Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-14 / 291. szám

Szombat, 2002. december 14. SZIESZTA II ZSÉDENYI ADRIENN SZÓLÓBAN FOLYTATJA ,Egyedül szeretnék bizonyítani" Zsédenyi Adrienn új, üde színfoltja a hazai popéletnek. A szentesi kötődésű énekesnőnek nemrégiben jelent meg első albuma, ám ez nem jelenti azt, hogy ne ismerhetnénk már évek óta. Bár szólóban most mutatkozott be először, a Cotton Club Singers tagjaként hét évig koncertezett szerte az országban. - Alapító tagja volt az Emerton-díjas Cotton Club Singersnek, amely hat év alatt országosan ismert és elismert jazz zenekarrá vált. Öt nagylemezt készítettek, és minden évben két egész estés önálló koncertet adtak a fővárosban. Miért döntött mindezek ellenére úgy, hogy kiválik a csapatból? - Úgy éreztem, több szeretnék lenni, mint egy a négy hangból, és más műfajban is ki akartam próbálni magamat. Az együttes tagjai nagyon jó barátaim, ezért a szokásosnál is fájóbb volt meghozni ezt a döntést, de nem bántam meg. Nekem az jelenti az igazi kihívást, hogy egymagam bizonyíthassak, és hogy saját dalokat énekelhessek. - Mit szóltak a többiek a döntéséhez? - Szerencsére továbbra is jóban vagyunk és már nagyon várták a lemezemet. - Különleges címet talált az albumnak... - Igen. Nem akartam, hogy az egyik dalcím legyen a lemez címe is. Úgy gondolom, hogy a számokat az én személyem fogja össze, hiszen azok rólam szólnak és az én gondolataimat tükrözik. Ezért adtuk a Zséda nevet az albumnak. - A lemez másfél év alatt készült el. Meg van vele elégedve? - Teljesen. Én vagyok az album zenei producere, úgyhogy eleve csak olyan dalok kerülhettek fel rá, amik nekem is tetszettek. Rakonczai Viktor pedig, akit az R-Portból ismerhet a közönség, csodálatos dalokat írt nekem. Az első videoklipem a Valahol egy férfi vár című dalból készült. - A szólóéneklés teljesen más műfaj, mint amit a Cotton Club Singersszel hét évig képviseltek. Nem hiányoznak majd az élő fellépések? - Nem, mert továbbra is élő koncertekben gondolkozom. Hatfős zenekarom van, velük készülök a bemutatkozó fellépésekre. Tulajdonképpen most is csapatban dolgozom, csak a szerepek közben megváltoztak. - Nem túl merész ez az elképzelés? Hiszen egyetlen lemez anyaga nem elég egy koncerthez. - A repertoárt pedig természetesen kibővítettük a fellépésekre. Feldolgozásokat is fogok énekelni, de hogy kitől, azt egyelőre nem árulom el. - Úgy tudom, Csongrád megye közel áll a szívéhez, Szentesen járt ugyanis középiskolába. Ez azt is jelenti, hogy esetleg ide gyakrabban jön majd fellépni? - Életem egyik legmeghatározóbb szakasza volt az a pár év, amíg a Horváth Mihály Gimnáziumba jártam. Itt alakult ki például a művészetekhez való hozzáállásom, ami azóta is az egész életemre befolyással van. A legjobb barátaim is mindannyian szentesiek, úgyhogy hacsak tehetem, el fogok menni oda. TÍMÁR KRISZTA Életem meghatározó időszaka volt a szentesi gimnáziumi évek. Gyenes Kálmán AFIAP Jó hírt közölhetünk olvasóinkkal házunk tájáról: Gyenes Kálmánt fölvette tagjai sorába a FIAP. A nemzetközi fotószövetség rövidítése ez a négy betű, a maga teljességében Fédération Internationale del l'art Photographique. Az Artiste rövidítéseként egy betűvel bővül, így lesz belőle AFIAP, ha viselőjéről van szó. Akik ismerik fotóriporterünk képeit, akár nagyszerű kiállításokon találkoztak velük, akár a lapunkban megjelenő riportfotóit figyelik, bizonyára ezt mondják kiegészítésként: megérdemelte. Aki az előzményeket is számon tartja, meg is toldhatja: éppen ideje. Magam azzal is dicsekedhetem, hogy az első lépésektől kezdve fotóstársa lehetek, a tőlem telhető legnagyobb szeretettel gratulálok neki. Erősen bízom benne, nyugdíj útján ebből se lehet szabadulni. Tudomásom szerint a szegediek közül eddig egyedül Lajos Sándor volt tagja ennek a rangos szövetségnek. Gyenes Kálmán képeit most magasztalni hiábavalóság lenne. A kicsi Kövegyen született, de hamarosan átköltöztek Mezőhegyesre. Egyszer kölcsönkapott egy Pajtás gépet. A bevezető reklám szerint Útitárs akart az lenni - rövid u-val írva, mert akkor még nem volt hosszú az írógépen se -, de mire megjelent volna, belépett az Úttörőbe. Sikerült az első fölvétel, mert szokása az elsőnek, hogy sikerüljön. Olyan, mint a beetetés a reklámszakmában. Bölcs belátás követte, Altissa gépet vettek neki. Gondolkodás alól az is föl van mentve, aki ilyen gépet vesz a kezébe. Csak a nézőkéjébe kell belenéznie, és a gombot megnyomnia. A mostani szuperautomata gépek is ugyanezt követelik, de már sokkal többet tudnak. Amikor annakidején beküldte képeit a Szegedi Fotóklubba, megkérdeztük: ki csinálta? Egy pincérgyerek a Csirkecsárdából. Hamarosan bekapcsolódott a KÖR '68 alkotócsoport munkájába, és ettől kezdve hazai és nemzetközi kiállításoknak szinte állandó résztvevője, megszámlálhatatlanul sok díjjal fűszerezve. Három tematikus kiállításon is szerepelhettem vele, az egyik a városépítőkről, a másik az olajosokról, a harmadik a Tiszáról igyekezett képeket szolgáltatni az érdeklődők számára. HORVÁTH DEZSŐ PODMANICZKY SZILÁRD Ork és Orkla 33. RÉSZ Ork meg sem próbálja elmesélni Orklának, mi történt a kúton, nem talál rá szavakat, miközben már az se biztos, hogy látta az egészet. Szótlanul zúgnak tovább a motorral, az ég vakítóan kék, mellettük az árkon túl szikrázó hómező. A távolban föltűnnek az első magasabb hegyvonulatok, még fél óra, gondolja Ork, egy kicsit ráhúz a gázkarra, de aztán visszaengedi, a sisak alatt izzad a feje, a szél mégis marja a homlokát. A szálloda előtt csak négy autó várakozik, a portás bizonytalan és kételkedő, hogy valóban ők foglalták-e a szobát, amitől Orknak majd kifordul a gyomra. A csomagokkal már a liftet várva Orklának súgja: Ez nem lehet Igaz, hogy még mindig itt tartunk. Beállítanak egy ilyen nylkhajt a pult mögé, akinek, hogy ha véletlenül fordítva nyitja kl az újságot, már össze is dőlt a világ. Honnan szalasztják ezeket a figurákat? Jó, nem kell neki fapofával ülni, meg nem kell neki... Fejezd már be, mondja Orkla, ilyen és kész, ilyen az arca a szerencsétlennek, hogy minden meglátszik rajta. Az emberek felének Ilyen, a másik felének másmilyen. Ha mindenen így fölhúzod magad, egyszer fönt maradsz. Biztos, biztosan, mondja Ork, de miért kell nekünk ezt elviselni? Bolond vagy, mondja Orkla a liftben, te teljesen belilultál, higgadj már le, az isten szerelmére. Ami nem tetszik, az nem tetszik, nem tudok mit csinálni. Ha idegesít egy ilyen pofa, akkor idegesít. Nem tud nem idegesíteni. Most lehet, hogy jobb lenne, ha berúgnál, nem gondolod? De, lehet, mondja Ork. Leigyam magam? Ez olyan balek dolog. A lifttel fölérnek a harmadikra, Ork alig fér ki a horgászcuccokkal, Orkla viszi a ruhás bőröndöt. A szobát a folyosó végén találják. Szép tágas szoba, Ork elégedett, benéz mindenhová, lenyugszik, elterül az ágyon. Néha úgy érzem, mondja Ork, hogy élve jutok az életem végére. Nem csak érzed, ez így is van, mondja Orkla. Elképesztő, hogy milyen gyorsan rövidre tudod zárni magad körül a világot. Én Igazából azon csodálkozom, hogy egyáltalán élsz még. Kösz! Lehet, hogy ez az élve hálás hagy élve. Közben Orkla szétpakolja a holmikat, elrendezi a szekrényt, a fürdőszobát. Ork széttárt karral fekszik, elalszik. Finom illatra ébred, csak huszonöt percet aludt, de teljesen kipihente magát Orkla gőzölgő teás bögrét tart elé. Szia, mondja Orkla és koccintanak. Forralt bor, mondja. Menjünk, nézzük meg a folyót, mondja Ork, iszik a borból, és már húzza a cipőjét. Ugye itt még nem jártunk, mondja Orkla. Nem, csak olvastam róla. Nagyon megtetszett. A lifttel gyorsan leszánkáznak, a portán már másik portás pakolja a kulcsokat. A kérésem meghallgattatott, mondja nevetve Ork a vastag kabátban és sapkában, Orkla belékarol, a két kabát egyetlen nagy bundában áll össze. A folyóhoz vezető utat tábla jelzi, az úton csak a fákról lehullott zúzmara fehér, két oldalt szürkés hókupacok. Az út egy dombra vezet, milyen szép, gondolja egyszerűen Ork, most jó, mennek, és van hová. A domb tetejéről egészen messzire ellátni, már amennyire a fölszálló pára és köd engedi. A folyó túlpartján is hegyek, a kis meleg vizű patak a dombtól balra lent kanyarog, azt mondják, egy része Ipari víz, de tiszta. A torkolatnál egyetlen szabad hely sincs, majd méterenként állnak a horgászok, van aki a folyóból kiálló sziklára mászott, azt hiszi, ott több az esély. Aztán az egyik fehér sapkás férfi, akit már az elején kiszúrt magának Ork, nagyot ránt a pálcáján, a víz tőle pár méterre locsog, ver a hal, legalább háromkilós lehet. Hú, engem már bizserget, mondja Orkla. Nagyon szépen csinálta. De hogy fogunk itt helyet holnap. Korán kell kelni. És ha estére nem tintázol be, még sikerülhet is. És mi lenne, ha este próbálnánk meg? Gondolom, nem véletlenül vannak itt ilyenkor. Azt én se állítanám, hogy véletlenül vannak itt, ennyi ember egy helyen nem lehet véletlen, de... Nem akarsz horgászni, kérdezi Orkla. Dehogynem. Semmi. Mindig elfelejtem, hogy nem a halak igazodnak a horgászhoz, hanem fordítva. Lemenjünk hozzájuk, vagy vissza, kérdezi Orkla. Megéheztem, nézzük meg az éttermüket. Mintha ebben a patakban lenne egy kis termálvíz is, mondja Orkla a levegőbe szimatolva. Tele vannak a halak ásványi anyaggal, igazi gyógyászati halak, mondja Ork. A visszaúton Ork arra gondol, és ezen maga is meglepődik, hogy azért mégis csak érdemes élni. Milyen furcsa, gondolja tovább, néha egészen biztos vagyok benne, hogy semmi értelme. Egyáltalán semmi bizonyosság nincs bennem, és ez a legszörnyűbb. Ennél már csak az lesz rosszabb, ha végleg kiismerem magam, amikor majd előre tudok mindent, hogy mire mit válaszolok, vagy mi vár rám, gondolja Ork, s mintha semmi nem járna a fejében, fönt az egyik ágon megpillant egy mozdulatlan mókust. (FOLYT. KÖV.)