Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-18 / 268. szám
BELFOLD - KÜLFÖLD« HETFO, 2002. N0VEMBERJ8 Konszenzussal zárult a Magyar Állandó Értekezlet Oktatási támogatás már egy gyermekre is Magyarország sikere az egész magyarság sikere is, hiszen az összmagyarság egyetértése nagyban hozzájárult az ország külpolitikájának sikereihez mondta Medgyessy Péter a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) VI. ülésén vasárnap Budapesten. BUDAPEST (MTI) A kormányfő szerint a magyarság a Kárpát-medence országai számára olyan megkerülhetetlen tényezővé vált, amely politikájában a legdemokratikusabb európai hagyományokat képviseli. Magyarország stabilizációs tényező kíván lenni a térségben a jövőben is - hangsúlyozta Medgyessy Péter, aki bejelentette: 2003 tavaszán Magyarország uniós csatlakozásának a határon túli magyarságot érintő ügyeiről újabb Máért-ülést tartanak. A kormányfő a küszöbönálló európai újraegyesítés kapcsán szólt arról a célkitűzésről, hogy az új határok ne az elválasztást, hanem az összmagyarság érdekeit szolgálják. Medgyessy Péter a magyarság szülőföldön maradása érdekében a jövőben a Magyarország előtt álló feladatok között említette egy, az uniós csatlakozással együtt járó gazdasági hatások felmérését végző tárcaközi szakértői csoport felállítását, a Nemzeti Fejlesztési Terv regionális fejlesztési projektjeinek a szomszédos országok magyarok által sűrűn lakott területeire való kiterjesztését, valamint az oktatási-nevelésí támogatás kibővítését az egygyermekes családokra is. » Konszenzussal zárult a Magyar Állandó Értekezlet ülése vasárnap, a tanácskozáson megvitatott zárónyilatkozatot valamenynyi résztvevő szervezet képviselői aláírták. Az Országgyűlés várhatóan decemberben módosítani fogja a kedvezménytörvényt. Varsó elégedett a tízek nyilatkozatával Javíthatók az EU-feltételek A tíz EU-tagjelölt ország (a laekeni tízek) miniszterelnökeinek varsói közös nyilatkozata nagy súlyú esemény, olyan tény, amelyet az Európai Unió nem hagyhat figyelmen kívül - mondta Leszek Miller a lengyel televízióban. VARSÓ (MTI) A lengyel miniszterelnök szerint eddig mindegyik ország külön-külön tárgyalt, pénteken azonban egy hangon szólaltak meg. Ez nagy siker, amely mellett Brüsszel nem mehet el észrevétlenül. A közös nyilatkozatban megfogalmazott elvárások közül a tagjelölteknek inkább a közvetlen agrártámogatások növelését sikerül majd elérniük, mint a tagsági díj öszszegének csökkentését - vélte Miller. Szerinte reális esély van arra, hogy az EU által ajánlott 25 százalékos kezdeti közvetlen támogatást „30 százaléknál valamivel többre" tudják emelni. Miller elégedetten állapította meg, hogy a tagjelöltek miniszterelnökeinek varsói találkozója megerősítette Lengyelország vezető szerepét a régióban. Némileg meglepőnek minősítette viszont Göran Persson svéd miniszterelnök pénteki kijelentését, amely szerint elképzelhető, hogy a bővítésre a ratifikációs eljárás bonyolultsága és főként a pénzügyi nehézségek miatt csak 2005-ben kerül sor. Minden jel arra mutat - mondta a lengyel kormányfő -, hogy már a hétfői brüsszeli külügyminiszteri találkozón bejelentik a bővítés dátumát, amely várhatólag 2004. május 1-je lesz. Csak valamiféle előre nem látható rendkívüli körülmény, kataklizma,' a tagjelöltek és a tizenötök súlyos érdekütközése zavarhatná meg ezt a menetrendet - fűzte hozzá. Herényi a frakció élén BUDAPEST (MTI) Az MDF parlamenti képviselőcsoportja nagy többséggel Herényi Károlyt választotta meg frakcióvezetőjének vasárnap délután a Képviselői Irodaházban. A választására azért került sor, mert Balsai István lemondott. Orbán az alkotmánymódosításról a szocialisták Orbánról Uniós huzakodások Orbán Viktor volt miniszterelnök a Kereszténydemokrata Néppárt országos elnökségének ülésén - a párt vendégeként elmondott beszédében elfogadhatatlannak nevezte az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítás néhány elemét. BUDAPEST (MTI) A politikus az európai uniós csatlakozással kapcsolatosan leszögezte: annak célja nem a nemzeti érdekérvényesítő képesség feladása, hanem éppen megerősítése. Mint fogalmazott: „az internacionalisták" az ország függetlenségének egy jelentős részét fel kívánják adni. Hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy a kormány által javasolt alkotmánymódosítás szerint Magyarország átadná a nemzeti szuvereRÖVIDEN nitás egy részét Brüsszelnek. Csak azt tudjuk elfogadni, hogy bizonyos nemzeti hatásköröket az Európai Unió tagállamaival közösen gyakoroljunk - szögezte le. Azt is elfogadhatatlannak nevezte, hogy az EU bármilyen jogrendjét a magyar alkotmány és a magyar jogrendszer fölé helyezzék. Az MSZP szerint Orbán Viktor kétszínű játékot űz, ugyanis néha úgy tesz, mintha Magyarország európai uniós csatlakozásának elkötelezett híve lenne, ugyanakkor időről időre kijelentéseivel támadást indít az ország sikeres integrációs törekvései ellen. Mindezt Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte az MTI-vel, reagálva a volt kormányfő szombati nyilatkozatára. Orbán Viktor a kormány alkotmánymódosítási javaslatát elfogadhatatlannak tartja, mert szerinte azzal Magyarország átadná a nemzeti szuverenitás egy részét Brüsszelnek. Nyakó István elmondta: Orbán Viktor miniszterelnökként még elfogadta, hogy az EU-nak küldetéséből fakadóan vannak olyan nemzetek felett álló döntéshozó fórumai, amelyek a belépő országok egyes önként átadott hatásköreit gyakorolják. - így van ez a jelenlegi 15 tag-' állam esetében, és így lesz a belépni kívánó tíz ország, köztük Magyarország csatlakozását követően - hangoztatta a szóvivő. Nyakó István szerint Orbán Viktor „kétszínű .játéka" olyan személyes hatalmi ambíciót szolgál, ami súlyosan sérti a magyar nemzet érdekeit. ELHUNYT HALASZ ANNA Hosszan tartó, súlyos betegség után, szombatra virradóra 75 éves korában elhunyt Halász Anna, a romániai magyar újságírás kiemelkedő egyénisége, közíró, színház- és filmkritikus. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytollal, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete pedig életműdíjjal tüntette ki a Romániai Magyar Szó című napilap, A Hét folyóirat és a román rádió bukaresti magyar adásának egykori munkatársát. FÁT DÖNTÖTTEK A SÍNEKRE Órákra leállt a dél-balatoni vasútforgalom szombat kora délután, miután ismeretlenek fát' döntöttek a vasúti sínekre Balatonlelle-felsőnél ÚJ HÖOK-ELNÖK Barthel-Rúzsa Zsoltot, az ELTE Bölcsészettudományi Karának 25 éves hallgatóját választotta elnökéül szombaton a Hallgatói Önkormányzatok Országos Kongresszusának tisztújító közgyűlése Kecskeméten. A Budapesten tanuló szegedi származású fiatalember győzött, megelőzve Gellai Gergelyt, aki a Pécsi Tudományegyetem hallgatójaként szállt versenybe az elnöki címért. 24 év Andreottinak RÓMA (MTI) A perugiai fellebbviteli bíróság vasárnap huszonnégy évi börtönbüntetésre ítélte Ginlio Andreotti volt olasz miniszterelnököt a Mino Pecorelli újságíró huszonhárom esztendővel ezelőtti meggyilkolásában való részvétel vádjával. Andreottit, aki hét alkalommal töltötte be a miniszterelnöki posztot, azzal vádolták, hogy ő adott utasítást Pecorelli meggyilkolására. Szerencsétlen véletlenek vezettek a romániai tragédiához Magyar barlangászok halála c > A mentők elszállítják az egyik kiemelt holttestet a barlang bejáratától. MTI Telefotó/Mediafax Felszínre hozták és a legközelebbi törvényszéki orvosi intézetbe szállították szombaton az esti órákban azt a két magyar barlangászt, akik péntek este szenvedtek halálos balesetet Romániában, a Retyezát-hegység déli térségében található izvernai barlangban. BUKAREST (MTI) Az MTI bukaresti irodája úgy értesült, hogy a két magyar barlangász tragédiája számos szerencsétlen véletlen egybeesése folytán következhetett be. A Drobeta-Turnu Severintől mintegy 70-80 kilométerre északra fekvő izvernai barlangban történt szerencsétlenség két áldozata - egy 37 és egy 41 éves barlangász - azzal a magyar barlangászcsoporttal érkezett Romániába, amelynek tagjai részt kívántak venni egy bukaresti román és egy budapesti magyar barlangász többéves együttműködésre visszatekintő újabb közös vállalkozásában, egy eddig becserkészetlen barlangi szifon (vízzel telt barlangi üreg) tudományos feltárásában. A helyszínre érkezett magyar csoport kettesével ereszkedett le a különben viszonylag könnyen bejárható barlangi járatba. A korábban leszállt barlangászpáros már visszafelé tartott a barlangból, amikor egy viszonylag veszélytelen szakaszon rátalált a két áldozat holttestére. Közülük a fiatalabbnak a lába egy kőzetrésbe szorulva eltört, teste fejjel előrebukott a járat fenekén folyó barlangi patakba. Idősebb társának holttestét a vízbe fúlt áldozat közvetlen közelében találták. Mint a helyszínen járt rendőrségi és más hivatalos személyek, valamint a mentésben részt vevő román barlangászok elmondták, a tragikus kimenetelű balesetnek nem lévén szemtanúja, a szakemberek csak feltételezésekre vannak utalva a tragédia okait illetően. A román barlangász mentőcsoport többórás erőfeszítés árán először a résbe szorult és vízbe fúlt fiatalabb barlangász holttestét hozták felszínre, idősebb és testesebb társának felszínre hozatalát csak ötórás megfeszített munka után, az esti órákban tudták végrehajtani. Az illetékes rendőrségi szóvivő az MTI-nek elmondta, csak a törvényszéki orvosok vizsgálatai alapján lehet megállapítani a két áldozat halálának közvetlen okát. Kábítószereseket fogtak BUDAPEST (MTI) Huszonnyolc személyt állítottak elő a rendőrök kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények alapos gyanúja miatt vasárnap Budapesten. A közrendvédelmi főosztály munkatársai állampolgári bejelentésre vonultak ki a VI. kerületbe, a Nyugati pályaudvarhoz közeli raktárépületbe. A sajtóügyeletes egyelőre nem tudott nyilatkozni arról, hogy az előállítottak valamennyien nagykorúak voltak-e, s pontosan milyen bűncselekmények gyanúja vetődött fel velük szemben. Az MTI értesülése szerint a rendőröket a közeli bevásárlóközpont biztonsági őrei riasztották, miután észrevették, hogy a raktárépület tetején emberek járnak. Bekísérik a gyanúsítottakat. MTI Telefotó: Mihádák Zoltán Habsburg Ottó 90 éves A nagy vérfrissítés Az Európai Unió keleti bővítése nagy vérfrissítéssel ér majd fel nyilatkozta a Welt am Sonntagnak Habsburg Ottó, az utolsó osztrák császár és magyar király I. (IV) Károly fia, aki a napokban ünnepli 90. születésnapját. BERLIN (MTI) Habsburg Ottó, aki húsz évig volt európai parlamenti képviselő, egy hét végi interjúban, a Die Welt című napilapban azt fejtegette, hogy szerinte az unió elsősorban biztonsági közösség, mert „minél több államot tömörít, annál nagyobb lesz a biztonságunk". Habsburg Ottó azonban ellenzi, hogy Törökország az Európai Unió teljes jogú tagja legyen, s Oroszországgal kapcsolatban jelenleg még azt is, hogy valamiképp „bekössék" az Európai Unióba. A vasárnapi lapban, a Welt am Sonntagban Habsburg Ottó lesújtóan nyilatkozott a mai államférfiakról, „akik jelentősen hozzájárulnak az általános elhülyüléshez". Aggódik amiatt is, hogy „a demokráciának nincs többé emberi arca". - A neofeudalizmus korában vagyunk, a feudalizmus összes gyengéjével együtt, de annak erényei nélkül. A demokrácia elszemélytelenedése azt eredményezi, hogy a rendszer egyre inkább közigazgatási apparátussá változik - közölte a 90 éves Habsburg Ottó a Welt am Sonntag munkatársával. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékletek, mb.), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információ), SÜLI JÓZSEF (sportl • Délvilág szerkcsztóségvezctó: ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. THefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat; 62/567-882. Interneteim: www.dehnagyar.hu •E-mail: szerkesztosegftidelmagyar.szeged.hu »6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13.ÍA Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szemes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) TfelVfax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztést zöldszám: «0/821-82!. Előfizetési díi egy hónapra 1165 Ft |Délmagyarország|, 1055 Ft (Délvilág) »Árus terjesztés: Délhír Rt. »ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezeaő igazgató: SZAMMER ISTVÁN.