Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-21 / 271. szám
CSÜTÖRTÖK, 2002. NOVEMBER 21. • MEGYEI TÜKÖR* 7 Egyéves próbaút Jugoszláviába Mégis előkerült a lopott Honda Visszaadták tulajdonosának azt a nagy értékű motort, amelyet több mint egy évvel ezelőtt loptak el tőle. A tolvajt már korábban elfogták. MUNKATÁRSUNKTÓL Tavaly májusban történt, hogy Budapesten meghirdettek egy eladásra kínált, Honda típusú motorkerékpárt. Egy érdeklődő azt kérte, hadd próbálhassa ki a járművet, majd fölült az 1 millió 800 ezer forint értékű gépre és elhajtott. A tolvajt rövid időn belül elfogta a budapesti rendőrség, ám az ellopott motornak már nem bukkantak a nyomára. Ismét eredményesnek bizonyult viszont a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Szabadkai és a Kikindai Belügyi Titkárságok közötti együttműködés. A motortolvaj után bő egy évvel az ellopott Honda is megkerült - tudtuk meg M. Toronykői Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatásából. A kikindai rendőrök ugyanis megtalálták a próbaútra vitt Hondát. A szerb „tulajdonos" ellen eljárást indítottak, a motort pedig átadták a magyar rendőröknek. Az értékes járművet tegnap Balogh Zoltán rendőr alezredestől, városi rendőrkapitánytól a röszkei határállomáson vehette át a gép valódi gazdája. Semmi kétség, ez a motor az egy éve ellopott Honda. OROSHÁZA VÁROS JEGYZŐJE ÁLLÁSHIRDETÉSE A polgármesteri hivatal városfejlesztési és városgazdálkodási osztályára 1 fő közlekedési és útügyi ügyintézői munkakör betöltésére Feltételek: • egyetemi vagy főiskolai szintű közlekedésmérnöki, útüzemeltetői vagy mélyépítő mérnöki végzettség • magyar állampolgárság és • büntetlen előélet. A jelentkezéshez csatolni kell: • az iskolai végzettséget igazoló okmányokat vagy másolatát • személyes és szakmai önéletrajzot • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt • minimum egy év szakmai gyakorlat. Feladatai közé tartozik: a közlekedési (közúti és gyalogos) hálózat üzemeltetése és felújítása, karbantartása, az útkezelői hozzájárulások kiadása. Gondoskodik a forgalomtechnikai fejlesztésekről stb. A jelentkezéseket dr. Hegedűs Mária jegyzőnél kell benyújtani a megjelenést követő 8 napon belül. Cím: 5901 Orosháza, Szabadság tér 4-6., Pf. 121. További információ a megadott címen és a 68/413-022 telefonszámon kapható dr. Hegedűs Mária jegyzőtől, illetve Takács Antal osztályvezetőtől. Az álláshely az elbírálás után azonnal elfoglalható. Bérezés: a köztisztviselőkre vonatkozó törvényben foglaltak szerint. | CIB 6720 SZEGED, KISS MENYHÉRT U. I. TELEFON: (62) 425-425 6722 SZEGED, MÉRET U. 6/C. TELEFON: (62) 554-910 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, DEÁK FERENC U. 15. TELEFON: (62) 246-911 Érvényes: 2002. november 4-tól BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic betét SOFFt - ÍM FI ÍM Ft SM FI 5MFI-10MEI 10M FI lelett LakttesIkM Eves kamat (%) EBKM Eves Hemel |%) EBKM Eves kernel (%) EBKM Eves kamst (%) EBKM 1 hó 7,000 (7.10) 7,250 (7,35) 7,400 (7,50) 7,550 (7,65) 3 hó 7,000 (7.10) 7,250 (7,35) 7,400 (7,50) 7,550 (7,65) 6 hó 6,750 (6,84) 7,000 (7,10) 7,150 (7,25) 7,300 (7,40) 12 hó 6,750 (6,8«) 7,000 (7,10) 7,150 (7,25) 7,300 (7,40) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Ctassic Magánszámla atsó kamatsávjával megegyező CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sávos kemat Éves kernel (%} EBKM 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 4,500 4,66 2M Ft felett 7,250 7,60 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10e Ft) LekMéei Idő Eves kemat (V EHU* 1 hó 7,000 7,00 3 hó 7,000 7,00 6 hó 6,750 6,75 12 hó 6,750 6,75 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. HITELEK Magánszemélyek részére CIB Személyt kölcsön 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20.02-39.15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mádéke a jóváhagyón hitel ősszegétől és az adósminősítés eredményétől függ. Ingatlanfedezet mellett nyújtott - lakáscélú hitel kamata 12,99 % egyéb célú hitel kamata 15,99 % THM: 18,11 -22,12%, 1 -10 éves Mamidőre CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5 éves kamatperiódus CIB Ú| Otthon hitel 5,75% 4,50% 2,99% CIBr¿)0640 2t22U Szirbikék négy gyermeket nevelnek Rózsa asszony harmóniája íSílil, A szentesi polgármester asszonya, Szirbikné Tószegi Rózsa ritkán szerepel a nyilvánosság előtt. Úgy véli, a kiegyensúlyozott légkör, a vidám hangulat, a tartalmas együttlétek a legfontosabbak minden családban, így az övében is. A házaspárnak három közös gyermeke született, s a támasz nélkül maradt Gergőt is ők nevelik. Szirbikné Tószegi Rózsa úgy véli, a nők természetes igénye az otthoni harmóniára való törekvés, mely ha megvalósul, erősíti a közösséget, a családot. A Kurca-parthoz közeli családi ház udvarán rengeteg a virág, a kertben a minap építettek egy kivágott, öreg fenyő törzsére madáretetőt, „Imre szerelte föl" - mondja Rózsa. A gyerekek más és más városban tanulnak, de minden hétvégén hazajönnek. A legnagyobb fiú, Zoltán, a pécsi egyetemen geográfiát hallgat, itt diák Gergő is, akit a Szirbik család befogadott. A legkisebb fiú, Gábor, a szegedi Radnóti gimnáziumba jár, Ágnes a külkereskedelmi diploma megszerzése után most Kecskeméten óvodapedagógiát tanul. Hét végén tehát nagy a nyüzsgés a házban, a gyerekek hazahozzák élményeiket. A konyha ilyenkor a legforgalmasabb hely, itt érzik magukat a legjobban, s itt kerülnek terítékre az újabb és újabb ételek, melyekkel Rózsa folyamatosan igyekszik bővíteni a repertoárt. De hangsúlyozta: a teljes képhez hozzátartozik: sok segítséget kap a férjétől és annak édesanyjától is. A barátok egy része a városi sportrendezvényeken való szereplés után vendégeskedik a Szirbik-házban. A család valamennyi tagjának van kötődése a sporthoz: Szirbik Imre és Tószegi Rózsa a A polgármester hitvese szerint fontos, hogy az ember elégedett legyen önmagával. Fotó. Tésik Attila kézilabda révén ismerkedtek meg. Gábor Szegeden szintén ezt a játékot űzi, Gergő kiváló kapus, Zoltán a szentesi férfi teniszcsapat tagja, Ágnes tizenhat esztendősen quadriatlonban Európa-bajnoki címet szerzett. Gábor nemrégiben határozta el, hogy repülni tanul. Mit érez ilyenkor egy anya? Rózsa úgy véli, nem birtokolhatja a gyermekeit. Bízik abban, hogy vannak annyira okosak, ügyesek, hogy a maguk elé kitűzött célt elérik, megvalósítják az álmaikat, s eközben nem éri őket baj. Természetesen jó, ha érzi a gyerek, hogy támaszadó háttér van mögötte, melyhez bármikor, bármilyen helyzetben fordulhat. Szirbikné Tószegi Rózsa az orA MAGYAR RÁKELLENES 1.1GA SZERVEZÉSÉBEN MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ .A DAGANATOS FÁJDALOM CSILLAPÍTÁSA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN" CÍMŰ TOVÁBBKÉPZŐ SOROZAT KÖVETKEZŐ ELŐADÁSÁNAK IDŐPONTJÁBAN VÁLTOZÁS TÖRTÉNT! AZ ÚJ IDŐPONT: 2002. NOVEMBER 28., 16.30. A helyszín változatlan: Göd - Kék Duna Klub Hotel 2132 Göd. Kék Duna u. 31. * Amennyiben bővebb információ» lenne szüksége, kérjük, jelezze a FÁMA PR telefonszámain: 388-8.361 vagy 368-9038. A rendezvény öt kreditpont értékű. PÉTER RÓZSA OKTATÁSI KÖZPONT (Akkreditált állami nyelwizsgahely) 2003. február l-jén indulnak szakképzéseink Iskolarendszerben, érettségizettek számára, hagyományos és felsőfokú akkreditált szakokon. 23 év alatti ingyenes képzés, ingyenes kollégiumi férőhely, családi pótlék, sorkatonai szolgálathalasztás, diákigazolvány. 23 év feletti levelező tagozaton a képzések díja: 40 E Ft/félév. Tanulóink iskolánkban tehetik le az állami nyelvvizsgát. Részletes tájékoztató kérhető: Székesfehérvár, Várkörút 54. Telefon: 22/348-103 tuM^háEl^h,} FűtésGáz-Szaniter www.megathenn.hu MEGATHERM - hogy a hideg KINN maradjon! Vaillant MAG 17/1 XZ C+ vízmelegítő 33.990.Vaillant VUW 240-3 PRO kombi, ion, kém AKCIÓ! Radiant RBC 20i, 24 kW kombi, ion, kém 116.900.Radiant 24kW hőközpont 120L tárolóval Termomax Color 25 öntöttvas Termomax Color 35/E öntöttvas, ion Ariston Perla 120L villanybojler Ariston EURO SGA 120L gázbojler | » DK 600 Star lapradiátorok Betarad 1250 X 600 törülközőszárító radiátor FÉG GF 25.11 konvektor, parapet Honeywell CM67 programos termosztát Hansapolo egykaros mosdócsaptelep Gebedt falbaép. WC tartály "Samba" nyomólappal g 6728 Szeged, Dorozsmai út 33. 1 Bejárat a Budapesti útról! ?! Tel.: 62-569-130 • Fax:62-559-131 £ Szaktanácsadási Személyre azabott, egyedi árajánlatoki vosi egyetem főiskolai karán közegészségügyi és járványügyi szakot végzett, s később a kórházhigiénére specializálódott, a szentesi kórházban végzi ezt a munkát. Úgy látja, akad még tennivaló e területen, de munkatársaival azon vannak, hogy a betegek ellátási körülményei folyamatosan javuljanak. - Ez az esztendő több szempontból is nehéz volt nekünk mondja Rózsa. Szerinte, ha mindenki helytáll azon a területen, ami az övé, az apróságokból is mindennap összeáll, kikerekedik valami, ami okot ad a megelégedettségre, s ami elvezet a harmóniához. Fontos, hogy az ember elégedett legyen önmagával, ugyanakkor legyenek megvalósításra váró céljai is. Rózsa jóga- és relaxációs csoportfoglalkozásokat vezet, s mint mondja, ezekről az alkalmakról mindig új élményekkel tér haza. A jóga nagyon sok embert segített már a gyógyuláshoz, kitartó gyakorlása egynsúlyban tartja a szervezetet és táplálja az öngyógyító folyamatokat. Bizonyosságot ad arról, hogy az ember uralni tudja testét és szellemét, s ha engedjük érvényesülni jótékony hatását, közérzetünk jobbá válik. A belső nyugalom pedig átsegit a mindennapok nehézségein. Rózsa reméli, hogy ebből tud átadni a családjának és a maga harmóniája - amit elsődlegesnek tekint - jótékonyan hat a környezetére. B.G. SZINTÉZIS COMPUTER Szintézis-Szeged Számítás- ás Irodatechnikai Kft. 6721 Szeged, József Attila sgt. 2. Telefon: 62/486-185. Fax: 62/486-163 E-mail: szintszeg@szintezis.hu Internet: www.szintezis.hu A Szintézis-Szeged Számítás- és Irodatechnikai Kft. SZERVIZVEZETŐT keres Elvárások: • felsőfokú műszaki ás informatikai végzettság • informatikai szervizvezetői munkakörben eltöltött, min. 10 év gyakorlat • számítástechnikai hálózat tervezésében, -építésben, -kivitelezésben elméleti és gyakorlati ismeret • B kategóriás vezetői engedély • saját tulajdonú személygépkocsi Jelentkezés: a fenti címen személyesen, a megjelenést követő 5 napig. 234.900.115.990.140.990.26.990.55.990.-25% eng. I 27.651.40.790.14.990.10.133.28.890.PROVIDENT FINANCIAL '2 Lenne munkaidő után _ szabad órája? VSzeretné V Szeretné mindezt kiegészíteni jövedelmét? lakókörnyezetében tenni? MUNKATARSAT KERESÜNK! Szeged, Nagylak, Királyhegyes, Zákányszék, Pusztamérges, Öttömös, Rúzsa, Szentes, Bokros, Csanytelek, Székkutas, Csongrád és környékére. A kis összegű kölcsönökkel foglalkozó, 1880-ban Nagy-Britanniában alapított Provident Financial Magyarországon dinamikusan fejlődik. Munkatársunkként az Ön feladata az otthonához közel élő ügyfelekkel történő kapcsolattartás lesz, továbbá készpénzkölcsönök átadása, törlesztőrészletek összegyűjtése, valamint az érdeklődők tájékoztatása. AMIT KÍNÁLUNK: • rugalmas munkaidő, • rendszeres havi jövedelem-kiegészítés, • nagy múltra visszatekintő cég támogatása. JELENTKEZÉS: Kéljük, hívja munkaidőben a Provident Pénzügyi Rt-t a belföldről, helyi tarifával hívható telefonszámon: 06-40-50-50-50