Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-27 / 276. szám
SZERDA, 2002. NOVEMBER 27. •SPORT» 19 Emlékezetes Eb-csapat MUNKATÁRSUNKTÓL Hetekkel ezelőtt Szegeden járt az 1955-ös kosárlabda Európa-bajnokságon aranyérmet nyert magyar válogatott néhány tagja. Ekkor a városi sportigazgatóság szervezésében köszöntötték az egykori kedvenceket. Mártonffy Zoltán, volt válogatott játékos egy két pontosításra hívta fel a figyelmünket. Cikkünkben tévesen több olyan játékost is említettünk, akik nem voltak tagjai a győztes gárdának. Álljon itt az Európa-bajnok nemzeti együttes teljes névsora: Bogár Pál csapatkapitány (Székesfehérvár), Bencze János (Honvéd), Cselkó Tibor (MAFC), Zsíros Tibor (MÁVAG), Simon János (Honvéd), Bánhegyi László (Honvéd), Hódi János (Honvéd), Hódi László (Honvéd), Czinkán Lipót (Honvéd), Mezőfi Tibor (MÁVAG), Greminger János (Honvéd), Papp Péter (MÁVAG), Dalos János (MÁVAG), Tóth László (Székesfehérvár). A csapatban három szegedi származású sportoló szerepelt: a két Hódi és Greminger. Pályázat Pályázatot ír ki a 2004-es magyarországi női felnőtt kézilabda Európa-bajnokság lógójának és kabalafigurájának „kitalálásra" a szervezőbizottság. A helyszínek között szerepel Szeged is. Háromszor kezdte újra, s mindannyiszor elküldték Valaczkay edző hiányérzete KOSARLABDA Valaczkay Győzőnek, a vásárhelyi kosárlabdaedzőnek hiányérzete van. A tréner nem érti, hogy miért nem maradt meg az NB I/B-s férfiegyüttes, miért kellett visszalépni a bajnokságtól. Valaczkay Győző sok sikert megélt a vásárhelyi férfi kosárlabdacsapattal. Telt házas meccsek, felejthetetlen NB I A csoportos győzelmek. Ez a múlté. Jelenleg az NB II-ben szerepel a helyi együttes. Igaz, ezzel a gárdával nincs kapcsolata a szakembernek. Az egykori első osztályú kosarasnak mégis hiányérzete van, nem érti: miért nem lehetett tovább vinni az NB I/B-s csapatot. - Hiába próbáltunk meg mindent a nyáron - kezdte a mondandóját Valaczkay Győző heteken át kerestünk egy esetleges névadó főszponzort, ez eredménytelennek bizonyult. Sajnos, az önkormányzattól csak egymillió forint támogatást kaptunk volna, így nem tudtunk rajthoz állni a bajnokságban. Teljesen amatőr szinten működtünk a B ligában, kétmilliós költségvetéssel munkálkodtunk. Ami számomra igazán meglepő volt, hogy a Kosársuli hárommillió forintot kapott. A városi sportvezetők ezt azzal indokolták, hogy ők főként az utánpótlás sportot táVásárhelyen egykor telt házas férfimeccseket játszottak. Fotó: Miskolczi Róbert mogatják, a felnőtt csapatunkban pedig túl sok a szegedi kosaras. Ez nem volt igaz, hiszen a megyeszékhelyről összesen három játékos igazolt hozzánk, a többiek mind helyibeliek voltak. Főként a fiatalok játszottak, hiszen a szabály szerint négy ifjúsági játékosnak mindig a keretben kellett lennie. Nem a padon ücsörögtek, mindannyian rendszeresen pályára léptek. Az egyesületünk mindig híres volt az utánpótlás neveléséről, elég csak Czuprák, dr. Borbáth, Pataricza, Kecskés a két Kis, Góbi vagy Gémes nevét megemlíteni. Mindannyian szép karriert futottak be, meghatározó játékosolcká váltak. Ez most nem mondható el, egyre kevesebben űzik ezt a sportágat. Háromszor vállaltam szerepet a vásárhelyi kosárlabdában, mindháromszor idő előtt kellett befejeznem a tevékenységem, mindig félreállítottak. A nyári visszalépés volt számomra az utolsó, ez akkora pofon volt, hogy nagy valószínűséggel örökre elment a kedvem attól, hogy Vásárhelyen kosárlabdacsapat mellett tevékenykedjek. SÜLI RÓBERT Hazai kudarcok A kézilabda NB I/B-ben mindkét megyei gárda vereséget szenvedett. Ami fájdalmas a kudarcokban: a Makó férfi és a Szeged KKSE női csapata is hazai pályán kényszerült fejet hajtani. MUNKATÁRSUNKTÓL MAKÓ-SALGÓTARJÁN 25-28 (12-12) Férfimérkőzés, Makó, 200 néző. Vezette: Kovács, dr. Vaskó. Makó: Avramov - Szabó Tönki 6, Sándor 3, Minik 1, Szabó R 2, JUHÁSZ 6, Cselovszki 2. Csere: Nagy Z., Nagy L. (kapusok), Madár 1, Somogyi 3, Bajorhegyi 1, Ignácz, Dombegyházi. Edző: Bárány Zsolt. A kívülállónak úgy tűnt, a Magyar Kupa-siker a fejébe szállt a makói csapatnak. Küzdöttek, hajtottak a hazaiak a biztos győzelmet ígérő összecsapáson, ám a helyzeteket sorban kihagyták. Ahogy ilyenkor lenni szokott, semmi sem jött össze, a Salgótarján pedig meglepetésre győztesen hagyhatta el a pályát. Ahhoz, hogy újra a Békés elleni Makó KC-t láthassa a közönség, mindenképpen rendet kell tenni a Maros-partiaknál. SZEGED KKSE—TISZAÚJVÁROS 18-20 (12-12) Női mérkőzés, Szeged, 120 néző. Vezette: Agnecz Sípos Szeged KKSE: BOROSNÉ - VADÁSZY 3, Sipos 8, Bodó 2, Fülöp 1, Szőke 2, Nagy 1. Cserék: Szűcs (kapus), Takács 1, Horváth H„ Horváth K„ Hódi. Edző: Prónay Gyula. Jól kezdett a hazai csapat, a szoros első félidőben felváltva vezettek az együttesek. A vendégek ugyan többször is kétgólos előnyhöz jutottak, ám a hazaiak mindig egyenlítettek. A második félidő elején a Tiszaújváros 18-14-re elhúzott, és ezt a különbséget már csak csökkenteni tudta a Szeged KKSE. Hiába hárított Borosné a tizenegy hetesből hatot, a házigazdák végül kikaptak. • Tegnap sorsoltak a férfi Magyar Kupában. A nyolc közé jutásért a Makó KC a szintén NB I/B-s Csömörrel mérkőzik. Az első meccset december 4-én, idegenben, míg a makói visszavágót december 18-án tartják. A további párosítás: Cegléd-Elektromos, Százhalombatta-Pécs, Tatabánya-Győr. Továbbá az MK résztvevője még a négy nemzetközi kupában résztvevő csapat, a Fotex, a Pick Szeged, a Dunaferr és az Orosháza. Tizenegyedik vereség RÖPLABDA DUNAFERRDFRC-SZEGED 3:0 (18,15, 8) Extraligás férfi röplabda-mérkőzés, Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Dunaferr: Pajor, Tóth T„ SZEKERES, ÚRFI, Németh, TÓTH G. Cserék: SZABÓ (liberó), Szűcs. Edző: Ruffing Péter. DFRC-Szeged: Maksa, Bába, Melnicsuk, Besenyei, Ezsiás, Nacsa. Csere: Böjti, Rózsavölgyi (liberó) Edzők: Nyári Sándor, Jurij Melnicsuk. A múlt heti, Kaposvár elleni meccsből szeretett volna erőt meríteni a DFRC-Szeged férfi röplabdacsapata, akkor Rózsavölgyiék két játszmát is megnyertek, most pedig abban reménykedtek, hogy sikerül szettet rabolni az Újvárostól. Jól kezdtek a vendégek, 6:4-re vezettek, ezután azonban robbantottak a Ruffing-tanítványok, 8:7-nél átvették a vezetést, amit nem is engedtek ki a kezükből. A második szettben sok nyitás-fogadást rontott a DFRC, ezt pedig Urfiék könyörtelenül kihasználták, könnyedén nyerték a játszmát. A harmadik felvonásban teljesen szétesett a szegediek játéka, a hazaiak pillanatok alatt megnyerték a szettet, ezzel pedig a mérkőzést. Jurij Melnicsuk: -A kaposvári meccshez képest rá sem lehetett ismerni a csapatra, rengeteg hibáztunk. S.R. Pestszentlőrincen vendégeskedik a Pick KÉZILABDA Ma 18 órakor megkezdi a férfi kézilabda NB I alapszakaszának második felét a Pick Szeged csapata. A Tisza-partiak a Pestszentlőrinc-LRI Malév-Elektromosnak lesznek a vendégei. Az első osztályú férfi kézilabda-bajnokság egyetlen veretlen csapata, a Fotex előtt három ponttal vezető Pick Szeged Pestszentlőrincen lép pályára. A házigazdák az eddig lejátszott 11 mérkőzésükön mind-" össze 10 pontot gyűjtöttek öszsze. A négy győzelem mellett két döntetlent értek el, s amivel nem dicsekedhetnek az az, hogy ötször vesztesen hagyták el a játékteret. Természetesen ha ebből indulnak ki a szegedi játékosok, akkor nagyon nehéz hatvan perc vár rájuk, hiszen a valamikor jobb napokat megélt Elektromost feldobhatja az, hogy egy bajnokesélyest akár el is kaphatnak. - Nem lehet kérdés, hogy milyen eredményre számítok Pestszentlőrincen, ugyanis egy 12 ponttal kevesebbet gyűjtő csapat ellen simán kell nyernünk. Ehhez természetesen komolyan kell venni a játékot. Habuczki Tamásra sajnos hoszszú ideig nem számíthatok, ezért új védekezési kombinációt kellett kidolgozni. Meg kell találnom azt a játékost, aki a sérült feladatát hosszú távra át tudja venni. Ez a kézilabdás pedig Laluska Balázs lehet, ha ő is úgy akarja, s megfelelően áll a feladat mellé. Egyébként azzal sem mondok újságot, hogy fontos számunkra a siker, s úgy kell teljesíteni, hogy az a nehezebb feladatokra is felkészítsen mindenkit - mondta Dragan Djukics edző a tegnap délelőtti foglalkozás után. Dobozi Iván, a Pick Szeged technikai vezetője hétfőn Szlovákiába utazott, hogy egy ottani klub segítségét kérve kazettát szerezzen a KEK-ellenfél, Tatran Presov játékáról. - Sikerrel jártam, mert az egyik első osztályú klub vezetője, nem akarom megnevezni, nehogy baja származzon belőle, nagyon készségesen segített, s két kazettával tértem haza. Úgy gondoltam, hogy ellenfelünk egy hazai és egy idegenbeli bajnoki találkozójáról készült felvétel segítségével kielemezhetjük a szlovák együttes játékát - mondta kedden délelőtt, útban hazafelé a sportvezető. SÜLI JÓZSEF A Vasast saját pályáján szórták meg a szegediek Ismét remekelt a Beton TEREMLABDARUGAS Folytatta remek sorozatát az Első Beton a teremfoci NB I-ben. A szegediek a fővárosban győztek magabiztosan. VASAS-ELSŐ BETON 3-11 (0-6) Budapest, Fáy utca, 100 néző. Vezette: Ember, Herbály. Első Beton: Kovács K. - Kis K„ Mahler, Koncz, Dimics. Cserék: Szekeres (kapus), Varga, Keller, Kazán, Erdei, Tóth-Kovács, Geleta. Edző: Bódi Attila. A szegedi gólszerzők: Dimics (3), Kis K. (2), Varga (2), Geleta (2), Koncz, Kazán. Sorrendben a harmadik meccsén is kiválóan védekezett a szegedi csapat. Ráadásul a Beton az első félidőben többször is szerencsés találatot szerzett, majd a szünet után felszabadultan játszott. A találkozó rangadónak volt kikiáltva, hiszen a Vasas a szegediek előtt volt a tabellán, ám a vendégek mindenben felülmúlták a hazaiakat. A zöld-feketék egyre jobb formába lendülnek, fokozatosan lépnek előre a tabellán. A Beton már a dobogó közelében van, jelenleg már a negyedik. Bódi Attila: - Erős ellenféllel szemben kiemelkedőt nyújtottunk, a védekezésünk pedig elsőrangú volt. További eredmények: PécsKanárik 5-3, Ercsi-Csömör 7-8, Trans-Am-Aramis 2-9, Miskolc-Szentendre 5-6, Harkány-Reálprint 3-5', Cső-Montage-Siófok 9-3. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Csó-Montage 9 9 - - 100- 21 27 2. Aramis 9 8 - 1 54- 30 24 3. Csömör 9 7 1 1 52- 35 22 4. 5. Ercsi 6. Vasas 7. Kanárik 8. Pécs 9. Siófok 10. Reálprint 11. Harkány 12. Trans-Am 13. Szentendre 14. Miskolc - 4 43- 19 17 69 - 47 16 53- 49 15 3 39 - 37 15 38- 46 12 5 25- 38 6 6 22- 51 6 11 1 2 8 34- 60 5 8 1 1 6 29- 52 4 8 1 1 6 24- 48 4 9 1 - 8 29- 76 3 7 5 2 9 5 13 9 5-4 8 5 8 4 7 2 8 2 Az NB 1I-ben: Temesvári Hús Domaszék-Első Beton-Fehér Trans 5-7 (1-5), gólszerzők: Ambrus (2), Kovács (2), Garamvölgyi, ill. Fekete (3), Szentágotai (2), K. Tóth (2). Charlton-Gellért Szeged-Abony 5-8 (l-l), a szegedigólszerzők: Csordás (2), Gera (2), Krucsó. Szentesi Vasutas-Budaörs 7-7 (5-5), a hazai gólszerzők: Györgyi (3), Jerney (2), Birkás, Szabó Á. M. J. REFLEKTOR GYEREKPOLO Az országos I. osztályú utánpótlás fiú utánpótlás vízilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában mind a Szentesi VK, mind pedig a Szegedi Vízipóló Suli korosztályos csapatai negatív mérleggel zárt. Eredmények, gyermek: Vasas-Szentes (edző: Pengő László) 6-5, a szentesi gólszerzők: Jaksa, Szilágyi 2-2, Mitlasotzki; BVSC II.-SZVPS (edző: DalmádyErnő) 4-2, a szegedi gólszerzők: Tóth M., Borbás. Serdülők: Vasas-Szentes (edző: dr. Tóth Gyula) 5-4, g.: Németh D. 2, Gábor, Orosz; BVSC II.-SZVPS (edző: Éles Vilmos) 6-12, g.: Vincze, Donauer 4-4, Szabó, Rácz 2-2. Ifjúságiak: Vasas-Szentes (edző: dr. Tóth Gyula) 9-11, g.: Szabó T., Somogyi, Sarusi 3-3, Juhász Zs. 2; BVSC II.-SZVPS 5-4, g.: Szaniszló 2, Fábry, Várhegyi. • Szegeden rendezték meg a gyermek (1990-ben születettek szerepelhettek a csapatokban) vidékbajnokság kvalifikációs tornáját. A hazai környezet szerencsét hozott a házigazda Szegedi Vízipóló Suli csapatának (edző: Lengyel Gábor), amely négy meccsből hét pontot szerezve megnyerte a viadalt az Eger és a Szentesi VK előtt. A győztes gárda eredményei: SZVPS-Vakesz Póló Suli 14-2, a szegediek gólszerzői: Török 6, Lengyel, Katona 2-2, Fabó, Pivárcsik, Lakó, Varga; SZVPSCsongrád 19-4, g.: Török 7, Lengyel 5, Katona 3, Kurai 2, Lakó, Mucsi; SZVPS-Eger 6-6, g.: Török 3, Katona 2, Kurai; SZVPSSzentesi VK 13-8, g.: Török 7, Lengyel 3, Kurai 2, Katona. KÉK MÓKUS-KUPA A hajrá hetéhez érkezett a Kék Mókus-kupa kispályás labdarúgótorna nevezése. A szervezők a hét végéig, november 30-ig fogadják el a nevezést hazánk egyik legnagyobb focikupájára. Két korosztályban, 35 év alatt és 35 év felett két korosztályban küzdenek majd a csapatok. A felnőttek mellett tizenkét utánpótlás együttes csatázik majd a Csordás József utánpótlástornán. A nevezéseket továbbra is az Etelka sori Gól büfében fogadják el. M ÉS T KFT-KUPA Az ATSK Szeged asztalitenisz sportegyesület szervezésében rendezték meg az M és T Kft-kupa amatőr versenyt. Férfiak, egyes: 1. Martonosi Árpád, 2. Vér Lajos, 3. Molnár András, 4. Kelemen András. Vigaszverseny: 1. Horváth Lajos, 2. Sári Csaba, 3. Péli László, 4. Siposné Borsos Ilona. Páros: 1. Sári Csaba-Martonosi Árpád, 2. Vér Lajos-Kelemen András, 3. Papp Zsolt-Tornyai László. KOSÁRSULIS TOBORZÓ A Gellért Szabadidőközpont Sportegyesület kosárlabda-szakosztálya, a Kosársuli várja azoknak a fiataloknak, fiúknak és leányoknak a jelentkezését, akik kedvet éreznek a sportág iránt. A tréningekkel kapcsolatosan a 62/401-539-es és a 20-42-84823-as telefonszámom lehet érdeklődni. ULIWERSENY November 30-án (szombaton) délelőtt kilenc órától, immár hagyományosan ultiversenyt rendeznek a szegedi Etelka sori Gól büfében. A szervezők a nevezéseket a viadal előtt fél órával fogadják el a helyszíSAMPRAS APA LETT Megszületett első gyermeke Pete Sampras teniszsztárnak és feleségének, Bridgette Wilson színésznőnek. A kisfiú, Christian Charles Los Angelesben jött világra. A 31 éves, rekordot jelentő 14 Grand Slam-tornán győztes klasszis a US Open döntője, Andre Agassi legyőzése óta nem lépett pályára.