Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-25 / 47. szám

10 GYÓGY-ÍR - MŰSOR 2003. február 25., kedd Mit kell tudni a helyes fogmosásról? Fogaink épségének megőrzése érdekében a megfelelő idő­pontban, kellő gyakorisággal és elegendő ideig kell fogat mos­nunk. Az étkezést követő 10 percen belül a fogakon lévő plakk eléri azt a kritikus pH-értéket (5,2-5,7), mely kedvez a fogak ásványi anyagának kioldásá­hoz, így azok szuvasodását okozza. A fogmosás gyakorisá­gát tehát az étkezések gyakori­sága szabja meg. Az emberek többsége 5 perc helyett csupán fél-egy percig mossa fogát, mely rövidnek számít a kívánt szájhigiéné fenntartásához. Gyakori probléma a fogmosás helytelen kivitelezése is, mely­nek során egyes fogfelszíneket túlságosan is dörzsölünk, míg mások tisztítása elmarad. A hi­ba forrása abban keresendő, hogy fogkefénkkel csupán ol­dalirányú, vízszintes mozgást végzünk. A szakirodalom erre vonatko­zóan megannyi technikát sora­koztat fel, melyek közül egyet emelnék ki. A fogkefét a rágó­síkkal párhuzamosan, a fogak hossztengelyével 45 fokos szög­ben helyezzük fel a fogakra úgy, hogy sörtéinek egy része az ínyt is érje! Enyhe nyomás kifejtése mellett a sörtevégek elmozdu­lása nélkül előre-hátra vibráló mozgást végezzünk 10 másod­percig! Ily módon tisztítani tud­juk az ínyt, a fog felszínét és a fogközöket egyaránt. A művelet befejezéseként a fogkefét hossztengelyében for­gassuk a rágófelszín irányába, így segítve e fogközökben lévő ételmaradék eltávozását! Ezzel a módszerrel tisztítsuk meg a fogak oldalsó és rágófelszíneit egyaránt! Célszerű a fogívek kü­lönböző területein meghatáro­zott sorrendben haladni, így ugyanis biztosítható, hogy egyetlen terület tisztítása sem szenved hiányt. Az ötödik perc végére csaknem unalmassá vá­ló procedúra a legtöbb ember­nél a koncentrálóképesség hiá­nyát vonja maga után, ezért ajánlott a fogmosás kezdésének helyét pár naponként váltogat­ni, ezzel elkerülhető az utoljára hagyott régió rendszeres ha­nyagolása. DR. SZEDER LÁSZLÓ FOGORVOS Kalóriaszegény, ízletes welnessétrend Folytatjuk a télen beszerezhető alap­anyagokból egyszerűen, változatosan el­készíthető étrendi ajánlást. A MediFat® Wellness Centrum orvosai által összeál­lított receptek segítenek abban, hogy a hidegben összeszedett súlyfelesleg is „olvadásnak" induljon a hóval együtt. NARANCSOS CSIRKE Hozzávalók. 4 főre: 1 kg-os csirke, 2 na­rancs, fél citrom héja, 1 dl édes fehérbor, 1 dl tejszín, 1 kiskanálnyi liszt, só. A csirkét sütőzacskóban, zsiradék nélkül tűzálló tálra fektetve a sütőben pirosra sütjük. Ez­után feldaraboljuk. Közben a narancssár­ga héját lereszeljük és fél citrom reszelt héjával együtt a borral elöntjük, kb 15 per­cig főzzük. Ezután leszűrjük, a levét a tej­színnel meg a liszttel simára keverjük, a pecsenye levét is hozzáöntjük és a na­rancs levével ízesítjük. Jól összeforraljuk és a melegen tartott csirkére öntjük. 1 adag: energia 478 kcal, zsír 12 g. ALMÁS HAGYMASALÁTA Hozzávalók 4 főre: 30 dkg vöröshagyma, 4 nagy alma, 2 dl joghurt, néhány csepp citromlé, egy kevés cukor. Megtisztítjuk a vöröshagymát, majd nagyon vékonyra felszeleteljük, összekeverjük a joghurtot az ízesítőkkel, belereszeljük a meghá­mozott almát és belevegyítjük a hagymát. Néhány óráig állni hagyjuk. 1 adag: ener­gia 111 kcal, zsír 3 g. LENCSÉS SALÁTA Hozzávalók 4 főre: 20 dkg lencse, 2 fej vöröshagyma, só, egy kevés cukor, 1 po­hár tejföl, 10 dkg apróra vágott füstölt sonka, ecet. Kiválogatjuk a lencsét, meg­mossuk és leöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Beledobunk egy fej vö­röshagymát, megsózzuk és nagyon kis lángon puhára főzzük. Még melegen önt­jük hozzá az ecetet, a cukrot. Hagyjuk kihűlni. Ezután leszűrjük, a hagymafejet kidobjuk belőle és belereszeljük a másik fej nyers hagymát. Összekeverjük a tej­föllel és a főtt sonkával. 1 adag: energia 350 kcal, zsír 15 g. KALÓRIASZEGÉNY SZÉKELY KÁPOSZTA Hozzávalók 4 főre: 40 dkg sovány ser­téshús, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál olaj, 80 dkg savanyú káposzta, piros­paprika. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és az olajon megfuttatjuk. Be­letesszük a kockára vágott sertéshúst, és átsütjük. Lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a paprikával, és felöntjük vízzel. Visszatéve a tűzre félpuhára pároljuk, hozzáadjuk a káposztát, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Amikor elkészült, kaló­riaszegény tejföllel v. kefirrel tálaljuk. 1 adag: energia 237 kcal, zsír 11 g. SAVANYKÁS-ÉDES KÁPOSZTA Hozzávalók 4 főre: 60 dkg savanyú ká­poszta, 2 szál sárgarépa, 15 dkg ementáli sajt, 10 szem datolya, 4 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj, 2 evőkanál citrom­lé, 1 evőkanál folyékony méz, 1 kiskanál só, fél kiskanál törött bors. A káposztát kinyomjuk, mély tálba tesszük. Hozzá­adjuk a reszelt sárgarépát, az 1 cm-es kockákra vágott datolyát. A citromlevet összedolgozzuk a mézzel, az olajjal és a fűszerekkel, majd a salátára öntjük. 1 adag: energia 423 kcal, zsír 21 g. ÉDES-SAVANYÚ CSIRKERAGU Hozzávalók 4 főre: 60 dkg kicsontozott csirkemell, 2 evőkanál margarin, 2 evő­kanál citromlé, 1 evőkanál szójaszósz, fél mokkáskanál édesítőszer, só, 1 evőkanál completa. A csirkehúst vékony csíkokra vágjuk, és serpenyőben, margarinon minden oldalán fehéredésig sütjük, majd beletesszük a szójaszószt, citromlét, éde­sítőszert, sót és annyi vizet, hogy ellepje. Fedő alatt puhára pároljuk. A végén hoz­zákeverjük a complétât és simára dol­gozzuk. Párolt rizzsel tálaljuk. 1 adag: energia 221 kcal, zsír 6 g. ALMAHAB Hozzávalók 4 főre: fél kg alma, 1 evő­kanál citromlé, 2 tojás, 2 evőkanál comp­leta cappuccino por. A meghámozott al­mát lereszeljük, meglocsoljuk citromlé­vel, hogy ne barnuljon meg. A tojások sárgáját habosra kavarjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük. A completa cap­puccino port belekeverjük a tojássárgá­jába, majd elvegyítjük a reszelt almával, végül a habbá vert tojásfehérjével. Elő­melegített sütőben megsütjük. Hámo­zatlan almacikkel díszítjük. 