pénzbefizetésről ta­núskodó szelvényeket a feladott bevallásokhoz nem kell mellé­kelni. A bevallási határidőig jog­szerűen lebonyolított lakásszer­zés iratait (földhivatali átvételt tartalmazó adásvételi szerződés, születési anyakönyvi kivonat, számlák) sem kell beküldeni. F. K. Az elmúlt ciklus egyházi egyeztető tanácsának résztvevői újra asztalhoz ültek. Fotó: Karnok Csaba Ma este 6-ig tartanak nyitva az APEH ügyfélszolgálatai Hosszú postai sorok

Next

/
Oldalképek
Tartalom