Délmagyarország, 2002. december (92. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-07 / 285. szám

Szombat, 2002. december 7. SZIESZTA II. KOBAYASHI KEN-ICHIRO, AZ ÁLLAMI HANGVERSENYZENEKAR EGYKORI VEZETŐ DIRIGENSE ISMÉT MAGYARORSZÁGON VEZÉNYELT A karnagy legnagyobb boldogsága Nem tudni, a pohár vízben kavart, tipikusan magyar kulturális forradalomról hallott-e valamit a zseniális japán karmester, Kobayashi Ken-Ichiro, a Nemzeti Filharmonikusok jogelődjének, az Állami Hangversenyzenekarnak egykori vezető karnagya, távozása óta örökös tiszteletbeli elnöke. Mindenesetre a magyarországi évekről valamilyen okból nem beszélt. Csupán emlékeztetőül: ő nyerte a Magyar Televízió első magyarországi nemzetközi karmesterversenyét 1974-ben. A legkedvesebb japán, aki 1940-ben született, s a tokiói művészeti egyetemen annak idején Yamada Kazuo és Watanabe Akeo tanítványa volt, szertartásos meghajlással köszönti és kínálja hellyel az újságírót. Kobayashi széken ül, ölébe ejtett, mindennél beszédesebb kézzel. Néhány koncertre érkezett Magyarországra. Zongoraművész lányával, Kobayashi Ayanóval adott kirobbanó sikerű estet a Zeneakadémián, Szolnokon és Győrött. - Karnagy úr, most zongoraművész lányával koncertezik Magyarországon. Dinasztia kialakulásának a kezdeteiről van szó, vagy már eleve dinasztiáról beszélhetünk? - Nem volt dinasztia. Családunkban mindenki kedvelte a zenét, de nem volt muzsikus. Nagy boldogság egy apának, hogy a gyermeke követi a pályán. Pláne öröm azt látni, hogy a sikeres koncert érdekében szívet-lelket belead a felkészülésbe. - Milyen hangszert tanult a karnagy ár? - Többfélét is. Oboát, csellót, zongorát, belekóstoltam a zeneszerzésbe, de soha nem gondoltam arra, hogy egy mellett megmaradok, mert azt szeretem. - Egyértelmű volt az, hogy zenei pályára lép? - Fiatalon meg sem fordult a fejemben, hogy a zenei pályát azért válasszam, hogy aztán majd megéljek belőle. Nem így történt. Amikor az ember elindul egy úton, természetesen lépésről lépésre felméri a hiányosságait. Mindenkinek megvan A művészet világában nem lehet más az ember, mint kozmopolita - vallja Kobayashi. Fotók: Szük Ödön az ideálja. Nekem egy német karmester volt. Bármilyen kicsi is kezdetben a tudás, az ideál ott lebeg előttünk, s mutatja, milyen messzire lehet elérni. - Bármerre tekintünk a világban, a kiváló japán muzsikusok, szólisták, karmesterek mindenütt jelen vannak. Legutóbb a Szigeti József Nemzetközi Hegedűversenyen is sok japán indult. Van ennek valami titka a színvonalas japán zenei nevelés, a tehetség és más adottságok mellett? -Azt mondhatom, nincsen titok. A japánok közismerten szeretnek versenyezni. Nálunk sok a nagyszerű zenész, de Japánon belül nehéz jó pályát befutni. Más a helyzet, ha külföldön már név lett. Ebben az esetben Japánban is név lesz. - Milyen messze volt Európa Japántól kulturális, művészi értelemben, amikor űtra kelt és eljött Európába? - Az igazság az, hogy a távolságot soha nem éreztem. Maga a kérdés is furcsa számomra. A művészet világában nem lehet más az ember, mint kozmopolita. Ha így tekintjük, nincsenek olyan nagy különbségek. - Mit jelent az ön számára Magyarország az itt eltöltött évek után? - Mit jelent? Nagyon sokat. A lányom itt volt óvodás, itt tanult meg tökéletesen magyarul, itt tanult zongorázni. Budapest mellett például Győr is fontos a számomra. Jó emlékem a Győri Filharmonikus Zenekarral végzett közös munka. - Milyen különbséget tapasztalt a magyar és a japán művészi mentalitás között? - Nem észleltem különösebbet. A karmester feladata mindenütt az, hogy felmérje a zenekar adottságaTermészetesen nagy boldogság egy apának, hogy a gyermeke követi a pályán. it, s ahhoz alakítsa a követelményeket. - Mit tart a legfontosabb karmesteri erénynek? - Az a jó, hogy sok karmester van. Ha mindenki ugyanúgy gondolkodna, az egész nem volna érdekes. A személyiség nagyon lényeges. - Hogyan változott az eltelt évek alatt a zenével, a müvekkel, a zeneszerzőkkel kapcsolatos felfogása? - Elég buta az a muzsikus, karmester, akinek a zenével kapcsolatos hozzáállása az idők folyamán nem változik. Egyszerűen nem tudna fennmaradni, ha nem volna képes váltani. Úgy érzem, az is rossz, ha valaki hosszú időn keresztül egy dologra fókuszál. Egyre nő a tudás, egyre több művet sajátít el az ember. Mindez az örökös változást vonja maga után. - Mit gondol, hatással van a zenei világ működésére a kritika, a közönség? - Bizony van hatás, s ez olykor szinte félelmetes. Tudomásul kell venni, hogy a kritika egy ember véleménye. Az ember nem tökéletes. Éppen ezért azt tudom mondani, hogy a kritikusok legyenek diplomatikusak. Ha találomra, felületesen fogalmaznak meg ítéleteket, egy-egy ember életpályáját tehetik tönkre. - Mi a helyzet a közönséggel? - A közönség az igazán fontos. Ha az emberek a hallgatóság soraiban előadják aznapi érzéseiket, már elegendő. Szolnokon állva tapsolt a közönség. - Tanít ifjú karmestereket? - Igen. Tokióban a művészeti egyetem professzora vagyok. - Milyen feladatok várnak önre a jövőben? - Askenazyval irányítjuk a cseh filharmonikusok munkáját. Ő nemsokára nyugalomba vonul, más kerül a helyére, s azzal visszük tovább a dolgokat. Japánban a december Beethoven kilencedik szimfóniája jegyében telik, vagy tízszer adjuk elő a japán filharmonikusokkal. Az operában vezényelek egy áriaestet. Lesz újévi koncert. Január 23-24-én a Nemzeti Énekkar vendégeskedik Japánban Antal Mátyás vezetésével, a Carmina Buranát szólaltatjuk meg közösen. A jövő év áprilisában pedig a cseh filharmonikusokkal megyünk Japánba, a lányom zongorázik Mozart- műveket. - Egyik beköszönő vendégének említette, hogy cikksorozatot ír japán lapba. Miről szól a sorozat? - „Amikor egy karmester golfozik" ez a címe. A golf és a zene közti hasonlóságról szól. - Miért pont a golf? - Mert golfmagazin számára írom. PÁKOVICS MIKLÓS PODMANICZKY SZILÁRD Ork és Orkla 32. RÉSZ Ork újra otthon van magában, ritka, de kellemes pillanat. Orkla bepakolt az oldalkocsiba ruhát, felszerelést. Mennyi Idő alatt érünk oda, kérdezi Orkla. Legalább két óra, biztos, hogy kibírod addig a motoron? Majd meglátjuk. Hogyhogy meglátjuk? Félúton mit csináljunk? Kaland. Ja, persze, majd elfelejtettem. Ork bepöccinti a motor-matuzsálemet, a hómezőn csúszva haladnak egy elképzelt útvonalon, de most a másik irányba, mint amerre tegnap mentek a faluba. Ez az út még embertelenebb, gödrökkel és hosszabb lankákkal tarkított, nem is beszélve az emelkedőkről. Orknak föl kell rakni a hóláncot az utolsó pár kilométeren. Aztán elérik az aszfaltutat, a hólánc lekerül, és Ork megint úgy érzi, mintha élne. Hetvennél nem mennek többel, az a biztos, így a szél se olyan erős, bár Orknak vési a homlokát a hideg. A távolban föltűnik egy benzinkút, Ork hátraszól, hogy bemennek. Az ég szikrázik, mindenütt olvad a hó, az út két keréknyomban fölszáradt. , Ork behajt'a kúthoz, oldalt leállítja a gépet, a kút teljesen kihalt, csak a személyzet néz kifelé az üvegkalitkából. Furcsa figurák, leginkább bankrablókra hasonlítanak. Ork figyeli, hogy Orklának feltűnfk-e. De nem, úgy néz ki, hogy nem. Ork kimenne a vécére, de nem akarja magára hagyni Orklát, valami rosszat sejt. Két kávét kér és meleg kalácsot. A borostás férfi szótlanul leteszi elébük. A társa is borostás, sötét bőrű és szemű férfi. Ork figyeli a kezüket, biztos, határozott mozdulatok, a kassza kipattan, van benne pénz. Hülyeség, gondolja Ork. Orkla a mosdóba megy, Ork hosszan néz utána, meg merne esküdni, hogy sikítva fog kirohanni Orkla, ott fekszenek összekötözve a valódi benzinkutasok. Orkla becsukja maga mögött az ajtót, Ork jobb híján a kávés poharába kapaszkodik, a kávé kilöttyen az asztalra, a pénztár mögött álló észreveszi, Ork szemébe néz, aztán ki az út felé. Egyetlen kocsi se hajt be tankolni. A magasabb kutas kimegy a kút elé, eltűnik. A másik a pult mögött térképet vesz elő, széthajtja, az ujjával útvonalat keres, föntről lefelé, tehát délnek mennek, gondolja Ork. A férfi Orkra néz nyugodtan, összehajtja a térképet, Ork zavarban van. Parancsol még valamit, kérdezi a férfi udvariasan, mintha nem is az ő hangja lenne, mint egy túl jó szinkron. Nem, semmit, csak elgondolkoztam, válaszolja Ork, a mosdó ajtajára pillant, feszültségét egyre leplezetlenebből mutatja. A férfi rá-rápillant, már-már saját biztonsági okai miatt. A másik, magasabb férfi előkerül odakint, egy kispuska van a kezében, halad a kijárat felé, aztán megfordul, egy messziről alig látható vonalhoz igazítja a lábát, és a benzinkút épületének irányába, de a benzinkút mellett céloz valamire. Csak apró pukkanásokat hallani. Ork alig tudja magát türtőztetni, a férfi kinéz a társára, de nyugodt, majd Ork elkapja egy lapos pillantását, mellyel a vécé felé sandít. Ezek sokkal erősebbek nálam, főleg puskával, csak ezen legyünk túl, nyöszörgi magában Ork. De hát mi a fene ez? Azt reméli, hogy pillanatokon belül behajt egy autó, és véget ér a rémálom. A férfi kinyitja a pénztárgépet, fölmarkol egy kisebb összeget, a mellzsebébe gyűri. Ork ezt az üvegablakból tükröződve látja, már nem mer a férfi felé fordulni. Magában üvöltözik: Orkla! De így nyilván túl csendes. Pedig nem is Ivott semmit indulás előtt. Ork érzi, valamit tennie kell. De továbbra sem biztos benne, hogy nem érti félre az egészet. Még bármi lehet, gondolja. Egy autó lámpája csap Ork szemébe. Végre, gondolja, és valóban egy kocsi fut be a kúthoz, ráadásul rendőrautó. Ork megkönnyebbül, kortyol a kávéból. A kocsi megáll a kispuskás férfi mellett, a rendőr kinyújtja a kezét, kezet fognak. Ork nyugalma újra elszáll. Ez már sok. A rendőr kiszáll, elkéri a puskát, ő is lő egyet, de előtte még pásztáz jobbra-balra, Ork érzi, hogy áthalad rajta a célkereszt. Aztán visszaadja a puskát, beül a volán mögé, megigazítja a sapkáját. A pult mögött álló rezzenéstelen arccal figyeli a kintieket. Kinyílik a vécéajtó, Ork nagyot fúj magában, már fogná Orkla pitéjét, de a keze megáll, nem Orkla jön ki a vécéből. A nő bólint a benzinkutasnak, az vjszont. Mintha Orkla táskája lenne nála, de nem egészen biztos benne. Nem tudja, hogy Orkla táskáján piros vagy sárga csík van oldalt. Dühös és szégyelli is magát. A nő egyenesen a rendőrautóhoz megy, viccből behúz egyet a puskás benzinkutasnak, aki elsüti a puskát, hallani, ahogy a golyó itt a közelben talál el valami fémeset, majd gellert kapva elsüvít. A nő beszáll a rendőrautó hátsó ülésére, a kocsi lassan Indul, leír egy kört, a rendőr benéz az ablakon át, Orkot figyeli. Kéri a számlát, kérdezi a benzinkutas, váratlanul megszakítva csöndet. Ork nem tud mit mondani, de abban a pillanatban nyílik a mosdóajtó, kilép Orkla, mosolyog. Igen, kérem, mondja Ork, aztán Orkla felé vörösödő arccal: kihűl a kávéd. Orkla felhajtja a kávét, Ork a gallérját, egy szó nélkül lépnek ki, addigra a puskás már nincs ott. (FOLYT. KÖV.)