1 adag: ener­gia 100 kcal, zsír 5 g. SZARDÍNIASALÁTA Hozzávalók 2 főre: 1 nagy doboz olívaola­jos, ízesítés nélküli szardínia, 10 dkg rizs, 5 dkg zöldborsó, 1 zöldpaprika, 1 nagymére­tű ecetes uborka, 10 dkg spárga, só, fél cit­rom leve, 1 mokkáskanál fehér bors, 1 mok­káskanál édes pirospaprika, 1 csipetnyi cu­kor, 1 csipetnyi majoránna, 1 késhegynyi őrölt sáfrány. A puhára párolt rizst összeke­verjük a zöldborsóval, a főtt, felkarikázott spárgával. A zöldpaprika magházát eltávo­lítjuk, majd csíkokra vágjuk az ecetes ubor­kával együtt. Közben elkészítjük a páclét: a szardínia olajat és a citromlevet összeke­verjük, hozzáadjuk a cukrot, a fehér borsot, sót, a pirospaprikát, a majoránnát és a sáf­rányt, majd összekeverjük a zöldbor­sós-spárgás rizzsel, a zöldpaprikával és az ecetes uborkával. Hozzáadjuk a gerincétől és szálkáitól megtisztított, feldarabolt szar­díniát, és hűtőszekrényben jól lehűtjük. 1 adag: energia 511 kcal, zsír 21,8 g. Az étrend a MediFat® Orvosi Táp­lálkozási Rendszer része. Rendelkezésre bocsátotta dr. Bólya László és dr. Gajdács Ágnes TELEVÍZIÓM USOR MTV 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 Dallas Amerikai tévéfilmsorozat. 10 Gye­rek feketepiaci áron 11219.50 Telenyerd 112110.05 Önök kérték Kívánságműsor (ism.) [12110.55 Tele­nyerő 112] 11.10 Családban marad Venezuelai tévé­filmsorozat. 21. rész >12112.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.06 EuroParty Vafentin-na pl kiadás (ism.) 112114.00 Srpski Ekran Szerb nyel­vű nemzehségi magazin 14.25 Unser Bildschirm Né­met nyelvű nemzetségi magazin 14.55 Magyar Ház Pa­lackposta - üzenet a határon tűk televíziós műhelyektől 112115.25 Egy nap - egy szó (ism.) [12] 15.30 Telenyerö[12! 15.40 Élesben Közélet talkshow 116] 16.30 ..Patakok zsoltára csendül" Téli versek [121 16.50 Maradj velünk! Találkozás Jézussal [12] 17.00 Katolikus krónika 17.30 Híradó, időjárás-jelentés, kör­zet híradók 17.48 Navigátor [ 16] 18.10 A klinika 112] 18.55 Dllizsaruk [16] 19.30 Híradó este 19.56 Sporthírek, időjárás-jelentés 20.05 Nem csak a 20 éveseké a világ Szenes Iván írta [12] 21.05 Új sorozat! Tüzzel-vassal Lengyel történelmi filmsorozat, 41- [16] 22.00 Bonusz [12] 22.30 Kedd este [12] Közben: Híradó 23.10 Egy nap - agy szó (Ism.) [12] 23.15 Panoráma [16] 23.50 Telesport - Bajnokok Ugája A napi mérkőzések összefoglalója 0.40 Kárpáti krónika [12] 5.50 Faluvilág 6.00 Segfts magadon16.35 Jó reg­gelt. Magyarország! Hírmagazin 7.15 Laza© Szórakoz­tató, vidám reggeli csevei 8.50 Latn szerelem Argen­tin filmsorozat. 25 9.40 Családjogi esetek Amerikai nimsorozat. 39 Hazugok klubia. 22 112111.30 A dadus Amerikai vígjátéksorozat 12.00 Vad angyal Spa­nyol argentin filmsorozat 12.50 Danielle Steel: Szív­dobbanás Amerikai romantikus film 14.30 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő 14.55 Betty, a csúnya lány Kolum­biai filmsorozat, 9 15.50 MefrosePlace 112116.45 Jakupcsek [12117.30 Claudia-show Pikáns, pimasz, provokatív 1121 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Szeret, nem szeret Napi komédia [12] 19.20 Aktív A tv2 magazinja [12] 19.55 Blg Brother [12] 2115 Kommandóbázis 2. Amerikai akciófilm Közben: Kenósorsolás 23.15 Blg Brother - élő Tlllával [16] 23.45 Jó estét, Magyarország! 0.30 Film Magyar film [12| 2.00 Napló Mérlegen a valóság Sváby Andrással (Ism.) 3.00 Aktív A tv2 magazinja [12] (Ism.) 3.40 Vers éjfél után 13.10 Fókusz-portré (ism.) [12113.40 Játékzóna Játék 14.20 Disney-rajzfilm Kacsamesék 14.45 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 14.50 Receptklub 15.00 Játékzóna 15.15 Doktorok Ame­rikai filmsorozat. 14 A műtét [12] 16.10 Testpercek Fitnesz Norbival 16.15 Miami Vice Amerikai akció­film-sorozat. Rosszkor, rossz helyen 17.10 Mónika A kibeszélöshow [12118.05 Találkozások Sztármaga­zin [12] 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz [12] 19.35 ValóVllág [12] 21.10 Barátok közt 21.45 Szupermozi: Ördögi összeesküvés Amerikai akclóthriller [12] 23.35 BeleValóVllág [12] 0.00 Az ópium, a tiltott fegyver Francia dokumentumfilm [12] 1.05 Híradó - Kesö esti kiadás Duna TV 12.00 Déli haiangszó. műsonsmertetés, vers 12.10 Gazdakör 12.28 Sebességláz 13.25 Északi mada­rak 13.30 Márkus, az erdélyi 14.35 Katedra nélkül 15.25 Rendhagyó történelemóra 16.05 Az élet meg­próbáltatásai 16.88 Öt órai zene 17.00 Halló, hal­ló' 17.30 Divat Cirkusz Színház 17.50 Hej. hej, he­lyes beszéd! 18.00 Híradó, sport, meteorológia 18.30 Égtájak 19.00 Mese 19.18 Szívtipró gimi 20.00 Szökés Magyar |átékfilm 21.35 Faludy György: Óda a magyar nyelvhez 21.45 Híradó, sport, meteorológia 22.15 Talentum Bfró Yvette 22.45 A holtak seregé­nek tábornoka Francia-olasz háborús játékfilm 025 Vers 0.30 Himnusz, műsorismertetés 0.35 Híradó, sport 1.00 Magyar népmesék 1.10 A láp virága Magyar já­tékfilm 2.30 Hu-morál 3.10 Pitb Katalin és Gregor Jó­zsef operettdalokat énekel 3.35 Felelet az életnek 4.05 „Mese arról, hogy ez mese" 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Napkelte 9.00 kb 16.00 Közvetítés a parlament üléséről 1121 16.00 Napnyugta 18.35 Sindhu Bhairavi 112118.50 Hoppá, itt vagyunk! 112119.40 Est mese Mikrobi. Magyar rajzfilmsorozat Jelmezbál; Koc­kás fülű nyúl. Magyar rajzfilmsorozat. Kistöfi eltéved 20.05 Híradó este 20.30 Sporthírek, időjárás-jelen­tés 20.40Ablak - praktikus [ 12121.05 Egy nap ­egy szó 21.10 Ez történt 1993hónapról hónapra. Feb­ruár [12] 22.00 A szerencse forgandó Amerikai film 116] 23.50 Záróra [121 0.55 A norvég minta ­Flekke United, a Nemzetközi Kolesz Norvég filmsorozat, 3-4 112! 2.00 Ablak - prakbkus [12] 2.25 Nép­rajzi értékeink Rózsafüzér, htok 2.35 A kölcsönkapott Föld 11213.00 Ranoráma [1613.30 Úton Európa­magazin 11214.05 Hoppá, itt vagyunk! [1214.55 Operettről operettre Színes, m. b. kanadai bűnügyi tv-filmsorozat A nagyság i 22.00 Képújság. RTL Klub 6.00 ValóVllág A magyar valóságsbovr (ism.) 112! 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Terra Nostra Brazil filmsorozat 13 10.05 Topshop 11.05 Játékzóna Játék 11.35 Delelő Vidám show ebédidőben Vasárhelyi TV 16.00 Pedagógiai konferencia. 17.30 Híradó. 17.45 A nap kérdése. 18.00 Vásárhelyi Magazin (Téma: vá­sárhelyi lakáshelyzet, közétkeztetés, Kutasi úti Óvoda far­sangi készülődése, Eötvös-bál) 20.00 Híradó 20.15 A nap kérdése. 20.20 A doni visszavonulás és az Uk­rajnában harcoltak 60. évfordulóján rendezett találkozó. 22.30 Híradó (Ism ). 23.00 Expedíció -természetfilm. 0.00 tói Képújság. RADIOMUSOR Telin TV 22.00-18.00 óra Hangos képújság. 18.00 Telemagazin. 19.00 Törzsasztal - borászati, gaszbonó­miai magazin 20.00 Deszki magazin 20.30 Diagnó­zis (Ism.). VTV Makó 17.00 Dokumentum Műhely (ism.) 17.30 Szippan­csok. Rajzfilmsorozat Szörnykaland. 18.00 Tv-shop. 18.30 Fókusz - Makó Therm Kft 19.00 Híradó. 19.10 Szippancsok 19.30 Hírháló - sport hírma­gazin 20.00 Thalassa: SassonJock Bombay. 20.30 Szentföldi szent helyek üzenete 21.00 Trópusi bőség. KOSSUTH 4.25 Rákóczi-induló 4.34 Határok nélkül 5.00 Kró­nika. Sport 5.00 Reggeli krónika 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.35 Rádiószínház: Harminc­négy mondat a nagyapámról 12.00 Déli harangszó a hollókői római katolikus templomból 12.02 Déli króni­ka 12.40 Ki nyer ma' 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Kró­nika 14.15 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.15 „Magyarországról jövök..." 17.05 Európa klub 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Jó éjszakát gyerekek! Cigánymesék 20.04 Aranyemberek: Rajhona Ádám színművész 20.35 Rá­diószínház: A tulajdonságok nélküli embei 21.04 Mű­sorajánló 21.05 Nemzetközi vallási híradó 21.35 Élő népzene 22.00 Késű esti krónika 22.30 Tér-idő 23.00 Hírek. Kenő 23.04 Operákból, daljátékokból és operettekből 0.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás 0.10 Himnusz PETŐFI 3.55 Rákóczi-induló 4.03 Folkóra 5.03 Kívánság­reggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.01 Hírper­cek 9.16 Stúdióbeszélgetés 9.52 Apró-cseprő 10.10 A vélemény szabad. 10.45 Kelet kapujában 11.05 Sporthírek 11.10 Gordiusz-plusz 11.15 Müzli... 11.38 Zöld jelzés 11.45 Korkérdés 12.00 Jó ebéd­hez szól a nóta 13.00 Verkli 14.00 Terep-járó 16.41 Állítsátok meg Terézanyut! 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Kölyökrádió. Igaz történetek... 18.30 Gordi­usz-játék-tér 19.04 Sportpercek 19.15 Sztárkép 20.00 Rockújság 21.04 Rádiószínház dokumen­tumműhelye 22.00 Terézanyu klub 23.00 Hírpercek. Benne: Sporthíradó 23.15 Blues 0.00 Éjfél után RÁDIÓ 88 6.00 Café 88 (Szalma Emese és Sövény Tibor). 10.00 Száraz Ferenc. 14.00 Bende Gábor. 17.00 Kíván­ságműsor. 19.00 Szonda (Patkós Attila) 20.00 HighCare- egészségügyi magazin. 21-00 Éjszakai le­nemu. JUVENTUS RÁDIÓ 6.00 Reggeli Juventus D. Tóth Júliával és Hegyes! Sán­dorral 10.00 Juventus Plus Tiszttartó Titusszal. 14.00 Vass Marian. 17.00 Kívánságműsor Tel 06 30-30­30-244 20.00 Csak zene. 22.00 Sztársáv Várkonyi Attilával. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY 5.00 Jó reggelt. 9.30 Napraforgó. Téma: mit mond az ón kínai horoszkópja? Vendég: dr Gera Éva, a kínai ho­roszkóp szakértője 12.00 Hírösszefoglaló. 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó 16.00 Női magazin. 18.00 Top 20 20.15 Kvízválasztó. 23.00 Dél-alföldi Hírmondó (Ism.). MŰ oeze tő c 2003. február 25.. kedd Szerkeszti: Szabó C. Szilárd E3 Színház VÁSÁRHELY SZEGED • SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ De. 10 óra: A dzsungel könyve ­zenés játék. Kanga-bértet; du. 6 óra: A dzsungel könyve ­zenés játék. Deák Ferenc-bérlet, mindkét előadás emelt helyáras és jegyek válthatók. • BÁBSZÍNHÁZ De. 10 óra: A császár új ruhája. Hapci-bérlet Du. háromnegyed 6 óra: A kincses bolygó. Színes, m. fi. amerikai animációs film; este 8 óra: Ponyvafilm - Sobri. Színes magyar film. SZENTES Du. fél 6 óra: Télapu 2 - veszélyben a karácsony. színes, m. b. amerikai vígjáték; este 8 óra: Sötétkamra. Színes amerikai thriller. este 8 órakor Az osztálytalálkozó címmel zenés mesemondás felnőtteknek. Közreműködnek Janik László és Szerémi Zoltán a Szegedi Nemzeti Színház művészei. VÁSÁRHELY • A központi rendelőintézet egészségügyi klubjában du. 3 órakor: diabéteszklub. • A Belvárosi Nyugdíjasklub (Andrássy út 32.) vendége du. 3 órától Koszé Péter alpolgármester. I mj Q z^l^t _____lO Koncert SZEGED SZEGED • BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Du. fél 3 és 4 óra: A dzsungel könyve. Színes, m. b. amerikai animációs film; háromnegyed 6 és este 8 óra: 8 mérföld. Színes amerikai film. • BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Du. negyed 4, fél 6 és esfe háromnegyed 8 óra: A hűtlen. Színes amerikai film. • BELVÁROSI MOZI KAMARA Du. 3, negyed 6 és este fél 8 óra: A múlt nélküli ember. Színes finn film. • GRAND CAFÉ A román kultúra hetei. Du. 3 óra: Witman fiúk. Magyar film; du 5 óra: Kínai védelem. Magyar film; este 7 és 9 óra: Beszélj hozzá. Színes spanyol film. • PLAZA CINEMA CITY A dzsungel könyve 2.: 14, 16, 18 óra. Harry Potter és a titkok kamrája 114 éven aluliaknak nem ajánlott): 14, 17 óra. Gyúrók Ura 2: 14, 17.15, 20.30 óra. Én, a kém: 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 óra. A tökös, a török, az őr és a nó: 20 óra. Halj meg máskor: 20 óra. Novocain: 18.15, 20.15 óra. Bazi nagy görög lagzi: 13.30, 15.30, 17.45, 19.45 óra. Kémkölykök: 14.15, 16.15 óra. Kapj el, ha tudsz: 14, 17, 19.45 óra. Nemzetbiztonság Bt.: 14, 16, 18, 20 óra. 8 mérföld: 13.30, 15.45, 18, 20.15 óra. • A Millenniumi Kávéházban (Dugonics tér 12.), du. 4 órakor Benedek Gábor: a csehekről magyar szemmel és Együtt az EU-ba címmel tart előadást. • A Csillag téri fiókkönyvtárban (Kereszttöltés u. 29.), du. 4 órakor A Baráti Kör vendége dr. Kikli Tivadar író, zeneszerző. • A tarjáni fiókkönyvtárban (Csorba u. 3.) du. 4 órakor a Könyvbarátok Klubjában filmvetítéssel illusztrált beszélgetés Szeged népművészeti hagyományairól. * • Az Élet-Erő Klubban (Vidra u. 3.), du. 5. órakor: Mi a mozgás szerepe életünkben és testünk energiarendszerében? címmel előadás. • Közéleti Kávéház du. 6 órakor a városháza dísztermében: a Dugonics Társaság orvostudományi szekciójának előadásai - 200 éves a Szegedi Kórház. Dr. Janka Zoltán egyetemi tanár az Alzheimer-kórról, dr. Pajor László egyetemi tanár: a múlt üzenete a szegedi egészségügyben címmel tart előadást. Házigazda; Tandi Lajos újságíró. • A Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.), du. 6 órakor: Másokért egyedül ­irodalmi est Illyés Gyula halálának 20. évfordulója tiszteletére. KózremiilMk: Babos Ágnes. Czene Zoltán. Kiss Emó és Tegzes Miklós • A JATE klubban VÁSÁRHELY • A Péczely Attila Művészeti Oktatási Intézmény hangversenytermében du. 5 órakor: S. Dobos Márta hegedűművész és Császár Zsuzsanna zongoraművész romatikus szonátaestje. Miisoron; Schumann: a-moll szonáta. Brahms: A-dur szonáta és Grleg: c-moll szonáta. Kiállítás SZEGED • A Fekete Házban (Somogyi u. 13.), du. fél 4 órakor: Gyökerestói tépi ki a reakciót... címmel politikai plakátkiállítás— 1945—1949-ig — nyílik. A kiállítást Marjanucz László tanszékvezető egyetemi docens nyitja meg. Megtekinthető: szember 28­álg. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY • A Cseresnyés-kollégiumban du. 5 órakor: Molnárné Bárdi Andrea makói művész rézdomboritás és tűzzománc munkáiból nyílik kiállítás. Bevezetőt mond Szabó Imre újságíró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom