Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-25 / 21. szám

Szombat, 2003. január 25. SZIESZTA II. Őszintén a hazugságról MUNKATÁRSUNKTÓL Jeles jubileumot ünnepel a Negyedik Dimenzió e hónap végén: századik alkalommal jelentkezik a népszerű szegedi televíziós magazinműsor. Az adás ezúttal olyan témát dolgoz fel, amely mindenkit érint, hiszen a hazugság napjainkra megszokott elemévé vált a társas érintkezésnek. Mindenki hazudik néhányszor az élete folyamán. Miért van erre szükség, s hol húzódik az a határ, amelyen túl a hazugság már büntetést von maga után? A műsorban dr. Márton István és dr. Szilágyi Mária osztja meg a témával kapcsolatos tapasztalatait a nézőkkel. Az ufók nyomát kutatva ezúttal Nagyecsedre látogatott a magazin stábja. Az izgalmas családi történetsorozat első két részét mutatják be január 26-án, vasárnap 19 órai kezdettel a Telin Televízióban. Kezdődik a filmszemle MTI Minden eddiginél több nézőre számítanak a jövő hét keddjén kezdődő 34. Magyar Filmszemle szervezői: várakozásaik szerint a három vetítési helyszínen 30 ezernél többen tekintik majd meg az új alkotásokat. A versenyprogramban 22 játékfilm, 21 kísérleti és kisjátékfilm, illetve 37 nem fikciós, azaz dokumentumfilm vesz részt. A játékfilmek - a Bánk bán és A Hídember című produkciót is beleértve - 5,6 milliárd forintból készültek el. Koltai Lajos operatőr, a szemletanács elnöke hangsúlyozta, hogy az idei szemlén óriási mezőny vonul fel, az új rendezők, a középgeneráció és a „nagy öregek" alkotásai is láthatóak lesznek. Koltai szerint Budapesten kevés olyan hely van, amely be tudja fogadni a filmszemlét, s ha a Millenáris Park - a játékfilm-díszbemutatók, a nyitó- és záróesemények, a szakmai fórumok és filmviták helyszíne - beválik, a jövőben nem kell az eseményt évről évre új helyre költöztetni. A NAGYMAMA HÁROM HIPERAKTÍV GYEREKET NEVEL SEGÍTSÉG NÉLKÜL Viktor két hónapja nem jár iskolába Új iskola - két hónap alatt A fiú a saját készítésű tetoválásoktól bőrbetegséget kapott a nevelőintézetben. Fotó: Gyenes Kálmán Néhány nappal ezelőtt mutattunk be egy hiperaktív kisfiút. Attila édesanyja azért fordult a nyilvánossághoz, mert fiának iskolai gondjai vannak, a hagyományos oktatási rendszerben egyre nehezebben tud teljesíteni. A cikk megjelenése után kiderült, nagyon sok család küzd hasonló problémákkal. Golhovics Éva a hiperaktív kisfiú történetének elolvasása után kereste meg szerkesztőségünket. A szegedi rokkantnyugdíjas nagymama egymaga neveli három hiperaktív unokáját, és ha lehet, még nagyobb gondokkal küzd, mint Attila édesanyja. Középső unokája, Viktor ugyanis két hónapja nem jár iskolába, sőt „illegálisan" tartózkodik otthonában. Az illetékes hatóságok azonban nem segítenek nekik. A 14 éves fiú bátyjával és öccsével együtt nagyon nehezen kezelhető. Bandáznak, zűrös ügyekbe keverednek és lányokkal mászkálnak. A 11 éves Péter és a 16 éves Zsolt viszont egyelőre még járnak iskolába, jóllehet már nem szívesen látják őket a tanárok. Viktor azonban szeptemberben, a tanévkezdés után 12 nappal úgy döntött, jobb helyen is el tudja ütni az időt, mint az iskolapadban. Megismerkedett egy családdal és ezután velük töltötte minden idejét. A nagymamát pedig nemsokára felszólították, hogy biztosítsa unokája iskoláztatását, különben pénzbüntetést szabnak ki rá. A gyermekvédelmisek azt javasolták, vigyék el a fiút a nagymágocsi nevelőotthonba, hogy ne tudjon találkozni azokkal, akik lebeszélték az iskoláról. Bár a fiú elkerült Nagymágocsra, háromA Kincsesház olyan általános iskola, amely a közoktatásból kiszorult problémás gyerekek, így a hiperaktív fiataltík oktatásával is foglalkozik. A fővárosban eddig három iskola működik, és hasonlókat kívánnak alapítani az ország más városaiban is. Rab András, az intézmény vezetője elmondta, náluk a tantervet igazítják a gyerekekhez, nem pedig fordítva. A nyolc évfolyamon összesen 60 gyerek tanul, így a kis létszámú csoportokban a tanárok minden diákra külön oda tudnak figyelni. A Kincsesház magániskola, ám az oktatás Ingyenes. Megfelelő önkormányzati segítség mellett akár két hónap alatt létre lehetne hozni megyénkben Is. Ehhez mindössze egy olyan épületre lenne szükség, amiért nem kérnek bérleti dijat, valamint egy igazgatóra, aki vállalja az iskola működtetését. szor is megszökött onnan. Azt mondja, nem érezte ott jól magát. A nagymama pedig, miután meglátta Viktor karján a tetoválásokat, amelyeket a nevelőotthonban készítettek neki a társai, és ami miatt ótvaros is lett, úgy döntött, bár hivatalosan már nem ő a fiú gyámja, mégsem küldi vissza Nagymágocsra. Golhovics Éva szerint nem csoda, ha unokái nem szeretnek iskolába járni. Hiába tudják róluk a tanárok, hogy problémásak, megbuktatják őket. így pedig csak a kudarcélmény jut nekik és megalázottnak érzik magukat. A nagymama szerint egyikük sem olyan buta, hogy ne lenne kettes-hármas tanuló, ha odafigyelnének rá. így viszont Viktor például itt áll 14 évesen, öt elvégzett osztálylyal, de sem írni, sem olvasni nem tud rendesen. A fiú taxisofőr szeretne lenni, de ilyen képzetlenül még a jogosítványt sem tudná megszerezni, nem beszélve az autóhoz szükséges pénzről. A nagymama, Attila édesanyjához hasonlóan, szintén a hivataloktól várna segítséget, hogy hiperaktív unokái is tanulhassanak, ne sodródjanak speciális intézmények hiányában a társadalom peremére. TÍMÁR KRISZTA PODMANICZKY SZILÁRD Ork és Orkla 39. RÉSZ Orkla benéz a szemetesbe, nincs másik üveg, nyugtázza, aztán gyorsan tusol. Ork megmozdul az ágyban, mikor Orkla mellé bújik. Ork félálomban nyújtja előre a karját, átöleli Orklát, aki forró és puha, mint egy álom, és mintha Ork Is'csak álmodná, minden porcikáját lassú és könnyű futamok járják, úgy érzi Orklát, mint mikor két jégcsap megolvad, hogy aztán cseppenként olvadjanak össze, vagy valami Ilyesmi. Persze, hogyne. A reggel szép és hideg, a köd lassan felszáll, már úton vannak hazafelé, az oldalkocsiban zúzmarás táskák kopognak, Orkla hátul kapaszkodva olvad Orkba, aki alig lát valamit a folyton párásodó plexi mögött. Nincs nagy forgalom, ellenben jégbordás hó annál több. Ez az út a végtelenségig fog tartani, gondolja Ork belemerevedve a vezetőpózba, elkalandozik, olykor nem is látja az utat, csak néhány csúszós jégsziget rántja vissza a kormánynál. A végtelenségig, ismétli magában, és mintha beletörődne. Egy tábla fogadót jelez, meg kellene állni, gondolja Ork, de pont ezzel a gondolattal halad el mellette, s aztán kap magához: akkor talán tényleg a végtelenségig menjünk! Persze, hogyne. A hó vakít és csillog, a láthatár hópereme összefolyik az éggel, Ork egy pillanatra becsukja a szemét, újra és újra, a motor magától megy, aztán lassan nyílik benne: így lehet biztosan kórházba jutni. Megrázza fejét a sisak alatt, inkább számol, leolvassa a kilométertáblát, még negyven kilométer, kevesebb, mint egy óra. Délre érnek haza, jó látni az útról, ahogy a ház kéménye szürke, párás füstöt enged az égre. Otthon, gondolja Ork, minden második tagját borzongás járja át. Orkla sisakja koppan az övén, fölébredt. Te égve hagytad a fűtést, kérdezi Orkla. Nyilván, ebben a hidegben nyilván, mondja Ork, már föltolva a plexit, a kapu előtt megáll, Orkla leszáll, kulcsot vesz elő, kinyitja a kaput. Ork nézi az egyszerű és pontos mozdulatokat, és egészen jól érzi a vastag ruha és sisak alatt megbúvó láthatatlan nőt. Ork nem hajt be a kapun, figyel. Orkla szempárja a sisakplexi mögötti vékony sávban villog, nézi ő is ezt az eszeveszett motorost. Kis gömbök húzódnak Orkla szeme alá, most nevet, gondolja Ork, és lassan becsúszik az udvarba. A tetőről jégcsapok lógnak, a hosszabbak elérik a fél métert. Ork felnéz, az égen magasan szálló galambok csapata villózik, hol eltűnnek, hol fölvillannak. A házban tiszta és meleg a levegő, Orkla parfümjének Illata még mindig ott lebeg. Ebédre összehozok valami egyszerűt, mondja Orkla. Ork bólint, összeszedi a postát, az újságokat, az olvasófotelben lapozgat. Milyen jó, hogy nem történik semmi, gondolja, az újságot a térdére ereszti. Lehet, hogy mindig ezt akartam? Minden a lehető legtermészetesebb, és ettől nyugalomban van. Nem is tudom, gondolja Ork, hogy találhattam egyáltalán erre a nőre? Szinte képtelenség. Aztán a régi barátok otthonára gondol, akik nála jóval fiatalabb korban családot alapítottak, és visszagondol arra a kényelmes, de közben kényelmetlen helyzetre, hogy ő szabad, s szabadságában egyáltalán nem kíván egy ilyen napra nap családot berendezni, eltartani, s azt gondolni, hogy ez az élet értelmes része. Akkor már sokkal Inkább értelmes része az, ami most van Orklával, ezzel a hihetetlenül bájos, de szigorú nővel, aki az ő naivságát és lustaságát kordában tartja, szinte hihetetlen, hogy van ilyen ember, gondolja Ork. Tudod mi a szép, kiáltja Ork a konyha felé. Micsoda, válaszol Orkla. Hogy a mi életünknek nincsen drámája. Ezt hogy érted? És akkor Ork hallgat, tényleg, hogy is érti ezt. Várd ki a végét, mondja ismét Orkla. Azt mondod, majd a végén? Ott szokott lenni, nem? Ott Is, közben is. Nem tudom. Csak azt akartam mondani, mondja Ork, hogy nem érzek semmi drámai feszültséget, és ez nekem nagyon fontos, ez nekem a legfontosabb, a legjobb, nem állunk semmilyen kényszer alatt, a pénzünkért megdolgoztak mások, valami ilyen lehet a lebegés, az élve lebegés. Le ne verj valamit, mondja Orkla a konyhából, ahonnan, alig pár perc, már illatok szállnak. Mer' kezdődik a dráma. Büszke vagy magadra, kérdezi Orkla. Igen, egy kicsit, ha lehet ezt mondani. Persze, hogy lehet, ezért kérdeztem. Tudod, annyi disznó módon szórhattam volna el magam, aztán a pénzt, és annyi rossz csábításnak álltam ellen, és nem túlzok, tényleg ellent kellett állni, folyton eldönteni, hogy nekem mi a jó, és mi a rossz, és folyton választani. Vagy valami Ilyesmi. Szerencséd, hogy el tudtad dönteni. Igen, bizonyos fokig szerencse, nem lehet minden az én érdemem. És boldog is vagy, kérdezi kiabálva Orkla, ami elég furcsán hangzik ígyNem tudom, mondja Ork kisvártatva, azt nem tudom, de valami azt súgja, hogy ez a kérdés nem idevaló, mert amit annak nevezhetnek, olyan lehet, mint valami égig érő lángnyelv, nagyon erős és nagyon rövid pillanat. Azt mondják, a halál pillanata ilyen. (FOLYT. KÖV.)