Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-04 / 3. szám
. Lunu.il»»««. • SZOMBAT. 2003. JANUAR 4. »AKTUALIS« Megszabadul a szegedi belváros a tranzitforgalomtól Elkerülő út épül Szegednél Folytatás az 1. oldalról Tovább épül a vásárhelyi út, a makói és a csongrádi elkerülő út pedig elsőbbséget élvez az ország hasonló beruházásai között. Az előbbi a nagylaki határátkelő miatt fontos, az utóbbinál viszont Orosháza iránvából városi átmenő foreaiom nélkül lehetne eljutni az autópályáig Kiskunfélegyházánál. ahol a napokban adták át a déli elkerülő utat. A Balaton könnyebb megközelítése miatt támogatták a Szeged-Soltvadkert útszakasz felújítását, valamint a bajai elkerülő út ezen cikluson belüli megépítését is. Ugyanis ez biztosítaná a zavartalan rákanyarodást a jövőre átadandó szekszárdi Duna-hídra - mondta Géczi József, aki megjegyezte: más forrásokból továbbfolytatják a kisebb költségű be- és átkötő utak építését, valamint nem vették le a napirendről az ásotthalmi határátkelő kialakítását sem. KORMOS TAMÁS Itt épülne a nyugati elkerülő út - mutatja Géczi József országgyűlési képviselő. Fotó: Karnok Csaba Minimum havi 28 ezerforintos béremelést szeretne a szakszervezet Ma döntenek a sztrájkról A Tisza Volán Rt. mindent elkövet, hogy a hétfőre bejelentett kétórás figyelmeztető sztrájk a lehető legkevesebb fennakadással járjon. A szakszervezet és a tulajdonos képviselő ma még egyszer tárgyalóasztalhoz ülnek, de megegyezésre szinte nincs esély. Még születhet megegyezés, vagyis elképzelhető, hogy elmarad a sztrájk. Ez a remény élt tegnap délután, amikor a Tisza Volán Rt. szegedi központjában újságírók hallgatták sajtótájékoztatón a társaság vezetőinek és a szakszervezet Tisza Volános elnökének szavait. Ám az is világosan kiderült, hogy a busztársaság minden egyes dolgozója úgy készül fel, hogy munkabeszüntetés esetén is a lehető legkevesebb fennakadással bonyolódjék a forgalom hétfőn, amikorra fél 5 és fél 7 között kétórás figyelmezető sztrájkot hirdetett meg a Közúti Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (KKSZ). Technikai részletek Szeri István, a Tisza Volán Rt. vezérigazgatója hangsúlyozta, nem helyi kezdeményezésről van szó, országos sztrájkhoz csatlakoznak a Tisza Volánosok. A munkáltató és a munkavállalók között ugyanakkor aláírt megál83/A ' /S5-Í X;.. \\ A\\V1 A kétórás sztrájk alatt is menetrend szerint közlekedik. lapodás született arról, hogyan is oldják meg a munkabeszüntetés technikai részleteit. Hétfő reggel 4 óra 30 perc előtt, valamint fél 5-kor is elindulnak még járatok, utcán, úton a sztrájk ideje alatt sem áll meg egyetlen, utasokat szállító jármű, vagyis mindenkit biztonságban elvisznek a legközelebbi buszpályaudvarig. A cég biztosítja azt is, hogy Szegeden, Hódmezővásárhelyen és Szentesen a betegek és az egészségügyi dolgozók a sztrájk ideje alatt eljuthassanak a sürgősségi ellátást biztosító rendelőintézetekbe. Mivel a sztrájk csak a menetrend szerinti járatokra vonatkozik, a szerződéses és a különjáratok hétfőn reggel a sztrájk ideje alatt is közlekednek. Szeri István hozzátette: amennyiben valamilyen rendkívüli esemény, természeti csapás következne be, természetesen a sztrájk azonnal befejeződik. Tavaly elhalasztották Virágh Istvántól, a KKSZ Tisza Volános alapszervezetének elnökétől megtudtuk: már tavaly júliusban terveztek demonstrációt béremelésük érdekében, ám azt elhalasztották. De később petíciót juttattak el az ÁPV Rt.-hez, amelyben fizetésük felzárkóztatását kérték a nemzetgazdasági átlaghoz. Akkor a busztársaságoknál be is következett némi bérkorrekció, ám ezt kevésnek találták, ugyanis - megítélésük szerint - legalább 26,4 százalékos béremelésre lenne szükség a 24 Volán-cégnél. A KKSZ legutóbbi kongresszusán úgy határoztak, csak akkor állapodnak meg az ÁPV Rt.-vei, mint többségi tulajdonossal, ha átlagosan minimum 28 ezer forinttal emelik a havi kereseteket. Mező István termelési és forgalmi igazgató a sztrájkmenetrend részleteiről beszélt. Elmondta, többek között, hogy a hajnalban induló, Budapestet megcélzó járatuk Kecskeméten „pihen" majd a sztrájk ideje alatt, míg a Szegedről Mezőhegyesre közlekedő járat a makói pályaudvaron áll majd le. A menetrendhez képest változás még, hogy a munkába sietőket 4 óra 30 perces indulással 32 plusz helyközi járat segíti. Erről, s egyéb részletekről a mai lapunkban megjelenő Tisza Volán-közleményből tudhatnak meg még többet. Szegeden a 83/A-s, Vásárhelyen az l-es, Szentesen pedig a 3-as járat a sztrájk alatt is menetrend szerint közlekedik azért, hogy a város lakói eljuthassanak az egészségügyi intézményekhez. Mező István arra kérte az utazókat, hogy a sztrájkot figyelembe véve tervezzék utazásaikat. Nagyon hasznos lenne - mondta -, ha például a kollégista diákok már a vasárnap esti járatokat választanák. Cél a konfliktusok elkerülése A tegnapi sajtótájékoztatón megtudtuk azt is, hogy a Tisza Volán Rt. felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a KKSZ sztrájkőrséget szervez, s munkába lép a Tisza Volán Rt. saját biztonsági szolgálata is annak érdekében, hogy a legkisebb konfliktust is sikerüljön elkerülni. BÁTYI ZOLTÁN Autóbuszos leállások 1990 óta 1990. január 23.: Tiltakozó munkabeszüntetést tartottak a főváros tömegközlekedésének dolgozói. Mintegy 2 ezer 800 gépjármű-, autóbusz-, villamos-, trolibusz-, HÉV-, metróvezető lépett sztrájkba a magasabb bérekért, illetve a korszerűbb közlekedési eszközök beszerzéséért. 1993. február 12.: Részleges munkabeszüntetést, figyelmeztető sztrájkot tartott a Szegedi Közlekedési Vállalat 180 dolgozója 23 százalékos bérfejlesztést követelve. A sztrájk február 24-én, a vállalat és a munkástanács közös megegyezésével ért véget. 1993. április 20.: Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak hajnalban a fővárosi buszvezetők. A munkabeszüntetésben mintegy ezer járművezető vett részt. Április 22-én aláírták azt a megállapodást, amelynek alapján április l-jétől a cég minden dolgozója 21 százalékos béremelésben részesült. 1993. december 23.: Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott az Alba Volán Rt. 35 buszvezetője Székesfehérvárott, miután elmaradt a 13. havi bér, illetve a hűségjutalmak kifizetése. 1994. december 13.: A BKV buszvezetői a vasutassztrájkkal való szolidaritásuk jeleként 10 órakor öt percig a megállókban várakoztak a forgalomban lévő több száz járművel. 1997. február 12.: Pécsett kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a helyi járatú autóbusz-vezetők, 23,5 százalékos béremelést követelve. Február 15-én megszűnt a sztrájkkészültség, miután a Pécsi Tömegközlekedési Rt. vezetői és a cég dolgozóit tömörítő Független Demokratikus Szakszervezet megállapodott a béremelésről. 1998. február 19.: Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott reggel 6-tól 8 óráig a Pécsi Tömegközlekedési Rt. alkalmazottait tömörítő Független Demokratikus Szakszervezet. 21-én megszületett a megállapodás. 2000. január 10.: Budapesten - a béremelést követelő vasutasokkal való szolidaritás jegyében - üzemkezdettől, 3,45 órától fél órán át egyetlen BKV-s tömegközlekedési jármű sem indult útnak a garázsokból. Zónasztráda KOVÁCS ANDRÁS Ha minden a tervek szerint alakul, a Budapest felől érkező tranzitforgalom rövidesen elkerüli maid Szegedet, a kamionok és személvgépkocsik a város érintése nélkül közelíthetik meg Röszkét, a jugoszláv határállomást. Erre az útra már nagvon régen várnak a szegediek, talán régebben is. mint az autópálvára. s ígv az is előfordulhat. előbb épül meg. mint ahogv ideérne a sztráda. Amikor a hírt hallottam, első kérdésem az volt. minek kell ez az út. ha a megépülő autósztráda úgvis elég nagy ívben kerüli maid el Szegedet - ha iól tudom, valahol Dorozsma és Sziksósfürdő között vezet maid a kétszer kétsávos út. Elkerülve az összes vasúti átjárót, amit a tervezett elkerülő út is „megtesz". A hírt hozó országgyűlési képviselő leszögezte, a sztrádának és a valóban nagyon hasznos elkerülő útnak túncs köze egymáshoz, de ez nem biztos, hogy így jó. Valami azt sugallja, hogy autópályaügyben nagyon rosszul állunk, mert ha már elindultak volna a földmunkagépek Kiskunfélegyháza határában, talán nem, vagy nem erre a helyre rajzolták volna az utat. Persze valószínű, egy jövőbeni, külső gyűrű részeként nagyon is fontos szerepe lesz majd ennek az útszakasznak. Az is tény, a délről érkező, s Dorozsmán vonatra gördülő kamionoknak jó lesz ez az átkötés, sokkal jobb, mintha a sztrádáról letérve, Dorozsmán keresztül kellene megközelíteniük a RO-LA-terminált. És csendesebb marad a városrész ugyancsak hosszú főutcája is. (Az már más kérdés, hogy mai szemmel ide kellett-e tenni ezt a nagy forgalmú közúti-vasúti átrakót.) Fanyalogni persze illetlenség, sőt: örülnünk kell, hiszen elég régen indult ekkora, milliárdos léptékű útberuházás Szeged közvetlen közelében, s hasznosságában sem lehet kételkedni. Dorozsmának, illetve a Szegeden feleslegesen átdübörgő tranzitforgalom miatt szenvedőknek ez ajándék. Az más dolog, hogy látatlanban nagyon sokan elcserélnénk az autópályára. Értesítést küldött a nyugdíjbiztosító 2002 végéig a Csongrád megyeieknek meg kellett kapniuk a nyugdíjbiztosítótól azt az értesítést, amely biztosítási idejük adatait, valamint a nyugdíjjárulék-köteles kereset öszszegét tartalmazta. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot 2001. január 1. óta törvény kötelezi, hogy 2002. október 31 -éig értesítse a biztosítottakat: a foglalkoztatók adatai alapján az előző esztendőben mennyi biztosítási idő gyűlt öszsze, valamint arról, mekkora volt a nyugdíjjárulék-köteles kereset összege. Az értesítés mindig tartalmazza a foglalkoztatási jogviszony megnevezését is, továbbá azokat az időszakokat is, amikor az egyén nem állt munkaviszonyban. Ezeket az értesítéseket 2002 utolsó negyedévében megkapták a biztosítottak - tájékoztatta lapunkat Dudás Józsefné, a Csongrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetője. Ezek birtokában aztán dönteni lehet arról, az információk megfelelnek-e a valóságnak, s amennyiben nem, kezdeményezni lehet azok felülvizsgálatát. A törvény értelmében az adatokról nem kapnak értesítést az egyéni vállalkozók, hiszen saját biztosítási idejükről nekik kell adatokat szolgáltatniuk. így ők ismerik a rájuk vonatkozó adatokat. Továbbá nem kapnak értesítést azok a biztosítottak sem, akiknek a foglalkoztatója késve teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét. Előfordulhat olyan eset is, hogy a biztosított azért nem kapott értesítést, mert lakcímváltozását az okmányirodában nem jelentette. Foglalkoztatója hiába szerepelteti új lakcímmel dolgozóját, ha a taj-szám mellé rendelt régi lakcímre kézbesítik a hivatalos levelet. Azok a biztosítottak, akik a kiértesítésben szereplő személyi, biztosítási, kereseti és egyéb adatokkal nem értenek egyet, vagy nem kaptak kiértesítést 2001-ről, tisztázzák helyzetüket, adataikat foglalkoztatójukkal. Amennyiben az egyeztetés nem vezet eredményre, vagy a munkáltatóval egyéb okok miatt nem lehetséges az egyeztetés, úgy a biztosított a lakóhelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál, kirendeltségnél kérhet adategyeztetést - mondta Dudás Józsefné. F.K. m SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Diplomások számára meghirdetett, 2003 februárjában esti, levelező tagozaton induló szakirányú továbbképzéseink: - Jogász-közgazdász szak - Mérnök-közgazdász szak * - Gazdálkodástudományi szak - Francia-magyar menedzserképzés - Orvos-közgazdász szak - Gyógyszerész-közgazdász szak - egészségügyi menedzser szak Jelentkezési határidő: 2003. január 10. További információ: SZTE GTK Tanulmányi Osztály 6722 Szeged, Honvéd tér 6. Tel.: 62/544-424 info@eco.u-szeged.hu http.//www.eco.u-szeged.hu További, nem nappali tagozatos képzéseink: - Kiegészítő egyetemi közgazdászképzés - Főiskolai szintű közgazdászképzés Jelentkezési határidő: 2003. március 1. A Felsőoktatási felvételi tájékoztató szerint.