Délmagyarország, 2003. február (93. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-12 / 36. szám
16 » M O Z. A I K • SZERDA, 2003. FEBRUÁR 12. Mindent, azonnal KARMAN FANNI Édes volt az első csók, maradjunk meg tehát annak emlékénél. Hogyan, miként is volna lehetséges másképpen írni a vágyakozásnak apródjárói, selyemfelöltós futáráról, mint tiszta ésszel és csakis azzal. Édes volt az első csók, mintha mézeshődönben ültem volna, nyakig benne, kulcscsontom árka lett a határ, valaminek a határa, ott húztam vonalat és kértelek, azt hiszem, hihetően kértelek, hogy engedj el. Úgy tettél, mintha értetted volna és ezt köszönöm. Tiszta ésszel ás csakis azzal kértem én ezt. menekvést remélve az ájulástól, szédüléstől időben távol maradva, úgy ismerlek, csak időben lehetséges ez. Nem. Ne érints még meg, hadd járjak nélküled a világban, nem értik, mért mosolyog ez a lány, ígérem, nem mondom, hogy első csókod emléke, homlokomra írva, mi édes volt, maradjunk meg annak emlékénél kértelek azt hiszem kértelek engedj el Havas ajtónállók Lantoséknál Két ember nagyságú hóember áll őrt Szegeden Lantosék Róna utcai portája előtt. Ha maradnak a mínuszok, akkor a két strázsa még sokáig álldogálhat a kocsibejárónál. - Az egész úgy indult, hogy Dávid elkezdte görgetni a havat az udvarban - mesélte Lantos Tibor, az édesapa. - Ki akartam szabadítani az autót a garázsból, s ezért mindenképpen eltakarítottam volna a beállóból a havat, de a fiam közbelépett. - Ötévesen építettem utoljára ekkora hóembert - mondta az ötödikes Dávid. - Azóta nem is nagyon volt miből. Egy jó óra alatt végeztem vele. Apu abban segített, hogy egymásra rakta az összegörgetett hatalmas hógolyókat, anya meg a díszítésből, öltöztetésből vette ki a részét. A papírcsákót pedig a szomszéd nénitől kaptuk. Dávid hozzátette: reméli, marad még a tél, és azt is, lesz még miből hóembert csinálni. Most ugyanis csak az édesapját, és saját magát mintázta meg, de bízik abban, hogy az édesanyjának is állíthat hóembert. A két szobor egyébként nagyon népszerű, az édesapa szerint többen fényképezkedtek már velük. Egy fiatal pár például a képeket állítólag már Oroszországba és az Egyesült Államokba is elküldte. G. SZ. L. Lantosék: Tibor, az egyik hóember és Dávid. Fotó: Miskolczi Róbert Meztelenül az ajtó előtt LINZ (MTI) Vígjátékba illő jelenet játszódott le a hétvégén Linzben: egy férfiű teljesen meztelenül kizárta magát éjszaka a lakásból, s csak a rendőrség segítségével térhetett vissza a puha-pihe ágyikóba. Riasztották a rendőröket, hogy egy meztelen férfi kóborol az utcán. A rendőrök a lépcsőházban egy ruhátlan, már erősen didergő emberre leltek. Az illető előadta, hogy egy hölgynél volt látogatóban, és közösen ittak valamicskét az este. Éjszaka felébredve fel akarta keresni az illemhelyet, de nem a WC-ajtón ment be, hanem a lakás ajtaján ki. Az becsapódott mögötte, a hölgyismerős pedig olyan mélyen aludt, hogy nem hallotta meg sem a csengetést, sem a dörömbölést. Nem maradt más hátra, mint feltörni az ajtót, s felrázni az alvó nöt. Ő aztán igazolta, hogy a meztelen illető valóban a vendége, akit nem dobott ki a lakásból... Antarktiszi út épül WELLINGTON (MTI) Amerikai tudósok azt tervezik, hogy 1600 kilométer hosszú utat építenek az Antarktiszon keresztül. A McMurdo kutatási központból a Déli Sarkra vezető öszszekötő útvonal az év mintegy száz napján lehetne nyitva és egyszerűbbé tenné a sarki tábor ellátását - ismertette a tervet Art hur Brown, a Wellington köz1741 Csak egy hívás, és Ön máris 100 Ft-tal támogatja a szegedi kisállatmenhely megvalósulását! KÖSZÖNJÜK! Vivendi Telecom Hungary pontú amerikai Országos Tudományos Alapítvány munkatársa. Brown szerint az út megépítésének eddig még csak a koncepciójáig jutottak el. A 350 millió dollárt (324 millió eurót) igénylő projekt megvalósíthatósági vizsgálatai három évig is eltarthatnak, beleértve az alapos környezettanulmányt. Természetesen senki sem gondol autópályára mondta Brown. Párbaj LOS ANGELES (MTI) Madonna és Britney Spears, a pop állócsillaga és agyonsztárolt tinikedvence nemcsak a toplistákon verseng egymással: mindketten toronymagas esélyesei a legrosszabb filmek és legroszszabb alakítások „kitüntetésének", az Arany Málna-díjnak. A hagyományosan az Oscar-gála előestéjén, az idén március 22-én kiosztandó díjakra Madonna nem kevesebb, mint hét jelölést kapott az Elsöpörve című romantikus filmjéért, de még rajta is túltett Britney, akit nyolc kategóriában jelöltek a Keresztutakban nyújtott teljesítményéért. Mindketten esélyesek a legrosszabb színésznő „megtiszteltető" címre. Kantáta Dianáról Változóan felhős VANCOUVER (MTI) A mű zenéjét sokan rettenetesnek találják, a Diana-kultusz a művészeti vezetés szerint már a múlté, a témát pedig maga a komponista ízléstelennek nevezte. A kanadai Modern Barokk Opera mindennek ellenére műsorára tűzte a Diana néhai walesi hercegnő életéről szóló alkotást, a Diana Kantátát. - Egyesek csodálkoznak rajta, hogy játsszuk a darabot, de érdekesnek találtuk, mert annak idején olyan sokan reagáltak Diana halálára. A brit társadalomban akkor változás mehetett volna végbe, de semmi nem változott jelentette ki Kate Hutchinson, a kanadai vancouveri operaház művészeti vezetője. A Diana Kantátában lényegében arról van szó, hogy a halálos balesetet szenvedett „szívkirálynő" miként lett egy egész nemzedék kultikus figurájává és öt évvel ezelőtt bekövetkezett halála miként rendítette meg emberek millióit a világ minden részében. Gorenyolo légi utas ST. LOUIS (MTI) Megölte a görényét egy repülőtéri vécében egy férfi, mert nem engedték felszállni az állattal a repülőgépre. Az eset az Egyesült Államokban, St. Louis-ban történt. Az illetővel közölték a légikísérők, hogy vadászgörényét nem-viheti fel a repülőgépre, mire a férfi elvonult a repülőtér vécéjébe, belerakta a kagylóba a görényt és megpróbálta lehúzni. Az állat azonban túl elevennek bizonyult, mire gazdája agyonverte. A férfi ellen vádat emeltek - jelentette az AP. Változóan, helyenként erősen felhős lesz az ég. A nap első felében hószáingózás, kisebb havazás is előfordulhat. A csúcshőmérséklet 0. -2 tok kőzött várható. Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások A következő napok időjárását egy nagy krteriedésű anticiklon határozza meg, gy folytatódik a mostanihoz hasonló idő. Változóan felhős leszazég, a hajnali órákban többtelékell pára,- ködfottokra számítani. Jelentős csapadék nem valószínű -1° Morahatom ö o° Ö 0° Mindszent Ö o° 0° Bók soasaba 0° Ö 1° Szolnok 0° 'V Kecskemét -2° 0° Orosháza ¿23 <r Csütörtök Péntek Vasárnap Max:-2 Mn:-r Változó Max:-2 HMn>14° Változó Max:-2 Mn:-14 Max:-T Mbr-il Vízállás: A Tisza Szegednél 208 cm (hőfoka 0 C°), Csongrádnál 175 cm, Mindszentnél 233 cm. A Maros Makónál - 12 cm. A Nap kel: 6.55, nyugszik: 17.01. A Hold kel: 14.325, nyugszik: 1.57 Skoda az IKESZ-tői az Izabella—híd lábánál. www.ikeszautahu IKESZ Autócentrum 6724 Szeged, Kossuth L Sgl. 112 Teleton b2/471-242 Fehéroroszlán ikrek születtek JAAN (MTI) Ikrekkel gyarapodott a fehéroroszlánok tábora, ámely eddig összesen 20 példányból állt szerte a világban. A szaporulat a délnyugat-kínai Szecsuán (Sichuan] tartományban, Jaan (Ya'an) város állatkertjében következett be vasárnap. A boldog mama, Alisza, már másodszor hozott világra ikreket. Az állatkert gondozói éjjel-nappal az anya és a kicsik körül sürgölődnek, nehogy baja essen a ritka és értékes szaporulatnak. Egyelőre nem tudni, hogy a kölykök hímek vagy nőstények-e. A svájci légierő gépei és pilótái formációban mutatják be tudásukat a híres üdülőtelep, St. Moritz hegyei felett. MTI Telefotó/AP/Diether Endlicher Akarati, tehát emberi gondok A NAP VICCE - Doktor úr, segítsen rajtam, az utóbbi időben sokat beszélek magamban! Néha napokon át egyebet sem teszek... - Ez még nem gond, tudvalévő, hogy nem egyedi eset. A kísérlezető orvostudomány bebizonyította: sok ember beszél magában. - Ige, de én szörnyen unalmas pofa vagyok! KEDDI rejtvényünk helyes megfrifésé: To Az Országgyölé állományából tői REJTVÉNYÜNK vízszintes 1. és függőleges 17. számú soraiban egy szellemes graffiti (falfirka) olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 12. Szignáltat. 13. Élősködő kúszónövény. 14. Igazgató. 16. Betéti társaság. 17. Telly Savalas világsikerű filmszerepe. 18. Izraeli légitársaság. 20. Kapu vége! 21. Lám. 22. Feszítő eszköz. 23. Régi megszólítás. 25. Klasszikus ruhaanyag. 28. Híradástechnikai világmárka. 29. Égtáj. 30. Befolyásolják a dolgokat. 31. Győzelmi betűjel. 32. Társadalom-biztosítás röviden. 33. Egymást követő magánhangzók. 34. Avítt. 35. Felső részére. 36. Sebes hangzói. 37. Népszerű kártyajáték. 39. Kopoltyús élőlény. 40. Állati fekhely. 43. Felvigyázó. 44. Előtér. 47. Dátumrag. 48. Rizses olasz étel. 49. Nagyon régi. FÜGGŐLEGES: 1. B.A. 2. Megállapodást megpecsételő Ivás. 3. Megrettent. 4. Régi keserűvíz márkaneve. 5. Belfast lakói. 6. Részesrag. 7. Falatoztak. 8. Kálium jele. 9. Elpakoltató. 10. Római ötvenegy. 11. Végtag. 15. Oldódni kezd! 17. A megfejtés második sora. 19. Alant. 22. Személyes névmás. 24. Pihenés júliusban. 26. Takarmánynövény. 27. Előzmény. 28. Fél busa! 30. ...görnyed; meghajol, megalázkodik. 33. Valamit megelőzően. 36/a. Tévesen jegyez. 37. Urán. 39. Félig! 39. Feltételes kötőszó. 41. Kosik belül! 42. Méhtermék. 44. Üres hit! 45. R. 0. 46. Konyhai ásvány. 49. A harmadik személy, a tá8S\ cseréje. A vitatkozás a tudatlanságé. ISTEN ELTESSE! LÍDIA, LÍVIA Lídia görög eredetű, jelentése: a ma Törökországhoz tartozó, ókori Lídiából való. Ez az állam Kisázsia nyugati felében volt, fénykorát Kr. előtt a VII-VI. században érte el. Híres királya Krőzus, akinek csodálatos gazdagsága közmondássá vált. A perzsák hódítása vet véget a líd államnak. A lídiai kő, a lidit, kemény, tömött, fekete kvarcpala, ezen a területen fordul elő nagy menynyiségben. Mint próbakövet használták az aranyötvözetek meghatározásánál. Lívia latin nemzetségnév női alakja. Egyéb névnapok: Eulália, Lilla, Reginald. A Lilla a Lídia és a Lívia régi magyar megfelelője.