Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-11 / 262. szám
HÉTFŐ, 2002. NOVEMBER 11. •MŰSOR HIRDETÉS* 15 T HIRDCTÍSJ „Házaséletemet mentette meg a kezeles!" .Reménytelen helyzetben, végsű elkeseredésemben mentem el Balogh Larissza természetgyógyászhoz, épp úgy, mint a többi beteg, akiről az újságban olvastam. Több mint tíz éve küszködtem prosztatagyulladással; nem is tudnám már megmondani, hány antibiotikumkúrán estem át, nem beszélve a fájdalmas vizsgálatokról. Mindig ugyanaz lett a vége: amíg szedtem a gyógyszert, addig el voltam valahogy, de aztán, újra visszajöttek a fájdalmak. Mindez prosztatanagyobbodást okozott, és még negyvenéves sem voltam, de már műtéttel fenyegettek. Az állandó alhasi fájdalmak kisugároztak még a lábaimba is. Már nem csak az ülés jelentett gondot, de a járás is. Családi életem is tönkrement, mert a fájdalmak mellett potenciazavarok is jelentkeztek. Úgy gondoltam, ebben az életben már nem várhat rám semmi jó. Sem dolgozni, sem hazamenni nem volt már kedvem. Ekkor úgy döntöttem: én is Balogh Larisszától kérek segítséget, bár azt elképzelni sem tudtam, hogyan segíthet az én bajomon. Kezdteti zavarom hamar elmúlt, amikor Larissza tapintatosan kikérdezett. Csak annyit mondott, megpróbál segíteni. De ez úgy hangzott, hogy mindjárt el is hittem: sikerülni fog. A mellkasomra tette kezét, s egy ¡dó múlva úgy éreztem, az egész testemben bizsergető melegség járja át, amely megszünteti a betegséget. Igy Is történt: mára nem csak a fájdalmak múltak el, de a prosztatanagyobbodás Is megállt, sőt: visszahúzódást mutatott az ultrahang. Azóta Ismét boldog vagyok, mert nem csak egészségem, de házaséletem is épp olyan, mint régen." Balogh Larissza három magyar aflami vizsgával rendelkező természetgyógyász és bioeriergetikus rendelése: 6724 Szeged, Makkoserdő sor 24. Telefonos bejelentkezés: 06-30/9-675-651 Gyászközlemények SZEGED GYÁSZHÍR „Szerényen, csendesen élt, csendesen hunyt el, Egyetlen halk sóhaja maradt, ne felejtsetek el!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesapánk, ID. SÁRI JÁNOS, Balástya, Tanya 203. szám alatti lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése november 13-án, 14 órakor lesz a Balástyai temetőben. Gyászoló gyermekei Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, Édesanya, Nagymama, MAKRA ISTVÁNNÉ ÖRDÖGH FRANCISKA 80 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 13-án, 13 órakor lesz a Mórahalmi temetőben. Előtte gyászmise 12 órakor. Gyászoló család, Mórahalom, Szeged KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS „Adhat az élet márványból palotát, csak egyet nem adhat kétszer, drága jó Édesapát." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, ID. BÁRÁNYI SÁNDOR életének 72. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 14-én, 11 órakor lesz az Algyői temetőben. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, akik drága apukám, BÁLINT SÁNDOR temetésén megjelentek. Gyászoló lánya nwaijcn ' ' HÓDMEZŐVÁSÁRHELY GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk, FARAGÓ ETELKA életének 71. évében, rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése november 13-án, 13 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, TÖRÖK GYÖRGY életének 60. évében, hosszú, súlyos betegségben, október 29-én elhunyt. Temetése november 15én, 11,00-kor a Dugomcs temető ravatalozójából. Gyászoló család, Zöldfa u. 12. MAK0 „Olyan csendben mentél el, mint ahogy éltél, fájó szíved megpihen." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és rokon, PRESZTÓCZKI ISTVÁN, Hódmezővásárhely, Agyag u. 7. szám alatti lakos 72 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése november 12én, 13 órakor lesz a vásárhelyi római katolikus temetőben. Gyászoló család MEGEMLEKEZES KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Az emlékezés a lélekben terem, a lélek pedig nem hal meg soha, mert mosolyod a szívünk része, jóságod bennünk él tovább. Fájó szívvel emlékezünk a legdrágább férjre és édesapára, SZEGES JÁNOSRA halálának 10. évfordulóján. Felesége és kislánya Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk, ID. MÓZES LAJOS temetésén megjelentek, részvétüket bármilyen formában nyilvánították. Gyászoló család nwit aic „Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, szorgalom és munka volt egész életed." Szeretteid nélküled élnek, de szívünkben megőrizünk téged. Szomorúan emlékezünk K. SZABÓ SÁNDOR halálának 10. évfordulójára. Családja Tisztelt Hirdetőink! Gyászközleményeket a megjelenés előtti munkanapon 9 óráig tudunk elfogadni. Gyászközlemény megrendelésekor kérjük a személyi igazolvány bemutatását! Köszönjük! GYÁSZKÖZLEMÉNYEK FELVÉTELE: Ambrus Józset, 6762 Séndorfalví. Alkolmény krt. 24 Tel.: 62/252-515 Berg Henrikné, 6754 Újszenliván, Május 1. u. 31. Tel: 60/482-325 Cs. M.-i Kegyeleti Kft, 6791 Szeged, Széksósi út 6. Tel: 62/461-039 6900 Makó, Verebes u 2. Tel.: 62/212-840 6786 Rúzsa, Határőr u. 2. Jel: 62/285-197 6800 Hódmezővásárhely, Bakay u. 16 Tel./laz: 62/534-985,62/534-986 Márvány Kit. 6760 Kistelek, Temető sor 1. Tel: 62/597-360 Égisz 90 Temetkezési Kit. 6600 Szentes, Sima F u 45 Tel,: 63/400-162 6640 Csongrád, Fő u. 17-19 Tel.: 63/483-975 Flóra Center Kh, 6722 Szeged, Tisza l. krt. 55. Tel.: 62/423-869 Pálma Virágüzlet, 6900 Makó, Megyeház u. 1. Tel: 211-347 Pietas Temetkezési Vállalkozás, 6722 Szeged, Bartók tér, 8. pavilon, 62/424-992 Rekviem Temetkezési Vállalkozás. 6724 Szeged, Pulz u. 2/A Tel: 62/425-864 6722 Szeged, Tőrök u. 9/B. Tel: 62/420-414 Rekv.um Temetkezés, 6900 Makó, Kórház u. 13 Tel 62/213-514 Szegedi Temetkezési Kft. 6722 Szeged, Attila u. Tel: 62/543-747 Szögi és Társa Temetkezési Iroda Szeged, Török u. Tl/B Tel: 62/425-847 Gyeviép Kht. Algyö, Kastélykert u. 16. Tél.: 267-567 Servio Temetkezési Szolgálat 6800 Hódmezővásárhely, Hősök tere 7. Tel: 62/246-605,62-248-775, Mécses 2001 Temetkezési Bt. 6600 Szentes, Sima F. u. 31. Tel /fax: 63/400-889. Mécses 2001 Bt. - (Temetkezési Szolgáltató Bt.) - csongrádi fióktelephelyének címe: 6640, Csongrád, Fő u. 34/A. Tel /fax: 0663/481-125 TELEVIZIOMUSOR MTV 5.32 Hajnali gondolatok 5.35 Agrárvilág 5.50 Napkelte 9.00 „ Egy óra múlva itt vagyok" Tévéfilmsorozat. 5 Merénylet 10.15 Kató néni kabaréja 11.10 A Guldenburgok öröksége NSZK-tévéfllmsorozat, 6. Kelepce 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.55 Tomász-vb - Portrék 13.10 San Francisco utcáin Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat, 51. Vörös célpont [14114.05 Romamagazin 14.30 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 15.00 Zenelánc Vivaldi: Négy évszak-Tél 15.15 Magyar báz Palackposta 15.45 A klinika Német tévéfilmsorozat. 6. A csodatévő forrás 16.35 Parlamenti napló 17.30 Élesben Közéleti talkshow 18.00 Híradó hatkor, időjárás 18.30 Navigátor 19.00 Frédi és Béni 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek, Időjárás 20.05 Kék fény Bűnügyi magazin 20.50 Hegylakó II. - A renegát 22.45 Hétfő este 23.30 TS Benne: Bajnokok Ligája-magazin 0.20 Bundesliga-összefoglaló 1.10 Kárpáti krónika 1.20 Világhíradó 5.45 Faluvilág 6.00 Propaganda Kulturális magazin 6.35 Jé reggelt. Magyarországi Hírmagazin 7.15 Laza(c) Szórakoztató, vidám reggeli csevej 9.00 Angéla Mexikói filmsorozat, 35 9.50 Gazdag ember, szegény ember 10.40 Teleshop 11.35 Vad angyal Argentin filmsorozat 12.30 Csizmadombi fenegyerek Olasz westernfilmvígjáték 14.20 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő 14.50 Yago Spanyol-argentin kalandfilmsorozat, 12 15.45 Melrose Place Amerikai filmsorozat, 159. Mintha már lett volna 16.45 Jakupcsek - Tűr, tat, támogat? 17.35 Claudla-show 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Aktív A TV 2 magazinja 19.40 Elmondom, Brother 19.45 Szeret, nem szeret 19.55 Big Brother 21.20 James Bond: Élni és halni hagyni Angol kalandfilm. 23.55 Big Brother 0.25 Jó estét, Magyarországi 1.10 EuroGÓL! 1.40 Profiler - A pszlchozsaru 2.35 Aktív A TV 2 magazinja (ism.) 3.05 Vers éjfél után RTL Klub Figyelem! Amennyiben a ValéVilágban különleges események zajlanak, megszakítjuk műsorunkat. 6.00 ValéVilág A magyar valéságshow 6.30 Reg—MOZIMŰSOR A szegedi mozikban játszott filmekről részletesen a www.delmagyar.hu honlapon is olvashatnak. RADIOMUSOR geli Benne: ValóVilág 9.00 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 9.05 Receptklub (ism.) 9.15 Julieta Mexikói filmsorozat. 118 9.45 Teleparti 10.05 Top-shop 10.40 Teleparti 11.05 Top-shop 11.35 Delelő Vidám show. Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás. ValóVilág 13.10 Országház (ism.) 13.40 Teleparti 14.35 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 14.40 Receptklub 14.50 Kung-fu Amerikai akciófilm-sorozat. A dublőr 15.45 ValóVilág A magyar valéságshow 16.20 Miami Vice Amerikai akciófilm-sorozat, 5. 17.10 Mónika A kibeszélóshow 18.05 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 ValóVilág A magyar valéságshow 19.05 Fókusz Közszolgálati magazin 19.40 ValóVilág A magyar valóságshow 20.55 Barátok közt Magyar filmsorozat, 1771-1772. 21.30 Szupermozi: Drágán add az életedl Amerikai akciófilm. 0.10 ValóVilág A magyar valóságshow 0.35 Igaz történetek: Gyilkos szándékok Amerikai film, 1. 2.20 Híradó - Késő esti kiadás 2.35 Autómánia Autósmagazin (Ism.) Duna TV 5.10 A vatikáni rádió adása 5.30-8.30 Indul a nap 8.30 Hungarorama 8.35 Műsorismertetés 8.40 Heti hírmondó 9.25 Oszlopok Gömérben 10.10 Angi Vera Magyar játékfilm 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés, vers 12.10 Gazdakör 12.25 Isten kezében 12.55 Emlékképek - Régi híradók 13.15 A tudomány kincsesháza 13.45 A BBTE története 14.25 Hogyan szerezte vissza Vízimané úr a trombitáját? 14.40 Meséről mesére, kockáról kockára 15.00 Heuréka! Megtaláltam! 15.35 Térey János 15.50 Szóra, magyar! 18.00 Pannon balom 16.25 Aforradalom emlékezete 16.55 Öt órai zene 17.00 Halié, halié! Angol burleszkfilmsorozat 17.25 Hajdanában, danában... 17.35 „A magok oltalmára..." - Erdélyi erődtemplomok Úrkos 17.50 Hej, hej. helyes beszéd! Balázs Géza műsora 18.00 Híradó, sport 18.30 Határok fölött 19.00 Mese 19.15 Szívtipró gimi 20.00 Bajnokok reggelije Amerikai játékfilm 21.45 Híradó, sport 22.10 „Leborulok a nemzet nagysága előtt" Kossuth Lajos, a gyakorié politikus 22.50 ..Magyar falu - magyar féld" 23.45Összkép 0.00 Műsorismertetés, vers 5.32 Hajnali gondolatok 5.35 Agrárvilág 5.50 Napkelte 9.00100kép a XX. századról Magyar kultúrtörténeti dokumentumfilm-sorozat, 90 9.10 Delta 9.40 +1 Kulturális háttérműsor (ism.) 10.35 Budapesb Őszi Fesztivál 11.00 Tudósklub (ism.) 12.00 Déli harangszó Utána: A zsaruk királya Német bűnügyi tévéfilmsorozat, 1112.45 Nemzeti értékeink 12.55 Párizs és tavasz 13.10 BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Du. féf 4, háromnegyed 6 és este 8 óra: A csillagkutya. Színes, m. b. amerikai rajzfilm. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Du. negyed 4, fél 6 és este háromnegyed 8 éra: Tanguy. Színes franica film. BELVÁROSI MOZI KAMARA Du. tél 3, fél 6 és este fél 8 éra: Végzetes hipnózis. Színes francia pszicho-thriller GRAND CAFÉ Este 7 óra: Derek Jarman filmjei. PLAZA CINEMA CITY Jégkorszak: 13,15 éra. XXX.-14.45,17.15,19.45 éra. A csillagkutya: 13.15,15.45,17.45 óra. A kárhozat útja: 13.15.20.17.40,20 óra Mérges pókok-18,20. AsterixésObelix: 13.30,15.45 óra. A vörös sárkány: 15,17.30,20 éra. A kismenő: 20 éra. Bourne-rejtély: 13,15.20,17.40, 20 óra. Jelek: 13.30,15.45,18, 20.15 óra. Hangyák a gatyában: 13.15,15.30,17.45, 20 óra. Különvélemény: 17,19.45 éra. VÁSÁRHELY Du. háromnegyed 6 óra: Kanyaron túl. Színes magyar film; este 8 óra: Különvélemény. Színes, m. b. amerikai sci-fi thrlller. SZENTES Du. fél 6 éra: Egy fiúról. Színes angol romantikus vígjáték; este 8 éra; Rossz társaság. Színes amerikai akciófilm. KOSSUTH 4.34 Határok nélkül 5.00 Reggeli krónika 9.04 Napkézben 10.00 Délelőtti krónika 1JL04 Szonda 11.35 Illyés Gyula: Puszták népe. 6.12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma712.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Erős vár a mi Istenünk! 14.04 Zene-szóval 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Magyarországról jövök..." 17.05 Pénz - piac - profit 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Mese 20.04 Aranyemberek 20.35 „Egy laza íréi halmazállapot". 1. 21.05 A Szabó család (2265.) 21.35 Értsünk szét! 22.00 Késő esti krónika 22.30 Szeremley Huba borász 23.00 Kenő 23.04 Arturo Toscanini vezényel PETŐFI 4.03 Folkéra 5.03 Kívánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.16 Riport - interjú - stúdióbeszélgetés 10.10 A vélemény(szabad... 10.45 Szimbólumok hétről bébe UL15 Élj jól! 1138 Zöld jelzés 11.45 Korkérdés 12.00 Nótakavalkád 13.00 Verkli 14.00 A rádió kívánságműsora 17.00 Csúcsforgalom 18.01 Kélyékrádié 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.04 Sportpercek 19.15 Hang-szóró 21.04 Koncertek az EBU felvételeiből 22.00 Kupé. Szerkesztő: Sándor Erzsi 23.15 Dzsesszmagazin 0.00 Éjfél után... Görgényi Zoltánnal RÁDIÓ SZEGED Szeged 93,1 MHz 5.55 22.30 Szentes 66.29 MHz 5.55-9.00 5.30 Bejelentkezés - regionális hírek, meteor. 5.35 Zene. 5.37 Falurádió a Kossuthról - úbnform. 6.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 6.18 Aktuális riport - 10 perc sportidő 6.28 Zene. 6.30 Dél-alföldi krónika, útirrform, meteor 6.45 Reggeli párbeszéd - a Dél-Alföld közéletéről. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 7.18 riport - aktuális anyag vagy jegyzet. 7.30 Dél-alföldi krónika, úbnform, meteor. 7.45 Riport Interjú, lapszemle. 7.53 Sportidő - zene, búcsú. 8.00 Kapcsolás a Kossuth adóra. 9.05-11.57-ig Hétfőtől péntekig: Kossuth - Napközben. 15.00 Délutáni magazin. 15.05 Hírek, meteor. 15.10-16.00 Mátrix - tudományos magazin. 16.00 Délutáni Krónika - Kossuth. 16.20 MOJ - Kossuth. 17.00 Riportok, hírháttér beszélgetések - zenében. 17.46 Dél-alföldi krónika. 18.00 Esb Krónika (Kossuth) 1830-tél 22.30 ig Országos nemzetségi műsorok Kossuth DRH adón és a Regionális Stúdiók frekvenciáin. Regionális nemzetiségi műsorok 9.00-12.00-ig Szentes 66.29 MHz Kornádi 66,14 MHz. 9.00-10.30 Szlovák nyelvű- és 10.30-12.00-ig román nyelvű nemzebségi műsor. RÁDIÓ 88 FM 95.4 Tel: 62444 088 www.radio88.bu Címünk: 6721 Szeged, Madách u. 6 5.55 tol 8.55-ig félóránként, 9.55-től 18.55-ig éránként hírek, időjárás. 6.40. 7.40.8.40.11.40 és 15.40-kor sporthírek. 6.00 Café 88 (Szalma Emese és Sövény Tibor) 10.00 Száraz Ferenc. 14.00 Bede Gábor. 17.00 Kívánságműsor. 19.00 Szonda (Patkós Attila) 20.00 Kilátó (Vass Imre és Szabó C. Szilárd) 22.00 Éjszakai zenemix. TISZA RÁDIÓ, SZEGED A Jövő Hangjai. Vételi lehetőség rádión "a 102 MHzes városi kábelfrekvencián, televízién: az S8-as információs csatornán. Telefonfax: 495-495. SMS: 06-30-31-91-777 E-mail: tiszaradio@mail.tiszanet.hu 6.00 Zenesziget. 17.00 Tisza-party (fiataloknak szélé hírek, információk, érdekességek, pletykák, programajánlatok, kívánságok sok zenével). 20.00 Dobogó (10-es hallgatói slágedista). 21.00 Rádió Dance. 22.00 Radio Dream. JUVENTUS RÁDIÓ SZEGED FM100.2MHZ Cím: 6724 Szeged. Kossuth L. sgt. 48 AdásteL 62 44-22-44. Kívánságműsor: 06 3030 30 244 E-mail: juventus@juventus.szeged.hu www.juventus.szeged.hu 0.00 Csak zene. 6.00 Reggeli Juventus D. Tóth JúFőtér 14.00 Ötcsillagos találkozások 14.30 Több mint doktor Olasz tévéfilmsorozat. 32 Mindennek megvan a maga helye 15.25 Napnyugta 17.55 Tornász-vb - Portrék 18.05 Héthatár 18.50 Hoppá, itt vagyunk! 19.40 Esb mese 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek. Időjárás 20.35 Ablak Benne: Hol-mi? Szabadidős magazin 21.00 Európai utas 21.30 Picasso ecset nélkül 22.05 Magyar filmműhelyek Panorámafilm 23.50 Záréra 0.50 Rabigában Magyar-bolgár tévéfilmsorozat 1.55 Ablak (ism.) 2.25 Megtörtént bűnügyek Tévéfilmsorozat 3.25 Világhíradó 3.50 Hoppá, itt vagyunk! (ism.) 4.40 Kék fény Bűnügyi magazin Szeged TV 7.00 Városháza (ism). 7.30 LEN Kupa - férfi vízilabda-mérkőzés (ism.). 830 Zenevonal. 13.00 Képújság 15.00 Zenevonal 17.00 Dokumentum Műhely. 17.30 Szentföldi szent helyek üzenete, 1. rész. 18.00 Estelö. 19.00 Híradó. 19.30 Hírháló 20.00 Sport. 20.30 Thalassa - természetfilm. 21.00 Rossz testvérek. Színes, m. b. francia film. 22.30 Híradó (Ism.). Telin TV 22.0D 18.00 Hangos képújság 18.00 Perla Negra. Argenbn filmsorozat 82-83.rész. 19.30 Porsche Szeged. 20.00 TREND - gazdasági magazin. 20.30 Legyen a vendégem. 21.00 Miénk a város 21.40 Tudomány egyetem. 22.00 Rozsdába temetett emlékek. TKTV E-mail info@tWv.hu http/Nvww.tktv.hu 15.00-19.00 TKTV Képújság. VTV Makó 6.00 Gazdasági hírmagazin. 6.30 A földet nem apáinktót örököltük - az oroszlányi tv filmje 7.00 A pénteki adás ismétlése 9.00 Képújság. 17.00 Dokumentum Műhely. 17.30 Rajzfilm. 18.00 Torna 18.30 Megkülönböztető jelzés. 19.00 Híradó. 19.10 Gyermekfilm 19.30 Települési hírmagazin 20.00 Természetfilm. 20.30 Dokumentumfilm. 21.00 A nagy lány. Francia film 23.00 Képújság. Vásárhelyi TV 16.00 Zene-Doboz (ism.) 16.40 A szeszélyes természet. 17.30 Híradó. 17.45 A nap kérdése 18.00 Képes Sport 20.00Híradó 20.15 A nap kérdése. 20.20 Holnap hajnalban. Francia film. 22.30 Híradó (ism.) 22.55 A szeszélyes természet 0.00 tol Kepuisag fiával és Hegyesi Sándorral. 10.00 Juventus Plusz Kovács Mber Lászlóval 14.00 Vas Mariann 17.00 Kívánságműsor. 19.00 24óráig Csak zeRADIO 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-töl 24 óráig szerkesztett műsorok a 97.6 MHz-en. Szerkesztőségi tel.: 533-677 telefax 533-678 Az adás Ideje alatt hívható telefonszám: 533 777 és 533 778 SMS: 30 267-7777 E-mail radio7@deltav.hu Címünk Hódmezévásárhely. Szabadság tér 71. (piaccal szemben). 5.00 Jó reggelt - zenés információs műsor, félóránként hírekkel. 930Napraforgó - közszolgálati magazinműsor. Téma: a civil autékörözési rendszer Vendégek: Gyomrő-Molnár Imre (Origó Kft ), Magyan Béla (Csongrád Megyei Polgárvédelmi Szövetség), Mészáros István (Technopolisz), Vaskó Elek (Telekom), Ludescher Loránd (Toyota) 12.00 Hírösszefoglaló. 13.00 A nap kérdése 13.30 Humorpercek 14.00 Dél-alföldi Hírmondó 18.00 Sportturmix. 20.15 Humorest. 23.00 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 érájában hallható a 106.0 MHz-en. Interneten: www.szentes.hufadioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok 63315-472 és 315 462 E-ma II: radioszentes@mail.bszanet.hu Állandó műsorok: Helyi és térségi hírek - minden óra 30 percében Tisza Menti Krónika - hétköznap 17.15-tél 17.45 ig 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, évfordulók, úbnform. lapszemle. 9.00 Riportok-interjúk. 10.00 Zeneéra 11.00 Programajánló. 12.00 Zene-özén. 13.00 Szerkesztik a hallgatók 14.00 Gólok - méterek - eredmények Sport. 17.15 Tisza Menti Krónika. A nap hírei. 18.00 Zene - érdekességek. 19.00 Esb mese. 20.00 Zenés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10 13 éra között a 95 7 MHz-en. 4.30-kor és minden éra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színesesemények. érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg.. 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Teretere a stúdióban. 6.50 Sorsolás 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú 11.00 Játék. 12.00 Zene délidében. Szombaton 1135-től Fiatalok kívánságműsora egy órában, és minden hónap első és harmadik szombatján: „Az élet védelmében,, - külön program. MÉDIA-6 SZENTES FM95.7MHz Adásidő: naponta 7.00 és 10.00 valamint 13.00 és 4.00 éra között. Cím: Szentes, Petőfi u. 5. Tel 63312 148. tel/fax: 63440 880 E-mail: media6@szentes.media6.hu 7.00 Start napindító magazin. Naptár. 7.30 BBC hírek, friss információk. 13.00 Délutáni magazin, benne: receptajánló. 17.00 Koraesb Koktél - az első érában üzenetrögzítős kívánságműsor 63440-880. aktuális Információk riportok, játékok. este mese 21.00 Zenehíd.