Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám

SZOMBAT, 2002. NOVEMBER 2. • MEGYEI TŰKOR" 23 Nyerni mennek RÖPLABDA Ma ismét pályára lépnek a csapatok Szegedi győzelem a rangadón A szentesi Somogyi és a szegedi Kittragde csatája a tegnapi megyei rangadón. Fotó: Karnok Csaba MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi DRE extraligás női röplabdacsapata eddig remekül szerepel a bajnokságban, a Kecs­keméttel holtversenyben a 4-5. helyen áll. A következő ellenfél vasárnap 14 órakor idegenben a Gödöllő lesz, amely az elmúlt szezont negyedikként zárta leg­jobbak között. A szegediek győ­zelmi reményekkel utaznak a mérkőzésre: - Szeretnénk nyerni, hogy megszilárdítsuk jelenlegi pozíci­ónkat - mondta Nusser Eleméi vezetőedző -, és erre úgy érzem van esélyünk. Mostani ellenfe­lünket rutinos játékosok alkot­ják, akadnak köztük magasak is, de elsősorban a technikai tudá­suk az átlagon felüli. Rossz hír, hogy Kovács Tímea ismét meg­sérült, ezúttal a bokája rakoncát­lankodik; Juhász Gabriellának pedig a bal térde roppant meg, pi­hentettük, vasárnap pályára lép, de kérdés, meddig bírja a terhe­lést. Ez pedig azt jelenti, hogy há­rom centerünkből kettő nem százszázalékos. Selmeczi Zsuzsa hasfalhúzódása teljesen rendbe­jött, vele nincs több probléma. Mindent összegezve, legalább öt­venszázalék sanszunk van a si­kerre. Újabb fiaskó SZEGEDI NRC—KAPOSVÁR 0:3 (-18, -17, -17) NB l-es női röplabdamérkőzés. Szeged, Németh Imre Altalános Iskola sportcsar­noka, 50 néző. Vezette: ifj. Juhász, Csi­kós. SZNRC: BAKACSI, BODÓ, Mijucin, Müller, Nagy, Németh. Csere: Dóra. Edző: Nei­zer Zoltán. A Szegedi NRC hozta a már „be­vált" koreográfiát, vagyis az ele­jén elhúzott az ellenfél, és ezt a különbséget a hazaiaknak a foly­tatásban már nem sikerült ledol­gozniuk. A rossz kezdés eddig mindig meghatározta a szette­ket, a felzárkózásra, az egyenlí­tésre, vagy akár a fordításra nem volt ereje a Szegednek. Neizer Zoltán: - A játék mi­nőségében elértünk egy szintet, de a jelek szerint ez a nagyobb feladatok megoldásához, a győ­zelem kivívásához még mindig kevés. I.P. Vendégsiker MUNKATÁRSUNKTÓL VIDEOTON-SIÓFOK 2-4 (1-2) NB l-es labdarúgó-mérkőzés. Székesfe­hérvár, 1500 néző, vezette: Dubraviczky. Gólszerzők: Dvéri (30.), Tóth N. (49.), ill. Fülöp (26., 92.), Schultz (34.), Flipovics (63.); kiállítva: Tímár (Videoton, a 62.) A 13. forduló további párosítá­sa, ma, 13 óra: Békéscsaba-Zala­egerszeg, Dunaferr-Debrecen, Sopron-Győri ETO; 18 óra: MTK-Újpest. A Kispest-Ferenc­város mérkőzést december 6-ra halasztották. Felemás BLED (MTI) Elszenvedte első vereségét, majd gyorsan javított a bledi sakk­olimpián a magyar férfi váloga­tott. Az éremesélyes csapat Csehországtól kapott ki 2,5:l,5-re, majd 3,5:0,5-re nyert Szlovénia ellen. A nők a címvédő Kínával szemben maradtak alul 2,5:0,5-re, majd Hollandiát győzték le 2: l-re. VÍZILABDA TABÁN TRAFIK SZEGED­KONTAVILL-SZENTES 8-6 (3-3, l-l, 3-2,1-0) OB l-es férfi vízilabda-mérkőzés, újsze­gedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Császár, Székely. Tabán Trafik: BARÁT-VARGA R 2, Kitt­ragde, WESZEL0VSZKY 4, MOLNÁR 2, Kozma, Éles, Varga I. Cserék: Samuels, dr. Török, Éles. Edző: Horváth Viktor. Kontavill-Szentes: HORVÁTH - Dornin 1, Juhász, KIS 2, Szabó 1, Szénánszki, Szebeni 2. Cserék: Somogyi, Biltsik, Vigh. Edző: Kádár József. Emberelőnyből: 7/2, ¡11.10/4. Négyméteresből: 2/2, ill. 0. „Reszkess Szeged!" - szólt a szentesi szurkolósereg a lelátón. Hiába játszott megyei rangadót a Tabán Trafik és a Kontavill-Szen­tes, nagyon kevesen voltak kí­váncsiak a mérkőzésre. A Tisza-partiak nem fogadták meg a drukkerek tanácsát: a 32. másodpercben Kis lövésével ve­zetést szereztek a vendégek, 0-1. Varga Péter remekül fordult le vé-. dőjéről, majd 3 méterről a kapu­ba bombázott, l-l. Fél perc múl­va ismét a Szentes vezetett, Kis második gólját lőtte, 7 méterről tüzelt a jobb alsó sarokba, 1-2. Molnár Péter emberelőnyből egyenlített, majd Szebeni ugyan­ilyen helyzetből betalált, így 2-3 állt az eredményjelzőn. Varga Pé­ter 32 másodperccel a negyed vé­ge előtt kiköltöztette a vízipóko­kat a jobb pipából, nyolc méter­ről hatalmas góllal egyenlítet, 3-3. Forrt a víz a második negyed LABDARÚGÁS Ismét hazai pályán fogadja ak­tuális ellenfelét a két megyei NB Il-es labdarúgócsapat. A Szeged szombaton, 13 órától a Nyírbátort, a Makó pedig va­sárnap, 13 órától az Orosházát látja vendégül. A felsőházba jutás szempontjá­ból fontos meccs vár az FC Sze­gedre. Ha a szegediek győznek, akkor jelentős lépéselőnybe ke­rülnek a szombati riválisukkal szemben. Forduló volt a labdarúgó UE­FA-kupában és a BL-ben. FERENCVÁROS­VFB STUTTGART 0-0 Budapest, Üllői út, 13 000 néző. Vezette: Vuorela (finn). Sárga lap: Dragóner (22.), Vukmir (79.), Kriston (83.), ill. Bordon (10.), Meira (85.). Ferencváros: Szűcs - Vukmir, Dragóner, Gyepes - Kriston, Kapic, Lipcsei, Szku­kalek - Szili (Penksa 74.), Tököli, Gera. VfB Stuttgart: Ernst - Hinkel, Meira, Bordon (Wenzel 54.), Gerber - Meissner, Soldo, Tiffert (Mutze! 87.), Seitz (Hieb 60.) - Balakov, Kuranyi. Garami József, az FTC vezető­edzője: - Együttesem felnőtt a feladathoz, a 70. percig többször is előnybe kerülhettünk volna, de sajnos kimaradtak a lehetősé­geink. BL-eredmények, A csoport: elején, parázs volt a hangulat a medencében, szerencsére, sport­szerű körülmények között. Öt perc gólcsend következett, a Ta­bán Trafik több biztos helyzetet is elpuskázott. Ahogy lenni szo­kott, büntetett a Kontavill. Sze­beni 10 méterről átejtette Bará­ton a labdát, 3-4. A második fel­vonás utolsó percében Wesze­lovszky négyméteresből egalizál­ta az állást, 4-4. Hatalmas hanggal szóltak a szentesi dobok a térfélcsere alatt, ami a hazaiakat alaposan feléb­resztette. Weszelovszky ismét négyesből lőtt gólt - először veze­tet a hazai gárda -, majd tovább­ra is a tabánosok hetese vitte a prímet, hiszen kétszer is távolról bevette a jól védő Horváth kapu­ját, 7-4. Hatalmas hajrát nyitot­tak a Kádár-tanítványok, előbb - Kellemetlen emlékek sorjáz­nak a Nyírbátorról - mondta Szalai István, a Szeged trénere. ­Az eddigi három meccsen pontot sem szereztünk tőlük annak elle­nére, hogy mégis mi voltunk fö­lényben. Ez semmit sem ért, hi­szen a nyírségiek egy kontrából mindig képesek voltak gólt elér­ni. Bány és Kurucsai sárga, Gelb­mann pedig eltiltás miatt nem szerepelhet. Remélem, nem hiá­nyoznak majd, és így is nyerünk, már csak azért is, mert hazai pá­lyán még veretlenek vagyunk. A kezdő tizenegy a következőkép­pen néz ki: Halász - Kulacsik, Mórocz, Krausz - Rácz, Csúri, Dortmund (német)-Arsenal (an­gol) 2-1 (l-l), Eindhoven (hol­land)—Auxerre (francia) 3-0 (1-0). A csoport állása: 1. Dort­mund 8 (14-6), 2. Arsenal 8 (9-4), 3. Eindhoven 5, 4. Auxerre 4 ponttal. B csoport: Liverpool (an­gol)-Valencia (spanyol) 0-1 (0-1). A Szpartak Moszkva (orosz)-Basel (svájci) összecsa­pást kedden rendezik. A csoport állása: 1. Valencia 13, 2. Liver­pool 7, 3. Basel 5, 4. Sz. Moszkva 0 ponttal. C csoport: AEK Athén (gö­rög)-Genk(belga) l-l (l-l), Real Madrid (spanyol)-Roma (olasz) 0-1 (0-1). A csoport állása: 1. Re­al 8 (14-6), 2. Roma 8 (2-3), 3. Athén 5, 4. Genk 3 ponttal. D csoport: Inter (olasz)-Ro­senborg (norvég) 3-0 (1-0), O. Lyon (francia )-Ajax (holland) 0-2 (0-1). A csoport állása: 1. In­ter 8 (10-7), 2. Ajax 8 (5-3), 3. Lyon 7, 4. Rosenborg 3 ponttal. Szabó, majd az amerikai Dornin mattolta Barátot, 7-6. Izgalmas negyed elé néztek a szurkolók, nyílt volt a küzdelem. Helyzet itt, helyzet ott. Ez volt a jellemző a záró felvonásban, gólt azonban a 27. percig egyik csapat sem tu­dott lőni. Ekkor Szebeni érthe­tetlen módon elúszott Molnár­tól, aki néhány métert megtett a labdával, majd a kapuba bombá­zott, 8-6. Ezzel eldőlt minden, a hátra lévő időben nem esett több találat, a Szeged nyerte a megyei rangadót. A két szomszédvár összecsapá­sa nem hozott magas színvonalú játékot, azonban a szurkolók jól szórakoztak, hiszen végig nyilt volt a küzdelem. A győzelmet a helyzeteknél jobban összponto­sító Tabán Trafik Szeged teljesen megérdemelten szerezte. Babos, Puskás, Fábián - Dóra, Bali. Stabilan a dobogón található már hónapok óta a Makó. Erede­tileg a vasárnapi rivális, az Oros­háza is oda készült, ám a Békés megyeiek a hullámzó teljesít­mény miatt egyelőre csak az ötö­dik helyen állnak. - Hiába van tíz pont különb­ség a két csapat között, az Oros­háza hazai pályán a mumu­sunknak számít - emlékeztetett Kolozsvári János, a Makó edzője a múltra. - Idegenben a legutób­bi két meccset megnyertük, ám az elmúlt két szezonban nálunk egyaránt nyertek az orosháziak. Újra a megye vendége lesz hét­főtől a magyar teremlabdarú­gó(futsal)-válogatott, amely Eu­rópa-bajnoki selejtezőt játszik Szegeden és Makón. Legutóbb éppen két éve láthatta az újszegedi sportcsarnok közönsége a magyar futsalválogatottat. Akkor a hollandok, a litvánok és az azer­bajdzsániak voltak a csoportellen­felek, és a mieink nagyszerű mecs­cseket produkálva, veretlenül má­sodikok lettek a hollandok mögött. Ezúttal Szabó András együtte­sének a lettek, az izraeliek és az oroszok lesznek az ellenfelei. A szakember - aki az NB l-es Új­pest vezetőedzője is - szerint csa­pata ezúttal is versenyben lesz az első helyért. - Egyértelműen az oroszok az Eb-selejtezők első csoportjának az esélyesei. Lát­tam őket többször is, az ő legyő­zésük igazi bravúr lenne. A lett nemzeti együttes megegyezik az­zal a klubgárdával, amelyik Bu­dapesten, a Cső-Montage vendé­ge volt az európai bajnokok ver­Horváth Viktor: - Szépen küz­döttünk, a mentalitásunk a régi időket idézte. Sajnos még így is nagyon sok helyzetet rontottunk el. Kádár József: - Megérdemel­ten győzött a Szeged. A Szentes ma délután fél há­romkor a BVSC, míg a Szeged délután öt órakor a Fradi ottho­nában száll vízbe. A Kurca-parti­ak nem igen örültek annak, hogy a megyei rangadó után egy nap­pal, mégpedig kora délután ismét vízbe kell szállniuk. A szegediek bíznak abban, hogy a mostani si­kerből erőt merítenek és szoros csatára kényszerítik a Fradit. További eredmények: Cegléd­Újpest 3-10, Szolnok-Vasas 4-7, Eger-OSC 7-4, Kecskemét-Fe­rencváros 4-15. SÜLI RÓBERT Bár kikaptunk szerdán a Magyar Kupában, ám hatvan-hetven percig fegyelmezetten és lelke­sen játszottunk. Nem szeret­nénk leszakadni a Nyíregyházá­tól, ezért jó lenne, ha megismé­telnénk a Kaposvár ellen az em­lített időszakban mutatott pro­dukciót, és megszakadna a bé­késiek elleni rossz sorozat, azaz nyernénk. A kezdő csapatban két változást tervezek, várható­an ez a gárda fut ki a pályára: Kovács K. - Görög, Dálnaki, Ma­gyar, Kazán - Bagi, Sümeghy, Brakszatórisz, Varga - Mádi, Maróti. I. R-M. J. sengésének selejtezőjén. Ők és a sportággal még csak ismerkedő izraeliek verhetők, míg az oro­szok ellen bármi megtörténhet. A szegedi, illetve a hódmezővá-« sárhelyi közönségről jó híreket kaptam, nem véletlen, hogy 2000 után ismét Csongrád me­gyére esett a választás. Remélem, kiváló szórakozást nyújtunk majd a sok szurkolónak. A válogatottat a következők al­kotják: Tóth /., Balázs (kapusok), Jávor, Tóth M., Tóth Sz., Mada­rász, Baranyai, Frank, Szente, Kénoszt, Nagy G., NagyZs., Sza­lay, Somogyi. A selejtező prog­ramja a következők szerint ala­kul, kedd (november 5.), Szeged, újszegedi sportcsarnok, 16 óra: Oroszország-Izrael, 18: Magyar­ország-Lettország. Szerda (no­vember 6.), Makó, városi sport­csarnok, 17: Oroszország-Lett­ország, 19: Magyarország-Izrael. Péntek (november 8.), Szeged, 16: Izrael-Lettország, 18: Orosz­ország-Magyarország. M. J. REFLEKTOR APICKNEK SZURKOLHATNAK November 7-én (csütörtök), 18 órakor szurkolói busz indul a Szeged étterem elől a De Groot Groep (holland)-Pick Szeged fér­fi kézilabda KEK-mérkőzésre. A 9-én rendezendő összecsapáson kívül gazdag turisztikai program vár az utazókra, például városné­zés Amszterdamban, Antwer­penben és Kölnben, jelentkezés és információ a szervező Ginál Jánosnál a következő telefon­számokon: 06-30/555-0981 és 06-30/938-0980. MEGYEI BAJNOKSÁGOK A Csongrád megyei kézilab­da-bajnokság eredményei, nők: KSZSE-HKE 26-25, Kiste­lek-Algyő ifi 21-18, Algyő II.­Universitas 16-38, Deszk­Mindszent 20-15; férfiak: Rösz­ke-HKE 33-20, Domaszék­Szentes 28-24, Mol Algyő-Uni­versitas II. 21-25, Marostői SE­Universitas I. 19-24. JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM A Csongrád Megyei Kézilab­da-szövetség JB-testülete játék­vezetői tanfolyamot indít, mely­re november 15-éig lehet jelent­kezni Dzsipoff Károlynál (06-20/514-8237) és Árokszállá­si Zoltánnál (06-30/479-1849). FEKETE HATODIK A szegedi ultrafutó, Fekete Sándor a férfiak abszolút versenyében a 6. helyen végzett a Bécs-Budapest szupermaratonin. A mezőny erős­ségére jellemző, hogy Fekete 1 óra 20 percet javított tavalyi idején mégsem tudott előrébb lépni. Az SZVSE-ből a Debreceni AK-ba igazolt Kiss Ágnes idén is tagja volt a nyertes csapatnak. ELSŐSÉGEK A közelmúltban bonyolították le a szabadtéri kispályás labdarúgás megyei döntőit, melynek az SZTE Hattyas sori sportközpontja adott otthont. Végeredmény, nők: 1. Szentesi Kinizsi, 2. Mórahalom, 3. JATE Amazonok; férfiak: 1. JA­TE SC Szeged, 2. SZTE Szeged, 3. Semmi esély, Mórahalom. ATLÉTAÉRMEK A Magyar Diáksport-szövetség által Budapesten rendezett ügyességi és váltófutó-bajnokságon a szegedi Bá­lint Sándor Általános Iskola IV kor­csoportos leány súlylököcsapata (Márton Anita, Vígh Mónika, Oroszlámos Tímea, Szegedi Anna, Sárközi Anna, felkészítő tanár Heré­di István) 2. lett, átlaguk 9,15 méter volt. Márton 11,85 méteres eredmé­nyével kiemelkedően a legjobb volt. DÉLI APRÓ-BAJNOKSÁG November 4-én (hétfő), 19 órától tartják a II. Déli Apró Szeged vá­rosi kosárlabda-bajnokság sze­zonynyitó értekezletét a Kodály Téri Általános Iskolában. A szer­vezők várják a tavalyi pontvadá­szat résztvevőit, de új csapatok jelentkezésére is számítanak. TISZA VOLÁN-SIKER NB l-es ifjúsági kézilabda-mérkő­zés, fiúk: Tisza Volán SC-Fotex KCV 24-18 (10-9). Újszegedi sportcsarnok, 1500 néző, vezette: Árokszállási, Demus. Tisza Volán SC: KOLLÁR - V1SY 4, Krasznai 1, Halász 3, Balázs 1, SUTKA 6, Virág 3. Csere: KOVÁCS (kapus), SZÖGI 1, VESZELSZKI3, Gálosi 2, Kiszel, SZATMÁRI, Ulics. Edző: Gera Norbert. EDZÓTOVÁBBKÉPZÉS Az MTTOE szegedi szervezete no­vember 8-án és 9-én (pénteken 14-től 18 óráig, szombaton 8-tól 14-ig) edző ­továbbképzést tart a MAV-előadóban (munkásszálló, Indóház tér 11.), melynek célja az úszásoktatáshoz szükséges licence megszerzése. Az előadó dr Tóth Ákos. A képzés az MTTOE-tagaknak ingyenes, a többi résztvevőnek a helyszínen kell fizet­nie. Visszajelzést november 6-ig vár­naka szervezők a következő elérhető­ségeken: jszabo(o phedu.u-szeged.hu, vagy 06-62/544-278 (telefon és fax, rögzítő). Kikapott a Liverpool és a Real Madrid Kimaradtak a helyzetek Futsal Eb-selejtező Kellemetlen emlékek kísértenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom