Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-23 / 298. szám

HETFO, 2002. DECEMBER 23. • AKTUALIS« 3 Számítógép iskoláknak, óvodáknak A megyei Pedagógus-továbbkép­zési Módszertani és Információs Központ 106 olyan oktatási in­tézménynek jutatt el a közeljö­vőben számítógépet, mely részt vesz a Coemenius 2000 minő­ségbiztosítási programban. Közel 300 ezer forint értékű multimé­diás, nyomtatóval kiegészített számítógép kerül a szegedi Felső­városi Általános Iskolába, a szentesi Felsővárosi Óvodai Munkáltatói Körzetbe és a pusz­taszeri Önkormányzati Általá­nos Iskola és Óvoda testületé­hez. Az információs központ ügyvezető igazgatója, Pertl Gábor reményét fejezte ki, hogy az in­tézmények nemcsak adminiszt­rációs célra használják majd a gépeket, hanem a tanárok és óvónők beléphetnek az interne­tes szakmai kommunikációba is. „Kis karácsony; nagykarácsony a bódém előtt, nagy sor álljon!" Roham a Cserepes soron A hideg nem hűti le a fogyasztóvédelmet Tiltott termékek a kínálatban A törvény tiltja az elektromos termékek árusítását a különböző vásárokon, piaco­kon, karácsony idején azonban mégis meg­jelennek ezek az áruk. Mi, vásárlók pedig kapva kapunk a szenzációs alkalmon, és megvesszük az akciós vasalót, mixert, haj­szárítót. Pálkúú Istvánné, a Csongrád Megyei Fo­gyasztóvédelmi Főfelügyelőség igazgatója el­mondta: a bevezetőben említett termékek sokszor nem felelnek meg a törvényi előírá­soknak: nem rendelkeznek használati, keze­lési útmutatóval, jótállási jeggyel, és hiány­zik róluk a minőséget igazoló CE-jelölés is. De nem csak az elektromos termékekkel kell csínján bánni. A gyermekjátékok közül sem mindegyik felel meg az előírásoknak. - Egyik szülő sem szeretné, ha például a já­ték egy-egy darabját a gyermeke lenyelné ­mondta az igazgatónő. - A tapasztalatunk azonban az, hogy nem egy játék „alkalmas" erre. A legveszélyesebbek a hároméves kor alatti gyermekeknek készült különböző csör­gők, amelyek közül nem egyről hiányzik a megfelelő felirat, és a csomagolása is „gya­nús". Az átlagember azt gondolná, hogy az ünne­pek közeledtével szigorodnak az ellenőrzé­sek, vagy többen reklamálnak a szokásosnál. A valóság azonban más: - Ugyanolyan szigorúan ellenőrizzük a ter­mékeket a szürke hétköznapokon is, mint az ünnepek előtt - válaszolta Pálkúti Istvánné. - És érdekes módon, a vásárlási csúcsban sem érkezik hozzánk több reklamáció az át­lagosnál. Nem rosszabb a karácsonyi áru a hétköznapinál. Inkább az a gyakoribb, hogy a megajándékozott nem azt kapta, amire szá­mított. Ilyenkor többen szoktak tőlünk taná­csot kérni, hogyan lehetne kicserélni az adott terméket. A hagyományos problémák persze ilyenkor is felmerülnek: a kereskedők a minőségi kifo­gások intézésének szabályait nagyon sokszor nem tartják be. Számtalanszor előfordul, hogy nincs az üzletben olyan személy, aki jo­gosult a minőségi kifogás elbírálására. - A magánvállalkozó bolttulajdonosok sze­retik maguknak fenntartani ezt a jogot, an­nak ellenére, hogy egy szakképzett előadó is meg tudja állapítani, hogy az adott termék gyártási hibás-e vagy sem - tudtuk meg az igazgatónőtől. - Ha nem tudja ezt megállapí­tani a hatályos jogszabályok kötelezettség­ként írják elő számára, hogy három napon belül küldje el a Fogyasztóvédelmi Főfelügye­lőségre, ahol hiteles szakvélemény készül. Ezeket a szabályokat többnyire nem tartják be. Gondot jelent az is, hogy a fogyasztók na­gyon sokszor nem akarják elfogadni, hogy a kereskedő megjavítsa, vagy javítassa a kifo­gásolt árut, annak ellenére, hogy erre van tör­vényi lehetősége. GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ Drágulnak a menzák Január elsejétől átlagosan 5,5-5,7 százalékkal drágul a böl­csődei, óvodai, iskolai étkezte­tés. A tízórai 1-2, az ebéd pedig 8-10 forint plusz kiadást jelent naponta a szülőknek. MUNKATÁRSUNKTÓL Szegeden a december 5-i közgyű­lés elfogadta a gyermekétkezteté­si díjakról szóló javaslatot. En­nek értelmében a bölcsődei ellá­tás napi kilenc forinttal, az óvo­dai tizenegy, az általános iskolai tizenhárom, az általános és kö­zépiskolai kollégiumi étkezés pe­dig húsz forinttal lesz drágább, tízóraival, ebéddel és uzsonnával számolva. Külön az ebéd ára a bölcsiseknek hat, az ovisoknak hét, az általános és középiskolá­soknak, valamint a kollégisták­nak pedig kilenc forinttal kerül majd többe. Az áremelés az inflá­ció mértékével arányos. Öt százalékkal emelik az étke­zések díjait Szentesen, a makói gyermekeknek pedig 6,5-10 szá­zalékkal kell többet fizetniük, korosztálytól és étkeztetőtől füg­gően. Csongrádon és Vásárhe­lyen a 1 épviselő-testület még nem döntött az áremelésekről. Nyolc-tíz kilométeres kocsisor várakozott Szeged előtt a bebocsátásra Autók tízezrei tartanak megyénk felé Mint minden vásárlás, így a ka­rácsonyi is pénztárcafüggő. Az emberek egy része nem enged­heti meg magának, hogy bel­városi üzletekben vásároljon. Olcsó árai miatt a szegedi, Cse­repes sori piac évek óta nem veszít népszerűségéből. A karácsony előtti utolsó roham a Cserepes sori piacon is érző­dött. Szeged egykori KGST-pia­cán szombat kora reggel az áru­sok a nagy üzlet reményében nyitották ki bódéjukat vagy pa­kolták ki portékájukat az aszta­lokra. A büfé pultjára támaszko­dó egyik árus a következőket mondta, miközben koccintott társával: „Kis karácsony, nagy karácsony, a bódém előtt nagy sor álljon!" Fohászát biztosan meghallgatták az égiek, mert szépen fogyott a ruhanemű a standján. Az árusok mellett a vásárlók is a nagy üzlet reményében látogat­tak ki a Cserepesre. Szegedi Ist­vánné unokáinak keresett puló­vert. - Korábban én kötöttem a családnak, de megsérült a bal ke­zem, így nem tudom rendesen megfogni a kötőtűt - mesélte a nyugdíjas néni. A Belváros árai túl magasak neki, ezért ment ki a piacra. Kosarában már szépen sorakoztak egymás mellett az ajándékok. Férjének pohárkész­let - ugyanis hamar törnek a bo­rospoharak -, lányának és vejé­nek kozmetikai csomagot vett, a két unoka pedig a már említett pulcsikat kapja. - Miért is hoztalak magam­mal! - fakadt ki egy anyuka, mi­közben próbálta elráncigálni cse­Mindenki a legolcsóbbat kereste. Senki sem távozott üres kézzel. metéjét az édességektől. Az öt év körüli fiúcska nem hagyta magát és lecövekelt lábbal bömbölni kezdett. Édesanyja megadóan húzta elő a pénztárcáját. A hatal­mas tábla kínai rizses csoki cso­dákra képes, a fiúcska azonnal abbahagyta a sírást, mihelyt a kezébe került az annyira vágyott csemege. Molnár Piroska és Nagy Kata­lin konkrét elképzelés nélkül sé­tálgattak a sorok között. - Előbb körbenézünk, összehasonlítjuk az árakat és utána vásárolunk ­mondta Kati. A diáklány a csa­ládnak már megvette az ajándé­kot, most barátjaiknak kerestek valami szépet. A fehérneműs bó­dé előtt Piroska hosszasan néze­getett egy kék baby-dollt. ­Mindössze ezerötszáz forintba kerül és Gabim biztosan meg­őrül, ha ebben meglát - tette hozzá nevetve. Barátnője is ka­pott az alkalmon, ő a tangák kö­zött kezdett el keresgélni. így az ajándék funkciója kettős: igaz, hogy a lányok maguknak veszik a fehérneműt, de barátjuk fog ne­ki örülni. Az egyik ruhásnál hosszan al­kudozott egy középkorú hölgy a nem magyar kereskedővel. ­Nézze, mádám! Gyönyörű ez a kabát. Magának csak 15 ezer, ez Fotó: Karnok Csaba szuper minyimum! - dicsérte az égig portékáját az aprócska árus. Az árcédulára 16 ezer 500 volt ír­va, amit 15-ért adott volna a ke­reskedő, de a hölgy még ezt is so­kallta. - Legyen tizennégy vagy elmegyek máshoz! - mondta ha­tározottan. Végül megegyeztek. Szinte senki sem távozott üres kézzel szombaton a „Cserkóról". A parkolóban álló kocsik közül többnek a csomagtartóját sem le­hetett becsukni, úgy föl volt pakol­va. Egy férj csöndesen meg is je­gyezte feleségének, hogy este nem megy el a haverokkal kártyázni, mert egy fillére sem maradt. KORMOS TAMÁS Népek barátsága A hír úgy szól, hogy Oroszország 36 százalékos árfolyamon rende­zi adósságát Magyarországgal; Medgyessy Péter moszkvai tárgya­lása nyomán az oroszok a megmaradt, 240 millió dollárra becsült adósságuk egyharmadát, mintegy 90 millió dollárt fizetnek ki készpénzben. Ezzel lezárul az orosz államadósság ügye, amellyel a rendszerváltozás óta minden kormány birkózott. Nehezen megbecsülhető, hogy Magyarország végül mennyit vesztett rajta, de az biztos, hogy a nagyságrend százmillió dollárokban mérhető. Az induló adósság mértékét Medgyessy Péter ismerheti a legjob­ban, hiszen a nyolcvanas évek második felében, az ő MSZMP-s kormányszereplése idején kezdett el rohamosan gyúlni, a Szov­jetunió ebben az időszakban kezdte korlátozni a kivitt árukért cserében addig szállított kőolaj mennyiségét. Az apadó kőolaj el­lenére azonban, népeink barátsága következtében a magyar ter­mékek változatlanul áramlottak a Szovjetunióba, és ez a nyolc­vanas évek végére KGST-nyelven 1,8 milliárd transzferábilis ru­bel, vagyis körülbelül ugyanennyi dollár szovjet adósságot ered­ményezett, amiből Moszkva 1990-ben 1,7 milliárdot ismert el. Már az Antall-kormány azzal szembesült, hogy az adósnak van­nak feltételei: az oroszok sem pénzt, sem értékelhető árut nem voltak hajlandóak adni - kizárólag hadiipari termékeket. Ebből lett 1993-ban az a 28 darab MIG 29-es vadászgép, amely nem volt éppen NATO-kompatíbilis, de legalább volt valami, amit 800 millió dollárért törlesztettek. A történet a Horn-kormány idején természetesen nem az adós­ság felhalmozásában felelős volt MSZMP-s politikusok kérdőre vonásával folytatódott, hanem egy, az adósság lebontására szolgá­ló pályázattal, amelyből a résztvevők busás üzleti hasznot tettek zsebre, befektetés nélkül. A pályázatot nem hozták nyilvánosság­ra, hanem a Horn-kormány bizottsága az „értesített" cégek pro­jektjei közül válogatott. A cél az volt, hogy orosz termékeket hoz­zanak be vámmentesen és értékesítsék itthon. Minden adósság­dollárból 58 centet kellett befizetni az államnak, ami pedig efö­lött volt, az tiszta nyereség lett a vállalkozónak, miután az orosz termelőnek az orosz állam fizetett, fobboldali lapokból lehetett tudni, hogy a rendkívüli üzletből olyan vállalkozók is részesültek, akiknek az MSZP-n belül funkciójuk volt, sőt a kedvezményezet­tek között volt a pályázatokat elbíráló bizottság egyik MSZP-s tag­ja. A pályázaton nyertesek közül számosan eltekintettek az 58% befizetésétől, aminek következtében mára 60-70 millió dollárral tartoznak az államnak. Idén novemberben az ÁPV Rt. megint ki­írta az adósságlebontási pályzatot, amelynek beadására 4 napot kaptak a jelentkezők. A magyar sajtóban ismét téma, hogy kinek is lehetett elég ez az idő a felkészülésre... Mindahhoz képest, hogy a kezdeti 1,7 milhárd dolláros tarto­zásból a MIG-eken, sínbuszokon és kifogásolható adósságlebontó pályázatokon kívül végül összesen 90 millió dollár készpénz ér­kezik az oroszoktól, valahogy nehéz lelkendezni a fagyos kétolda­lú kapcsolatok enyhülésén. Hálásnak lenni a Sárospatakról elra­bolt könyvek visszaadásáért pedig egyenesen képtelenség. Folytatás az 1 oldalról Szegedet szombaton érte el a gépkocsiáradat. A rendőrök min­dent elkövettek, hogy a gépjár­művek ezrei ne két sávban zú­duljanak az ünnepek miatt amúgy is zsúfolt városra. A Sze­ged felé közeledő autókat a város határában, az M5-ös bevezető szakaszánál gyakran megállítot­ták, ami miatt az úton óriási tor­lódás keletkezett. A kocsisor hossza alkalmanként meghalad­ta a 8-10 kilométert. .Sokan in­kább kerülő úton, Zsombón, Bordányon keresztül, a bajai úton érték el a várost. A déli határátkelőhelyeken egyes időszakokban kilépéskor több órásra megnövekedett a vá­rakozási idő. Röszkén pénteken 3 órát rostokoltak az autók, va­sárnap már csak egy-két órát. Nagylakon tegnap ugyancsak 3 órás várakozás után tudtak ki­lépni a járművek, ahol a forga­lom egy részét vasárnap Batto­nya felé terelték. Kiszombornál a várakozási idő tegnap már dél­előtt elérte a két órát, , ami estig fokozatosan emelkedett. A hatalmas forgalom ellenére a főutakon nem történt baleset. Az ünnepek miatt egyébként nagyobb létszámmal, teljes ka­pacitással üzemeltet egyes határ­állomásokat 2003. január 10-ig a határőrség. Erről Orodán Sándor, a határőrség szóvivője tájékoz­tatta tegnap a távirati irodát. A belépő oldalon december 24-ig lehet számítani Nyu­gat-Európa felől intenzív forga­lomra, karácsony után az ellen­kező irányból várható több autó, ami előreláthatólag - az ortodox karácsony időpontja miatt - csak január 4-5-ével csökken. OLÁH ZOLTÁN Dugig telt az 5-ös út szegedi bevezető szakasza. Fotó: Karnok Csaba PANEK SÁNDOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom