Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-05 / 257. szám
6 "MEGYEI TÜKÖR" KEDD, 2002. NOVEMBER 5. Az üllési Nyáriné Tájti Anna húszévesen került községe élére. Azóta eltelt huszonnyolc esztendő, de még mindig ő a polgármester. Ez alatt az idő alatt több mint háromszázötven képviselővel dolgozott már együtt. Huszonnyolc év igen nagy idő. Főleg egyetlen munkahelyen. Az üllési polgármester, Nyáriné Tajti Anna már 1974 óta vezeti községét. Csongrád megyében ezzel rekorder a polgármesterek között. Ifjúsági vezetőként 1973-ban került a közel negyvenfős tanácsba. Az akkori tanácselnök lemondott és utánpótlást kerestek. - Behívtak és nekem szegezték a kérdést: akarok-e tanácselnök lenni? Egy nap gondolkodási időt kértem - emlékezett vissza. Ekkor mindössze húszesztendős volt. Családjával megbeszélte és másnap elvállalta a megbízatást. Huszonnyolc éve, pontosabban 1974. április 19-én tanácselnök lett. Három év után nem csupán szülőfalujával, de a szomszédos Forráskúttal is törődnie kellett, ugyanis közös tanácsa lett a két településnek. Nyáriné munkáját akkoriban hetvennégy tanácstag segítette, ami most tizenegy képviselőre fogyatkozott. Szerinte azért szavaznak neki folyamatosan bizalmat az üllésiek, mert az alapellátásokat (oktatás, közművelődés, ivóvízellátás) a lehető legmagasabb színvonalon kapják. Ráadásul azt tartja, hogy a polgármesterség nem hatalmi kérdés, hanem szolgálat. Emellett fontos a kompromiszszum, mások véleményét is meg kell hallgatni. A testületnek meg az a dolga, hogy az itt élőknek minél jobb körülményeket teremtsen. Nyárinénak középfokú kereskedelmi, illetve államigazgatási főiskolai végzettsége van. Civilként a helyi takarékszövetkezetben dolgozott egy rövid ideig, aztán tanácselnök lett. Családja már megszokta, hogy alig van otthon. - Károlyhoz, a férjemhez már tanácselnökként mentem - mondta. Két gyermeke, 23 éves lánya és 15 éves fia már a kezdtek óta nagy önállóságot kapott. A nagyszülők, a rokonok pedig folyamatosan segítettek a nevelésben, amikor a polgármester-anyukát elhívta a hivatal. K.T. Rejtvényfejtő sikerek A szegedi Bartók Béla Művelődési Központban megrendezett országos rejtvényfejtő bajnokság csapatversenyében több szegedi siker is született. A mesterjelölt négyes, Molnár Márta, Juhász Tibor, Hacsek Tamás és Zsíros János összeállítású csapat nem talált legyőzőre, és már harmadik alkalommal vívták ki maguknak ezt az eredményt. A mester kategóriában pedig az Erdész István, Bartók Sándor, Savanya István és Szalay Dénes összetételű négyes a negyedik helyet érte el, míg a haladók, a Klein Anna, Mártáné Major lulianna, Kapitanov Vilmos és Szűcs Csaba összeállítás az ötödik helyen végzett. Kávéház A Millenniumi Kávéházban (Szeged, Dugonics tér 12.) ma két programmal is várják az érdeklődőket. A leléptetett század filmklub sorozatának következő részét, a Rosencranz és Guildstern című filmet 19 órakor vetítik az érdeklődőknek. Ezt követően pedig 21 órától a Frankié Látó Quartett zenél. Szeged környéki községek a voksolások tükrében Csak négy új polgármester Több mint 350 képviselővel dolgozott már az üllési polgármester Huszonnyolc esztendeje áll a település élén Nyáriné Tájti Anna: A polgármesterség nem hatalmi kérdés, hanem szolgálat. Fotó: Schmidt Andrea A Szeged környéki huszonnégy település közül négyben, Forráskúton, Kübekházán, Pusztamérgesen és Szatymazon új polgármestert választottak. Forráskúton Fodor Imre kapta a szavazatok majd 72 százalékát. A 30 éves új polgármester, miután elvégezte a vásárhelyi főiskola állattenyésztési szakát, a baromfitelepet vezette. Két évvel ezelőtt pedig visszakerült Forráskútra mint falugazdász. Szerinte megválasztása annak köszönhető, hogy a faluban mindenki ismeri, a helyiekkel jó a kapcsolata. Elsőként a forráskútiak komfortérzetét szeretné növelni. A településen nincs aktív kulturális élet, szerinte ezt kell fellendíteni. A művelődési házat „beüzemelteti", valamint teleházat kíván kialakítani. Elődje, Kocsis Ferenc 1989-től mostanáig vezette a községet. A volt polgármester úgy gondolja, azért maradt alul a választáson, mert negatív kampányt folytattak ellene. - A községben nagy befolyással bíró személy kijelentette, ha továbbra is én maradok a polgármester, akkor ő inkább elköltözik a faluból - mondta Kocsis Ferenc. Az elmúlt 14 év után nehéz lesz a változás, de bízik eredeti végzettségében. Okleveles villamosmérnökként és mérnök szakközgazdászként vagy a banki, vagy az önkormányzati szférában kíván elhelyezkedni. Kübekházán is jelentős fölénynyel nyert Molnár Róbert. Győzelme nem a kampánynak, hanem országgyűlési képviselőként végzett munkájának köszönhető - mondta Molnár. Közölte: már honatyaként is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a kübekiek számára ne legyen hátrány a falusi élet. A több mint 1600 fős település az elmúlt nyolc évben kezdeményezés hiányában nem fejlődhetett. A kübekiek változást akartak, ez abból is látható, hogy négyen szálltak harcba a polgármesteri címért és huszonnyolcan pályáztak a kilenc képviselői helyre. Kübekháza korábbi első embere, Boldog Krisztina két ciklusban kapott bizalmat a helyiektől. Bukását abban látja, hogy kampányában csak azt ígérte, amit meg lehet valósítani, amit elbír a falu kasszája. Vagyis nem épített légvárakat. Boldog Krisztina aki 1994-ben az ország legfiatalabb polgármestere volt - továbbra is tevékeny életet fog élni. Rengeteg tapasztalatom és négy diplomám van, nem fogok elveszni - jelentette ki. Pusztamérges új vezetője, a 38 éves Papp Sándor állatorvos. Megválasztása előtt előbb Mórahalmon, majd Rúzsán gyógyította az állatokat. Sikerét abban látja, hogy reális, megvalósítható programja a helyiek számára is elérhető. A kampány alatt pedig azt tette, amire az elmúlt 12 évben nem volt példa. Körbejárta a tanyavilágot és beszélt az ottlakókkal. Első teendője polgármesterként pedig az lesz, hogy az eddig elzárt község végre nyisson a külvilág felé. Elődje, a három ciklusban is polgármester Börcsök Antal soha, egyetlen választáson sem kampányolt. Bízott a választók, vagyis a felnőtt emberek komolyságában. Hiszen, amit az elmúlt 12 évben elértek Pusztamérgesen, azt mind az ő neve fémjelzi. Szerinte ellenfele kampánystábja olyanokat ígért az egyszerű embereknek, aminek nincs valós alapja és bedőltek neki. Egyelőre fogalma sincs, hogy mihez kezd. Az biztos, hogy vidékfejlesztéssel óhajt foglalkozni. Szatymazon az egykori polgármester, Lengyel Istvánná el sem indult a választáson. Negyvennégy évig dolgozott a közigazgatásban. Nyugdíjasként lett belőle polgármester. Most úgy döntött, átadja a helyet másnak. Teljesen azonban nem vonult ki a közigazgatásból, képviselő-testületi tagként tovább dolgozik. Utódja, Gyömbér László kertészmérnök. Tősgyökeres szatymaziként 1994-től falugazdász, majd alpolgármester lett. Negyedmagával indult a polgármesteri címért. Elmondta: győzelme elsősorban ismertségének köszönhető, hiszen még a dédszülei is szatymaziak voltak. Emellett jó csapat állt mögötte és nyugodt kampányt szervezett. Elsőként polgárbarát önkormányzatot kíván megvalósítani, ahol a legfontosabb feladatnak a tájékoztatást tartja. K.T Kübekháza. Ezen a településen is úgy gondolták a választók, új polgármester kell. Fotó: Schmidt Andrea Szegedi reklámügynökség sikere a szabadtéritől a Givenchy-kiállításig Audrey Hepburn ruháit is népszerűsítik Alaposan megváltozott a szabadtéri játékok arculata az utóbbi két évben. A siker elsősorban a szegedi ARC-Film Reklámügynökségnek köszönhető, amely a november 24-éig nyitva tartó budapesti Givenchy-kiállítás kommunikációját is megtervezte. Virág Pál operatőr kollégáival, akikkel együtt diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, önálló alkotócsoportot hozott létre a nyolcvanas években az MTV Szegedi Körzeti Stúdiójában. Számos nívódíjas dokumentumfilmet forgattak, a filmtörténet hőskorából ismert módszereket igyekeztek visszacsempészni a modern riportázsokba. Az alkotóközösség Alternatív Retro Clubnak nevezte el önmagát, és produkciós irodát hozott létre 1990-ben, amikor Hankiss Elemér, az MTV elnöke programjában meghirdette, hogy külső vállalkozásokra kívánja építeni a tévé működését. Amikor megszakadt a kapcsolatuk az MTV-vel, megalapították az ARC-Film Reklámügynökséget. Olyan kommunikációs feladatokat vállaltak, amelyeknél hasznosíthatták filmkészítési tapasztalataikat is. Első nagy megbízásuk a Matáv-telefonkártyák bevezetésének kommunikációja volt, majd nagy cégektől, köztük a Hungaropharmától kaptak további megrendeléseket. A Pick is az ARC-Filmet bízta meg a vákuumcsomagolt termékeit bevezető reklámkampány kidolgozásával. 1997-ben a cégnek szembesülnie kellett azzal, hogy néhány év leforgása alatt szinte az összes nagy megrendelője külföldi Virág Pál kamerával a kezében a III. Richárd forgatásán - szemben: Kulka János. Fotó: Kovács Zoltán kézbe került, és az új tulajdonos a bevált multinacionális partnereivel dolgoztatott. A Virág Pál által vezetett ARC-Film Reklámügynökség akkoriban stratégiát váltott, és olyan szolgáltatáscsomagot dolgozott ki, amely olyan áron kínált a multikkal azonos szakmai módszereket, amit a magyar piacból élő cégek - például a Szegedi Szabadtéri Játékok - is igénybe tudnak venni. Nagy szakmai siker, hogy az ARC-Film készíthette el a Medgyessy Péter miniszterelnök fővédnökségével a Gerbeaud-palotában megrendezett Az időtlen elegancia álomruhái című Givenchy-kiállítás promócióját. A november 24-éig nyitva tartó tárlat 80 olyan, divattörténeti jelentőségű ruhát mutat be, amit Hubert de Givenchy tervezett az eleganciájáról is híres filmcsillag, Audrey Hepbum és más hírességek számára. A reklámanyagokon, katalóguson kívül a szegedi csapat tervezte meg a tárlat honlapját is (http :/Avww. hepburnandgivenchy.com). - Nem egyszerűen reklámeszközöket gyártunk, hanem a teljes kommunikáció megtervezésére helyezzük a hangsúlyt - összegzi a siker titkát Virág Pál, az ARC-Film Reklámügynökség kreatív vezetője. - Ügyfeleink tudják: attól kezdve, hogy egy termék elkészül és raktárba kerül, csak a kommunikáció eszközei állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a piacon, a vevők körében is sikeres legyen. Evek során érleltük ki azokat a módszereket, amelyek segítségével elérhetjük ezt a célt. A piacbefolyásolás legizgalmasabb területe - a figyelem felkeltésén túl - a bizalom, a lojalitás megszerzése. Ennek érdekében professzionális kommunikációra van szükség, és persze olyan cégvezetőkre, akik felismerik, hogy a továbblépésükhöz a piac befolyásolásának ezt a kényes területét érdemes egy külső szakértőre bízniuk. Virág Pál szerint munkájuk eredménye Szegeden leginkább a szabadtéri játékok arculatváltásán lesz lemérhető. Az ország legnagyobb csillagtetős színháza néhány év múlva Európa-hírű és -nívójú fesztiválként ünnepelheti 75. születésnapját. HOLLÓSI ZSOLT