Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-11 / 9. szám

18 • SPORT» SZOMBAT, 2003. JANUÁR 11. Ausztria és a Mátra mellett már Szeged is alkalmas a téli sportok űzésére Síléc Haller Akosék lábán EVEZES A kajak-kenu mellett az evezés is a Démász-Szegcdi VE kiváló szakosztályai közé tartozik, hi­szen az elmúlt évben több egye­sületi csúcsot beállítottak, il­letve megdöntötték. Az már természetesnek mond­ható, hogy a Haller Ákos, Pető Tibor (utóbbi váci) kettős a vi­lágkupa összetettje mellett a vi­lágbajnokságot is megnyerte. A magyar bajnokságon a szegedi klub minden idők legjobb helye­zését érte el, miután kilenc aranyéremmel zárt, és az egye­sületek rangsorában negyedik lett. Ráadásul három cím olyan számban született, amelyben szegedi egység még sosem győ­zött. Az utánpótlásnak volt hon­nan fejlődnie, ám - ahogy Dani Zsolt vezetőedző mondta - az tagadhatatlan, hogy előrelépett. Minden korcsoportban indult versenyző az ob-n, a létszám nö­vekedett, így a szakosztálynak lehetősége nyílt arra, hogy egy újabb szakember kapcsolódjon be a munkába. Danin kívül Sob­•ják Ferenc az ifikkel, Szierer Já­nos a serdülőkkel foglalkozik, míg a felnőtt válogatottságra pá­lyázó Lobozár Antal ideiglene­sen látja el a minik tréneri teen­dőit. A sok pozitívum mellett A téli alapozás a szenvedés időszaka, a favágás után Haller Ákos evezőslapátot és sífelszerelést használ. MTI-fotó: Kovács Tamás azért egy komoly probléma is felmerült 2002-ben. Kónya Gá­bort az emlékezetes fertőzése a vb-szerepléstől fosztotta meg. Ám ez sem akadályozta meg abban, hogy idén is stabil ke­rettag legyen. Rajta kívül szin­tén a bővebb nemzeti csapat­hoz tartozik a könnyűsúlyú Kónya Aliz és a Kitka Gergely, Török Zoltán duó. Az ifiknél ugyanezt elmondhatja magáról Labancz Attila, valamint Vin­cze Tamás. Haller Ákos és Pető Tibor egy hónap pihenőt kapott a vb után, így októberben kezdte el a világ­első kétpárevezős egység a mun­kát. A többiek viszont már szep­tember óta keményen készül­nek. Az alapozás csúcsa január végén következik, 27-én két hétre az ausztriai Ramsauba, sí­futótáborba vonulnak a démá­szosok. Halleren kívül - aki ezt megelőzően Petővel együtt janu­ár 19-én egy nemzetközi, pénz­díjas ergométeres versenyen in­dul - Kónyának, Lobozárnak, valamint a sportkórházi felmé­rések alapján kiválót produkáló, tehetséges Borbás Bulcsúnak az egyesület biztosítja az utazását. A klub további, ifjúsági és fel­nőtt bajnoki érmeseinek február 8-ától Sobják Ferenc vezetésével egyhetes „gladiátorképző" vár a Mátrában, aztán pedig jöhet az ergométeres ob. A rendezvény­nek ezúttal az újszegedi sport­csarnok ad otthont február 22-én. Az edzőtáborok mellett addig is marad a sífutás Szegeden. Mert a város és környéke most tökéletesen alkalmas a havas ki­egészítő sportág űzésére. MÁDI JÓZSEF SZDRE: vasárnap Miskolcon RÖPLABDA A Szegedi DRE az idei bajnoki küzdelmeket Miskolcon kezdi. A Borsod megyei csapatot hazai pályán legyőzték (3:0) Dobosék, de idegenben (vasárnap, 15 óra) is fontos lenne a két pont meg­szerzése. - Október végén fegyelmezett já­tékkal, kevés hibát vétve sikerült 3:0-ra megvernünk a Miskolci VSC-t - emlékezett Nusser Elemér vezetőedző. - Az akkor sem alacsony borsodiak tovább magasodtak, igazoltak egy 192 centis ukrán röplabdást. A gyors, pontos, figuratív játékkal múl­hatjuk csak felül a vasárnapi der­bin a házigazdákat. Sérülések nem nehezítik a szakember dolgát, csupán az ilyenkor, télvíz idején szokásos enyhe lefolyású meghűléses, megfázásos betegségek „söpörtek végig" a kereten. A felkészülés jól sikerült, a szünetben - az ünnepi pihenőt leszámítva - szinte végig edzettek a játékosok, s minden­képpen sikerrel akarják kezdeni a 2003-as esztendőt. Egy hiányzó mégis lesz: Kovács Tímea a spa­nyolországi Cordobában szerepel az ifjúsági válogatottal Euró­pa-bajnoki selejtezőn, ahol a ven­déglátók mellett az osztrákok és a franciák a riválisok. Az erővi­szonyok alapján a mieinknek a 3. hely megszerzésére van reális esélyük. Visszatérve a Miskolc el­leni mérkőzésre: - Úgy gondolom, jobbak va­gyunk az MVSC-nél - mondta a vezetőedző -, van sanszunk a si­kerre, de... A hírek szerint a mis­kolci terem alacsony, sötét, szűk, éppenhogy elfér benne a pálya ­én még nem láttam -, s ott a leg­jobbak is alaposan megizzadnak. Ha „csak" ez az ára a győzelem­nek... A szövetségben elkészítették a Magyar Kupa nyolcaddöntőinek sorsolását. A szegedi csapatok közül az extraligás férfiegyüttes, a DFRC esélyes csak a továbbju­tásra, ellenfélként ugyanis a Sár­berki RK-t kapták Melnicsukék. A női mezőnyben már van egy Tisza-parti búcsúzó, az NB l-es SZNRC a Kaposvári Eötvös DSE-vel szemben maradt alul (3:0-ra) a tizenhat közé jutásért. Az SZDRE viszont átkozhatja Fortunát, a nyolcért ugyanis a bajnok és a BL-ben is vitézkedő, NRK-Nyíregyháza ellen lépnek majd pályára a Nusser-lányok. i.p. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár TOVÁBBKÉPZŐ FÓRUMOT RENDEZ budapesti és szegedi előadókkal, „ Társadalombiztosítási jogszabályok a gyakorlatban" címmel. A fórum kiemelt témakörei: 2003. évi változások (biztosítási kötelezettség, járulékfizetés, kötelező egészségbiztosítás ellátáséival kapcsolatban, családtámogatási ellátások jogszabályi változásai, nyugdljjogszabályok változásai, nyilvántartások vezetése). A szakmai fórum időpontja: 2003. január 22., 10.00-16.00 óráig. Helyszín: Tisza Hotel tükörterme, Szeged, Wesselényi u. 6. Részvételi dfj: 8000 Ft/fő Kávét, üdítőt szendvicset biztosítunk, költségét a részvételi díj tartalmazza. Jelentkezés: 2003. január 20-ig - Csongrád MEP. 6726 Szeged, Bal fasor 17-21., vagy faxon: 62/432-068. További felvilágosítás: Kónya Józsefnénál a (06-62) 487-187/271 -es telefonszámon kérhető. Egész nap otthon az iskolában! A Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (Szeged, Pósz Jenő u. 2.) még elfogad jelentkezést 2-6. osztályaiba! Egyeztetés a 62/459-563-as telefonszámon. Hozza el gyermekét is az ismerkedésre! Nálunk a tanulás is jó program! Táltosokért Alapítvány § ' Jönnek az ellenfelek KOSARLABDA Ma két kosárlabda-mérkőzést rendeznek az újszegedi sport­csarnokban. Délután öt órakor a Szeviép-Szeged NB I A cso­portos női együttese a bajnok GYSEV-et, majd este hét órakor a Sole-Szedeák férfi gárdája Fal­cot fogadja. Aki igazán kedveli a sportot, az nem panaszkodhat a hétvégi sze­gedi sportkínálatára. Ma délelőtt a Tabán Trafik Szeged vízilabda­csapata száll bajnoki meccsen a medencébe, majd délután kettős kosárlabda-mérkőzést izgulhat­nak végig a szurkolók. Marad­junk az utóbbi két összecsapás­nál. Kezdjük a legfontosabbal, hiszen az elmúlt napokban ha­talmas mennyiségű hó hullt az országra, így sokakban felmerül­het, hogy eljön-e a két ellenfél, a GYSEV és a Falco. A Szevi­ép-Szeged női gárdája az előbbi­vel bajnokit játszik (17 óra), míg a Sole-Szedeák férfi csapata Ma­gyar Kupa visszavágón (19 óra) fogadja a Vas megyei alakulatot. A bajnoki címvédő, GYSEV­Orsi ügyvezető igazgatója, Török Zoltán érdeklődésünkre elmond­ta, hogy időben útra kelnek, így pályára lépnek Szegeden. A baj­nokságban jelenleg második he­lyen álló soproniaknál nagy való­színűséggel még nem szerepel a napokban visszatért brazil cen­ter, Alessandra S. de OHveira. A szegediek szeretnének szoros meccset játszani, erre főként ak­kor lehet esélyük, ha úgy játsza­nak, mint a Szolnok elleni győz­tes bajnokin. Jön a Falco is! Erről tájékozta­tott bennünket Balogh Tamás, a Sole-Szedeák ügyvezetője. A sze­gedi klubvezető nem kapott olyan értesítést, amiben lemond­ták volna a Magyar Kupa-mérkő­zést. A Szedeák nyolcpontos előnnyel vág neki a visszavágó­nak, idegenben 106-98-ra nyer­tek Kecskésék. Antanas Vúcins­kas meggyógyult, a litván center csütörtök óta együtt gyakorol a többiekkel. Nem lesz sétagalopp az MK-találkozó, hiszen mind­két együttes támadó kosárlabdát játszik, így pontesőre lehet szá­mítani. SÜLI RÓBERT Verseny a felsőházért KÉZILABDA A Liss-HNKC NB l-es női ké­zilabdacsapata a Vác vendége­ként kezdi meg a 2003-as pont­vadászatot. A Pest megyeiekre jó szívvel emlékezhetünk: el­lenük aratta ősszel első sikerét (28-27) a kék-sárga csapat. A Liss-HNKC élvonalbeli csapa­ta az 5. helyről várja a folytatást, amely ma, 17 órakor Vácott kö­vetkezik. Ősszel - az Esztergom­tól és a Kőbánya-Spartacustól el­szenvedett vereségek után - a Pest megyei csapat ellen szerez­ték, szenvedték ki első győzel­müket (28-27), a 28. találatot akkor Asztalos szerezte. - Azóta lényegesen egységeseb­bek lettünk - vélekedett Farkas József vezetőedző-, de hiba lenne bármelyik vetélytársunkat lebe­csülni. Erről árulkodik az Eszter­gom Győr elleni diadala, illetve a Loki pontvesztése a Kőbánya ott­honában. Pillanatnyilag négy csapat verseng a hatba kerülésért; rajtunk kívül mostani ellenfe­lünk, a már említett Esztergom és Debrecen akar bekerülni a fel­sőházi rájátszásba. Komoly sérült nincs, Farkas edző a gerincbántalmakkal bajló­dó Prok Beatrixra is számíthat, vállalta a játékot. További gyógy­kezeléséről a január 15-én dönte­nek. Kocsik Viktória is átesett a szokásos mandulagyulladásain, erre téli szezonra kettő is jutott. Mindenki ott lesz a fedélzeten. - A Vác fő erőssége szerzett lab­dákból és középkezdésből is a gyors indítás, ehhez négy, labdabiztos bel­ső emberrel rendelkezik. Mátyás és Csenki lövőereje is figyelemre mél­tó, de Hajdú és Őri semlegesítése is komoly feladat lesz. A felállt fal ellen bizonytalanabbak, türelmetleneb­bek és hibázásra kényszeríthetők. Erre kell törekednünk, akkor reális esélyünk lehet a sikerre. Nagyon fontos lenne a győzelem, mert ha megszereznénk a két pontot, való­színűleg már a hatban érezhetnénk magunkat. IMRE PÉTER H FELHÍVÁS ÖSZTÖNDÍJ-PÁLYÁZATRA !•• A Leonardo Szakképző Iskolában gyermek- és ifjúsági felügyelő OKJ-s képzés indul 2003. február 3-i kezdéssel. A képzés a Táltosokért Alapítvány ösztöndíjával ingyenes. A pályázatokat 2003. 01. 24-ig személyesen lehet benyújtani az iroda titkárságán. Szeged, Pósz Jenő u. 2. Felvilágosítás: 2003. 01. 06-tól munkaidőben ugyanitt vagy a 62/459-563-as telefonszámon. TANULÁS ÉS MUNKALEHETŐSÉG H FUNj^l ENTUM XXI. Ingatlan Szövetkezet 6720 Szeged, Klauzál tér 7. (Wagner udvar) Tel.: 62-552-845 Tagjainknak garantáltan magas hozamú Nyitva tartas: befektetési lehetőséget biztosítunk Éves nettó: H-Cs: 9-17, P: 9-14 Irodáink: Budapest - váci u. 9 H. em 1 Tel.: 1-266-3236 Győr - Rákóczi F utca 3 fsz. 2 Tel.: 96-527-266 Kapuvár-fö tör 10 Tel 96-595-255 Nyíregyháza - Luther u. 5 fsz 10 Tel.: 42-500-210 Sopron - Várkerület 9 fsz 1 Tel: 99-524-327 § Székesfehérvár-KoronfeóMr 41 *m 1 1 Tel 22-507-024 § Veszprém - Rákóczi F u. 5 Tel.: 88-561-880 Futamidő/ Tagi kölcsön 50.000­990 000 Ft 1 000 000­2 990 000 Ft 3 000 000 Ft-tól 3 hónap 12,00% 12,50% 6 hónap 13,00% 13,50% 14,00% 9 hónap 14,50% 15,00% 15,50% 12 hónap 16,50% 17,00% 17,50% www.fundamentum21 .hu A Táltos Tehetséggondozó Gimnáziumban (Szeged, PószJ. u. 2.) 2003. január 13-án, 8.30-kor Dclm agyarország ON-LINE nyílt napot tartunk, melyre szeretettel várjuk az érdeklődő 8. osztályosok szüleit! Tel.: 62/459-563 és 30/2893-179 si Világszínvonalú IRODAHELYISÉGEK KIADÓK VÁSÁRHELYEN a belvárosban. • LÉGKONDICIONÁLT • INTERNET HOZZÁFÉRÉS Szépírói történetek Darvasi László Podmaniczky Szilárd Bakos András Grecsó Krisztián Farkas Csaba Bátyi Zoltán Folyamatosan bővülő prózagyűjtemény www.delmagyar.hu i

Next

/
Oldalképek
Tartalom