Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-18 / 64. szám
14 •SPORT - M Ú S O R • KEDD. 2003. MÁRCIUS 18. A Németh Imre iskola gyermek fiúcsapata ezüstérmes Hortobágy - nem délibáb RÖPLABDA ^^^grjj^ág egyik, ha nem a leg^utánpótlás röplabiia^^Wnáját rendezték Szegeden négy helyszínen, a lábán, a Németh Imre, az Arany János Altalános Iskola sportcsarnokában és az Etelka sori munkacsarnokban. A gyermek és mini korcsoportú együtteseket felvonultató Szeged-kupára 107|!) csapat érkezett a csongrádi megyeszékhelyre. ami óriási reszvételi csúcs. - Többen úgy vélekedtek, ez a torna ilyen létszám mellett már megrendezhetetlen - mondta BezJán István, a Csongrád Megyei Röplabda-szövetség főtitkára de munkatársaimmal megoldottuk a feladatot. Igaz, a mini csapatokra tokozott igénvbevétel várt; mert egy vereség is a búcsút jelenthette az élmezőnytől. A végső győztesnek ebben a korcsoportban minden meccset meg kellett nyernie. Végig színvonalas küzdelmeket és sok tehetséget láthattak az érdeklődők és a szakemberek. Csak reménykedhetek abban, hogy az életerős utánpótlás-nevelés előbb-utóbb a felnőtt mezőnyben is jelentkezik. A szegedi színeket képviselők megfeleltek a fentebb említett szigorú követelményeknek, elvárásoknak. Az első nap után a mini lányoknál (48 együttes) a Tisza-parti l-es gárdája a legjobbak, vagyis a tizenhat között folytathatta a tornát, végül a 14. helyen zárt. Ugyanebben a korosztályban a fiúknál (28) az Arany és Németh suli ifiai is jól szerepeltek szombaton. Versenyben voltak és maradtak az előkelő helyeTELEVÍZIÓM USOR A fiatalok színvonalas mérkőzéseket vívtak a Szeged-kupán. Fotó: Gyenes Kálmán MTV 555 Hajnali gondolatok 8.38 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 Dallas 9.50 Telenyerfi 112110.05 Nem csak a 20 éveseké a világ Szenes Iván írta (ism.) 10.55 Telenyerő [12) 11.10 Családban marad 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.05 iiaywatch 13.55 Srpski Ekran 14.20 Unser Mdschirm 14.50 Esély 15.20 Telenyerő [12] 15.40 Élesben 1650 Mai hitvallások 1650Ml ad| velünk117.00 Katolikus krónika [12117.30 Híradó 17.45 Navigátor 18.10 Tövismadarak 19.00 Hoztam egy milliót! Játék [12119.30 Híradó este 19.58 Sport 20.05 Önök kertaki Kívánságműsor 21.05 Tűzzel-vassal 22.00 Bonusz [12] 22.30 Kedd oste [12] Közbon: Híradó 23.15 Panoráma 23.50 Telesport Bajnokok Ligája. A napi merkózásek összefoglalója 5.50 Faluvilág 5.00 Segíts magadon' 8.35 ó reggelt. Magyarország! Hírmagazin 7.15 Laza© Szóra• :ztató, vidám reggeli csevm 8.45 Stahl konyhája 8.50 labn szerelem Argentin filmsorozat. 40 9.40 Erdd iskola Amennai ifjúsági filmsorozat 7. Távoli inogok 12110.30 Teleshop 11.30 A dadus Ámenéi vigjátéksorozat 12.00 Vad angyal 12.35 Gamelle ™eel: Áldott teher Amenkai romantikus Nm [121MIS «aocsoltam 14.45 Betty, a csúnya lány Kolumbiai fiNnserozat, 24 15.40 Central Park West 16.40 axupcsek 12' 17.30 Taudia-show [12118.30 Ténve« 19.05 Blg Brother 12' 19.36 Aktív [121 20.10 Jó barátok 20.40 Szoret. nem szeret [12| 21.00 Vámpír Brooklynban 22.05 Blg Brotber-olo TUlaval [18| 22.50 Ablak Europara 23.20 Jó estát. Magyarország! 0.05 Nekem lámpást adott kezembe az ur Pesten 2.05 Blg Brother [16] 2.35 Aktív (Ism.) [12] zésekért: az első nyolcban három szegedi együttest találhatunk. A gyermek lánvoknál (22) a nvitó napon a Szegedi DRE hatból hat mérkőzést nyert meg, s a lila-zöldek a dobogó bármelyik fokára eséllyel pályáztak. Végül a 4. helyen fejezték be a Szeged-kupát. A korosztály fiú együtteseinél (9) a Németh Imre Általános Iskola bejutott a legjobb hat közé és ott - a legjobb vendéglátó-eredményt produkálva - Varga Tamás edző tanítványai ezüstérmet szereztek. A legeredményesebben a Duna TV 9.40 Szívtipró gimi 10.25 Eszenyi. az ezerarcú 10.55 Háborgó egek 11-50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés, vers 12.10 Gazdakör 12.25 A béke kikötői 12.55 Ugrásváltás Lovasmagazin 13.25 Célkeresztben 13.55 Felelet az életnek 14.25 Szipál Márton 14.45 Ablak a természetre 14.50 Katedra nélkül 1550 „Isten áldja a tisztes ipart' 15.35 Világvallások nyomában 18.00 A selyemút 16.56 Ot órai zene 17.00 Halló, halló! 1750 Tíz perc tudomány 17.40 Magyarország kincsei - Várak: Nógrád 17.45 Hej, hej. helyes beszéd! 17.50 Gondolatok az Európai Unióról 18.00 Híradó, sport, meteorológia 1850 Égtájak Határon túli magazin 19.00 Mese 19.15 Szívtipró gimi 20.00 Simon Mágus Magyar játékfilm 2155 Gondolatok az Európai Unióról 21.40 EU-lexiton 2156 Híradó, sport meteorológia 22.15 Talentum 22.46 Haláljog 23.45 Lajtha László: Quatre hommages 0.10 Összkép 0.25 Vers 0.30 Himnusz 0.35 Híradó, sport 9.00 16.00 Közvetítés a parlament üléséról [121 16.00 Napnyugta 18.35 Händel: a-moll szonáta Op. 1. No. 4.112! 18.50 -oppá. itt vagyunk! [12] 19.40 Esb mese Mesék Mátyás királyról. Beatrix xirátyné tréfája: Kockás fülű nyúl. Az erőművész 20.05 rriradú este2050Sporthírek, dójáras-erentes 20.40 Ablak-praktikus 112' 21.05 Kalandozás elfeledett szigetek között Francia utifilmsofozat. 1A harminchárom szakudáj I12i 22.00 Messzi égbolt Francia tévefilmsorozat. ilkl Bao-Tan 16 23.46 Záróra [121 050 TIR. Olasz-ma©ar tévéfilmsorozat, 10. Von Reber báró [12! 1.50 Ablak-praktikus [12' 2.20 Ranorama Szaniszló Ferenccel 116] 2.50 Llton-Európa-magazin [121 Szentirmai Zoltán vezette, két aranyat nyerő Hortobágy szerepelt, lepipálva az összes nagy fellegvárt. - A röplabda igazi nagy ünnepe volt ez a hét vége - mondta a főszervező Bezdán. - Külön köszönet a vendéglátó iskoláknak és a rendezésben segédkező Tisza-partinak is. A Szeged-kupa végeredménye: Mini korcsoport, lányok: 1. Nyíregyháza, Bem, 2. Ikrény, 3. Kaposvári SI; fiúk: 1. Hortobágy, 2. Kazincbarcika, Kazinczy, 3. ben. Színes, m. b. kanadai bűnügyi tvtilm-sorozat. 22.00 Képújság. Esnmsm?, 16.00 Pedagógiai konferencia (ism.). 1750Híradó. 17.45 Nap kérdése. 18.00 Képes Sport. 20.00 Híradó. 20.15 Nap kérdése. 20.20A mázoló mázli|a. Amenkai film. 22.30 Híradó. 23.00 Expedíció 0.00 Képújság. Kaposvári SI, 4. Szeged, Arany I. (edző: Titkos Lajos), 6. Szeged, Németh (edző: Varga Tamás), 8. Szeged, Arany II. Különdíjas: Bertók Róbert (Szeged, Arany). Gyermek korcsoport, lányok: 1. Vasas, 2. Jászberény, 3. BSE, 4. Szegedi DRE (edző: Hulmann Zsolt), 6. Szeged, Németh (edző: Szalai Mátyás), különdíjas: Gyimesi Zsófia (SZDRE); fiúk: 1. Hortobágy, 2. Szeged, Németh (edző: Varga Tamás), 3. Kunhegyes. Különdijás: Rapi László (Szeged, Németh). I.P. Nusser marad Kérdés volt, vajon a Nyíregyházától az alapszakasz utolsó meccsén elszenvedett vereség után is Nusser Elemér marad-e a Szegedi DRE vezetőedzője? A szakember megőrizte pozícióját, viszont a klub megvált egyik idei igazoltjától, Juhász Gabriellától. ^ Az alapszakasz utolsó találkozóján, hazai pályán, a Szegedi DRE extraligás női röplabdacsapata 44 perc alatt nagyon simán kapott ki a bajnoki címvédő NRK-Nyíregyházától. A találkozó után Nusser Elemér, a házigazdák vezetőedzője elkeseredetten nyilatkozott: - Ehhez a játékhoz sok olyan dolog kell, ami hiányzott a csapatból. Gondolok itt a játékintelligenciára, az egymásért való küzdésre és a sportág iránti alázatra. Lehet, hogy nekem is el kell gondolkodnom a hogyan továbbon, azon, hogy így érdemes-e ezt még folytatni?... Más együtteseknél bevált ez a lépés. Elgondolkozott, sőt beszélt, egyeztetett a játékosokkal és a klub vezetőivel egyarant. Az elhangzottak után úgy döntött erre a keret tagjai is biztatták -, hogy folytatja a munkát, befejezi a bajnokságot. Juhász Gabriella azonban nem fogja a szerencsés napjai között számon tartani az elmúlt pénteket: tőle ugyanis elbúcsúzott az SZDRE. Alig járt edzésre, rendszeresen sérült volt, vagyis sem a hozzáállása, sem a produkciója nem volt megfelelő. - A beszélgetés rendkívül pozitív hangulatú volt - emlékezett a történtekre a szakember -, a lányok vállalták, hogy tovább csinálják, mindent megtesznek a minél jobb szereplésért. Ezt figyelembe véve én is úgy határoztam, hogy maradok, nem állok fel a kispadról - pedig az alapszakasz utolsó találkozóján nagyon kényelmetlen ülőalkalmatosságnak bizonyult. Valószínűleg ma 17 órától sem lesz „puhább", hiszen az elődöntőért ismét a Nyíregyháza következik: - Az a fontos, hogy játszunk egy jót, legyen tartása a csapatnak - vélekedett Nusser. Vakulya Andrea még nem teljesen egészséges, őt pihentetjük a következő körre, mert akkor már reális esélyünk lehet a párharc megnyerésére és hogy azután az 5-6. helyért játszhassunk. A második, vagyis a szegedi találkozóra csütörtökön 18 órakor kerül sor az Etelka sori munkacsarnokban. IMRE PÉTER Totónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 11. fogadási heti nyeremények az illeték levonása után a következők. 13 plusz egy találatos szelvény egy volt, nyereménye 6 millió 64 ezer 159 forint. 13 találatos szelvény ugyancsak egy volt, nyereménye 1 millió 732 ezer 617 forint. 12 találatos szelvény 90 volt, nyereményük egyenként 28 877 forint. 11 találatos szelvény 1132 volt, nyereményük egyenként 2296 forint. 10 találatos szelvény 8112 volt, nyereményük egyenként 534 forint. A góltotóban 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény is mindössze egy akadt, nyereménye 175 ezer 386 forint. 4 találatos szelvény 34 volt, nyereményük egyenként 7738 forint. RADIOMUSOR Szeged TV 650 Híradó (ism.), 7.00 Este« (ism.). 8.00 Kéonság 13.00 Zenevonal. 16.00 Torna csontritkulás ellen, 15.30 y-shop 10.00 Hfrháló - települési hírmagazin. 16.30 Szippancsok. Rajzfilm. 17.00 Dokumentumműhely: Szabofcs-Szatmár-Bereg megye várai. 17.30 Szippancsok 18.00 VsShco 18.30 Tertrestoma. 19.00 Híradó. 1950Hírháló. 20.00 Este«. 21.00 Trópusi hőség: Az árnyak volgyeben. 22.00 Híradó (Ism.). 22.30 Képújság. RTL Klub 6.00 Dísney-rajzfilm 6.30 Reggeli Benne: 8.38 "aiálkozások - roggei 9.00 Receptklub (ism. 9.15 Vrra Nostra 10.05 Top-sbco 11.05 átékzóna Játéi 11.36 Delelő Vidám show 12.00 "(radó - Dériaoás 13.10 -"ókusz-oortré (ism.) 12! 13.40 tekzona ratek 14.30 Receptklub 14.40 .atekzo14.55 Dísney-rajzfilm 15.20 isak egy szavao3 Kerül! 15.25 Az elveszett vnág 16.20 Testpei:ek 16.25 Miami Vice 17.25 Mónika A • oesze«sbow 12 18.30 -íradc 18.55 "okusz 19.35 .aíPVilag 21.10 Saratok közt 21.45 Szupermozi: Embervadaszok 23.30 BeteVaJoVIlag 23.55 XXJ. szazad [12] 0.25 Talalkozasok - oste 0.35 Híradó - Kősó esti kiadás Telin TV 22.09 18.00 Hangos képújság. 18.00 Telemagazin 19.00 Törzsasztal - borászati, gasztronómiai magazin 20.00 Deszki magazin. 20.30 Diagnózis (ism.). VTV Makó 6.00 Hírttí« - települési hírmagazin. 650Dokumentum Műhelv: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye várai. 7.00 A nettói aoás ismétlése. 8.00 Híradó (ism.). 8.30 Szentföldi szem neiyek üzenete: Ruth BePeneme. 9.00 Képújság. 17.00 Dokumentum Műhelv. 1750Szippancsok 18.00 Ty-shoc. 18.00 Összefoglaló a Március 15-ei ünnepségekről. 19.00 Híradó. 19.10Szippancsok 19.30 Hírháló 20.00 hálássá. természetfilm-sorozat 20.30Szentföldi szent helyek üzenete 21.00 Tiópusi hűség: Az árnyak völgyéKOSSUTH 9.04Napközben 10.00 DékHőtti krónika 1155 Egressy Gábor tőrökországi naplója, 2.12.00 Déli harangszó 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 1250 Törvénykönyv 13.05 Vendéga háznál 1350 Tanúim lesztek! 14.00 Krónika 14.15 Társalgó 15.06 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.15 „Magyarországról jövök..." 17.05 Európa-klub 17.45 Kék bolygó 18.00 Esb krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! A csudatansznya, 112.20.04Aranyemberek 20.35 Rádiószíriház. A tulawonságok nélküli ember 21.05 Mesé« krónikák 21.35 Népdalok, népdalfeldolgozások 22.00 Késé esti krónika 22.30Tér-ioő 23.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás. Kenő 23.040perákóóll daljátékokból és operettekből 0.10 Himnusz PETŐFI 9.00 Délelőtt 9.01 Híroercek 9.16 Stúdióbeszélgetés 9.52 Apró-cseprő 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Kelet kapuiéban 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz-plusz 11.15 Müzli.. 11.38 Zöld jelzés 11.45 Korkérdés 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Terep-járó 17.00 Csúcsforgalom 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.04 Sportpercex 19.15 ij| generáció20.00 A magyar rock egyéniségei 21.04 Bojtmás hava 2003 22.00Terézanyu klub 23.00 Hírpercek 23.15 Dzsesszshow MR KÖRZETI STÚDIÓ 6.00 Reggeli Krónika. 6.30 Dél-alföldi Krónika. 6.45 Reggeli párbeszéd. 7.00 Reggeli Krónika. 8.00 Kapcsolás Kossuthra. 15.00 18.00 ig Délutáni magazin. 18.30-22.30 ig nemzetségi műsorok. RÁDIÓ 88 5.00 Caté 88 (Szalma Emese és Tóth Géza). 10.00 Száraz Ferenc. 14.00 Bende Gábor. 17.00 Kívánságműsor. 19.00 Szonda (Patkós Atbla). 20.00 Eurosztráda (Ádám Péter és Szimicsku László). 21.00 Éjszakai Zenemix. JUVENTUS RÁDIÓ 6.00 Reggeli Juventus D. Tóth Júliával és Hegyesi Sándorral. 10.00 Juventus Plus Tiszttartó Titusszal. 14.00 Vass Marian. 17.00 Kívánságműsor Tel.: 06 30 30 30 244 20.00 Csak zene 22.00 Sztársáv Várkonyi Attilával. RADJO 7 VÁSÁRHELY 9.30 Napraforgó - közszolgalati magazinműsor. Téma: elkészült a vásárhelyi Nyugdíjas Lakópark. Vendég: Kiss Judit, a Nyugdíjas Lakópark Kht igazgatója 12.00 Hírösszefoglaló 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó. 16.00 Női magazin. 18.00 Top 20. 20.15 Kvízválasztó. 23.00 Dél-alföldi Hírmondó (ism.) M Üjoezető SZEGED ajánló Színház MAKÓ VÁSÁRHELY Este 7 óra: Télapu 2 - veszélyben a karácsony. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 óra: Üvegcipő - színmű. üniwrsitas-béflit, lejyek válthatók. KAMARA-TANTUSZ SZÍNHÁZ Du. 6 óra: Tizenként dühös ember színmű. Deák Ferenc-bérlet legyek válthatók. PINCESZÍNHÁZ & MÜVÉSZKÁVÉZÓ Du. fél 6 óra: Super 8 mm - filmklub. BÁBSZÍNHÁZ De. 10 óra: Ámor nyilacskái. FSDiisáikánv-bériet SZENTES Du. fél 6óra: Kémkölykök 2-Azelveszett álmok szigete. Sínes, m.b. amenkai film; esíe 8 óra: A tökös, a török, az öt meg a nó. Színes amerikai 'égjáték. A Petőfi Művelődési Központ színháztermében délután 4 órakor: Bartók és a magyar népzene címmel Ifjú Zenebarát Hangveisenyt rendeznek. Zongorán közreműködik Száezsán Bea. Ismertetőt Meszlényi László mond. Kiállítás CJ SZEGED Közélet SZEGED Mozi SZEGED BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Du. fél 4. háromnegyed 6 és este 8 óra: Chicago. Színes amenKai film. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Du. negyed 4, fél 6 és este háromnegyed 8 óra: Kretének de extrémek. Színes francia film. BELVÁROSI MOZI KAMARA Du. 3 óra: Good Wlll Hunting. Színes amerikai film; du. negyed 6 és este fél 8 óra: Szép napok. GRAND CAFÉ Este 7 óra: Macerás ügyek. Színes magyar film; este 9 óra: Améiie csodálatos élete. PLAZA CINEMA CITY Nemzetbiztonság Bt.: 20.30 óra. Gyűrűk Ura 2:14.15 óra. A dzsungel könyve 2.: 13, 15, 17 óra. Bazl nagy görög lagzi: 18.30 óra. Kapj el, ha tudsz: 19.45 óra. Chihim Szellemországban: 13.30, 16.15 óra. Taxi 3:14. 16. 18. 20 óra. Órák: 17.30. 20óra. A kör: 13.30. 15.45. 18. 20.15 ora. Almomban már láttalak: 13.15, 15.30, 17.45, 20 óra. 8 mérföld: 13, 15.15, 17.30 óra. Még egy kis pánik: 14.15. 16.15. 18.15. 20.15 óra. Solaris: 18.30. 20.30 óra. Chicago: 13.30, 15.45, 18, 20.15 óra. A Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.) du. 5 ólakor: beszámol a polgármester - Botka László lakossági fóruma. A Dél-alföldi Bibliotékában (Kálvári sgt. 14.) du. fél 6 órakor: A halál nem létezik a lélek számára? De mégis mit tanít az elmúlás az emóer számára címmel előadás. Közéleti Kávéház du. 6 órakor a Royal Szállóban: Oanké Psta centenániim. Vendégeit Bányai János és Telekné Tóth Anna IDankó Pista Alapítvány). Közreműködik: Na& Imre a Dankó Pista zenekar prímása. Beszélgetőtárs ur. Reigl Endre A Százszorszép Gyermekházban a Kövér Béla Bábszínház híres babiaibél a kiállítás megnyílt A kiállítás anyagát a magyar népszokások kóré rendezték és a bábszínház Jeles Napok címé előadásának bábjait mutatja be Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.) este 8 órakor: esélye&enlötlensegek a mai majyar társadalomban konferencia. A Fekete Doboz Alapítvány Roma Média Iskolájának három dokumentumfilmje: Jobb a Fradi. Kaffka. Őrmester. MINDSZENT A polgármesteri hivatalban de. 10 órától az IPOSZ országos elnöksége regionális fórumot szervez. EJ SZEGED Koncert VÁSÁRHELY Du. háromnegyed 6 óra: A tökös, a tötök, az őr meg a nó. Színes francia film; esíe 8 óra: Kapj el, ha tudsz. A JATE-klubban este a oraxor: epzenei Koncert és táncház. Fellépnek: ivanovics Tünde és Zombori Györgyi lének), kísér: Ibtyi Zoltán és zenekara. Háztgazoa: Bonca - Bálint Sándor Táncegyüttes. A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.) este 10 órakor: A ragtime-tol Mozartig - a zeoekonzenatórium hallgatói Az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar rajz-művészettörténet tanszék galériáján (Brüsszeli krt. 37.) megnyílt Sándor Edit grafikusművész elektrográfiai kiállítása. Megtekinthető március 23-ig mindennap 10-töl 18 óráig. A Móra Ferenc Múzeumban a múzeum néprajzi gyűjteménye, valamint patikatörténeti, természettudományi, régészét! és néprajzi kiállítás. A látogatók megismerkedhetnek Mihály Árpád szobrászművész alkotásaival és Luccs Ferenc képgyűjteményével. Nyitva: 10-tól 17 óráig. Az egyházmegyei kincstár és múzeum (Dóm tér 5.) de. 10-tői du. 6 óráig várja látogatóit. A Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.) megnyílt Kovács Sándor amatőr grafikus és Vásárhelyi Lajos számítógépes grafikus ., Képlepkék és fájlképek" című kiállítása. Megtekinthető március 21-áig naponta de. 10-től du. 6 óráig. VÁSÁRHELY Az Anno vendéglőben megnyílt Kakukk Tünde festőművész tárlata.