Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-18 / 64. szám

10 GYÓGY-ÍR 2003. március 18., kedd Közel-keleti ízek A világ most a Közel-Keletre figyel mindenki által köztudott okból. A MediFat® Wellness Centrum orvosai által összeállított heti étrend megmutatja, hogy minden nép konyhaművészete tartalmaz olyan elemeket, amelyek az egészséges táplálko­zásban felhasználhatók. SZÍRIAI SÜLT CSIRKE Hozzávalók 2 főre: 40 dkg csirkemellfilé, 3 dkg mandula, 3 dkg dió, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 3 evőkanál olívaolaj, 1 csi­petnyi sáfrány, fél citrom leve, csipetnyi cukor, só, étolaj a hússü­téshez. A hússzeleteket, egyenletesen megkenjük a sűrű mártás­sal és sütőben 15-20 percig sütjük. A mártás készítése: a darált mandulát és a diót összekeverjük a lereszelt vöröshagymával, a zúzott fokhagymával, a zsemlemorzsával, a sóval, a fahéjjal, a cit­romlével, a cukorral és a cseppenként hozzáadott olívaolajjal. Turmixgépben jól összekeverjük. 1 adag: energia 834 kcal. CSIRKE SPENÓTTAL Hozzávalók 2 főre: fél csirke, kis fej vöröshagyma, 1 babérlevél, 1 kg spenót, 1 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál őrölt ko­riandermag, 1 kávéskanál erős pirospaprika, 0,5 dl étolaj, só, víz. A csirkét a felszeletelt hagymával és a babérlevéllel sóval vízben puhára pároljuk. Az őrölt koriandert, a zúzott fokhagymát, 1 kávéskanál sót és az apróra vágott spenótot összekeverjük, és néhány percig pároljuk. A csirkét kiemeljük a főzőléből, a főzőlevet pirospaprikával ízesítjük, hozzáadjuk a spenótpépet, és sűrűre főzzük. A csirkével együtt tálaljuk. 1 adag: energia 194 kcal. FŰSZERES HAL Hozzávalók 2 főre: 30 dkg hal, 5 dkg fokhagyma, 5 dkg hagyma, kevés őrölt köménymag, só, 1 mokkáskanál csípős piros­paprika, őrölt fehér bors, fél citrom leve, 2 dl étolaj, késhegynyi őrölt koriandermag, víz. A megtisztított, felszeletelt halat meg­sózzuk és étolajban kisütjük. Ezután fazékba átrakjuk a hal­szeleteket, vízzel feleresztjük, és fél óráig főzzük. Közben az apróra vágott gombát, a zúzott fokhagymával, a pirospap­rikával, az őrölt fehérborssal és a korianderrel megpirítjuk, majd az olajat leöntjük róla, sót és köménymagot adunk hozzá, és 30 percen át a halszeletekhez adva főzzük. Lehűtjük, hozzáadjuk a citromlevet és hidegen tálaljuk. 1 adag: energia 329 kcal. KAFTA Hozzávalók 2 főre: 30 dkg nagyon finomra darált marhahús, 10 dkg gomba, 1 evőkanál őrölt borókabogyó, 1 kis konzerv édes paradicsomsűrítmény, víz, só, 5 dkg vaj, 1 késhegynyi csípős pirospaprika. A darált húst összegyúrjuk a finomra vágott gombával, a sóval és a pirospaprikával. A masszából kis lapokat készítünk, késhegynyi borókaőrleményt hozzáadunk, és gom­bócokat formálunk belőle, majd tepsibe tesszük. A húsgom­bócokat vajjal megkenjük, forró sütőbe tesszük, majd amikor pirulni kezd, hozzáadjuk a vízzel hígított paradicsomsűrít­ményt. Amikor megsült, hasábburgonyával tálaljuk. 1 adag: energia 503 kcal. JOGHURTOS UBORKASALÁTA Hozzávalók 2 főre: 30 dkg uborka, 2,5 dl joghurt, 1 gerezd fokhagyma, só, 2 mokkáskanál porított menta. Az uborkákat vékony szeletekre vágjuk és leöntjük a sóval, fokhagymával összekevert joghurttal, majd mentaporral megszórjuk. Hidegen tálaljuk, pirítós való hozzá. 1 adag: energia 61 kcal. ANANÁSZOS KÁPOSZTASALÁTA Hozzávalók 2 főre: 25 dkg savanyú káposzta, 1 nagy rétesalma, 3 karika ananász, a salátaléhez 0,5 dl tejföl, 2 evőkanál majonéz, 1 -1 evőkanál ananászlé és savanyűkáposzta-lé, só, cukor, kés­hegynyi őrölt fehér bors. A savanyú káposztát leszűrjük, a levét félretesszük. A káposztát felaprítjuk, a meghámozott mag­házától megtisztított és kockákra vágott almával összekeverjük. Az ananászt leszűrjük, levét félretesszük. A feldarabolt ana­nászkarikákat is hozzákeverjük az almás savanyú káposztához. Salátalé készítése: a tejfölt és a majonézt összekeverjük a káposztalével és az ananászlével, hozzáadjuk a sót, a fehér borsot és a cukrot. A lét a salátára öntjük és behűtjük.l adag: energia 190 kcal. Az étrend a MediFat® Orvosi Táplálkozási Rendszer része. Rendelkezésre bocsátotta dr. Bólya László és dr. Gajdács Ágnes. Dél-alföldi régióban ipari nagyvállalat pályázatot hirdet PÉNZÜGYI OSZTÁLYVEZETŐ munkakör betöltésére. Ideális jelölt szakirányú felsőfokú végzettséggel, minimum 3 éves szakmai gyakorlattal, jogosítvánnyal, (elhasználói szintű informatikai ismerettel, nagy mun­kabírással. vezetői és magas szintű kommunikációs képességgel rendelkező pályázó lehet. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó iskolai végzettségét, szakmai önéletrajzát, fizetési Igényét, elérhetőségi címét és telefonszámát A pályázatokat 6801 Hódmezővásárhely, Pl: 66 címre kérjük 2003. március 31-ig. A személyes meghallgatásról valamennyi pályázót legkésőbb 2003. április 15-ig értesítünk. S HONDA Th« Power of Dresms KIVÁLÓ ÉLÉNKÍTŐ A LAPACH0, A MATE ÉS A R00IB0S TEA Egy csésze gyógyító fekete Az egyik legnépszerűbb élén­kítő ital a kávé, mely mér­tékkel fogyasztva gyógyhatású szer, túlzott ivása esetén pe­dig komoly károkat okozhat a szerveztben. Már kaphatók különféle „kávéhelyettesítő" gyógyteák is. Ugye, ön is egy csésze ízletes kávéval kezdi a napját? Va­lószínű, hiszen „legtöbbünk­nek jóval nehezebben menne a reggeli ébredés, ha nélkü­lözni kellene a napi koffein­adagot. Megoszlanak az orvosi vélemények a világ legkedvel­tebb élénkítőszeréről. A ter­mészetgyógyászok egy része állítja, hogy a kávé mértékkel fogyasztva gyógynövény. Ha nem cukrozzuk agyon, akkor nem csupán élénkít, hanem megelőzheti az asztmás ro­hamokat, javítja a fizikai ál­lóképességet és segíthet a súlyfelesleg leadásában. A kof­fein nagyon gyorsan és szinte teljesen felszívódik a szerve­zetben, a vérrel a test minden pontjára eljut. Csaknem min­den szervre hat: az agyi ide­geket serkenti, növeli a kon­centrálóképességet, javítja a szellemi teljesítményt. Ébe­rebbé, aktívabbá tesz, gyor­sabb munkára készteti a szív­izmot, de a vesék működését is felgyorsítja, kiváló vizelet­hajtó. Serkenti az anyagcserét, ezért a fogyókúra-tabletták­ban is benne van, a fájda­lomcsillapító tabletták hatását pedig megnöveli. A kávéban legalább 393 ké­miai anyag található, élénkítő hatása a koffeinnek köszön­hető. Nem árt azonban az óva­tosság, hiszen a túlzott ká­véfogyasztás szerepet játszhat az érelmeszesedés, a cukorbaj és a szívbetegség kialakulá­sában. Túlzott fogyasztása esetleg álmatlanságot, nyug­talanságot és idegességet okozhat. Sokan a fáradtság egyik biztos ellenszerének tartják, pedig a fáradtság egyi­ke szervezetünk legfontosabb jelzéseinek. Nem szabad mér­téktelen kávéfogyasztással fi­gyelmenkívül hagyni. Ugyanis figyelmeztet, hogy energiáin­kat felhasználtuk, regeneráló­dásra, újraépülésre lenne szükségünk. Hosszú távon nem tagadhatjuk meg ma­gunktól a pihenést. Az Orszá­gos Élelmezés- és Táplálko­zástudományi Intézet megbí­zott igazgatóhelyettes főorvo­sa, dr. Zajkás Gábor a túlzott kávéfogyasztás veszélyeiről el­mondja, hogy napi öt vagy annál több csésze fekete már káros hatású lehet. Terhes ma­máknak a baba védelmében jobb megállni kettőnél. Magas vérnyomásban, premenstruá­ciós szindrómában, vesebaj­ban és migréntől szenvedők azonban naponta csak egy ká­vét igyanak és a szívbetegek is tartsanak mértéket. Amerikai felmérések kimutatták, hogy napi öt kávé fogyasztása a vér koleszterinszintjének emelke­désével járhat. A túlzott mér­tékű koffeinfogyasztás min­denkinek árt, így jó tudni, hogy az egészség veszélyez­tetése nélkül testsúly-kilo­grammonként legfeljebb napi 15 milligramm koffein vihető be a szervezetbe. A kávé koffeintartalma az el­készítés módjától függ: az ins­tant kávé 65 mg-ot, az „ame­rikai" vagy „hosszú" kávé 100-150 mg-ot, míg a presszó kávé 350 mg-ot tartalmaz. Az élvezeti cikkek közül egy csé­szényi őrölt kávé 115 mg-ot, egy csészényi tea pedig 40 mg-ot tartalmaz. Egy tábla (10 dekás) csokiban 80 mg talál­ható. Viszonylag sok (43-65 mg) koffein van egy kis üveg kólában, jóval kevesebb (10-17 mg) egy bögre ka­kaóban. Az egészséges életmód je­gyében kávé és más koffein­tartalmú élénkítők helyett ajánlatos Lapacho teát (kínai különlegesség, csökkenti az étvágyat, és a régen lerakó­dott salakanyagok kiürítését is segíti), Mate teát (a dél-amerikai Ilex cserje leve­lei koffein nélkül frissítenek, javítják a testi-szellemi telje­sítőképességet), és Rooibos teát (a dél-alfrikai vörösbo­kor szárított leveleiből ké­szült tea élénkíti a szerveze­tet) fogyasztani. L. G. Ágyéki gerincpanaszok esetén javasolt Krónikus fájdalom esetében a célunk a helyes testtartás megtanítása. Fel kell hívnunk a figyelmet a túlsúly gerincet terhelő hatására! Mit tehet a gerincéért, ha ülőmunkát végez? Az ülést szakítsa meg óránként néhány percre. Néhány gyakorlat a meg­előzés érdekében: ülésben, váltott karral nyújtózzon felfelé. Érezze, hogy a törzs izmai kellemesen megnyúlnak. Egyik kar­ja legyen a test mellett, a másikat emelje fel. így nyújtózzon a törzsével jobbra és balra. Álljon fel, tegye mindkét kezét a derekára, és jólesően nyújtózzon hát­rafelé. A gyakorlatot ülésben is végezheti. Álljon a falhoz, hasát hűzza be, vállát engedje le, talpát nyomja a földhöz. Nyúj­tózzon felfelé és érezze, hogy a gerincét erőteljesen megnyújtotta. A rendszeresen végzett testmozgás egészségesen, fitten tart bennünket. Biz­tosítja a jó testi-lelki kondíciót. Derék­fájás esetén fontos az egyén részére ösz­szeállított izomerősítő tréning a tartó­izmok számára. Ezt a programot rend­szeresen úszással kell kiegészíteni. Min­dig tudnia kell, hogy milyen sport káros önnek. Erre az orvosok, gyógytornászok felhívják a figyelmet. Sportolhat, de meg­felelő ellenőrzés mellett. A gerinc helyes használatának ismerete nagy segítséget ad a mindennapokban. Megfelelő igény­bevétele a gerincproblémák megelőzését jelenti. Meglátja, gerince hálás lesz ön­nek. VINCZE ANITA GYÓGYTORNÁSZ Műtrágya! Műtrágya Friss import, ^ 34%-os iiwm.ni/, ammónium-nitrát, 3x15-ös, komplex NPK műtrágya kapható! TRANZIT-KER Rt. Debrecen, Jókai u. 1. Tel /fax: (52) 412-660, (44) 366-866 Mobil: 20-938-2693,30-938-6478 30-205-6769,70-318-5880 Csernák Kft. 6000 Kecskemét, Szt. István krt. 23/k. Tel.: 76/506-555 Hirdetését már 70 postahivatalban is feladhatja! VAN MAR EGY JO ÖTLETE? NEKÜNK VAN! KÜLDJÖN NÉVNAPI KÖSZÖNTŐ ÜDVÖZLETET napilapunk oldalain! Hamarosan GÁBOR nevű olvasóinkat köszöntheti, az üdvözletét napilapunkba könnyen és egyszerűen feladhatja! h tanít« eüdildhtd fényképpel vagy egy kedves ábrával, leladhapa ügyéélsiotgálati irodánkban vagy a mellékelt kuponon postai úton. Az üzenet max. 20 szóból állhat, ára: I800 Ft, fényképpel 2500 Ft Hegjelenés időpontja: március 24-én hétfőn. Leadási határidő: március 21., 9 óra Kérjük, hogy a megrendelőlapot olvashatóan, nyomtatott betűvel szíveskedjen kitölteni, minden négyzetbe egy szó kerülhet. A kupont - a hirdetési összegről izélő postautalvánnyal együtt - címünkre küldje be. vagy személyesen ügyfélszolgálati irodánkba hozza bt. Címünk: Sajtóház, 6740 Szeged, Stefánia 10. Kérjük, szíveskedjen kitölteni az alábbi részt is, ha egyeztetés céliából szeretnénk Önnel kapcsolatba lépni. Feladó neve: Telefonszáma: Címe: É

Next

/
Oldalképek
Tartalom