Délmagyarország, 2003. március (93. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-14 / 62. szám

PÉNTEK, 2003. MÁRCIUS 14. • AKTUÁLIS» 5 Élettudományi konzorcium alakult Szeged, a biopolisz Folytatás az 1. oldalról A SZAB, a Szegedi Tudományegyetem, a szegedi önkormányzat, a Bay Zoltán intézet, a Gabona­termesztési Kutató Intézet és Újszeged országgyű­lési képviselője összefogásával létrehozott Biopo­lisz Élettudományi Konzorcium lehet az alapja annak a folyamatnak, amely során elérhető, hogy a városban ne csupán világszínvonalú élettudo­mányi oktatás és kutatás működjék, de a biotech­nológiában elért eredményeket helyben haszno­síthassák. így a város nem csupán a fejlesztésből, hanem a valódi hasznot hozó innovációból is ki­vehetné a részét. A felek vállalták, hogy részt vesznek a szerveződő magyar genomikai központ és egy szegedi bioinno­vációs központ létrehozásában, és kezdeményezik a kutatásmenedzser-képzés szegedi bevezetését. Dudits Dénes akadémikus, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Szegedi Biológiai Központjának (SZBK) főigazgatója hangsúlyozta, Szegeden évi 600, az élettudományokkal kapcsolatos tanul­mányt folytató hallgató kap diplomát. Ez a hatal­mas szellemi potenciál képes a most kitűzött cél megvalósítására. - A városi intézmények 80 éve összefogtak, hogy Kolozsvárról Szegedre települhessen az egyetem. Az universitas 2000-ben újraalakult és most ismét összefogásra van szükség, hogy egy innovációs ku­tatóközpont alakulhasson meg - fogalmazott Be­nedek György, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektorhelyettese. Botka László polgármester leszögezte: a XXI. szá­zad tudományának helyet kell adni Szegeden, mert csak így érhető el, hogy a város - az EU-csatlako­zást követően régióközponti szerepének megfelelve - kiemelkedő tudományos centrum is legyen. Újhelyi István országgyűlési képviselő szerint a városnak képesnek kell lennie tudósainak, tanárai­nak és az egyetemről kibocsátott fiatal kutatóknak a megtartására. Szavai szerint így érhető csak el, hogy a városban felgyülemlett tudás helyben hasz­nosuljon. K.B. Rendszeresen elmarasztalják a Tescót Elcsúsztak a mikrosütőn A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa a fo­gyasztók megtévesztése miatt 5 millió forintra bírságolta a Tfes­co Global Áruházak Rt.-t. MUNKATÁRSUNKTÓL A Tesco ellen azért indult eljárás, mert a 2002. május 3-9-ig terje­dő akciója idején a szegedi és még 6 vidéki áruházában az egyik meghirdetett termékből túlságosan keveset tartott raktá­ron. Az áru kedvezményes érté­kesítését ráadásul már május 2-án elkezdték, így az akció más­napi kezdetére már alig maradt a termékből. A versenytanács azt kifogásol­ta, hogy az áruház akciós plakát­ján a mikrohullámú sütő kezdő árát 17 ezer 990 forintban jelölte meg, valójában azonban az akció kezdete előtt 16 ezer 990 forin­tért lehetett megvásárolni. A ver­senytanács a fogyasztók megté­vesztése miatt 5 millió forintra bírságolta a Tesco Global Áruhá­zak Rt.-t. Határozatából kiderül, hogy az említett 2002. május 3-i nyitáskor a szegedi Tesco áru­házban már csak 10 darab akciós sütő volt. Mint az a tegnapi tárgyaláson elhangzott, a GVH kereskedelmi irodájának információkérésére a Tesco ellentmondó nyilatkozato­kat tett az átlagos akciós termék­fogyással kapcsolatban - 600­2500 darab heti értékesítést je­löltek meg -, a hivatal ezért elő­ször azt vizsgálta, hogy a kam­pányhoz elegendő árukészletet biztosított-e a hipermarketlánc. A versenytanács szerint az átla­gos minimális akciós termékfo­gyást figyelembe véve a Nethaus mikrohullámú sütőből félretett 5 ezer 618 darabos indulókészletet tisztességesen határozta meg a Tesco, mivel ez több száz darab­bal meghaladta az átlagos fogyás alapján kiszámítható akciós for­galmat. A versenytanács 'a bírság ki­szabásakor enyhítő körülmény­ként vette figyelembe, hogy az elfogyott termék helyett egy drá­gább mikrosütőt leáraztak, ugyanakkor súlyosbította a bír­ság mértékét, hogy a Tescót visszaesőként rendszeresen el­marasztalja a GVH a fogyasztók tisztességtelen befolyásolása miatt. Készül a kórházi diagnózis Ha nincs vezetőváltás a szentesi kórházban, akkor is szükség lett volna önkormányzati biztosra a 200 milliós forráshiány miatt. A szentesi kórházban már meg­kezdte a munkát a válság kezelé­sére felkért Citifund Kft. Az egészségügyi intézményt fenntar­tó megyei önkormányzat alelnö­ke, Ott József elmondta: miután a legutóbbi közgyűlésen elfogadták di. Kovács Ágnes főigazgató le­mondását, így a dolgot lezártnak tekintik. Lapunk kérdésére azt válaszolta az alelnök: a baleseti sebészeti osztályon a réndórség még nem fejezte be a vizsgálatot. Az igazságszolgáltatási szervek feladata az ott történtekről ítél­kezni. Az is csak később derül ki, hogy az egészségbiztosítási pénz­tár milyen formában érvényesíti a szentesi kórházzal szembeni kö­vetelését. Ott József sajtótájékoz­tatóján elmondta: a megyei köz­gyűlés akkor is küldött volna ön­kormányzati biztost a Kurca-parti település egészségügyi intézmé­nyébe, ha nincs vezetőváltás a kórház élén. A költségvetési hi­ány ugyanis meghaladja a 200 millió forintot és a pénzügyi vál­ság kezelésére küldte a fenntartó a szentesi kórházba Fenyves Ernő önkormányzati biztost. Az alel­nök határozottan cáfolta hogy a megyei önkormányzat le akarná építeni a Kurca-parti intézményt. Fenyves Ernő önkormányzati biztos lényeges szempontként említette, hogy a költségek kí­mélése nem veszélyeztetheti a betegellátást. BALÁZSI IRÉN Tizenöt iraki és négy afgán fennakadt a szigorú határellenőrzésen Menekülő bűnözőkre vadásznak a déli határon Golyóálló mellényben ellenőrizték az autósokat a fegyveres határőrök. Fotó: Karnok Csaba Két ellenőrző pontot is felál­lítottak a határőrök a röszkei határátkelőhelyelőtt. A szerbiai merénylet miatt megcsappant autós forgalmat rendkívül szi­gorúan ellenőrizték. MUNKATÁRSUNKTÓL Az E75-ÖS úton Röszke felé köze­ledve a Maty-éri evezőspálya után már jól kivehető az első úgynevezett ellenőrző-áteresztő jx>nt. A virágpiac lehajtójánál állnak a határőrség gépjárművei, a határőrök a Szerbia felől érkező autókat ellenőrzik „fokozottan". A forgalom nem túl nagy, keve­sen indultak útnak a szerdai, tra­gikus események miatt. Az el­lenőrző ponton megállító tábla, mellette az útzár. Egyiket sem kellett használni. Egy szerb rendszámú Audi so­főrje a határőrség gépkocsijában ül, miközben adatait rögzítik. Amikor kiszáll, kiderül, nem a miniszterelnöki merénylettel kapcsolatban kérdezték, de még csak nem is körözött bűnöző. Egyszerűen csak nem volt telje­sen rendben a kötelező biztosítá­sának befizetését igazoló zöld­kártyája. A Szerbiában kihirdetett rend­kívüli állapot miatt számos kö­rözött bűnöző is megindulhat Magyarország felé, ezért nem pusztán a miniszterelnök ellen elkövetett merénylettel szoros összefüggésben fontos a határ­őrizet megszigorítása. A Kiskun­halasi Határőr Igazgatóság sajtó­szóvivője, Kovács Iván kérdé­sünkre elmondta: nem csupán a határra vezető közlekedési uta­kon szigorították meg az ellenőr­zést, a zöldhatáron is sűrítették a járőröket. A határállomásokon is alaposabban vizsgálódnak a ha­tárőrök, akik a személyeket és a fioggyászokat is fokozottabban ellenőrzik. Kovács Ivántól megtudtuk: a szerb helyzet miatt csökkent a határokon a forgalom, elsősorban a kiutazásra jelentkező magyar állampolgárok száma esett jelen­tősen vissza. A szerb-magyar ha­táron egyébként sem volt nagy forgalom, a további csökkenés miatt pedig még a szigorú ellen­őrzések mellett is 30 percen belül maradt az átkelés időtartama. Az ellenőrzések egyébként - ha nem is a belgrádi merénylettel összefüggésben - de eredményt hoztak, hiszen a tompái határát­kelő közelében egy ellenőrzési ponton akadt fenn 19 illegális ha­tárátlépő. A 15 irakit és négy af­gánt Kiskunhalasra szállították. EU-roadshow A szegedi önkormányzat európai uniós kampányának részeként „EU-roadshow" kezdődik pénte­ken fél 1-kor a Rókusi II. Sz. Ál­talános Iskola előtt. A rendezvé­nyen információs sátrakkal, játé­kokkal várják a családokat. A Szepark csak az átadás után követeli a kötbért a fővállalkozótól Áprilisban nyit a parkolóház A próbaüzem már megindult, az első autókat azonban csak ápri­lisban fogadják a szegedi Arany János utcai parkolóházban. A beruházó Szepark Kft. csak azt követően tárgyal a kötbérről és az elmaradt haszonról a fővál­lalkozó svéd céggel, miután megnyitják a parkolóházat. Tavaly novemberben már tartot­tak próbaüzemet a nyolcemele­tes, 151 autó befogadására alkal­mas első szegedi parkolóházban, aminek során kiderült, hogy a parkolórobotokat irányító szoft­ver nem működik tökéletesen. A vezérlő szoftverrel több problé­ma is akadt, amit hónapokon át nem tudtak megoldani, emiatt csúszott a parkolóház átadása. Februárban újratelepítették a ro­botokat irányító számítógépes programot. - A hét végén megin­dult a próbaüzem, s reményeim szerint 2-4 hét múlva fogadhat­juk az első autókat - nyilatkozta tegnap lapunknak Pálfi Ferenc. A Szegedi Parkolási Kft. műszaki vezetője bemutatta a helyszínen az automata lifteket, amelyek Az automata liftek 2-2,5 tonnás járműveket is könnyedén fel­emelnek. Fotó: Miskolczi Róbert két és fél tonnás autókat is köny­nyedén mozgatnak az emeletek között. Elmondta, hogy a robo­tok gyorsaságának köszönhetően két-három percenként be- és ki­gördülhet egy jármű a parkoló­házból. Természetesen csúcsidő­ben megkétszerződhet-meghá­romszorozódhat ez az idő. Az au­tósoknak az Arany János utca fe­lől kell behajtaniuk a létesít­ménybe és a Dózsa utca felé hajt­hatnak ki. Befelé elég csak egy kódolt jegyet venniük és a liftre állniuk, s már mehetnek is dol­gukra, az automata mindent el­intéz helyettük. Induláskor egy földszinti helyiségben várhatják az autót. Pálfi elmondta, hogy a járműveket a nap 24 órájában fo­gadják majd, s a legbiztonságo­sabb körülmények között tárol­ják. Megtudtuk, jelenleg apróbb pontosításokat végeznek a szak­emberek a rendszerben. Kérdésünkre, mennyi kötbért fizet a több hónapos csúszás mi­att a kivitelező, Pálfi Ferenc azt válaszolta: amíg nem kapják meg a használatbavételi enge­délyt, addig nem kíván az összeg­ről nyilatkozni. - A fővállalkozó svéd céggel abban állapodtunk meg - magyarázta a Szepark Kft. műszaki vezetője -, hogy kulcsra készen adja át a parkolóházat. Noha a szerződésben szerepel, hogy mennyi kötbért és késedel­mi kamatot köteles fizetni a cég csúszás esetén, nem szerencsés most erről beszélni, már csak azért sem, mert ezek mellett je­lentős árbevétel-kiesést is oko­zott nekünk a késlekedés. Amint megnyitjuk a házat, tárgyalóasz­talhoz ülünk a svédekkel. SZ. c. sz. A gabonaszövetség bejelentést tett a versenyhivatalnál Vizsgálják már a Pick-szerződést Bejelentést tett a Gazdasági Ver­senyhivatalnál a gabonafeldol­gozók szövetsége, mert a Pick Integrátor Kft. kötelezi a sertés­tenyésztőket, hogy a cég által ki­jelölt takarmányforgalmazótól vásároljanak takarmányt. Aláírásgyűjtő akciót indítottak a Csongrád megyei sertéstenyész­tők amiatt, hogy a Pick Integrá­tor Kft. olyan szerződést íratott velük alá, amelyben a cég kiköti: csak az általuk megjelölt takar­mányforgalmazó cégtől szerez­hetik be a takarmányt. A szerző­dés aláírásakor a termelők még nem tudhatták, hogy ez a cég a Bábolnai Takarmányipari Kft. lesz. A sertéstenyésztők túlnyo­mó többsége úgy vélte: a Pick In­tegrátor Kft. megfosztja őket a szabad választás lehetőségétől, amikor olyan takarmányforgal­mazót jelölt meg, amely piaci kö­rülmények között nincs is jelen a megyében. - A Magyar Gabonafeldolgozók Szövetsége is értesült a szerző­désről és bejelentést tett a Gazda­sági Versenyhivatalnál - erősítet­te meg információinkat Makay György. Az érdekképviseleti szerv ügyvezetője elmondta: a Pick mellett az Arago Rt. érde­keltségébe tartozó másik társa­ság, a Ringa is hasonló szerződést kötött a tenyésztőkkel, így mind­két esetben kérték a versenyhiva­tal állásfoglalását. A Ringa Integ­rátor Kft. által kidolgozott szerző­dés világosan kimondja: ameny­nyiben a tenyésztő nem köti meg, vagy felmondja a megállapodást, a húsipari cég nem veszi át tőle a sertéseket. A Pick által kötött szerződésben ez nem szerepel, ám a Pick Integrátor Kft. illetéke­sei arra a kérdésre nem adtak egy­értelmű választ, átveszik-e és ha igen, milyen feltételek mellett a sertéseket a szerződést felmondó partnereiktől. - Nekünk nem a Bábolna Takarmányipari Kft.-vei van problémánk, hiszen az a cég is tagja a szövetségnek. De bizto­sítanunk kell az azonos piaci kö­rülményeket, a tisztességes ver­seny lehetőségét a többi takar­mányforgalmazónak is - szögez­te le Makay György. A szövetség azt kérte a ver­senyhivataltól: tiltsa el mind a Ringa, mind a Pick Integrátor Kft.-t a jelenlegi piaci magatartás gyakorlásától, amely álláspont­juk szerint a partnerek belügyébe való beavatkozás és minden ed­digi kereskedelmi kapcsolat fel­számolására ösztönöz. A Csong­rád megyei gazdák szerint a Pick Integrátor Kft. által kidolgozott szerződés sérti a versenyjogot és kimeríti a tisztességtelen piaci magatartás fogalmát. A gabonaszövetség bejelenté­sével kapcsolatban Forró Sándor, a Pick Integrátor Kft. igazgatója nem kívánt állást foglalni. KÉRI BARNABÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom