Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-02 / 255. szám
22 • SPORT" SZOMBAT, 2002. NOVEMBER 2. Ma 18 órától Cegléden játszik a Pick Szeged Mit ér a szerdai győzelem? Puljezcvics a Fotex ellen válogatott formában védett. Fotó: Gyenes Kálmán KÉZILABDA Nehezen lehet feledni a Fotex elleni Pick-győzelmet, azonban az élet nem áll meg, ma már Cegléden kell Mezeiéknek bizonyítaniuk, hogy nem volt véletlen a három nappal ezelőtti sikerük. A közönség szerdán este hosszú percekig ünnepelte kedvenceivel a bajnok felett aratott szegedi győzelmet. Szorongatták a játékosok kezét, s volt mindegyikhez néhány kedves szavuk. Kettőt aludva a hatalmas fegyvertényre, megkérdeztünk a mérkőzés legjobbjai közül kettőt, milyen érzésekkel könyvelték el a győzelmet? Mezei Richárd csapatkapitány: - A Fotex ellen mindig duplán számítom a győzelmünket. Számunkra ezen az estén jól összejött minden: a hazai pálya, a nagyszerű közönség, s kitűnő egyéni és csapatteljesítmény, a közös akarat, s nem utolsó sorban a biztos védés. Nem szabad elfeledkezni a korrekt játékvezetésről sem. A Klucsó, Lekrinszki páros most is bebizonyította, hogy ítéleteinél mindentől függetleníteni tudja magát, s ezzel még mindig a legjobb hazai bírópáros. Vladan Matícs, a jugoszláv válogatott és a Pick Szeged balszélsője: - A siker titka az, hogy nagyon együtt van a csapat, s valamennyien akartuk a sikert. A győzelem a kollektív munka eredménye. 161 védekeztünk, Puljczevics bravúrosan védett, s támadásunk, különösen a második félidőben, eredményes volt. Ha Cegléden nem sikerül a két pontot megszereznünk, akkor szinte semmit sem ér a szerdai győzelmünk - jelentette ki Drágán Djukics, a Pick Szeged edzője. Majd arról beszélt, hogy tudja, a játékosoknak ilyen nagy pszichés terhelés után nagyon nehéz lesz visszaállniuk a rendes kerékvágásba. - Ha nyerni akarunk, akkor teljesen komolyan kell venni a mérkőzést az első másodperctől az utolsóig. A hazai pályán nagyon veszélyes a Cegléd, ezt éppen a Fotex példázza, amely az egyik pontot hagyta a Pest megyeieknél. De nem kell olyan messzire menni, elegendő a saját házunk táján maradni, hiszen az elmúlt bajnokság alapszakaszában mi egy góllal kikaptunk. A Pick Szegednél mindenki egészséges. Bár lehet, hogy Djukics edző kihagyja valamelyik Matics, és Puljezevics közül idegenlégiósát Noris szerepeltetése érdekében. SÜLI JÓZSEF Angyalföldi matiné A Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata vasárnap 11 órakor játszik a Vasas vendégeként. Egyértelműen a kék-sárgák a matiné esélyesei. A Vasas eddig egy győzelmet szerzett, azt is a nyeretlen Türkévé ellen és pillanatnyilag a kiesést jelentő 11. helyen áll. Az angyalföldiek a matinés kezdéssel - ne kiabáljuk el, de úgy tűnik, ez az igazság - kijátszották az egyetlen ütőkártyájukat a Vásárhely ellen. - Kedvezőtlen az időpont - vélekedett Farkas József vezetőedző -, de profik vagyunk, ekkor kell játszani és kész. A pályaválasztók a labdarúgó-mérkőzés miatt hozták előre a kezdést. Hiba lenne lebecsülni a Vasast, én úgy fogalmazok, hogy lutrijátékosok alkotják a keretét, és ha kijön nekik a lépés, kiemelkedő teljesítményre is képesek lehetnek. A papírforma alapján nyernünk kell. Gondjai a Liss-HNKC-nak is akadnak: - A betegeink nincsenek jól... Huba Dórának arcüreggyulladása van, Asztalos Judit sem egészséges, Baunok Bernadettnek kisebb szakadás van a jobb combjában, szerencsére Prok Bea bokája jó lesz a meccsre. Valószínűleg mindannyian pályára léphetnek. Rossz hír, hogy az óvás alatt lévő Pécs-Vác (25-24) meccs ügyében a Magyar Kézilabda-szövetség versenybizottsága első fokon a vendégeknek adott igazat. A váciak azt kifogásolták, hogy az első félidő hajrájában érvényes, de meg nem adott gólt szereztek még „időn belül". Ervelésüket elfogadták és a találkozót, a határozat értelmében, november 30-áig kell újrajátszani. A Pécs fellebbezhet a döntés ellen. A Kőbánya-Spartacus elleni találkozó után a B-közép azt skandálta: „Mindenki Budapestre!". Erre lesz lehetőség, mert vasárnap 6 órakor szurkolói busz indul a Hódtói Sportcsarnok elől a Vasas-Liss-HNKC bajnokira. IMRE PÉTER FUNDÁM ENTUM XXI. Ingatlan Szövetkezet Ajánlatunk Tagjaink részére Futamidő/ 50.000 Tagi kölcsön 990.000 Ft Szolgáltatásaink: • Ingatlanfejlesztés - Ingatlan közvetítés - Ingatlan ertekbecsles • Adásvételi szerződés - Tervezői szaktanácsadás készítése www.fundamentum21.hu magán céges. 3 hónap magán céges 6 hónap magán céges 9 hónap magán céges 12 hónap 12,00% 17,00% 13,00% 17,50% 14,50% 18,50% 16,50% 20,50% MEGNYITOTTUNK! 6720 Szeged **oo Nyíregyháza Klauzál tár 7. Luthar u. 6. tsz. 10. (Wagnar udvar) (Gaduiy ház) H-Cá: 9-17, P: »-14 H-Ca: 8-17, P': 9-14 1.000.0002.990.000 Ft 12,50% 17,50% 13,50% 18,00% 15,00% 19,00% 17,00% 21,00% 3.000.000 Ft-tól 13,00% 18,00% 14,00% 18,50% 15,50% 19,50% 17,50% 21,50% Azon (agar* részére ** legalább 1 évre /<*«« tekéjük - ». u, • i. • i, i, lu..I.- _...AI. I..I-, I-.ZI ,-,.-,.,1 AMM);, J, nozamet renoszeres p/eoeienmen szeretne* megkopni. ajen^uK HAVI KAMATFIZETÉSES KONSTRUKCIÓNKAT, melynek hoz&ne a umdenken összeghetároknak megfelelő évts haum 1,5%-kal csökkenteti értéke. IRODÁINK: 1052 Budapest Vád utca 9. II em 1. H-Cs: 9-17, P: 9-14 • Tel.: 1-266-3236 Fax: 1-486-0805 8000 Székesfehérvár Koronázó tér 4 I em 1. H-Cs: 6-16, P: 8-14 Tel: 22-507-024 Fax: 22-507-025 9021 Győr Rákóczi F utca 3. fisz. 2 H-Cs: 8-16. P: 8-14 Tel 96-527-266 Fax. 96-527-267 9400 Sopron i Várkerület 9 fez 1 H-Cs 8-16, P: 8-14 Tél.: 99-524-327;-328.505-314 .... Meglepetésre készülnek KOSARLABDA A Ronchetti-kupa elődöntőse, a Soproni Postás lesz az ellenfele a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapatának ma délután 5 órakor az újszegedi sportcsarnokban. A Soproni Postás eddig veretlen, kiváló játékosállománnyal rendelkezik, az előző idényben elődöntőt játszott a Ronchetti-kupában. A Szeviép-Szeged gárdája is előkelő helyen áll, jelenleg hetedik a bajnokságban. A Postás hét közben hazai pályán vereséget szenvedett a nemzetközi kupában. Ez esetleg kizökkentheti a vendégeket? - kérdeztük a Szeged vezetőedzőjét, Újhelyi Gábort. - Ebben csak reménykedni tudunk, hiszen a soproniak eddig minden meccsüket megnyerték, csak a győzelem ízét kostolhatták meg. Kiváló játékosokkal rendelkeznek, akik sok-sok nagy csatát megéltek már. Ahhoz, hogy meglepetést tudjunk okozni, mindenkinek maximumot kell nyújtania. Főként az irányítóinknak kell feljavulniuk. Diósgyőrben nem sikerült nekik megfelelő ritmusban mozgatniuk a csapatot, ezért is akadozott a gépezet. Szerencsére a meghatározó játékosaim közül mindenki egészséges, így a legerősebb öszszeállításban vehetjük fel a küzdelmet. A szurkolók biztatására is nagy szükségünk lesz, hiszen a BSE ellen ők is sokat segítettek a kritikus időszakban, erőt adtak a lányoknak a győzelemhez. S. R. Körmenden a Szedeák MUNKATÁRSUNKTÓL A Sole-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata három hazai mérkőzés után ma este 6 órakor idegenben, Körmenden lép pályára. A Tisza-partiak kerete a héten megerősödött, hiszen visszatért a csapathoz Darecko Rawlins, aki már kétszer pályára lépett a szegedi együttesben. Az amerikai kedd óta gyakorol ismét a társakkal és december végéig kötött vele az egyesület szerződést. Földi Sándor legénységének nem lesz könnyű dolga, hiszen a körmendi kedvenc, Zsebe Ferenc által irányította hazaiak eddig várakozáson alul szerepeltek. Igaz, a nyáron alaposan meggyengült a Körmend, a magyar válogatott sztárja, Németh István Olaszországba szerződött. Igazán nem sikerült jó idegenlégióst sem igazolni a Vas megyeieknek, a külföldi játékosok eddig várakozáson alul szerepelnek. A szegediek közül mindenki egészséges volt a héten, teljes kerettel készült a csapat. Földi mesternek a legfontosabb feladata az volt, hogy felrázza a társaságot, amely a Szolnok és a Paks ellen is gyengén muzsikált. A Körmend ellen a cél nem lehet más, mint a minél szorosabb eredmény elérése, amelyből a jövő heti, Sopron elleni hazai mérkőzésre erőt meríthet majd a csapat. Vegas-eredmények BILIÁRD MUNKATÁRSUNKTÓL A Vegas BC Szeged biliárdcsapatai a közelmúltban három mérkőzést is játszottak, a mérleg két győzelem és egy vereség. Eredmények:,NB I: Joker Tiszaújváros-Vegas BC Szeged I. 7:1, a szegedi pontszerző: Hollós Gábor. Vegas BC Szeged I.-Pool Dozers Szeged 7:1, a szegedi pontszerzők: Hollós Gábor, Nagy Csaba, Kovács Gergely 2-2, Gerhard Gryschka. A bajnokság állása: 1. Joker Tiszaújváros 8, Zalaegerszeg 6, 3. Vegas BC Szeged 4, 4. Pool Dozers Komló 3 ponttal. NB II: Vegas BC Szeged Il.-Pirate SE II. 6:2, a szegedi pontszerzők: Székely Alin, Sívók Zsolt 2-2, Makalicza Gáboi; Salgó László. A bajnokság állása: 1. Pool Haibour 4 (12:4), 2. Vegas BC Szeged II. (15:9), 3. Tordas SE 0,4. Pirat SE II. 0 ponttal. Vasárnap 10 órától rendezik meg Szegeden a Csillag téri Vegas Biliárdszalonban a „TWin Cupa 2002" elnevezésű, a Mosconi-kupa mintájára életre hívott esemény következő fordulóját. Az első összecsapáson Budapesten a Pólus Centerben található Pirate Biliárdszalonban a Vegas BC Szeged 12.7-re nyert a házigazdák ellen. Az esélyek alapján gyanítható, a fővárosiaknak a Tisza-parti megyeszékhelyen nem sikerülhet a visszavágás. Meglepetések Vásárhelyen a magyar grand prix-n TENISZ A főtábla küzdelmeivel folytatódott Vásárhelyen a Raiffeisen Magyar Grand Prix férfi tenisz körverseny. Az izgalmak fokozódnak, hiszen már csak négyen vannak versenyben. A döntőt vasárnap rendezik. A főtábla küzdelmeinek az első napján két meglepetés született Vásárhelyen, a Raiffeisen Magyar Grand Prix kilencedik állomásán. A Hód TC teniszcentrumának fedett csarnokában búcsúzott a viadal második számú kiemeltje, faross Gábor, a Davis Kupa-válogatott játékost a torna eddigi meglepetésembere, Huhai Gergely győzte le. Sajnos a Hód TC versenyzője, Szathmáry Tibor nem bírta elviselni a rá nehezedő nyomást - egy jó szerepléssel a budapesti döntőbe kerülhetett volna -, s a jól játszó Gyenis Máté két sima játszmában legyőzte a vásárhelyiek válogatott teniszezőjét. A kiemeltek simán vették az első kört, Kisgyörgy, Tatár és a két éve Szégeden országos bajnoki címet szerző Nagy Zoltán is könnyedén hozta az első kötelező győzelmet. A második napon a két legfrissebb Hultai és Gyenis volt. A két meglepetésember az első szettben alaposan megizzasztotta egymást, rövidítésben azonban Hultai jobbnak bizonyult. A második játszmában Hultai higgadtan teniszezett, szórta az ászokat, simán jutott a négy közé. Jött a második meccs: a végén egy hatalmas meglepetéssel. A fiatal Kiss Sebő remekül játszott a harmadik kiemelt Tatár ellen, könnyedén nyerte az első játszmát, 3:0-al indított a második szettben is, amikor a DK-csapattag Tatár hátsérülést szenvedett, így kénytelen volt feladni a mérkőzést. Következett a nap rangadója. A rutinos Nagy Zoltán az ifjúsági világranglistán 18. Balázs György ellen lépett a teniszcentrum kemény borítású pályájára. Hosszú labdamenetek, látványos megoldások tarkították az összecsapást, amelynek a végén győzött a rutin, azaz Nagy. A befejező találkozón az első számú kiemelt, Kisgyörgy Gergely magabiztosan verte a vásárhelyi Kiss Györgyöt. Raiffeisen Magyar Grand Prix, I. forduló: Kisgyörgy Gergely (Vasas, l.)-Böröczky Zoltán (LRI-Malév) 6:2, 6:3, Kiss György (Hód TC)-Both József (IDOM) 6:1, 7:5, Tatár Zsolt (3.(-Káplán Krisztián (Tatár TC) 6:2, 6:3, Kiss Sebő (Vasas)-Fenyvesi Tibor (Vízmű) 6:2, 6:1,Balázs György (Építők)-Szépvölgyi Tamás (MEAFC) 6:4, 3:6, 6:1, Nagy Zoltán (Tordas, 4.)-Pákai Norbert (Vasas) 6:3, 6:0, Gyenis Máté (Fehérgyarmat)-Szathmáry Tibor (Hód TC) 6:4, 6:2, Hultai Gergely (Vasas)-Jaross Gábor (Tordas, 2.) 6:4, 7:6. Negyeddöntő: Hultai-Gyenis 7:6, 6:1, Kiss S.-Tatár 6:3. 4:0-nál Tatár sérülés miatt feladta, Nagy-Balázs 6:2,6:4, Kisgyörgy-Kiss Gy. A program, szombat, 11 óra: Nagy-Hultai, utána: KisgyörgyKiss 7:5, 6:2. Vasárnap, 11 óra: a 3. helyért. Utána: döntő. SÜLI RÓBERT <É « fiit MI m m mm êé IÍ 1 lï « m>WÊ. fia m . A vásárhelyi Szathmáry már búcsúzott. Fotó: Tésik Attila