Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-18 / 41. szám
KEDD, 2003. FEBRUÁR 18. • KAPCSOLATOK« 11 CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat N. Rácz Judittal oszthatják meg - illetve elküldhetik SMS-ben is - a 9 és 12 óra között hívható 06-20-9432-663-as mobilteletonszámon. Elveszett tárgyalkat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. CSŐDHELYZET F. Zoltán úgy véli, jó lenne tudni, mi történt az elmúlt két hétben Szeged gazdálkodásában, mivel január végén még olyan nyilatkozat hangzott el, hogy nem lesznek iskolabezárások. A szombati lapban pedig az olvasható, hogy a csődhelyzet miatt óvodák, iskolák vannak „veszélyben". A 30/431-1794-es telefonról érkezett SMS szerint pedig ne a „kis emberek" kárára oldják meg a költségvetési gondokat! FAUST A 493-422-es telefonról olvasónk elismeréssel szólt a színvonalas Faust-előadásról. Ugyanakkor javasolta, el lehetne gondolkodni azon, hogy Vaszy Viktorról nevezzék el a színházat. V UTAK ÉS GYERMEKEK Vágóné panaszolta, hogy a Tisza-parti iskolához és óvodához nehéz eljutni. A jégen sorra elesnek a gyermekek. ELVISELHETETLEN ZAJ A Mars téren a diszkó ismét nagy zajjal működik. P. M. szerint tekintettel kellene lenni az ott lakók emberi jogaira is! TELEFONOS ZAKLATÁS N. Gy.-né felháborítónak tartja, hogy közvélemény-kutatás címén rendszeres telefonhívásokkal erőszakosan zaklatják. Az előfizetőket meg kellene kímélni az ilyen kellemetlenségektől. JEGES UTAK A Nagyposta előtt, a Centrumnál, a Mikszáth Kálmán utcában, illetve a Tisza L. krt.-on jó lenne, ha a megállókban, az átjárókban eltakarítanák a „jégpályát", mondta olvasónk a 485-035-ös telefonról. Hasonló panasz érkezett a volt kisszínház (Horváth M. utca] előtti járdaszakaszra is. PANNON Az élvonal. GSM ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési Idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, vagy 104. s.o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben! MEGJÖTTÜNK SZEGED OKROS ZOE KATA Február 16., 16 óra 30 perc, 2760 g. Sz.: Dávid Rozália és Ökrös Zoltán (Szeged). BUKNICZ LUCA Február 16., 22 óra 35 perc, 3000 g. Sz.: Zsurkán Mónika és Buknicz Gábor (Szeged). KOVÁCS DÁVID ZSOLT Február 17., 7 óra 25 perc, 3780 g. Sz.: Faragó Klaudia és Kovács Tibor (Hódmezővásárhely). HORVÁTH OTÍLIA NÓRA Február 17., 8 óra 45 perc, 4000 g. Sz.: Molnár Anikó és Horváth Csaba (Mélykút). PÖRDIRÓZSA Február 15., 2 óra 45 perc, 3880 g. Sz.: Veres Rózsa és Pördi Péter (Szeged). BÁNFI GERGŐ Február 12., 15 óra 40 perc, 3310 g. Sz.: Tóth Erika és Bánfi Tibor (Oeszk). BERKÓ ÁKOS Február 16., 10 óra 30 perc, 3770 g. Sz.: Petróczi Katalin és Berkó Zoltán (Szeged). ÉZSIÁS LÁSZLÓ CSABA Február 17., 0 óra 55 perc, 2300 g. Sz.: Kéri Csilla és Ézsiás Mihály (Szeged). VARGA BALÁZS LÁSZLÓ Február 17., 8 óra 35 perc, 3060 g. Sz.: Pálfl Szilvia és Varga László (Szeged). VÁSÁRHELY BUKA1WARTIN BÁLINT Február 14., 15 óra 55 perc, 3770 g. Sz.: Simái Tünde és Buka Mihály (Hódmezővásárhely). KEREKES KRISZTIÁN Február 14.. 12 óra 20 perc, 4220 g. Sz.: Széli Mária és Kerekes Csaba (Maroslele). SONKOLY LAURA MAGDOLNA Február 15., 10 óra 40 perc, 3550 g. Sz.: Zatykó Gabriella és Sonkoly Tibor (Hódmezővásárhely). ANNUS DÓRA Február 16., 9 óra 30 perc, 3700 g. Sz.: Gulyás Edit és Annus Béla (Mindszent). POLYÁK MILÁN Február 17., 4 óra 20 perc, 3400 g. Sz.: Czirják Zsuzsanna és Polyák Zoltán (Hódmezővásárhely). KIRÁLY SZABOLCS Február 17., 7 óra 15 perc, 2750 g. Sz.: Török Piroska és Király Sándor (Hódmezővásárhely). MAKÓ CSŰRI BENCE Február 14., 20 óra 45 perc, 2800 g. Sz.: Dénes Ilona és Cséri Krisztián (Makó). FARKAS VIKTÓRIA Február 15., 22 óra 0 perc, 2700 g. Sz.: Hegedűs Mária és Farkas László (Apátfalva). TAKÁCS BIANKA Február 16., 8 óra 5 perc, 3400 g. Sz.: Tomalik Anita és Takács Tibor (Apátfalva). FEJES PÉTER Február 16., 13 óra 25 perc, 3500 g. Sz.: Horváth Krisztina és Fejes István (Makó). SZENTES ZSINDELY RÉKA Február 14., 10 óra 15 perc, 3180 g. Sz.: Kollár Magdolna és Zsindely Tibor (Szelevény). KISS ANNA Febuár 14.. 16 óra 50 perc, 3550 g. Sz.: Kardos Zsuzsanna és Kiss Zsolt (Kunszentmárton). VÁRI DORINA TÍMEA Február 15., 13 óra 55 perc, 2910 g. Sz.: Csurár Andrea és Vári Tibor (Csongrád). HOMLOK ÉVA Február 15., 16 óra 38 perc, 2430 g. Sz.: Janó Éva és Homlok Zoltán (Szegvár). SZABÓ LÁSZLÓ MIKLÓS Február 15., 22 óra 48 perc, 3550 g. Sz.: Vanó Éva és Szabó László Attila (Szentes). BÍRÓ BENJÁMIN Február 16., 11 óra 35 perc, 2490 g Sz.: Újszászi Julianna és Bíró Mihály (Csongrád). Gratulálunk! MEGKERDEZTUKAZ0LVAS0T Tankol- e ön külföldön í KISS GYULA, gazdálkodó: - Gázolajjal megy az autóm, annak az ára itthon is elfogadható, úgyhogy nem. Egyébként az időmbe sem férne bele a külföldi tankolás, pedig tulajdonképpen nem lakom messze a határtól. Ismerőseim között azonban van, aki ezt a megoldást választja. SZABÓ ISTVÁN szobafestő: - Régebben előfordult, hogy itthon vásárolt, de külföldi, Romániából származó benzinnel jártam. Ma már nem, mert az egyik hazai márka minőségét megszoktam és ragaszkodom hozzá még akkor is, ha tudom, hogy olcsóbban is megúszhatnám a dolgot. E-MAIL ÜZENET Egy bővítési dilemma Kovács László külügyminiszter a közelmúltban azt mondta, hogy a Fidesz kétarcú politikát folytat az EU-csatlakozással kapcsolatosan. Bizonyságul felmutatott két - a polgári körök honlapjáról való hirdetési szöveget, az egyik: „Tagok legyünk, vagy szabadok?", a másik meg kb. ilyesmi volt, hogy: Ne lépj be az unióba! Ezek után Kovács László kimondta a megsemmisítő ítéletet: ezek uszítanak! Uszítanak az Európai Unió ellen! - Hát szépen vagyunk! Kérdezem én, hogy ez akkor itt most melyik demokrácia? A népi? Csak egyféleképp lehet szavazni? És aki nem velünk, az ellenünk? Hát nem azért rendeznek népszavazást, hogy mindenki kinyilváníthassa a véleményét? Hol van az megírva, hogy csak „igen"-nel lehet szavazni? Akik „nem"-mel készülnek szavazni, azok azt is mondhatnák, hogy Kovács László uszít! Kovács László uszít az EU-ra! A szavazás előtt, amely ügydöntő népszavazás, még nincs többségi akarat! Továbbá: a külügyminiszter szerint a Fidesz visszaél azzal, hogy „nem mindenki közgazdász, és nem mindenki a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakembere". Ő meg azt mondja nekünk, hogy mindenki jól fog járni. Hát ez kérdéses. Például a mezőgazdaságból élők közül sokan várhatóan nagyon rosszul járnak majd és tönkremennek. Többször volt már bővítés, de még soha, soha nem volt olyan, hogy a belépő ne kapta volna meg a teljes, 100%-os mezőgazdasági támogatást! Ez a mostani egy teljesen új helyzet, és a régi csatlakozásokkal nem lehet példálózni. - „Az unió úgy működik, hogy kiegyenlíti a fejlettségbeli különbségeket" - mondta Kovács László, de úgy látszik, ez a mezőgazdasági támogatások kérdésére éppen most nem vonatkozik. A 25%-os támogatással sokan nem lesznek versenyképesek, az EU-országok viszont piacot nyernek, a tönkrement gazdaságok földjeit pedig (nálunk pl. a csatlakozás után 7 évvel) könnyűszerrel felvásárolják (a külföldiek). Részvénytársaságok lesznek a talpunk alatt... Ez lesz a jó nekünk? Jó lesz ez nekünk? F. S., SZEGED H0R0SZK0P Qü KOS: Ne feledje: mások csak tükröt tartanak elénk, melyben megpillanthatjuk belső lényünket, ami persze nem mindig kellemes látvány. Gondolja át alaposan a dolgot, és ne tegyen semmit indulatból a hét végén. BIKA: Figyelje magát, hogy tanulni * I tudjon belőle, és fejlődhessen általa! Fokozatosan ráébredhet, hogy mennyire fontos az ön számára az otthon, és valamit próbáljon javítani rajta. IKREK: Mindenki, akit meghívsz ¡magához, jól és kellemesen fogja érezni magát önnél. Kapcsolatai általában zökkenőmentesen alakulnak, mindez az önből áradó egyensúly hatására történik. ^^ RÁK: Ma is azt várja, hogy a négy ^^lóra eljöjjön, letehesse a tollat, kikapcsolhassa a számítógépet, és félretolhassa az aktahegyet ÖJ OROSZLÁN: Ereje teljében .jókedfvűen intézheti ügyes-bajos dolgait, végre pontot tehet minden olyan bonyolult ügyre, ami eddig nem nagyon hagyta nyugodni. A szórakozás, a jó értelemben vett örömteli kalandok sem maradnak el. I SZŰZ: Tegyen félre mindent, amit fontosnak tart, elsősorban a munkahelyi kötelezettségekről feledkezzék meg! Nyugodt szívvel élvezheti a mai napot. Talán ebben a kellemes időszakban vehetné ki az éves szabadsága egy részét. /Ü\ I MÉRLEG: Elvonulva a zajos világtól, wwi csendes, nyugodt magányban remek felismerések kerülhetnek birtokába, és megszabadulhatna a mindennapok nyomásától. Ha úgy érzi, gyenge, ne csüggedjen. : SKORPIÓ: Ebben a periódusban különösen fontos, hogy tudja azt," hogy mikor, mit és hogyan mond. Ma önfegyelem kell ahhoz, hogy helytálljon. JL , i NYILAS: Hangsúlyt kaphatnak (M j most az üzleti ügyek is, de számítania kell sok apró kellemetlenségre. Egyszerre csak egy dologgal foglalkozzon, és hosszú távra vonatkozó stratégiák kidolgozásával igyekezzen megoldani problémáit! ' BAK: Valamit nagyon szeretne, vái rakozik rá, s egyre késik a megoldás. Már úgy érzi, hogy nem bírja idegekkel tovább a várakozást. Ne veszítse el a türelmét, és ne adja fel a reményt soha! ^fr! VÍZÖNTŐ: Lassan beérik eddigi fáTH» S radozásainak gyümölcse. Ha vállalja a kezdeményező szerepet, a siker nem marad el. Számíthat váratlan bevételekre, ábrándozhat az elköltésén. « 1 HALAK: Valóban az élet napos ol| dalán jár, még borús időben Is. Az sem lehetetlen, hogy olyan állásajánlatot kap, ami egy időre elszólítja otthonából. Nem érdemes sokat gondolkodni! A lehetőségeket ki kellene használnia! SZABÓ ZOLTÁN taxis: - Nem. Egyszerűen azért nem, mert nem éri meg az a tortúra, amivel az átkelés jár. A határon mindig sokan vannak, ha várni kell, az nekem nagy időveszteség. De tisztában vagyok azzal, hogy megéri a határ túloldalán a benzinkutat felkeresni. GALGOCZKIRÓBERT hivatásos járőr: ; - Régebben autószerelő voltam, sok olyan kocsit láttam, ami a ; felvizezett benzin miatt ment tönkre. Én maradok a megbízható minőségű hazainál. Nem büdös, biztosan indul vele a motor, nem fagy bele a tartályba és a kocsit is kíméli. Mára kérdeztük: Tankol•e ön külföldön? Következő kérdésünk: Sokallja-e a szeniétdí j jat? Küldje el válaszát a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! Az SMS számlázása normál Unfa szerint Ort&ő,. 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu IGEN NEM • POSTABONTÁS A „bátorság" kérdőjelei Igen Tisztelt Mónus Úr! Évek óta figyelemmel kísérem az ön munkásságát. Őszintén meg kell mondanom, arra az álláspontra jutottam, hogy nem semmi, amit ön csinál. Itt most történetesen arra gondolok, hogy nagy bátorság és merészség kell beperelni és hazaárulónak nevezni az egész világ előtt egy megbecsült és elismert Nobel-díjas írót. Továbbá hazaárulónak nevezni és perelni az ország, illetve az ön városának vezetőit. Javasolnám önnek, hogy az „országot" is be kellene perelni hazaárulás vádjával. Korábbi munkásságairól nem is beszélve, mint pl. a cion bölcseiről, szabad kőművesekről alkotott elméletét. A „Mein Kampf" kiadása és terjesztése pedig már majdnem egy életművel is felér. Fentiekből arra a következtetésre jutottam, hogy ön egy peches ember, mert rossz korban született. Mekkora karriert futhatott volna be 1944-ben. Akkor lehetett volna önből vagonajtó-csukogató, vagy egy lengyelországi lágerben gázcsapkezelő stb... Ma viszont ezek már elavult szakmák. A magyar nép bebizonyította, hogy nem kell még a parlamentben sem a szélső jobboldal. Nem tudom, hogy vannak-e önnek unokái, mert akkor javasolnám, hogy élvezze inkább a nyugdíjaséveit, sétáltassa az unokáit kézen fogva Mártélyon, a holt Tisza partján, gyönyörködjenek a szép tájakban, vagy járjon uszodába és színházba, koncertre. Olvasson Radnótit, Karinthyt, a világirodalomból Thomas Mannt, Artúr Millert stb. (Mivel a Mein Kampfot már kívülről tudja.) MÁTRAI LÁSZLÓ, SZEGED Kamatok és a valóság Rendszeres olvasója vagyok a lapnak és a hét végén megjelenő Vasárnap Reggelnek. Túlzás nélkül mondom, hogy minden sorát elolvasom. így tettem február 9-én is, csak akkor a „Menekülés a betétektől" című cikket még tanulmányoztam is. A közel féloldalas írás egy táblázatban szemléltette, hogy mennyire csökkentették a bankok a kamatokat. Gondos mérlegelés után a táblázat alapján a legmagasabb kamatot kínáló OTP-t választottam. Hétfőn reggel „felkészülten" meg is jelentem, ahol a kedves ügyintéző hölgy olyan alacsony kamatot mondott, hogyha két állam lenne, mindkettő leesett volna. Ezután átmentem a postára, ahol hasonlóan alacsony kamatról nyilatkoztak. Lehangoltan csuktam be magam mögött az ajtót és arra gondoltam, hogy nem kell csecsemőnek lenni althoz, hogy „megcumiztassák" az embert. Mindenesetre továbbra is megveszem Hajnal Pistánál a Vasárnap Reggelt a vásárhelyi piacon. TÓTH ANTAL, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY