Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-17 / 63. szám
f4t • B E L F 0 i: D - K U L F 0 L D • 1 'h^O, HETFO, 2003. MÁRCIUS 17. Az igazság pillanata LAJES (MTI) A holnapi (hétfő - a szerk.) nap az igazság pillanata lesz a világ számára Szaddám Húszéin iraki elnök tömegpusztító fegyvereinek leszerelését illetően - jelentette ki George Bush amerikai elnök az Azori-szigetek Tbrceira szigetén rendezett amerikai-brit-spanyol hármas csúcstalálkozó után. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy a holnapi nap az igazság pillanata lesz a világ számára" - mondta az amerikai elnök Tony Blair brit miniszterelnökkel és fosé Maria Aznar spanyol kormányfővel közösen tartott sajtóértekezletén. Nem fejtette ki bővebben, mit ért ezen, de megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy az USA, Nagy-Britannia és Spanyolország március 17-ét jelölte meg végső határidőként Irak tömegpusztító fegyvereinek leszerelésére. Szerdán hajnalban indulhat a támadás? A Kuvaitban állomásozó brit cs amerikai alakulatok a hét végén elfoglalták támadó hadállásaikat, s a katonai akció várhatóan szerda vagy csütörtök hajnalban indul - írta katonai illetékcseket idézve a The Sunday Tfelcgraph konzervatív brit lap. BAGDAD. ANKARA, BRÜSSZEL (MTI) Először vetett be B-l-es nehézbombázót pénteken az amerikai légierő az iraki repüléstilalmi övezetekben észlelt célpontok ellen - közölték a Pentagonban. A B-l-es adja az amerikai hadászati légierő gerincét, a hangsebességnél gyorsabb bombázó 84 darab, egyenként 225 kilogrammos bombát vihet fegyverzetként. Ujabb nyolc amerikai hadihajó haladt át a Szuezi-csatornán, s a Vörös-tengeren keresztül a Perzsa-öböl felé tart. Az amerikai hadihajókat azért vezényelték a Perzsa-öböl irányába, mert Törökország még nem engedélyezte az amerikai repülőgépeknek az ország légterének használatát. Belgium nem fogja átengedni területén az amerikai katonai erőket és fegyvereket, ha az USA ENSZ-felhatalmazás nélkül indít háborút Irak ellen - közölte Louis Michel belga külügyminiszter. „Ha (az amerikaiak) törvényen felül helyezik magukat, nincs ok rá, hogy mi ebben a cinkosaik legyünk" - mondta. Az amerikai haderő Európában állomásozó alakulatait és felszereléseit több hét óta a belgiumi Antwerpenen keresztül szállítják a Perzsa-öböl térsége felé. Csak a VX ideggáz megsemmisítéséről és a gyártókapacitások leépítéséről számolt be Irak az ENSZ-hez eljuttatott legújabb jelentésében, a lépfene-készletek sorsáról nem közölt adatokat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsával konzultálnak hétfőn az iraki fegyverzetellenőrök vezetői Bagdad legújabb meghívásáról. Bagdad kérte: az ellenőrök vezetői „a lehető leghamarabb" látogassanak el Irakba, hogy felgyorsítsák az együttműködést a leszerelés témájában. % M Március 15. a magyarság egyetemes ünnepe Sorsfordító időket élünk Az 1848-as forradalom és az európai uniós népszavazás között vontak párhuzamot a kormánypárti szónokok szombaton, amikora március 15-ei ünnepségeken úgy fogalmaztak, hogy Magyarország ma - csakúgy, mint 155 évvel ezelőtt sorsfordító időket él. BUDAPEST (MTI) A kormányerők idei március 15-i megemlékezéseinek központi gondolata volt, hogy az európai uniós tagság történelmi lehetőség, az 1848-as forradalom és szabadságharc eszméinek megvalósulása. Pokorni Zoltán fideszes politikus viszont arról beszélt, hogy a szavazók kevés segítséget kapnak az uniós döntéshez. A kormánypárti szónokok utaltak arra is, hogy március 15. a magyarság egyetemes ünnepe, amelyet senki nem sajátíthat ki. Medgyessy Péter miniszterelnök a Szabad Sajtó Díjak átadásán úgy fogalmazott: a március 15. hagyományában ötvöződő értékeket „örököltük, és ezért nem sajátíthatjuk ki, sem mi, sem más, a nemzet és haladás mindannyiunk értéke". - Nem kell választani nemzet és haladás között, nem kell választani, hogy Európa vagy Magyarország. Európa és Magyarország közösen vállalható értékek - mondta Medgyessy Péter. A Magyar Nemzeti Múzeum előtti központi ünnepségen Szili Katahn kijelentette: a modern Magyarországért vívott lankadatlan küzdelem nem ért véget, az ország ma is olyan történelmi Eltemették a meggyilkolt szerb kormányfőt Százezres tömeg a búcsúztatáson BELGRÁD (MTI) A belgrádi Újtemetőben végső nyugalomra helyezték Zorán Gyingyics szerb miniszterelnököt. Végeláthatatlan tömeg, több mint százezer gyászoló vett végső búcsút a kormányfőtől. Zorán Gyingyics holttestét Szerbia legnagyobb pravoszláv katedrálisában, a Szent Száva székesegyházban ravatalozták fel. Az Újtemetőben az EU nevében leórjiosz Papandreu görög külügyminiszter, az EU soros elnöke ígérte, hogy viziója valóra válik, s Brüszszel segíteni fog mindazoknak, akik a békéért, a demokráciáért és a fejlődésért küzdenek. Zorán Zsivkovics volt jugoszláv belügyminiszter, a meggyilkolt miniszterelnök utódja azt ígérte politikus és párttársához intézett utolsó szavában, hogy álma megvalósul: Szerbia európai, demokratikus, hatékony és gazdag ország lesz. A magyar kormányt Lamperth Mónika belügyminiszter és Bársony András külügyi politikai államtitkár képviselte a temetésen. A temetésen részt vett Orbán Viktor volt kormányfő és felesége, Lévai Anikó is. Százezrek kísérték utolsó útjára a meggyilkolt Zorán Gyingyics szerb kormányfőt Belgrádban. MTI Telefotó/EPASGeorgi Licovszki Botka jelentős támogatottsága BUDAPEST (MTI) Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára és Botka László szegedi polgármester élvezi a legnagyobb támogatottságot az MSZP alelnöki tisztségéért folyó jelölési eljárásban a március végi kongresszusra. Szekeres Imre, a MeH politikai államtitkára követi őket a támogatottság tekintetében. A választmányi elnökségért négy politikus indul, /ánosi Györgyöt, a testület jelenlegi elnökét, gyermek-, ifjúsági és sportminisztert és Botka Lászlót támogatják a legtöbben. Rajtuk kívül ugyancsak választmányielnök-jelölt lehet Simon Gábor, a frakció munka világa munkacsoportjának vezetője és Földes György, a testület korábbi elnöke. Gyurcsány Ferencet, a miniszterelnök főtanácsadóját az MSZP egyik tagozata elnökségi tagságra ajánlotta, de nem kapott támogatást a jelölőbizottságtól. Az MSZP kongresszusa március 29-30-án választja meg a párt vezető tisztségviselőit. Jelöltté váláshoz a jelölőbizottság legalább egyharmados támogatása szükséges. A március 15-re felépült Európa-híd volt a fővárosiak egyik legnagyobb ünnepi szenzációja. MTI Telefotó: H. Szabó Sándor kihívások előtt áll, amelyeknek csak egy összetartó, minden állampolgárával szolidáris nemzet tud megfelelni. - Egy olyan nemzet, amely megbecsüli közös értékeit és szimbólumait, amely nem ijed meg a világ által kikényszerített új versenyhelyzettől, amely nem csupán alkalmazkodik, hanem alakítani is képes az Európai Uniót, és ezzel sajátosabbá, teljesebb tudja tenni az európai történelmet - szögezte le a házelnök. Mádl Ferenc is rámutatott az európai integráció fontosságára, amikor átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a közKovács és Geoana az erdélyi leágazásról MAROSVÁSÁRHELY (MTI) Románia hatvan városában és falvában több száz rendezvénynyel ünnepelték március tizenötödikét. Az RMDSZ központi ünnepségét Marosvásárhelyen tartotta, ahol jelen volt Kovács László magyar külügyminiszter. Székelyudvarhelyen az ünnepi szónok Kövér László, a Fidesz alelnöke volt. Szász fenő polgármester meghirdette a polgári körök létrehozását a Székelyföldön és felolvasta a kolozsvári Márciusi Fórum üzenetét. A két külügyminiszter bízik abban, hogy a kedvezménytörvény kérdése április végére lekerül a kétoldalú kapcsolatok napirendjéről - hangzott el Marosvásárhelyen Kovács László és Mircea Geoana sajtóértekezletén. Április 16-án adják át Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének azt a levelet, amelyben Medgyessy Péter és Adrián Nastase kormányfő közösen kér támogatást a Budapest-Bukarest autópálya megépítéséhez. A közlekedési folyosó terve egy észak-erdélyi leágazással bővült. társasági érdemrend kitüntetéseit az Országház Kupola Termében. Az államfő szavai szerint aligha vonható kétségbe, hogy az elmúlt több mint tíz évben tett cselekedetek célja, hogy „eszméink, történelmünk és tudományunk tartópilléreit az Európai Unióhoz való csatlakozással beépítsük európaiságunk fundamentumába". Az európai uniós csatlakozás ellen érvelt a MIÉP fővárosi nagygyűlésén Csurka István. A budapesti ünnepségekhez kapcsolódóan több mint 100 ezren keltek át az Európa-hídon, az átjutásra a nap folyamán hosszasan kellett várakozni. • Az Európai Parlament elnöke szerint; a magyar nép számára az EU-csatlakozás azt a döntő pillanatot jelenti, amikor az elmúlt évszázadok hányattatásai után egy igazi értékközösséget képviselő Európa részévé válik. Pat Cox, az EP ír elnöke magyarországi hivatalos látogatásán találkozott Medgyessy Péter miniszterelnökkel, Mádl Ferenc államfővel és a hat magyar szakszervezeti konföderáció vezetőivel, majd részt vett az Európa-híd megnyitóján. Az európai uniós csatlakozást népszerűsítő létesítménynél az EP elnöke Medgyessy Péter miniszterelnökkel és Szili Katalinnal, az országgyűlés elnökével vágta át a nemzetiszínű szalagot. Medgyessy Péter azt hangsúlyozta, hogy sokat tétünk az uniós csatlakozásáért. Pat Cox úgy vélte: a forradalmi eseményekhez hasonlóan az április 12-i népszavazás is megváltoztatja a magyar nép történetét. RÖVIDEN SZABAD SAJTÓ Két egyéni díjazott és három szerkesztőség vehette át a Szabad Sajtó Dijat. A 2003. évi egyéni díjazott Bodor Pál újságíró és Galló Béla publicista. Díjat kapott a Mérleg című folyóirat, a Klubrádió és az újvidéki Multirádió Szerkesztősége is. PULITZER-EMLÉKDÍJ Magas színvonalú előző évi szakmai tevékenysége elismeréséül 5 újságírónak és három alkotóközösségnek, illetve produkciónak osztották ki a Pulitzer-díjakat. Romhányi Tamás, Molnár Erzsébet, Kertész Péter, Benedikty Béla és Tóta W. Árpád lett az egyéni díjazott. Használhatják légterünket az ENSZ-határozatot Irakkal szemben kikényszerítők A magyar kormány állásfoglalása BUDAPEST (MTI) Használhatják a magyar légteret azok a repülőgépek, amelyek az Irakkal szembeni ENSZ-határozatok kikényszerítését hajtják végre - foglalt állást a kormány. A kormány tudomásul veszi, hogy „az érvényben lévő parlamenti felhatalmazás alapján az illetékes hatóságok engedélyezik a magyar légtér és a kijelölt repülőterek igénybevételét az ENSZ határozatai végrehajtásában". Az EU és a NATO tagállamainak jelentős része támogatja az amerikai, a brit és a spanyol kormánynak a vonatkozó ENSZ-határozatok végrehajtása érdekében tett lépéseit. A katonai megoldással szembeni aggályait hangoztató Franciaország és Németország sem akadályozza, hogy szövetségeseik érvényt szerezzenek az ENSZ-határozatoknak. Meghibásodott hajtóműve miatt a Ferihegyi repülőtéren kellett leszállnia egy amerikai C-130 Hercules katonai szállító repülőgépnek. A Törökország védelmének megerősítésére logisztikai felszereléseket szállító légi jármű Szlovákia légterében repült, amikor leállt az egyik hajtóműve. MTI Telefotó: H. Szabó Sándor Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ŐRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS ímellékletek), MISKOLCZ1 RÓBERT Ifotól, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI IÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztóségvezetó: ÜISZÁSZ! ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Saitóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: ISA. Telefon 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www tlclmagyar hu • E-mail: szerkesztőségin dclmagyar.szeged.hu «6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetést tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13./A Tél : 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8 lel : 63/401-024. Tél la* 63/314 838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel 62/567 832, 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06/80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1240 Ft (Déhnagyarországl, 1130 Ft IDélvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.