Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-23 / 19. szám

CSÜTÖRTÖK, 2003. JANUÁR 23. • MEGYEI TÜKÖR« 7 A kihűlés a legnagyobb veszély Emberek a földön Hajléktalanok a szegedi kapualjakban: az egyik a Mars térhez közeli ház autóbejárójában, a másik a Kárász utca 16. kapujában fekszik. Az arra haladók igyekeznek úgy tenni, mintha nem vennék észre a szerencsétlent, elfordítják fejüket, továbbsietnek. Részben a közömbösség vagy a „magára vessen, ha berúgott" indulata miatt, részben viszont a tehetetlenség okán nem tesznek semmit a járókelők. Az emberek többsége nem tudja, hon­nan hívjon segítséget a földön mínusz 5-f 0-20 fokban alvó, vagy eszméletlen emberhez. Ilyenkor a mentőszolgálat tárcsázása tűnik kézenfekvőnek, de ez­zel mindannyian óvatosan bánunk, hi­szen tudjuk: a mentősök számtalan se­gélyhívásnak tesznek eleget a nehezen járható utakon. A szegedi mentőszolgálat vezetője, Zentay Attila főorvos megerősít abban, hogy nem kell minden földre rogyotthoz mentőt hívni. Először meg kell győződni arról, hogy az illető ébreszthető-e? - taná­csolja a főorvos, majd így folytatja: - Sok olyan riasztásunk van, amelyek után ki­derül, a földön fekvőnek riincs olyan problémája, ami miatt kórházba kellene szállítanunk. Nem egyszer ütközünk el­lenállásba, mert nem engedik, hogy haj­léktalanszállóra vigyük őket. Ha az el­esett ember nem ébreszthető fel, nem ál­lítható talpra, akkor viszont indokolt a mentő riasztása, mert ebben a hidegben nem kell sok idő ahhoz, hogy kihűljön a jeges járdán fekvő. A városi önkormányzat humán szolgál­tató központjának valamennyi intézmé­nye hívható telefonon, ha földon fekvő hajléktalant látnak - világosít fel Papp Ist­vánná, a központ igazgatója. A 62/471­478-as számon a népkonyhát, a Bajai úti átmeneti szállót a 62/491-319-en, az In­dóház téri menedékhelyet a 62/420­476-os telefonon, a humán szolgáltató központját a 62/464-346-os telefonon ér­tesíthetik. A humán szolgáltató szociális munkásai - igaz, csak hétköznapokon ­autóval járják a várost, hogy segítsenek az utcán fagyoskodóknak. - A segítők nin­csenek könnyű helyzetben - folytatja Pappné, mert az utcára szorulók közül so­kan nem fogadják el a számukra felkínált lehetőséget, a hajléktalanszállót vagy a nappab melegedőt. Vagy azért állnak el­len, mert félnek a menedékhelyek lakói­tól, vagy azért, mert (már) képtelenek el­fogadni a hajléktalanszállók szabályait. Az egyetem belgyógyászati intenzív osztályára ezen a télen még nem szállí­tottak kihűlés miatt súlyos állapotba ke­rült beteget - nyilatkozta Rudas László osztályvezető docens. Rosztóczy András tanársegéd pedig arról tájékoztatott, hogy nem került be több hajléktalan az elmúlt hónapokban az l-es számú bel­gyógyászati klinika ambulanciájára, mint a korábbi teleken. A kihűléses tü­netekkel beszállított hajléktalanokat miután ellátják, állapotuktól, illetve egyéb betegségeiktől függően helyezik el a megfelelő gyógy-, illetve szociális in­tézményekbe. K. K. Nehéz eldönteni, melyik hajléktalan milyen segítségre szorul. Fotó: Miskolczi Róben Tapodi Sándor nem csak a természetet kedveli, hanem a tévéműsorokat is. Második éve él egy Vásárhely köze­lében álló kalyibában Tapodi Sándor. Szépen berendezkedett az eltelt idő alatt, s munkája is van. Terveit pedig nem adta fel. Vidáman bodorodik a füst a Vásárhelyt körbekerítő töltés melletti kalyiba ké­ményén. A nejlonnal körbekerített, le­szigetelt kalyibában lakik második esz­tendeje Tapodi Sándor. A férfi jól érzi magát a 45-ös főúttól néhány méternyi­re. Mint mondja, gyermekkorában is ta­nyán nevelkedett, hozzászokott a ter­mészethez. Tapodi Sándorról tavaly télen már ír­tunk, s akkor beszámolt arról, hogy nagy álma megvásárolni egy kiskertet, hogy oda házat építsen. Ezt a tervet még nem sikerült megvalósítani. - Nagyon felmentek az árak, így nem tudtam kiskertet venni - magyarázza Tapodi Sándor, aki térdsérülése miatt most csak hetente egyszer kerékpáro­zik be a városba. - Korábban gyakrab­ban felültem a kerékpárra, s ha meg­gyógyulok, most is sűrűbben megyek ­mondja de merev térddel nem lehet tekerni. Tapodi Sándor a nyarat munkával töl­tötte, hiszen a környékbeli gazdák bő­ven ellátták tennivalóval. Leginkább ál­latokat etetett, volt, hogy haza sem ment a kalyibába, annyira elfoglalt volt. - A legnagyobb hidegben se voltam itt­hon, de nem ijedtem volna meg attól sem, ugyanis új, a réginél nagyobb a kályhám. Valóban, a piciny helyiségben a tava­lyinál kétszer nagyobb sparhelt ontja a meleget, olyannyira, hogy kabátra sincs szükség odabenn. Meg aztán a gazda to­vább is építette házikóját, melybe már nem a szabad ég alól lehet belépni. Tető alá került a kutyaól is, melyen Pici, a pa­rányi tacskó és Szultán, a husky-német juhász keverék osztozik. Az utóbbit megkötve tartja gazdája, okulva előző kutyája sorsán, mely felszaladt az útra, s ott elütötték. - Nemrégiben hazatelefonáltam a csa­ládnak, hogy még élek - újságolta Tapo­Fotó: Tésik Attila * di Sándor. - Ugyanis elütöttek valakit a közelben, s akartam, hogy tudják: nem én voltam az áldozat. A házigazda egy év alatt nemcsak a házát bővítette, de még egy íunoszt té­vét is vásárolt. - Most ment tönkre az egyik akkumu­látorom, a másik meg tölteni van. Tapodi Sándor szereti a tévéműsoro­kat, kedvence a TV 2 Big Brothere. ­Örültem, hogy Évi nyerte meg az elsőt, nagyon megérdemelte a pénzt az a lány. Amúgy nyáron a sok munka mellett kiskertet is művelt a kalyibája közelé­ben. Megtermett itt minden, úgyhogy zöldséget sem kellett vennie. Még diny­nyét is termesztett, a legnagyobb 7 kiló 20 dekás lett. - Öntöztem persze, máskülönben nem nőtt volna semmi, akkora száraz­ságvolt. Kalyibája környékén a föld gazdája most nyírfaerdőt ültetett, ám a kiskert helyére nem került csemete: az megma­radt zöldségeskertnek. KOROM ANDRÁS Tapodi Sándor hozzászokott a természethez A Big Brother a kedvenc a vásárhelyi kalyibában HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Mikola István és Csanálosi Andrea Éva, Tóth Zoltán Ta­más és Lukács Adrienn, Pördi László István és Bagán Mónika Irén, Gózon Zoltán és Dankó Zsófia, Sáfár Gyula és Pé­ter-Szabó Renáta, Erdei Attila Zoltán és Magyar Mónika, dr. Savanya Norbert György és Bi­barc Tünde, Csordás József és Mészáros Mirtill, dr. Pokorny Róbert és Gojdár Erzsébet Ka­talin, Ács-Sánta Imre és Soós Katalin Margit, Berta János és Piti Melinda Mária, Antal Ró­bert Mihály és Karlbauer Gab­riella, Zsombok Sándor és Rácz Reftáta. SZÜLETETT Savanya Vincének és Szikora Nórának Bertalan, Kovács Le­ventének és Molnár Katalin­nak Zsombor Levente, Uhljár Gábornak és Erdei Tímeának Balázs, Hajdú Péternek és Ba­log Angelika Katalinnak Kitti, dr. Nyerges Józsefnek és Hajdú Ildikónak Illés József, Döme Csabának és Bírán Erzsébetnek Janka Zsófia, Petrik Józsefnek és Kovács Gabriellának Soma, Csizmadia Gábornak és Pál­fi-Simon Teréziának László, Gyuris Csabának és Jenei Arankának Csaba, Fülöp La­josnak és Kovács Tündének Gergő, Berecz Árpád Emilnek és Szabó Andrea Irmának Ár­pád Róbert és István Norbert, Nővé Ernő Lászlónak és Ta­kács Annának Viktória Ludovi­ka, Bodó Rudolfnak és Berta Csillának Berta, Fonay Árpád Imrénak és Czakó Erika Judit­nak Levente, Schüszler Attilá­nak és Tari Zsuzsannának Ádám Márk, Molnár László­nak és Kiss Ágnesnek Gabriel­la, Bojtor Istvánnak és Tóth Erika Erzsébetnek Fanni, Birai Károlynak és Buzi Rozáliának Fanni, dr. Nagy Péternek és Kovács Zsuzsanna Rózsának Katalin Rózsa és Szabolcs Ta­más, Nagy Istvánnak és Czifra Ildikónak Norbert Gergely, Tolmácsi Gyulának és László Ildikónak Eszter, Tanács Ró­bert Károlynak és Marschang Andreának Dominika, Tóth Istvánnak és Papp Katalinnak Ramóna és István, Juhász Pé­ter Jánosnak és Pintér Andreá­nak Lilla, Kelemen Józsefnek és Balogh Tündének Zsófia, Rácz Gellértnek és Ökrös Ber­nadettnek Gellért, Kucsera Lászlónak és Deák Tündének Krisztián, Kiss Sándornak és Virág Ildikónak Patrik Gergő, dr. Milassin Tamás Gábornak és dr. Milassin-Bárdos Anná­nak Vencel Márk, Muhel Zol­tánnak és Schreiber Ritának Anna, Pataki Róbertnek és Jó­zsa Edinának Luca Napsugár, Pörzsölt Ervinnek és Lukácsi Angélának Péter, Göbölös Pé­ternek és Gulyás Máriának Ta­más, Losonczi Zsolt Ferencnek és Tóth Évának Blanka, Albert Miklós Gyulának és Koncsek Krisztina Juditnak Marcell Miklós, dr. Major Zsolt Attilá­CSALÁDI ESEMÉNYEK nak és Tutsek Zsuzsa Évának Nóra Luca, Faragó Antal Gá­bornak és Szekeres Mária Er­zsébetnek Anna, Böhler Bélá­nak és Szeles-fuhász Zsuzsan­nának Zsuzsanna, Csikós Ist­vánnak és Csesznok Ritának Renáta, Szécsényi Miklósnak és Tari Zsuzsannának Szabina, Pető Szilárd Sándornak és Fü­löp Ágnes Ildikónak Marcell, Kiri Gábornak és Börcsök Eri­kának Gabriella, Jenei Csabá­nak és Miklós Ildikónak Esz­ter, Scháffer Zsoltnak és Ma­gyar Szilviának Gréta, Scháffer Zsoltnak és Magyar Szilviának Lea, Kuhn Péternek és Szabó Kingának Szabolcs, Medgyesi Konstantinnak és Krassói Évá­nak Csanád, Magyar Rudolf Róbertnek és Táborosi Edina Katalinnak Roland Márk, Kris­ka Lászlónak és Jámbor Judit­nak Balázs, dr. Kutyik Mátyás Lászlónak és dr. Varsányi Tí­mea Adélnak Mátyás, Nyerges Sándornak és Tóth Erikának Bálint, Lukács Zoltánnak és Bába Angélának Boglárka, Bo­dó Antal Attilának és Csomor Máriának Csenge, Faragó Csa­bának és Gyöngyösi Andreá­nak Bodó, Pozsár Róbert Lajos­nak és Gera Ilona Zsuzsanná­nak Kristóf Róbert, Schneider Jánosnak és Tóth Máriának Anna, Papp Ferenc Tibornak és Lovászi Szilviának Roland, Várnagy Zoltán Eriknek és Vincze Juditnak Anna Judit, Gárgyán Ferencnek és Veres Gabriellának Doroti, Pásztor Gábor Ferencnek és Váradi Csillának Viktória Kata, Kecs­keméti Tamás Istvánnak és Varga Erzsébet Györgyinek Nimród Dominik, Komáromi Miklós Jánosnak és Opra Kata­linnak Lilla Ajnácska, Berkó Imrének és Masir Borbála Vik­tóriának Imre, Juhász András­nak és Janossy Ildikó Kingának Kristóf, Kolompár Lászlónak és Kolompár Irénnek László, Csaszny Zoltánnak és Halász Ágnes Juditnak Virág Anna, Markovics Róbert Bélának és Urbán Évának Levente Márk, Szűcs Péternek és Németh Má­ria Juliannának Zsófia, Kalmár Zoltánnak és Miskur Tímeá­nak Zalán, Lajos Dávidnak és Fenyvesi Máriának Gergő, Pi­picz Károlynak és Forrai Ibo­lyának Gabriella, Dudás Zol­tán Istvánnak és Kordás Tün­dének Roland, Nagyiván Fe­renc Imrének és Simon Andrea Ágnesnek Regina Éva, Kiss Andrásnak és Tamási Tímeá­nak Benedek, Berta Zsoltnak és Gigler Györgyinek Marcell József, Ferenczi Gábornak és Hajdú Ildikónak Szabolcs, Bó­nus György Csabának és dr. Lehoczki Anett Ágnesnek Mar­cell, Ábrahám-Furus Józsefnek és Bozó Évának Vivien, Tóth Gábor Jenőnek és Ábrahám Edit Erzsébetnek Regina, Nyári Róbert Zsoltnak és Tóth Kata­linnak Milán Tihamér, Kará­csonyi Jenőnek és Gyulai Szil­viának Petra, Fehérvári István­nak és Sipos Hajnalka Kriszti­nának Krisztián István, Mol­nár Tibornak és Szűcs Ildikó­nak Bálint, Biacs Lászlónak és Fazekas Andreának Elizabet, Vetró Sándor Jánosnak és Kel­ler Évának Dániel Máté, Ma­gyar Zoltán Gábornak és Hor­vát Klaranak Ádám, Ujfalusi Zsoltnak és Seres Hajnalkának Kincső, Sándor Zsoltnak és Kérchy Anna Boglárkának Sára Hanna, Sütöri Balázsnak és Sziráczki Zitának Gergő, Baka Károlynak és Varsányi Juditnak Alexandra Emese, Hódi Lajos­nak és Csányi Katalinnak La­jos Gábor, Lencse Sándornak és Bihari Editnek Viktória Be­atrix, Lantos Csaba Lászlónak és Váczi Beatrixnak Alexandra Réka, Hajnal Sándornak és Ko­máromi Andreának Fanni, Ve­rebélyi Zoltánnak és Túrán Zsuzsannának Liza, Kovács Mihálynak és Bozó Eszternek Anna, Mácsai László Gergely­nek és dr. Papp Andreának Gergely Zsolt, dr. Szanka Fe­rencnek és Kispál Évának An­na Róza, Krisztin-Németh Andrásnak és Milasin Ibolyá­nak Koppány, Krammer Ká­rolynak és Horváth Daniela Mirelának Lóránt, Oculisti Le­onardónak és Szabó Juditnak Mattia nevű gyermeke szüle­tett. MEGHALT Belovai Péterné Huszka Veroni­ka, Komjáti Istvánné Miklós Rozália, Mihály István, Vereb Jolán Kollár Jolán, Petres Vero­na Uri Verona, Henn László, Papp Ferencné Pintér Ilona, Pap Szilveszterné Sárkány Rozália, Molnár Ferenc, Hargitai József­né Dobra Mária, Hegedűs Béla József, Kotogán Ferencné Balog Mária, Pataki Sándorné luhász Erzsébet, Szabó Sándor, Kolláti István, Hegedűs József Ferenc, Kabók József Elek, Zaráné Pus­kás Györgyi Erzsébet, Szetei Jó­zsefné Csúri Terézia, Sajti Ká­rolyné Vajda Mária, Megyeri Nándor Major Szilveszterné Sándor Borbála, dr. Simándi István, dr. Dobóczky Imréné Szabó Veronika, Lajkó Mihály, Kónya István, Szabó Antal András, Laczkó Lajos, Horváth Imréné Szatmári Ilona, Gyuri­sits Ernő, [oó Ferencné Selme­czi Sarolta, Kiss Ferencné Balla Emma, Vörös Mihály István, dr. Kedvessy György lános, Kor­mányos Sándorné Mészáros Pi­roska, Monostori Ferencné Koncz Erzsébet, Bába Ferencné Horesnyi Piroska, Gyányiné Borbély Ida, Faggyas Imréné Nógrádi Veronika, Paku Mi­hály, Szabó Sándor, Benke Zol­tánná Gubacsy Erzsébet Mal­vin, Nagy István, Czombos La­josné Zahorecz Erzsébet, Stumpf Mihály, Kerekes Tibor Árpád, Feil János, Németh An­tal Bujdosó Géza, Koltai Ernő­né Bertók Margit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom