Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-25 / 47. szám
4 •AKTUÁLIS« KEDD, 2003. FEBRUÁR 25. A bajban derül ki, hányan nem kötöttek új biztosítást Cserbenhagyott házak A gátakhoz közeli házak tulajdonosainak jóval többet kell fizetniük, ha árvíz ellen is biztosítást akarnak kötni. Fotó: Karnok Csaba Nem lehet tudni, mennyien maradtak lakásbiztosítás nélkül azok közül, akikkel tavaly bontott szerződést az ÁB-Aegon Rt. Mivel az érintett vályogházakban többnyire idős, illetve szerény körülmények között élő családok laknak, nem csoda, hogy végül kevesen keresték fel az OTP-Garancia Biztosító Rt.-t, amely vállalta: átveszi az AB-Aegon veszélyeztetett ügyfeleit. Egy évvel ezelőtt több mint tízezer családot érintett, hogy az AB-Aegon Altalános Biztosító Rt. felbontotta az árvíz által veszélyeztetett településeken a vályogfalú épületek lakásbiztosítását. A döntés nagy felzúdulást keltett a folyókhoz közeli falvakban és városokban. Keserű szájízzel olvasták a szerződést bontó levelet azok a nyugdíjasok, akik fél életen át fizették a biztosítást, de egyszer sem vették igénybe a segítséget. A biztosító sajtóközleményben is tudatta a döntés okát: a globális felmelegedés, az intenzív esőzések, és a szaporodó árvizek új helyzetet teremtettek, „az évtizedekkel ezelőtt kialakított biztosításszakmai kalkulációk a jelenlegi körülmények között már nem alkalmazhatók". Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere január végén találkozóra hívta Kepecs Gábort, Az AB-Aegon vezérigazgatóját. A megbeszélés után röppent fel a hír: egy másik biztosítótársaság, mégpedig az OTP-Garancia vállalja az érintett lakóházak biztosítását. Az OTP-Garancia Biztosító Rt. kérte az ÁB-Aegontól a felmondott szerződések tulajdonosainak címét, az AB-Aegon azonban nem adta át ezt a listát, mivel ez a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének állásfoglalása szerint biztosítási titoknak minősül. Az OTP-Garancia ezután közzétette a sajtóban: várja az érintett lakástulajdonosok jelentkezését, mert másként nem tud kapcsolatba lépni velük. - Nem volt olyan nagy az érdeklődés; jöttek, igaz, de nem már AZ OMBUDSMAN VELEMENYE A SZERZŐDÉSBONTÁSRÓL Alkotmányos visszásságot okozott a biztosító magatartása az érintettek jogbiztonsághoz, tulajdonhoz, élethez és szociális biztonsághoz fűződő jogával kapcsolatban - közölte tegnapi tájékoztatóján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, az ÁB-Aegon tavalyi szerződésbontásairól. Dr. Lenkovics Barnabás azt is megállapította, hogy a biztosítók törvényességi felügyeletére hivatott hatóság, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is hibázott, mert nem hívta fel a biztosító figyelmét az alkotmány és a Ptk. betartására. Az ombudsman javasolta az igazságügy-miniszternek, hogy az új Ptk. előkészítésekor szorgalmazza a vagyonbiztosítási szerződések felmondására vonatkozó szabályok módosítását. tömegesen. Biztos többen kötöttek volna szerződést, ha megkapjuk a listát, és üzletkötőink mindenkit felkereshetnek - felelte kérdésünkre Kasza Levente, az OTP-Garancia Biztosító Rt. megyei igazgatója. A vezető szerint az is közrejátszhatott, hogy tavaly nem alakult ki árvízveszélyes helyzet. Az OTP-Garanciának nincs információja arról, mennyien maradhattak ilyen módon biztosítás nélkül. De ma már ők sem az akkori feltételekkel kötik meg a vályogházakra a biztosítást. A kedvezmény akkor érvényes volt, ma már nem: többet kell fizetnie például annak, akinek az árvízvédelmi töltéstől számított egy kilométeres sávon belül van a háza. Az önkormányzatnak nincs információja arról, mennyien maradtak árvíz elleni biztosítás nélkül - mondja Fekete József, a Maroshoz közeli Klárafalva polgármestere. Fekete József szerint előfordulhat, hogy az érintettek legyintettek, amikor arról volt szó, hogy újabb szerződést lehetne kötni, de emiatt el kell menni egy másik biztosítóhoz. Csongrádon sincs adata az önkormányzatnak arról, hányan hagyhatták annyiban a dolgot. Bedő Tamás, Csongrád polgármestere azt mondja, ő sem merné még megbecsülni sem, menynyi embert érint a városban ez az ügy. Az viszont biztos: még mindig nagyon sok a vályogház. A jelek szerint tehát csak vészhelyzetben derülhet ki, hány családnak van árvízkár esetén is fizető biztosítása. B.A. A rendőrség tovább nyomoz a szentesi kórház ügyében Nincs zár alatt a gyanúsítottak vagyona Két nappal az után, hogy a szentesi kórház igazgatóját gyanúsítottként hallgatták ki a műtétek ügyében, fax érkezett a megyei rendőrkapitányságra az OEP-től. A pénztár az ügyben tett feljelentést nem vonta vissza, a gyanúsítottak vagyonára vonatkozó zárat azonban az üzenet nyomán tényleg fel kellett oldani - áll a rendőrség tegnapi közleményében. Várhatóan egy hónapon belül fejezi be a nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya a szentesi kórházban. Az OEP ellenőre a zömmel vajdasági betegek műtéteinek dokumentálásában, elszámolásában talált szabálytalanságot. Az egészségbiztosítási pénztár akkor feljelentést is tett az ügyben a rendőrségen. A történtekről szóló szombati írásunkban közöltük: információnk szerint az OEP főigazgatója most viszszavonta a feljelentést. A megyei rendőr-főkapitányság tegnap sajtóközleményt adott ki az ügyről. Eszerint a nyomozást az OEP akkori vezetőjének feljelentése alapján 2002. március 18-án kezdték meg. Az egészségbiztosítási pénztár jelenlegi vezetője 2002. október 31-én polgári jogi igényt jelentett be, a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése érdekében. A bizonyítékok alapján november 25-én a rendőrség kihallgatta csalás és magánokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt - a kórház baleseti sebészeti osztályának vezető főorvosát, és elrendelte vagyonának zár alá vételét. Az igazgató főorvost idén, február 10-én hallgatták ki, szintén gyanúsítottként. Az ő vagyonának zár alá vételéről is határozott a kapitányság. Ez után két nappal azonban az OEP-től fax érkezett a megyei főkapitányságra. Az üzenet arról szólt, hogy a pénztár a korábban bejelentett polgári jogi igényt visszavonja, mert kárigényét közvetlenül a kórházzal, nem pedig a kárt okozókkal szemben fogjá érvényesíteni. A rendőrségnek ezután intézkednie kellett a zár feloldásáról, mindkét gyanúsított esetében. A feljelentést azonban nem vonta vissza a pénztár - cáfolta értesülésünket a közlemény. Ezt a hatályos jogszabályok alapján nem is tehetné meg a feljelentő ilyen esetben. A főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya az igazságügyi orvos szakértő véleményének elkészítése után tudja befejezni a nyomozást. Mint megírtuk, kamatokkal együtt csaknem kilencvenmillió forintot szeretne visszakapni az OEP - immár nem a gyanúsítottaktól, hanem a kórháztól. B.A. HÍREK E LE KTROG RAFIAI TARLAT Szuromi Pál művészeti író nyitja meg szerdán 16 órakor az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Rajz-Művészettörténeti Tanszékének galériájában (Brüsszeli krt. 37.) Sándor Edit grafikusművész elektrográfiai kiállítását. Közreműködik a Vox Nova Vegyes Kar. DESZKI ISKOLABÁL A deszki Zoltánfy István Általános Iskola szülői szervezete jótékonysági farsangi bált rendezett, amelynek bevételét a Deszk Község Közoktatásáért közalapítvány számlájára fizették be. A bált Újhelyi István országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki elmondta, hogy Deszk 7 millió forintot kapott az ifjúsági diákönkormányzat beindítására és működtetésére. AMBRÓZI A NYUGDÍJASKLUBBAN Ambrózi László tart bemutatkozó előadást ma 15 órától a TEMI Juhász Gyula Művelődési Központ nyugdíjasklubjában a szegedi nyugdíjasok helyzetéről és lehetőségeikről a költségvetés alapján. HÍD VAGY KOMP Még nem dőlt el, hogy a csongrádi pontonhíd szerepét egy nagy teherbírású komp vegye át vagy az építendő Tisza-hidak sorában - hidat építsenek helyette. Egészséghét Újszegeden MUNKATÁRSUNKTÓL Egészséghetet rendeznek Újszegeden, a MAV rendelőintézet könyvtárában. Naponta 15 és 18 óra között ingyenes vérnyomás, vércukor-, koleszterin-, testzsírmérésre nyílik lehetőség. Mindennap 16 óra 30-kor kezdődnek a kerekasztal-beszélgetések szakorvosok részvételével. Ma a cukorbetegség kezelésének újdonságairól, 26-án az allergiáról, 27-én az urológiai betegségek gyógyításáról, 28-án a szorongásról, stresszről, depresszióról hallhatnak az érdeklődök. Emlékeztek Halálának 50. évfordulóján Czibulya Antalra, a „szegények ügyvédjére" emlékeztek tegnap a család tagjai és tisztelői Szegeden, a Belvárosi temetőben. Helyey László estjével kezdődnek a pinceszínházi napok Strindberg, a Sátánfajzat Helyey László vendégszereplésével pinceszínházi napok kezdődnek szerdán a Horváth Mihály utcai teátrumban, ahol csütörtökön Koltai Róbert is fellép. A világhírű svéd drámaíró, Strindberg fordulatos életéről szól a Sátánfajzat című előadás, amit Molnár Piroska rendezésében a népszerű színművész, Helyey László ad elő szerdán este 7 órától a Horváth Mihály utcai Pinceszínházban. - Egy svéd szerzőpáros írta a darabot Strindberg műveiből, önéletírásából és az előadásban elhangzó dalokat is az ő verseire komponálták mondja Helyey László színművész, aki nem először lép fel a Sátánfajzattal Szegeden, és örömmel fogadta, hogy a siker nyomán most visszahívták. - Novak János, a Kolibri Színház igazgatója látta a darabot Svédországban. Annyira megtetszett neki, hogy hazahozta, és megkérte Molnár Piroskát, olvassa el, és ha eszébe jut valaki, aki eljátszhatná, akkor rendezze is meg. Piroska rám gondolt, mert jól ismerjük egymást, és bizonyára több hasonlóságot is felfedezett Strindberg élete és az enyém között. Hogy mást ne mondjak, mindketten többször házasodtunk. Három évvel ezelőtt a Kolibri pincéjében mutattuk be először a produkciót, azóta körülbelül ötA British Solart a napfény csábítja Csongrád megyébe Kifutó helyett medencék épülhetnek Folytatás az 1. oldalról Madai Csaba elmondta, a cég magyarországi képviselője, Charles Cook a szegedi önkormányzattal folytatott eredménytelen tárgyalások után nem kíván tovább foglalkozni a projekttel. Madai Csaba szerint egyébként alaptalan a város azon kifogása, hogy a BP kölcsönből szeretné fedezni a beruházást. A BP ugyan valóban nem vállalt volna pénzügyi befektetőként szerepet a repülőtéri és az ahhoz kapcsolódó szállodaépítési beruházásban, de a napenergia-hasznosítás technológiájának telepítése, s az üzemeltetés beindítása mellett tényleges befektetők keresését és Szeged turisztikai célú reklámozását is vállalta. - A tízmilliárdos nagyságrendű beruházás megvalósulásában egyedül az jelenthetett volna nehézséget, hogy a jelentkező befektetők és bankok számára ez az összeg túlságosan kicsi volt, ám a tárgyalások során összeállt a program financiális oldala - hangsúlyozta. Azaz: a beruházás megvalósításához rendelkezésre álltak a források. A befektetők által biztosított tőke, s a remélt pályázati forrásokon túl azonban szükség lett volna hitel felvételére is. A British Solar a szegedi önkormányzat többszöri kérésére sem dolgozott ki részletes üzleti tervet a beruházás megvalósítására. Ugyanakkor mégsem a város, hanem a beruházásra jelentkező cég állt el a további tárgyalásoktól, méghozzá azzal az indokkal, hogy nincs az önkormányzat tulajdonában a Bajai út melletti, a reptérrel szemközti, a fejlesztéseknek helyet adó terület. - Üzleti számítás és a befektető szándékainak ismerete nélkül mi sem tárgyalhattunk volna tovább, ám nem tettünk le arról, hogy új befektetőt találjunk - jelezte az önkormányzat a reptér fejlesztésével kapcsolatos szándékainak komolyságát Nagy Sándor. A szegedi városfejlesztési alpolgármester elmondta: a költségvetésbe éppen ezért 28 millió forintot állítottak be a reptér fejlesztési terveinek elkészítésére, s jelenleg is folynak előzetes tárgyalások esetleges jövőbeli befektetőkkel. A BP Solar, miután elállt szegedi ajánlatától, Kisteleken keresett befektetési lehetőséget. Nagy Sándor, a szegedi városfejlesztési alpolgármesterrel azonos nevű kisteleki polgármester megerősítette azon információinkat, amelyek szerint a BP Solar képviselőivel a kisváros termálvíz kincsének hasznosításáról tárgyalnak. Mint mondta: egyelőre nem született megegyezés, több befektető is érdeklődik a beruházási lehetőségről. K.B. venszer játszottam már. Strindberg ma is roppant népszerű, egyes kritikusok azt írták róla, hogy nőgyűlölő, miközben szó sincs erről, nagyon is szerette a nőket. - Persze sokat csalódott bennük, de ez mindannyiunkkal megtörténhet. Strindbergben hihetetlen életöröm és életvágy volt, nagyon szerette a családját és a gyermekeit - tette hozzá Helyey László. Ez az előadás elsősorban a házasságairól és a művészetéről szól. Az örök kérdést, a férfi-nő kapcsolatot boncolgatja. Helyey László - aki emlékezetes Higgins profeszszor volt a kilencvenes évek közepén a szegedi My Fair Ladyben - mostanában szabadúszóként dolgozik. A Tivoliban Ghelderode Kószál a nagy kaszás című darabjában játszik. Márai Sándor naplóiból színészkollégája, Papp Zoltán ír darabot, amit Horgas Eszter fuvolaművésszel hármasban mutatnak majd be Gyulán. A pinceszínházi napok programsorozatában csütörtökön este Koltai-kabaré lesz Koltai Róberttel, pénteken este Spiró György Elsötétítés című drámáját adják Farkasházy Réka főszereplésével. Szombaton este szülinapi partira várják a közönséget. H. ZS. Ön is legyen törzsvásárlója az FNX-diszkontáruháznak! ÉLELMISZER-RAKTÁRHÁZ KFT. Szeged. Vásárhelyi P. u. 3-5. 11 Citromlé (Bagaméri) 95 Ft 0,51 Theodóra ásványvíz 75 Ft 150/1 600 g Spagetti tészta 95 Ft 190/kg 140 g Sűrített paradicsom 55 Ft 393/kg 170 g Tonhal sós lében 99 Ft 582/kg 425 g Zöldbab 49 Ft US/kg 420 g Sárgabaracklekvár (Pacific) 149 Ft 355/kg 240 g Nagymama 115 Ft feketeszeder-lekvár 115 Ft 479/kg 410 g Narancslekvár 149 Ft 383/kg 4000 g Vegyes vágott savanyúság 396 Ft 99/kg TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA TOVÁBBI KEDVEZMÉNY ADHATÓ: Tör«^ 0/e vásárlói -8% Lakossági törzsvásárlói kártyára Kereskedői törzsvásárlói kártyára kártya az üzletben váltható Tel.: 478-290. Nyitva: H.-P.: 6.30-18-ig. Szo.: 6.30-13-ig.