Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-30 / 302. szám
SZOMBAT, 2002. DECEMBER 21. •KAPCSOLATOK« 7 CSÖRÖG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat Fock Saroltával oszthatják meg, aki 9 és 12 óra között hívható a 06-20-9432-663-as mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzeneteiket is fogadjuk. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink hirdetésben tehetik közzé mondandójukat a 62/567-835-ös telefonszámon. KABELTEVE Tóth I. sok szegedi diáktársával együtt szeretné, ha olasz nyelvű csatorna adását is lehetne fogni a kábeltévén. Rajki Annamária, a Matáv Kábeltelevízió marketingigazgatója tudatta szerkesztőségünkkel, hogy a januári csatornakiosztás már megtörtént. Ebben nem szerepel olasz adó, de a második félévben igyekeznek a nézők ezen igényét is kielégíteni. MAROSTŐ A marostői kiskertesek nevében telefonált olvasónk a 437-397-es telefonról. Az ott lakó kiskerttulajdonosok szeretnék, ha mielőbb megoldódna a közvilágítás, mivel reggel zseblámpával kell menniük a buszmegállóhoz. PARKOLÁS K. F. kifogásolja, hogy a Bartók Béla téren lakók nem tudnak parkolni a házuk közelében, mert az üzletek dolgozói, a vásárlók elfoglalják a parkolóhelyeket. MÁKDARÁLÁS D. F.-né szerint jó lenne, ha volna olyan üzlet Szegeden, ahol bárki ledarálhatná a mákot, diót. Régebben volt ilyenre lehetőség, és most sincs mindenkinek pénze a drága darálók megvásárlására. EGÉSZSÉGÜGY P G. szerint jó lenne, ha az egészségügyi dolgozók mindegyike úgy tekintene a betegekre, mintha saját hozzátartozójuk lenne. Olvasónk szerint a nővérek nem mindegyike hivatástudatból vállalta ezt a nemes és nehéz munkát. PANNON aíí élvonal . GSM Mára kérdeztük: Kell-e újabb valóságshow? Következő kérdésünk: Otthon szilveszterezik-e? IGEN • NEM Küldje el válaszét a kérdés napján 17 óráig, SMS-ben! (IGEN vagy NEM)! Az SMS számlázása normál tarifa szerint történik. 06/30/30-30-921 MEGJÖTTÜNK SZEGED FERENCZI SZABOLCS December 27., 11 óra 8 perc, 2560 g. Sz.: Hajdú Ildikó és Ferenczi Gábor (Tiszasziget). BÓNUS MARCELL December 27., 14 óra 10 perc, 3150 g. Sz.: dr. Lehoczki Anett és Bónus György (Orosháza). TÓTH REGINA December 27., 23 óra 25 perc, 3300 g. Sz.: Ábrahám Edit és Tóth Gábor (Szeged). NYÁRI MILÁN December 28., 1 óra 15 perc, 3720 g. Sz.: Tóth Katalin és Nyári Róbert (Szeged). KARÁCSONYI PETRA December 28., 2 óra 30 perc, 3720 g. Sz.: Gyulai Szilvia és Karácsonyi Jenő (Szeged). MOLNÁR BÁLINT December 28., 13 óra 42 perc, 3710 g. Sz.: Szűcs Ildikó és Molnár Tibor (Szeged). FEHÉRVÁRI KRISZTIÁN ISTVÁN December 28., 8 óra 52 perc, 3110 g. Sz.: Sipos Hajnalka Krisztina és Fehérvári István (Szeged). DOBRONOKY VIKTOR December 28., 17 óra 37 perc, 3380 g. Sz.: Országh Gyöngyvér és Dobronoky Dániel (Budapest). VASÁRHELY KOLOZSVÁRI ÁDÁM December 28., 13 óra 40 perc, 3080 g Sz.: Selmeczi Emília és Kolozsvári István (Makó). OLÁH NÓRA December 29., 6 óra 10 perc, 3220 g. Sz.: Pásztor Edit és Oláh István (Hódmezővásárhely). MAKÓ BERTA KRISZTIÁN December 28., 13 óra 30 perc, 3400 g. Sz.: Juhász Edit és Berta Zoltán (Apátfalva). FÖLDESI ÁRON December 28., 14 óra 10 perc, 3700 g. Sz.: Fazekas Gizella ás Földesi Csaba (Makó). Gratulálunk! ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig reggel 7.30-tól másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Telefonszám: 62/474-374, vagy 104. s.o.s. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentes) 06-62-548-294. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT VÁSÁRHELYEN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 249-529. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT MAKÓN A telefonszám díjmentesen hívható 16-tól 02 óráig: 212-515. GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig Tel.: 547-174. Csak sürgős esetben! MEGKERDEZTUKAZ0LVAS0T .1 >k) vrthk. Kell-e újabb valóságshowí BOGA BALAZS grafikus, festőművész: - Ne legyenek újabb valóságshow-k! Nem néztem rendszere- i sen ezeket a műsorokat, de amit láttam, az nem tetszett. Ezek az adások csupán arra voltak jók, hogy amíg mentek, nem kellett valódi műsorokat csinálni. Mindenkinek megvan a saját élete. Mi jó van abban, hogy kukkolom valakinek a mindennapjait? BALOGH JÚLIA szakács: - Nem szeretném, ha újból len- : nének valóságshow-k. A legna- I gyobb baj az ezekkel a műsorokkal, hogy a fiatalok ezekből vá- : lasztanak példaképet maguknak, utánozzák a szereplőket. Közben meg elfeledkeznek arról, hogy van saját életük, ami nem váltó- ; zik meg azért, mert úgy viselkednek, mint Györgyi vagy Évi. SOMFAI ISTVÁN egyetemista: - A valóságshow-knak egyetlen szerepük volt: a nézettségnövelés. Semmilyen normális, valós tartalmuk nem volt. A lakók nagyon sokszor unatkoztak. Úgyhogy ebben a formában szerintem ne legyenek. Azt meg elég nehezen tudom elképzelni, hogy egy „intellektuális" valóságshow-t csináljanak. Arra nincs igény. P0STAB0NTAS Cigánykérdés, más szemszögből A televízióban közölt cigánykérdéssel kapcsolatos vitához szeretnék hozzászólni. Valamikor Abonyban olyan iskolában tanítottam, amely a helység szélén lévő cigánytelephez közel állt és így tanítványaim nagyobbik része cigány gyermek volt. Szokásom szerint a tanév első napján lemértem tanítványaim álló-, ülőmagasságát és testsúlyát. Ezt negyedévenként megismételve figyeltem növedékeim fejlődését. Osztályomban az ülésrend a következő volt: az első padban ültek a gyengén halló és látó tanulók, majd ülőmagasság szerint ültek padonként 8-10-en, aszerint, hogy mennyi volt az osztály létszáma, általában 60-80 fő. Az iskolánkban régimódi beépített padok voltak. Kivétel nem volt cigány és nem cigány tanuló között. Ezt a tanulók egészen természetesnek vették és a szülők közül sem volt soha senkinek kifogása ez ellen. Naponta tartottam tisztasági vizsgálatot. Kiváló, nagyon szigorú, erélyes orvosunk volt, aki hatóságilag nyomban intézkedett, hogy aki tetves volt, annak kopaszra nyíratta a haját és leborotváltatta a szőrzetét legyen az akár nő, vagy férfi. Az osztályt egy nagy családnak tekintettük, ahol mindenki egyenlő volt. Névsor szerint naponta más és más tanítványom otthonát kerestem fel és részletes felmérést készítettem minden családról, a felmerülő problémákat igyekeztem megoldani, ha szükséges volt a hatóság segítségével is. A szülők ezen kapcsolattartást annyira megszokták, hogy például egyik alkalommal tanítás végén két szülő is állt az iskola kapujában, hogy jöjjek el, mert beteg a gyermekük. Azt mondtam, vigyék orvoshoz, azt felelték, addig nem, míg én meg nem nézem. Kénytelen voltam elmenni, s az egyiket nyomban kizavartam az ágyból, mert csak szimulált, de a másiknál azonnal intézkedtem, hogy orvoshoz kerüljön (pár órával később az orvos nem tudott volna rajta segíteni). Télen a cigány gyermekek közül többen nem jöttek iskolába, mert ruházatuk nem volt, s hogy ne veszítsenek évet, én jártam ki tanítani. Egy érdekes dolog: járt az iskolába két kislány, két testvér a cigányság legalsóbb fajtájából, úgynevezett oláh cigány család tagjai voltak. Cigányos öltözetben jártak, de minden tekintetben példamutatóak voltak, így hát mintaképül állítottam őket az osztály elé. Mikor családlátogatáskor felkerestem hajlékukat, én magam is nagyon elcsodálkoztam. Kis házikóban az a tisztaság, rend, ami fogadott, engem is nagyon meglepett. Hát ilyen is akadt. Soha nem különböztettem meg a gyermekeket származásuk miatt. Mindannyian Isten teremtményei, gyermekei vagyunk, tehát minden emberi lény testvérünk. Ne hovatartozásuk, hanem tevékenységük szerint kezeljük és ítéljük meg embertársainkat. A bűnös egyformán bűnhődjön bárki legyen is az. Csalódás engem is ért, bizalmammal csúnyán visszaéltek, ilyenkor az ember levonja a tanulságot. De meggyőződésem, hogy szeretettel, neveléssel, jó példával és jóindulattal sokat el lehet érni és sok embert meg lehet változtatni. HARGITAI LAJOS, NYUGALMAZOTT PEDAGÓGUS Miért hallgatnak az illetékesek ? Az Olvasói rovatban több írás je: lent meg a készülő új drogtörvényről. Magam is leírom véleményem egy részét, még pedig olyan oldalról megközelítve, hogy miért hallgattak, hallgatnak az illetékesek. Ezért úgy gondolom, hogy a törvény előkészítését mindenképpen szóvá teszem. Akkor csapjunk bele a közepébe. A kábítószer megjelenése és elterjedése hazánkban elsősorban a fiatalkorúakat érinti, ezért kikerülhetetlen, hogy az iskolákat kihagyjuk. Biztos vagyok benne, hogy a megyénkben már valamennyi középszintű iskolában találkoztak a kábítószer problémáival. Vajon miért hallgatnak az iskolák igazgatói, tanárai? Az egyik ismerősöm erre azt mondta, hogy hogy azért, mert a szocialista kormány megvásárolta őket „kilóra" és örülnek, hogy ha jövőre megkapják a megemelt bérüket, túlóra pótlékaikat. Következő, akit illetékesnek tartok az a magyar állami rendőrség. Kíváncsi lennék rá, hogy csak a megyénkben milyen bűnügyi statisztikák vannak a droggal kapcsolatban. Mit jelent ma Csongrád megyében a droggal összefüggő szervezett bűnözés? Az utóbbi 10 évben mennyi ügyről van tudomásuk, bejelentésük és mennyi a felderített, s mennyi a felderítetlen ügyek száma? Vajon hány drogdíler ül büntetés-végrehajtási intézményekben? Mi a tendencia a drogfogyasztással a nagyvárosokban (Szeged, Szentes, Makó, Csongrád, Hódmezővásárhely) és a községekben? A rendőrség komolyan foglalkozik a drogmegelőzéssel, pl. a DADA-program. Milyen nagyságrendben és milyen hatékonysággal? Egyáltalán mérhető-e az eredmény? Tisztában vagyok vele, hogy a rendőrség nem foglalhat állást politikai kérdésekben, nem is ezt várom. Kérdéseimre, ha választ kapok, az már jól mutatja a jelenlegi állapotot. Következő, akit illetékesnek tartok az a magyar egészségügy! Tessék mondani tisztelt illetékesek, mennyibe kerül ma Magyarországon egy súlyos drogfüggő gyógyítása, rehabilitációja? Kíváncsi lennék rá csak a megyénkben hány drogfüggőt (már akiről tudnak) tartanak nyilván? Vajon haltak-e meg kábítószer túladagolásban? Egészségügyi szempontból vajon mi a jobb: egy kis kábítószer nem nagyon árt, vagy az a jobb, ha egyáltalán nem kábítószereznek? Kíváncsi lennék rá, hogy a kábítószer fogyasztása milyen maradandó károsodást okoz az emberi szervezetben? Vajon hány terhességet kellett megszakítani kábítószer-fogyasztás miatt? Vajon sok olyan csecsemő született, akiknek születési rendellenessége az anya drogfogyasztásának „köszönhető"? Következő, akit illetékesnek tartok az ifjúságvédelem. Vajon hány fiatal, ígéretes életpálya tört ketté kábítószer-fogyasztás miatt? Vajon hány család ment tönkre, vált nincstelenné a kábítószer-fogyasztásának köszönhetően? Van-e az önkormányzatoknak az ifjúságvédelemre kidolgozott koncepciója, konkrét programja? ]ó lenne tudni, hogy az összes illetékes között van-e együttműködés? Ha van mit tesznek? Jó lenne tudni, hogy a megyénkben az általános, középés felsőfokú oktatási intézményekben van-e drogmegelőzési program? Elegendő-e? Hatékony-e? Ha nem, miért nem? Nagyon fontos illetékesek a megyénkből származó országgyűlési képviselők. Ok azok, akik szavaznak. Vajon mire szavaztak, szavaznak? Tudom, hogy nagyon sok kérdést feltettem az illetékeseknek. Úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül, aki kíváncsi a hiteles, pontos válaszokra. Nagyon remélem, hogy lesznek olyan illetékesek, akik kérdezni és válaszolni is mernek. És akkor ki fog derülni, hogy a drog jelenléte milyen bonyolult társadalmi probléma. BUCSÁNY1 LÁSZLÓ, CSONGRÁD SÜVEGES BALAZS gimnazista: - Nem nagyon néztem ezeket a műsorokat, mert idegesített a primitívségük. Szerintem nem volt abban semmi szórakoztató, hogy emberek összezárva, gyermeteg feladatokat oldanak meg, üvöltöznek egymással. Szóval szerintem ne legyenek ilyen műsorok, de tudomáson szerint januárban újraindulnak. Sajnos. H0R0SZK0P : KOS: Vegye könnyedén a gondokat, ^Llne idegeskedjen apró dolgokon! Szabadidejét használja pihenésre, töltődjön fel energiával! Ha barátai hívják, menjen el, ne maradjon a négy fal között! iBIKA: Teljesen váratlanul izgalmas, új találkozásra számíthat, amely nagyon mély barátságot vagy őszinte szerelmet tartogat. Csillaga olyan új helyzeteket teremt, amelyekkel érdemes élnie. HKREK: Szívesebben vesz részt f egy jó falusi disznótoron, mint egy füstös szilveszteri rendezvényen. Mégis érdemes elfogadnia a meghívásokat, mert talán Itt találkozhat azzal a testi-lelki jó baráttal, akit keres. ^^ RÁK: Ha összejövetelt tervez otthonában, kötelességének kell tekintenie, hogy Időt és pénzt fordítson környezetének csinosítására! Legyen szó akár egy névnap, akár a szilveszter megünnepléséről. 1 OROSZLÁN: Meglehetősen sok *^iidőt és energiát fordít arra, hogy kapcsolatait ápolja, illetve felelevenítse. Még arra is vállalkozik, hogy vidékre vagy külföldre utazzon. Rég látott ismerősei szívesen fogadják. . SZŰZ: Két ünnep között látogassa ^^fmeg a szüleit, ha teheti! A családi fészek, a megszokott ízek mindig gyermekkorát idézik. Lesz bőven beszélnivalójuk, s ön kellemesen kikapcsolódhat. A~A MÉRLEG: A szerencse kezére játWWIszik, egy véletlen folytán nagyon előnyös ajánlathoz jut. Használja ki! Nem szereti a nyüzsgő, személytelen összejöveteleket. SKORPIÓ: Befolyásos emberekkel ^/Ikerül kapcsolatba. Karrierje felfelé ível, és ami még fontosabb, ön megtanulja, miként lehet leghatékonyabban dolgozni. Munkabírását egy disznóvágás alkalmával is bemutathatja. ¿s , NYILAS: Anyagi és érzelmi ügyekI ben is boldogító fejleményekre számíthat. Kényeztesse magátvitalitást fokozó tevékenységekkel. Szépítkezzen, ússzon, szaunázzon! Izgalmas szerelmes este várja. xÉT*; BAK: Növelje műveltségét, olvasZZk I son, ezzel Is hozzájárul ahhoz, hogy fejleszti személyiségét és a karakterét! Figyeljen nagyon az egészségére, mert semmi sincs olyan fontos, mint az. VIZONTO: Gond lehet a fizikai erőnlétével, ezért érdemesebb beállni egy energiatakarékosabb üzemmódra. A meditációs módszerek sokat segíthetnek lelkiállapota helyreállításában. A szokásosnál is jobb kedélyű. g s HALAK: Bevásárlás közben renge*^lteg új ismeretséget köthet különösebb erőfeszítés nélkül. Egészen furcsa emberekkel Is kapcsolatot teremthet. Szokásával ellentétben nem veti meg a zajos, vidám társaságot sem.