Délmagyarország, 2003. január (93. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-03 / 2. szám

Péntek, 2003. január 3. DÉLMADÁR 9 Egy programozófeleség naplója Tuz van, babám! Gyula! írj gyorsan egy e-mailt a tűzoltóknak, hogy kigyulladt a konyha! Karikatúra: Pluhár László Anyát keres Csatorna mellett, sír egy kis­fiú. Odamegy hozzá egy rend­őr. - Mi a baj kisfiam? - Beesett a csatornába az anyám! Brühühüh. - A rendőr nekivetkőzik, be­mászik a csatornába, keresi, keresi. Tíz perc múlva nyakig szarosan kijön és elcsukló hangon közli: - Hát fiam, sajnos nem ta­láltam meg az anyád. Kisfiú: - Brühühü, akkor most már eldobom a csavart is. Álcázás Őrmester: Közlegény, maga nem jelent meg az álcázási gyakorlaton! Közlegény: Honnan tudja? TI " / / Funyiro - Szomszéd, használhatnám a fűnyíróját? - Persze, csak ne vigye ki a kertemből. Szórakozott férj - Melyik az abszolút szóra­kozott férj? - Aki a nászéjszakán az ágy mellé letesz egy ezrest. - És feleség? - Aki erre azt feleli, hogy kettőt szokott kapni. AUGUSZTUS 16. Ma megismerkedtem Gyulá­val. Gyönyörű, vibráló zöld szeme van. Azt mondta, prog­ramozó. Az jó. Én imádom a programokat. Egyik buliból a másikba. Bárcsak összejön­nénk! AUGUSZTUS 21. Összejöttünk. Nagyon ro­mantikus volt. Napfény, víz­esés, szomját oltó szarvas, s mindez az egérpadon volt, amire feküdtünk. Közben a derekamat egy kicsit nyomta a monitor, de amikor Gyula megmondta, hogy 14 colos, akkor arra gondoltam, hogy inkább kivárom a végét. Sze­gény Gyulám eléggé suta. Mi­kor kérdeztem, hogy mit keres olyan sokáig, azt mondta, hogy az inputot. Mikor meg­találta, hogy legközelebb könnyebben menjen, alkoho­los filccel a hasamra írta „click here". Remélem, nem valami disznóság. SZEPTEMBER 2. Imádom Gyulát! Különösen azt szeretem benne, hogy pis­logás nélkül képes végignézni egy egész Híradót. Azt mond­ta, hogy ha igazán szeretem, akkor levágatom a hajamat. Levágattam. Most már szerel­münk legszebb pillanataiban is látja a fülem alatt a mo­nitort. Sajnos ezekben a pil­lanatokban Gyula rendszerint lefagy. Ez engem idegesít. OKTÓBER 14. Ma összeházasodtunk. El­jött Gyula összes barátja, mind programozó. Ennyi szemüveget csak az Ofotért kirakatában láttam. Kicsit kínos volt, hogy amikor alá kellett volna írni az anya­könyvet, Gyuláról kiderült, hogy nem tud kézzel írni. Még szerencse, hogy a szomszéd szobában volt egy billentyűzet, hamar odaka­nyarította: Zsül. így szokta aláírni az e-mailjeit. A nász­éjszakáról Gyula később úgy nyilatkozott, hogy ez volt életének legmámorosabb éj­szakája. Ugyanis sikerült in­terneten keresztül végre be­jutnia a Columbia Egyetem egyik titkos könyvtárába. OKTÓBER 16. A mézesheteket Amerika fö­lött töltöttük. Gyula nagyon kedves. Mindennap megmu­tatja egyenes adásban a mű­holdképen, hogy milyen az idő Amerikában: „Tudtad, hogy most Visconsinban 13 Celsius-fok van?" Hát nem tudtam. Nagyon izgalmasak a mézeshetek. NOVEMBER 4. Unatkozom. Vettem egy pa­pagájt. Van kivel beszélget­nem. NOVEMBER 11. Ma megpróbáltam felhívni Gyula figyelmét magamra! Vettem egy nagy levegőt és fekete csipkebugyiban egy ví­zilóbőr korbáccsal a kezem­ben a képernyő elé álltam. Láttam, hogy észrevett, mert pislogott egyet. Elmosolyo­dott és még meg is simogatott: - Na jól van - mondta -, meg­mutatom neked a „Szado-ma­zo kislányok piknikje" című honlapot! DECEMBER 2. Ma váratlanul áramszünet volt. Hurrá! Gyula kedvesen simogatott gyertyafény mel­lett. Piciket harapott a fü­lembe és halkan suttogta: „Kérhetek tőled valami szo­katlant?" Boldogan bólintot­tam és négy és fél órán ke­resztül tekertem neki a dina­mót. DECEMBER 13. Már beszélnem sem kell. A papagáj állandóan csacsog, Gyula meg rendületlenül felel neki: - Igen, szívem! JANUÁR 4. Kezd elegem lenni Gyulá­ból. Egy utolsó kísérletet te­szek. Egy óriásplakáton lát­tam, hogy egy nő hátára te­tőcserepek vannak festve. Vásároltam egy csomó festé­ket és egy fél nap alatt egy komplett billentyűzetet fes­tettem magamra. Gondosan ráírtam mindent: control, tab, alt, delete, shift stb. Gyula mosolygott. A control alt dellel törölte a programot és visszaült a saját gépéhez. Betelt nálam a winchester. Ez vért kíván. JANUÁR 5. Éva barátnőm - a férje szin­tén komputeridióta - kiokta­tott. Rettenetes gyilkosságra készülök. Beállítottam hajnali fél négyre a vekkert, amikor csendben bekapcsolom Gyula számítógépét és gondosan be­gépelem a következő szöve­get: formát C. Ha-ha, ha-ha. Ezzel az a hülye masina majd mindent elfelejt. JANUÁR 6. Fél négykor keltem, de Gyu­la természetesen ott ült a gép előtt. Az ágyamba dugtam a papagájt, felöltöztem és el­hagytam Gyulát. 2012. AUGUSZTUS 4. Tizenkét éve nem láttam Gyulát. Azóta Istvánnal élek. Ő nem programozó. Rend­szergazda. Szükségem van te­hát a fekete csipkebugyira és a vízilóbőr korbácsra. Elho­zom őket Gyulától. Szeren­csére a zárat nem cserélte le, s már az előszobából hallot­tam, hogy a papagáj szünte­lenül fecseg, Gyula pedig rendre így szól hozzá: - Igen, szívem. Hasonmások kerestetnek! PRINCIPAL SKINNER ARSENE WSHSER DAWROS tAÍN DOWK PÁLKOR cfTWAR i+ntmE' MR Bft&t'&.E D*Mb SÍ Avm YJZH . . - — _ -. r-n-, - irr,-, THS HUH LE TtSStCR OF N ÖTRE PAME m UTTIE PO«\ EMNNttJCL PETIT • CLEEUIS LUKS CHADWKK AML XAfcHtR OR. CAÍV.® v-RSfcKJN CAvie sec KMM* Belami szilveszterezett Akkor most gyorsan berúgunk, és csak utána fogadkozunk? Vagy még kora délután össze­írjuk, mit is csinálunk jövőre másként, s ezt követően isszuk le magunkat? - érdeklődött Snájdig Pepi a Zsibbadt brigádvezető nagy­termében, ahol december 31-én újfent ösz­szegyűlt a díszes társaság, mintegy elbúcsúz­tatni az óesztendőt. - Tényleg, hát maga nem is volt itt a legutóbbi névsorolvasáson - csapta össze valamennyi te­nyerét Cink Enikő -, így aztán arról sem tudhat, hogy közös döntés született arról: ebben az esztendőben egyetlen alkoholos korty sem csusszan le a torkunkon, hanem békés és még annál is barátibb beszélgetés közepette idézzük fel 2002 legfontosabb eseményeit. Snájdig ugyan ezt fölöttébb rossz kezde­ményezésként könyvelte el, de hát mit lehet tenni, ha egyszer már a Zsibbadt brigádve­zetőbe is betette lábát a demokrácia. Meg­markolt egy poharat, mit előtte Józsi színül­tig töltött százszázalékos narancslével (mert hogy az aztán nagyon egészséges), remegett is a keze, mint akit 220 volt ráz. De mégis­csak meghitt hangulatban hallgatta, mi­lyen csuda dolgok zajlottak kimúló éviink­ben. Szóba kerültek a legfontosabb esemé­nyek parlamenti választásoktól a lottólázig, ám amikor Link Egon már azt fejtegette volna, miért is volt jobb fej Oki, mint Maj­ka, nem is beszélve a brotheros Éviről, Mi­nek Dönci suhant át a termen, és oly sebes­séggel tüntetett el két-három felest, hogy Jó­zsi csak nagy üggyel, de még annál is na­gyobb bajjal tudta torkából visszacibálni a poharakat. - Most mit néznek? - háborodott fel Dönci az elképedt tekinteteket látva. - Igen, én bizony ­miként azt Belami úr mondogatni is szokta ­egy akarattalan báb vagyok, semmi közöm az egészséges életmódhoz, különösen szilveszter szép napján, és akkor is mulatni fogok, ha magukba belesavanyodik a tej. - Talán a mi évünk se kezdődne rosszabbul, ha egy kis pohárkával innánk bizonyos al­koholtartalmú italból, már csak a koccintás kedvéért is - merengett el Bika Jenő, s fél perccel később a nagyon békés hangulat legkellősebb közepén meg is puszilták egymást a poharak. A kulturált beszélgetést természetesen ez egy csöp­pet sem befolyásolta, újfent szóba került a politika, meg Érőss Zsolt, aki első magyarként mégiscsak 2002-ben mászta meg a Mount Eve­restet, s ebből az alkalomból az ő egészségre mégiscsak inni kéne még valamit - horkantott Ló Elek, majd tizenkét korsó sörrel, egy kevéske (tizenkét feles) pálinkával, meg néhány üveg pezsgővel tért vissza az asztalokhoz, Józsi pult­jától. - És Kertész ür, aki elhozta nekünk Stock­holmból az irodalmi Nobel úr díját?! Rá már nem is iszunk áldomást? - veresedett Plüss Eta szempillája, s már rohant is a következő körért. Firnájsz Égőn ugyan nem igazán értette, hogy az a bizonyos Nobel nevií egyén mit is keres a Zsibbadt brigádvezetőben, mert hogy neki, mo­mentán, még senki nem mutatta be, de hát csak ne zúzmarásodjon már a torka, ha pálinka van a közelében. A barátias hangulatú beszélgetés aztán mind élesebb kanyarokat vett, kitárgyalták a Zsibilakók a magyar focit éppen úgy, mint az önkormányzati voksolást. Belami csupán ak­kor vette észre, hogy a nagy közös szilveszte­rezés talán mégsem lesz rendhagyó és alko­holmentes, amikor Snájdig négykézláb üge­tett át három asztal alatt, fején csárdás ka­lappal, meg Cink Enikővel, Bika Jenő pedig egy közeli villanyoszlopot rázogatott, azt ál­lítván, nem más az, mint az akácos út leg­szebb akáca. - Szóval maga szerint a Koplárovics Béla, a mi gyönyörű Bélánk nem is rúgott akkorra gólt? ­harsant ekkoriban egy kérdés a pult árnyé­kában. Azt már nem tudta kideríteni, ki tette föl, mint ahogy arról sem volt túl sok fogalma, miként került Cink Enikő retikülje, valamint Bovden Béci a csillárra, s ez utóbbi miért tartotta annyira fontosnak, hogy részleteket szavaljon ismeretlen költők meg sem írt ver­seiből. - De mit számít ez? - kurjongatott Snájdig -, amikor barátok vagyunk mind, és az a mi beszélgetésünk is. Meg egyébként is - mégiscsak más lesz a mi újesztendönk, hogy nem piáltunk be - fűzte hozzá bakancsát egy széklábához, majd horkolt egy keveset. Belamit éppen abban a pillanatban öntötték le ama nevezetes, dél­utánról maradt százszázalékos narancslé rom­jaival, Ló Elek pedig váltig állította, Józsi csapos kamrájában tűzijátékot látott, no meg két fehér egeret. - Akkor hát boldog újévet! - vett két húszasért sátorfát Belami, s elköszönt. Mert minek is maradjon az ember, ha a nagy józanságban már az se tudja, ma van-e másnap, vagy csak holnap lesz tegnap. BÁTYI ZOLTÁN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom