Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-25 / 47. szám

Kedd, 2003. február 25. A PÉNZ BESZÉL 7 A hazai termékek előnye GÖDÖLLŐ (MTI) Az idei és a következő év egyik legfontosabb feladata a hazai élelmiszerek belső piaci po­zícióinak megerősítése, ennek érdekében ez évben a tavalyinál 25 százalékkal több, ösz­szesen 2,4 milliárd forinttal gazdálkodhat az FVM Agrármarketing Centrum Kht.-ja - mond­ta Mészáros Gyula, a földművelésügyi tárca közigazgatási államtitkára. Kifejtette: azért kell felhívni a figyelmet a kitűnő hazai élelmi­szerekre, hogy az EU-csatlakozást követően a tagállamok más országai az itthoni piacokról nehogy kiszorítsák termékeikkel a magyar ag­rárágazat áruit. Hozzátette: a hazai élelmi­szerek általában jobban szolgálják az egész­séget, mint a konkurens országok termékei. ÁTADTÁK A MEGYE GAZDASÁGÁÉRT ÉS A KÉZMŰVES-MESTERREMEK DÍJAKAT Báloztak a kamarai tagok KERTAI ISTVÁN A CORA ÚJ IGAZGATÓJA Szegedet szeretik a multik A hűtőgép a legelterjedtebb A GfK Piackutató Intézet felmérése szerint Magyarországon a háztartási készülékek közül a hűtőgép, a színes tévé, a gáztűzhely, a haj­szárító és a porszívó a legelterjedtebb. BUDAPEST (MTI) Tavaly a magyar háztartások 97 százaléka ren­delkezett hűtővel, ami 2 százalékkal több, mint 2000-ben. A háztartások 96 százalékának volt tavaly színes tévéje, 2000-ben 91 százalékuk rendelkezett vele. Videolejátszója azonban csupán 55 százalékának volt tavaly, ami 3 százalékos emelkedés 2000-hez viszonyítva. A műit év őszén a 15 éves és idősebb né­pességet több szempontból reprezentáló, ezer fő személyes megkérdezésével végzett felmérés szerint 1996 óta megnégyszereződött a mo­sogatógéppel, több mint háromszorosára nőtt a takarítógéppel, és több mint két és fél­szeresére az elöltöltős mosógéppel rendelkező háztartások száma. A legutóbbi években az ügynevezett nagy­gépek kategóriájában legdinamikusabban a gáztűzhely, a mikrohullámú sütő, az elöltöltős mosógép és szagelszívó száma emelkedett a magyar háztartásokban. A szórakoztató-elektronikai készülékeknél kevésbé látványos a fejlődés. Csupán a hi­fitorony, music center kategóriában követke­zett be látványos változás: míg 1996-ban még a háztartások mindössze 22 százaléka rendel­kezett ilyen készülékkel, addig tavaly már 37 százaléka. A GfK szerint a háztartási kisgépek közül a legelterjedtebb a hajszárító és porszívó, utána a gőzölős vasaló, elektromos kávé- vagy teafőző, majd a száraz vasaló következik. A Csongrád Megyei Kereske­delmi és Iparkamara szombat esti bálján adták át a megye gazdaságáért és a Kézmű­ves-mesterremek Díjakat. Jö­vőre saját székházukban bá­lozhatnak az iparosok. Az idén harmadik alkalommal rendezett bált a Csongrád Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara. A helyszín ezúttal a sze­gedi Novotel Szálloda volt, melynek legnagyobb rendez­vénytermét töltötték meg pezsgő csevegéssel a kamarai tagok. Szeri István, a kamara el­nöke köszöntőjében örömmel nyugtázta, hogy egyre na­gyobb népszerűségnek ör­vend az iparosok körében ez a rendezvény. Reményét fejezte ki, hogy jövőre már otthon, a kamara saját, Berlini körúti székházában, valódi házigaz­daként üdvözölheti a bálven­dégeket. -Aki céget vezet, akár kisebbet, akár nagyobbat, az tudja, hogy sok hétvége telik munkával. A mai este azonban a szórakozásé - köszöntötte a vendégeket Parragh László, az országos kamara elnöke, a bál egyik védnöke, aki elmondta azt is: nagy reményeket fűz a kamarai törvény változásá­hoz, majd jó munkát kívánt az EU-csatlakozás előtti utolsó évhez a kamarai tagoknak. A köszöntőket követően két tán­cospár villantott fel néhányat a standard és latin táncokból, és természetesen nem marad­hatott ki a bemutatóból a klasszikus bécsi keringő sem. A Csongrád Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara bálján vehették át az idei díjazottak a Csongrád Megye Gazdaságá­ért és a Kézműves-mesterre­mek Díjakat. Nagyvállalati ka­tegóriában Magyar József, a szentesi Hungerit Rt. vezér­igazgatója kapta a gazdasági vezetőknek járó elismerést, miután magára ismert a mű­sorvezető által felolvasott jel­lemzésből. A kivetítőn gyer­mekkori képeket is láthattunk róla, s a hivatalos életrajzi ada­tokon túl az is kiderült, hogy a baromfi-feldolgozó cég veze­tője, aki „rózsaszín combok és mellek közt tölti ideje java ré­szét", kisfiúként bizony inkább focimeccsre ment zongoraóra helyett, s a zenetanárnőt ha­vonta csak egyszer látta. Zenei pályája csúcsát az jelentette, amikor egy családi ünnepsé­gen hegedűn eljátszotta apu­kája kedvenc nótáját. A ke­mény tárgyalópartnerként is­mert igazgató őszintén meg­lepődött és meghatódott a díj átvételekor. Középvállalati kategóriában Nemesi Pál, a Ferroép Rt. ve­zérigazgatója, nagy sporthor­gász és teniszrajongó vehette át a gazdasági elismerést. A kisvállalkozási kategória idei díjazottja Szekeres Ferencné könyvelő, akit férje személyes hangú versével köszöntöttek. A Kézműves-mesterremek Dí­jat Gifkó Gyula kisteleki szíj­gyártó kapta idén. A mulatság egészen a hajnali órákig tartott a nagy izgalmak­kal járó tombolasorsolást kö­vetően. Bálint Tünde, a ka­mara kommunikációs és saj­tókapcsolatokért felelős mun­katársa, a bál főszervezője a Fool Moon vokálegyüttes nagy sikerű felléptével tette fel a koronát a báli estére. W. A. Az est díjazottjai: Magyar József, Gifkó Gyula, Szekeres Ferencné és Nemesi Pál. Fotó: Karnok Csaba Február eleje óta hivatalosan is új igazgató áll a szegedi Cora áruház élén. Kertai Ist­ván (képünkön) munkájában minden bizonnyal ötvöződik majd a fiatalos lendület, az ambíció és a messziről jött emberek bölcsessége. Úgy tűnik, Szeged szíve csücs­ke a multinacionális kereske­delmi cégeknek, hiszen ami­kor az áruházépítési hullám hazánkban elindult, e térség­ben látványos gyorsasággal nőttek ki a földből a több ezer négyzetméter alapterületű hi­permarketek. A Cora vezető­sége is úgy döntött, hogy a vidéki terjeszkedés első állo­mása Szeged lesz, s e döntést 1999-ben ár-uháznyitás követ­te. Szeged vonzerejét a ha­tármentiségnek is köszönheti - mondja Kertai István az it­teni áruház új igazgatója, aki azért hozzáfűzi, a cél még­iscsak a magyar vásárlóközön­ség - elsősorban a 25-45 év közötti hölgyek - kegyeinek elnyerése. Éppen ezért a Cora és az igazgató célja is az, hogy e korosztálynak igényes, jó minőségű és olcsó vásárlási lehetőséget kínáljon. - Érdekes volt látni, ahogyan a hazai vevők igényei megvál­toztak - mondja az 1997 óta a Cora kötelékeiben dolgozó igazgató. Ma már alig van kü­lönbség mondjuk egy francia és egy magyar vevő igényei kö­zött, hiszen felnőttünk a kíná­lathoz, s a multik versenye át­fazonírozta vásárlói elvárása­Fotó: Schmidt Andrea inkát. Elég arra gondolni, hogy tíz éve még meglepődtünk azon, ha ingyen emblémás reklámszatyrot kaptunk az üz­letben, ma már azt is zokon vesszük, ha mondjuk a Corá­ban ebbe a szatyorba nem cso­magolják be, amit vettünk. Ezeket az igényeket megte­remteni és kiszolgálni elsőd­leges feladat, így a harminc esztendős igazgató számára kihívást jelent a szegedi áru­ház vezetése. Olyannyira, hogy feleségével együtt vál­lalták: ezért a státusért érde­mes Budapestről Szegedre költözni. Kertai István számá­ra egyébként sem idegen a „vándorló" életforma: szülei Algériában dolgoztak, a család néhány esztendeig ott élt, in­nen a rugalmasság, a mobi­litás és a tökéletes francia nyelvtudás. Később újra a fő­város volt a helyszín, ahol ki­csit szigorúbb környezetet, a Közgazdaságtudományi Egye­tem falait kellett megszoknia. Aztán első komoly munka­helyként jött a Cora, ami Ker­tai István számára ma már életforma. Hogy melyek az új feladok, s milyen terveket dédelget az áruház első embere azt hosz­szan lehetne sorolni. A leg­fontosabb az, hogy csaknem 600 dolgozójukat megtartsák, s elégedetté tegyék, hiszen az első vásárlóknak mindig a kol­legákat tekintik. Cél az áruház forgalmának, a bővülés dina­mikájának fenntartása, s az, hogy a vevő ezen a 11 ezer négyzetméteren, a 80-100 ezer áruféleség közül nyugodtan válogathasson kedvére. Ez a fajta hitvallás, a kellemes kör­nyezet, a minőségi szolgálta­tások és termékek eszköznek tekinthetők a konkurenciával folytatott küzdelemben. O. K. K. CSONGRÁD MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KAMARAI HÍREK SZAKMAI NAP AUTÓSZERELŐKNEK Az Autószerelők Országos Egyesülete, a Csonka János Szak­középiskola és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkama­ra február 28-án, 14 órai kezdettel közös szakmai napot tart a Csonka János Szakközépiskolában (Szeged, Temesvári krt. 38.). A rendezvényen köszöntőt tart Spindler Tibor, az AOE elnöke. A programban hallhatnak az érdeklődők a korszerű autódiag­nosztikai módszerekről dr. Nagyszokolyai Ivántól, a BME Gépjárművek Tanszék egyetemi adjunktusától, majd a kenő­anyagok elhasználódása és annak technikai következményei­ről tart előadást Kertay Nándor. Szó lesz még a 2003. évi motorikus alkatrészvilágról, a Böllhoff saját fejlesztésű technológiáiról és a START szerviz­hálózat aktualitásairól. A rendezvény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Nőtt a munkanélküliség A nyilvántartásban szereplő munkanélküliek száma 347 ezer 300 volt 2003 január végén, 6100 fővel több, mint egy évvel korábban - közölte a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. A korábban közzétett adatok szerint a mun­kaügyi központok 2002 végén a január véginél 2400-zal ke­vesebb, 344 ezer 900 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván. A munkanélküli állomány összetételét tekintve 2003 január végén emelkedett a nők aránya, miközben a férfi állástalanok száma alig változott egy év alatt. SZENTES EXPO 2003. május 2-3-4. HELYSZÍNE: Szentes Városi Sportcsarnok (Szentes, ¡öven/lő u. I.) Olyan cégek, magán- és társas vállalkozások jelentkezését vátjuk, akik szeretnék termékeiket, szolgáltatásaikat bemutatni, vagy ,t már meglévő piacot bővíteni. MUTATKOZZON BE, LEGYEN KIÁLLÍTÓNK ÖN IS! Információ: DIA-MÉDIA TOP KFT. Szentes. Boc skai u. 21 \ 30/9-857-840, 30/9-653-461 T./fax: 63/311-489 Médiapartnereink: Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó, ; Déli Apró, Média-6 Rádió Szentes 95,7 MHz Ismét lehet pályázni SAPARD támogatásra Ismét lehet SAPARD támoga­tásokra pályázni - mondta Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. BUDAPEST (MTI) A pályázati felhívást a február 27-én megjelenő Magyar Me­zőgazdaság című szaklap mel­lékleteként teszik közzé. A fel­hívások olvashatók lesznek a minisztérium honlapján is. A múlt évben összesen 1159 darab pályázat érkezett közel 26 milliárd forintos támoga­tási igénnyel. A pályázatok fel­dolgozásának eredményeként egy-két héten belül megkezdik a támogatási szerződések megkötését. Lényeges változás az előző pályázati fordulóhoz képest, hogy ezentúl folyamatosan le­het majd pályázatokat be­nyújtani SAPÁRD-támogatá­sokra, azaz nem lesz kikötve beadási határidő. Az idei pályázati felhíváso­kon a támogatási célok gya­korlatilag megegyeznek a múlt éviekkel. Ezek: a mező­gazdasági vállalkozások beru­házásainak támogatása; a me­zőgazdasági és halászati ter­mékek feldolgozásának, vala­mint marketingjének fejlesz­tése; továbbá a vidéki infrast­ruktúra fejlesztése és javítása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom