Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-04 / 3. szám

Szombat, 2003. január 4. SZIESZTA II. AZ EMBERI TŰRŐKÉPESSÉG HATÁRAIT FESZEGETI AZ EGYIK LEGKEMÉNYEBB KATONAI KIKÉPZÉS Egy magyar Rambó Amerikából A kiképzésen a leglehetetlenebb helyzetek elé állítják a katonákat. Napokon keresztül ét­len-szomjan és alvás nélkül kellett állnia a válogatott megpróbáltatásokat a szegedi Farkas Gábornak, aki az Egye­sült Államokban az egyik leg­keményebb katonai kiképzé­sen vett részt. A Ranger-tan­folyam teljesítésére rajta kívül ez idáig mindössze négy ma­gyar katona vállalkozott. Farkas Gábor 10 évvel ezelőtt úgy döntött, a katonai főis­kolát és a honvédelmet vá­lasztja hivatásának. A huszon­kilenc éves szegedi fiatalem­ber a tatai Klapka György Gé­pesített Lövész Dandárnál dolgozik felderítő századpa­rancsnokként. Egy program keretén belül tavaly lehető­sége nyílt arra, hogy Ameri­kába menjen tanulni. Mint mondta, a Magyar Honvédség ilyen tekintetben rendkívül jó politikát folytat, hiszen min­den lehetőséget megad arra, hogy a katonák ösztöndíjakkal tovább képezhessék magukat. Gábor egy haladó lövésztiszti és egy ejtőernyős tanfolyamra jelentkezett, majd ezek után még magasabbra tette a mér­cét: elindult egy igazán em­bert próbáló parancsnoki ki­képzésen. AKI NEM BÍRJA, KIESIK A Ranger két hónapos erő­próba Georgiában és Floridá­ban, amelyből évente tizen­egyet indítanak. Az amerikai könnyűgyalogságnak ez alap­tanfolyam, és néhány katonai beosztás betöltéséhez is fel­tételül szabják ennek elvég­zését az USA-ban. Az összetett képzés testet és lelket egy­aránt igénybe vesz, az emberi tűréshatárt a végletekig feszíti. A leglehetetlenebb helyzetek elé állítják a katonákat, ame­lyeket úgy kell megoldaniuk, hogy napokon keresztül nem esznek és nem alszanak szinte semennyit. A biztonságra vi­szont nagyon nagy gondot for­dítanak, így utoljára 1994-ben követelt halálos áldozatot a Ranger. Bár Gábor ehhez az adathoz zárójelben hozzátet­te, hogy éppen az ő kikép­zésének kezdete előtt halt meg egy srác az előképzésen. Farkas Gábor tavaly július 15-én kezdte meg a kiképzést. Az első hét a tesztek ideje volt. Futni, úszni, ugrálni kellett szintidőre, minden terepen, távon és formában. Aki nem tudta teljesíteni megfelelően a feladatot, máris kiesett. Ez a Ranger esetében általában azt jelenti, hogy nem mehet to­vább a csapatával, hanem meg kell várnia a következő tanfolyamot és annak részt­vevőivel együtt újra kell pró­bálkoznia. Olyan szinte soha nem fordul elő, hogy aki meg­bukik, feladja a küzdelmet, mert az egyet jelent katonai pályájának derékba törésével. MENETELÉS NEGYVEN FOKBAN Ezután a terepgyakorlat kö­vetkezett. Szabad ég alatt aludtak két héten keresztül, közben pedig csoportokban tervezték és hajtották végre a kijelölt feladatokat. Naponta átlagosan négy órát alhattak, egész nap a 40 fokos hőségben meneteltek, élelmiszeradag­juk pedig 2500 kalóriát tar­talmazott. (Összehasonlítás­képpen: egy átlagos ebéd is valamivel nagyobb tápértékű ennél.) Farkas Gábor elmond­ta, volt olyan időszak is, ami­kor öt nap alatt három órát tudott aludni összesen. Ennek ellenére az ilyen még viszony­lag egyszerűnek számított eb­ben a szakaszban. Ha viszont reggel megjelent a táborban az ápoló, tudták, hogy sokkal keményebb nap vár rájuk. Ez ugyanis azt jelentette, hogy folyamatosan kell felügyelni mindenkit, hogy kibírják-e az erőltetett menetet. A megerőltető gyakorlatok és az élelmiszerhiány miatt a legnagyobb ünnep az a nap volt, amikor a harmadik hét végén hotdogot, chipset, cso­kit és üdítőt kaptak, és a csa­ládoktól érkezett csomagokat is felbonthatták. Húsz nap éhezés után két órát kaptak arra, hogy annyit egyenek, amennyi beléjük fér. A gyo­morrontás természetesen ek­kor senkit nem érdekelt. Ezután a hegyekben folytat­ták a kiképzést, ahol szikla­mászásból, kötélcsomózásból ismét teszteken kellett bizo­nyítani. Majd kétnapos elmé­leti képzést követően gyakor­latozni kezdtek. Általában les­állást vagy rajtaütést kellett végrehajtaniuk. A gyakorlato­kat oktatók felügyelték és a nap végén értékelték a kijelölt szakaszparancsnokok teljesít­ményét. Mindenki két alkal­mat kapott arra, hogy bizo­nyítsa rátermettségét. Aki megbukott, a következő cso­porttal próbálkozhatott újra. AZ EMBERI KÉPESSÉG HATÁRAI A Ranger utolsó szakasza Floridában zajlott, ahol a pó­kok, kígyók, mocsári fertőzé­sek és egyéb veszélyek elke­rülésére kitalált túlélési fogá­sok elsajátítása után egy nyolcnapos akciót kellett vég­rehajtaniuk. A felügyelő ok­tatók minden résztvevőt ér­tékeltek, és vagy továbben­gedték, vagy ismétlésre buk­tatták a katonákat, de olyan is előfordult, hogy az egész kép­zést elölről kellett kezdenie valakinek. A csapattal is aján­latos volt jó viszonyt kiala­kítani, hiszen 60 százalékos többséggel a társak is „kisza­vazhattak" bárkit. A Ranger képzést nagyon ke­vesen tudják elsőre végigcsi­nálni. Az indulók 80 százaléka kiszóródik a különböző fel­adatok és próbák során. Far­kas Gábor csapatában három­százan kezdtek, de csak 118-an végeztek. Köztük a ma­gyar fiatalember, akit sem fel­ügyelői, sem társai nem buk­tattak meg egyszer sem. így két hónappal a bevonulás után felvarrták egyenruhájára a Ranger feliratot, amely bi­zonyítja, hogy helyt állt az egyik legkeményebb katonai kiképzésen. Mint mondja, a Magyar Honvédségnél a tisz­teleten kívül ez semmiféle előnyt nem jelent, de nem is ezért vállalta. Büszke magára, hogy végig tudta csinálni és megismerte saját képessé­geinek határait. TÍMÁR KRISZTA A szegedi Farkas Gábor büszke arra, hogy végig tudta csinálni a kiképzéssel járó megpróbáltatásokat és közben megismerte saját képességeinek határait. Fotó: Karnok Csaba P0DMANICZKY SZILÁRD Ork és Orkla 36. RESZ Még nincs kilenc sem, mikor Ork már a lóbőrt húzza, Orkla egy magazint lapozgat mellette a dupla ágyon, aztán valahogy belefájdul a szeme az olvasásba, leoltja az olvasólámpát és azonnal elalszik. Még sötét van, csak a park sárga lámpái húznak széttartó vonalakat a plafonra, Ork szeme hirtelen kinyílik, mintha teljesen kialudta volna magát. Az éjjeliszekrényről előkotorja a telefont, van még fél órája ébredésig, magára húzza a takarót, de ugyanezzel a mozdulattal föl is csapja. A fürdőszobába megy, forró vízben letusol, felöltözik vastagon, már a horgászruhát ölti magára, lemegy az étterembe kávéért. A pincérek némán sürgölődnek, megáll az étterem ajtajában, kere­si a tegnap kioktatott pincért, de nincs sehol, nyilván ez a reggeli mű­szak. Végül kinézi a legközelebbit, aki tálcával a kézben odarobog. Mit hozhatok, kérdezi halkan, a fogkrém illata vastag felhőkben ömlik a szájából. Két kávét, az egyiket tejjel, cukorral, a másikat simán, mondja Ork. Még nincs itt az a lány, aki a kávét főzi, mondja a pincér. Ne tolj ki velem, förmed rá Ork, horgászni megyünk. Kávé nélkül?, kérdi, előhúz egy bankót, a fickó mellzsebébe nyomja, aki szó nélkül elsiet. Nem telik bele fél perc, ott a két kávé. A poharat majd visszahozza, mondja a pincér, kacsint, és hozzáteszi röhögve, közben megjött a lány, csak nem láttam, még vetkőzött. Jól van, öreg, mondja Ork, közben arra gondol azonnal, mit öregezik itt korán reggel, a francnak van kedve bizalmi lektűrökbe keveredni. Odakint épphogy világosodik, Ork megáll a lépcsőfordulóban a gőzölgő kávékkal, kintre kémlel a szűk ablakon át, a park platánfái szürkén és kopaszon merednek ki a hóból, a távolban a domb mögött mintha látná a patakból fölszálló párát. Benyit a kávéval, Orkla még alszik. Beleönti a tejet, fölkavarja a cukrot, aztán belekóstol a sajátjába. Finom, aromás kávé, gondolja Ork, aztán az ágy végébe áll, és halkan suttogja Orkla nevét. Nem mozdul, Ork végigsimít a lábán, ez már segít. Hány óra van, kérdezi Orkla, Ork nem gyújtott lámpát. Van még egy kis idő, mondja Ork, és tovább simogatja Orkla lábfejét. Orkla Iszik egy kortyot, leteszi a kávét a padlóra, visszadől az ágyba. Ork enyhén másnapos, most érzi ma reggel először, ahogy az ébredés egy bizonyos mámorszakaszban megáll. Fölhajtja a takarót, és bebújik Orkla mellé, fölhúzza a hálóinget, összezárt szájával keresztet rajzol a hasára. Még alszok, mondja Orkla. Én is, mondja Ork dörmögve a paplan alatt, átöleli Orkla csípőjét, és finom, illatos levegőt lélegezve elalszik a paplan alatt. Arra ébred, hogy nem kap levegőt, hirtelen nem tudja Ork, hol van, erre Orkla is fölriad, repül a paplan az ablak felé. Odakint nincs sokkal világosabb, de már jócskán benne vannak a horgász­időben. Pattognak jobbra-balra a szobában, Ork csurom vizesre izzad; amíg Orkla felöltözik, Ork odalent az étteremben pár szendvicset összeüt a terített asztalról. Újra fönt a botokat a hátára kapja Ork, lent megindulnak a tegnap bejárt ösvényen. A nap alacsonyan elő-előbukkan a felhők mögül, a víz csöndesen folyik, a szokottnál kissé melegebb van. A pálya félig üres, csak pár horgász lógat. Mi van, mégse olyan korán kelők, kérdezi kárörömmel Ork. Vagy ki tudja, mondja Orkla. Arra gondolsz, hogy ma, hogy ma van az a nap, amikor nem lehet halat fogni, és ezt rajtunk, és ezen a pár megszállotton kívül mindenki tudja? Az ilyesmi be szokott jönni, mondja Orkla. Sajnos be, válaszolja Ork, de azért szétpakol mindent, ahogy kell. Általában annyi szerelést visznek magukkal, amennyi legalább még három horgász helyét lefoglalja, tíz darab szatyrot, semmit meg nem lehet találni, pedig minden évben legalább egyszer rendet raknak, legalábbis Orkla megpróbálja. Semmi, kiált át Ork félhangosan a túlparton ülő pasashoz, aki csak később válaszol, mert épp akkor önti magába a rumos teáját, vagy a jéghideg pálinkát Az üveg cuppan, a pasas kifúj. Semmi, mondja, ma nem is lesz semmi, és röhög, mint a fába szorult féreg, a fogai elöl hiányosak, vagy feketék. Orkla kezében megáll a bot, elmereng, egyáltalán érdemes-e nekifogni. Honnan veszi ezt, kiált át Ork, mikor látja Orkla határozat­lanságát. Front van, meleg, mondja egy pasas arrébb. Akkor minek jöttek ki, kérdezi Orkla. Azér', hogy ilyen szépasszonyokat lássunk már kora reggel, mondja a fogatlan pasas, otthon nincs ám ilyen. Fogassüllő, mondja Ork félhangosan, talán a fogakat meghallhatja a pasas. Ork legyint Orklának, nem kell ezt komolyan venni, csak dumál, mert van szája. (FOLYT. KÖV.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom