Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-11 / 262. szám
HÉTFŐ, 2002. NOVEMBER 11. •AKTUÁLIS" 5 Kalmár: a Centrum nem használhatja a székházát A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint legitim volt a KDNP tisztújító választmányi ülése - állítja Kalmár Ferenc, az MKDSZ városi elnöke. A politikus szerint a Centrum párt jogtalanul használja a KDNP szegedi székházát. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) november 2-i választmányi ülésére több olyan választmányi tagot nem hívtak meg, akiket a párt alapszabálya szerint kötelező lett volna, ezért vélhetőleg megtámadják az új pártvezetők kinevezését - nyilatkozta pénteken lapunknak Pászti Ágnes, a KDNP Csongrád megyei elnöke. - A Legfelsőbb Bíróság határozatban mondta ki, hogy a KDNP legutolsó legitim választmánya 1997 júniusában ülésezett. A testület kötelezte a pártot az eredeti állapot helyreállítására - cáfolta Pászti Ágnes állítását tegnap Kalmár Ferenc. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) szegedi elnöke, aki eltávolításáig, 1997-ig a KDNP városi szervezetét vezette, leszögezte: a november 2-i tisztújításra azokat a választmányi tagokat kellett meghívni, akik 1997-ben is a grémium tagjai voltak. Kalmár Ferenc elmondta: ebben az időpontban tudomása szerint Pászti Ágnes a KDNP-nek sem volt tagja. A politikus nem értett egyet Pászti azon állításával sem, amely szerint Varga László nem tekinthető a KDNP megválasztott elnökének, mert a bíróságon még nem vezették át a vezetőváltást. Kalmár szerint ez tévedés, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság elfogadta a KDNP választmányának november 2-i határozatát Bartók Tivadar leváltásáról és Varga László megválasztásáról. Az 1997-es év történéseit felidézve Kalmár Ferenc elmondta: Giczy György pártelnök ebben az évben zárta ki elődjét, Surján Lászlót, és számos más tagot - közöttük Kalmár Ferencet is - a pártból. A kereszténydemokrata politikusok ekkor alakították meg az MKDSZ-t. A szövetség alelnöke az a Varga László, aki november 2. óta a KDNP legitim elnöke is. Kalmár Ferenc hozzátette: képtelenség Pászti Ágnes azon állítása, amely szerint a részben KDNP-tagokból alakult Centrum Párt szegedi szervezete jogosan használja a KDNP Victor Hugó utcai székházát. - Az épületet még 1995-ben Szalay István polgármester bocsátotta a Kereszténydemokrata Néppárt szegedi szervezete rendelkezésére. Mivel a Legfelsőbb Bíróság szerint a párt 1997-es állapotát kell visszaállítani, a KDNP jogosult a továbbiakban az ingatlan használatára, és nem a Centrum Párt - jelentette ki. Kalmár Ferenc végezetül hozzátette: a székházügy tisztázása érdekében személyes találkozót kért Botka László polgármestertől. K.B. Tanács Mátyás: „Ha újra születnék, akkor is rendőr lennék" Próbarendőrből alezredes A 76 éves Tanács Mátyást érdemei és életútja elismeréseként a közelmúltban léptette elő nyugállományú rendőr alezredessé Lamperth Mónika belügyminiszter. Tanács Mátyás 1946-1981 között szolgált a rendőrségnél. Tanács Mátyás, mint mesélte, proligyerek volt. Édesapja alkalmi munkásként dolgozott, majd a Bartók Béla téren lévő Schiffer-fűszerüzletben lett bolti szolga. Édesanyja háztartásbeli maradt. - Nem éltünk nagy lábon, de mindig jól tanultam. Édesapám szerette volna, ha polgári iskolában tanulok tovább, ám édesanyám halála miatt el kellett mennem dolgozni - idézte fel ifjúságát a nyugdíjas, 76 esztendős rendőr, aki először egy paprikakereskedőnél lett kifutófiú, majd leventének állt. Heti egy alkalommal járt a katonai előkészítőbe, ahol hamar felfigyeltek arra, hogy a fiatalember jól eligazodik a térképeken. Itt egy nyugdíjas katonatiszt foglalkozott Tanács Mátyással. - Később, 1945 nyarán találkoztam ezzel az emberrel, aki megkérdezte, nem volna-e kedvem rendőrnek állni. Tizenkilenc évesen beadtam a jelentkezésemet a rendőrkapitányságra mesélte. Kis idő elteltével levélben kérték a fiatalembert, hogy jelenjen meg a kapitányságon. Hathetes kiképzésen vettünk részt. Könyvünk nem volt, jegyTanács Mátyást a közelmúltban léptették elő nyugállományú rendőr alezredessé. Fotó: Karnok Csaba zeteltünk és abból tanultunk. 1946. március 26-án kineveztek próbarendőrnek, ami ma tizedesi rangnak felel meg. Kaptunk egy karszalagot, az volt az egyenruhánk. Később puskát is adtak nekünk, lőszer nélkül. Igazából a toll és a ceruza volt a fegyverünk - folytatta történetét a nyugállományú alezredes. A fiatal rendőrök később átkerültek a Kossuth Lajos sugárútra, a mostani rendőr-főkapitányság épületébe, ami előtte szovjet kórház volt. - Először is rendet tettünk. Még levágott és félrehajított csuklót is találtunk. Tanács Mátyásék aztán a kerékpáros századba kerültek. - Mi voltunk az URH elődje. Akkoriban gyakori volt az úgynevezett vetkőztetés: lumpen elemek oroszokkal álltak össze és a kijárási tilalom ellenére az utcán sétálókat levetkőztették, majd eladták a szajrét, a pénzt pedig italra költötték. A rendőriskola elvégzése után, 1947 decemberében Tanács Mátyás a kettes számú őrs parancsnok-helyettese lett, majd jeles eredménnyel elvégezte a közgazdasági technikumot levelező tagozaton. A közgazdaság-tudományi egyetem elvégzése után pedig a főkapitányság pénzügyi alosztályának munkatársává nevezték ki. A nemrégiben nyugállományú alezredesnek kinevezett Tanács Mátyás arra hívta fel utódja, a főkapitányság jelenlegi gazdasági igazgatója, Ozvald Imre ezredes figyelmét, hogy türelemmel, konstruktívan és kitartóan kell dolgozni. - A rendőri munkának is megvan a maga szépsége. Ha újra születnék, akkor is rendőr lennék - tette hozzá. ARANYT. JÁNOS Nevelőszülőkhöz került az állami gondozásba adott kisfiú Józsika nagyon hiányzik Németh József kéthetente egy órára találkozhat gyermekével. Fotó: Schmidt Andrea Intézetben fölnőtt fiatalok házasságából született Józsika, akit szülei, válásuk után, állami gondozásba adtak. A kisfiút nevelőszülők vették magukhoz. - Egyszer, ha majd munkám és lakásom is lesz, szeretném viszszakapni a fiamat - mondta csöndesen a magas, fekete hajú, bőrdzsekis fiatalember. A harmincéves Németh József második műtétje óta nem tud elhelyezkedni. Sérvet kapott, ezért fizikai munkát nem végezhet. Szakképesítése nincs. Kissé csapongva mondta el élete és kálváriája történetét. Állami gondozottként, intézetben nőtt föl, ott ismerte meg későbbi feleségét, akitől 1998-ban kisfia született. Házaséletük azonban hamar megromlott: az asszony elköltözött, kisfiúkat, Józsikát pedig csecsemőotthonba adták. A gyermek tizenegy hónapot töltött az intézetben. Egy szegedi házaspár jelentkezett érte: két nagy gyermekük Pongót kiszavazták A Big Brother ház egyik legszínesebb egyénisége, Pongó lépett ki szombaton a való világba. A fehérneműboltos egykori rendőr sok leget magáénak tudhatott a házban. Ő volt a lakók között a legidősebb, ő rendelkezett a legfejlettebb kötelességtudattal és nem kétséges, ő volt a legvitatottabb alakja is a show-nak. Nézők milliói kedvelték meg a bohókás, vidámságra mindig kész, de szigorú értékrend szerint élő Pongót. Ugyancsak millióknak „nem jött be", hogy néha igen keményen kritizálta játékostársait. után szívesen neveltek volna még föl egy kicsit. Józsika tavaly augusztusban került hozzájuk. Németh Józsefnek válása idején már sem munkája, sem lakása nem volt, ezért szóba sem kerülhetett, hogy magához vegye a gyermeket. Fényképét mindig magánál hordja, beszélgetésünk közben többször is megmutatta. A színes fotón az élénk tekintetű kisfiú mosolya és apja komorsága közt éles a kontraszt. Keresztényi JAszló, a Csongrád Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthonok Igazgatósága helyettes vezetője gyermekkora óta, még a makói intézetből ismeri Németh Józsefet. - Szomorú és gyakori eset, amikor állami gondozottak házasságából születő gyermek, a szülők válása után, ugyancsak intézetbe kerül. A szülők sorsa a gyermek életében folytatódik mondta az igazgatóhelyettes. Horváth Eva nevelőszülői tanácsadó Józsika új családba kerülése óta áll kapcsolatban az érintettekkel. - A kisfiú nagyon jó körülmények között él, szépen fejlődik. A nagyobb gyerekek szívesen fogadták - foglalta össze tapasztalatait a szakember. Németh József és volt felesége kéthetente, csütörtökönként, az újszegedi gyermekotthonban találkozhat Józsikával. A láthatási idő egy óra. A kisfiú édesanyja aki a fonalfeldolgozóban kapott munkát és a megváltozott munkaképességű embereknek fönntartott, úgynevezett védett szálláson él - örül annak, hogy kisfia sorsa jobbra fordult. Az apa viszont nem tud beletörődni a helyzetbe. Még bizakodik, hogy egyszer magához veheti a gyermeket. Mostanában egy barátjánál lakik, s rendre megjelenik a közmunkavállaláshoz szükséges orvosi vizsgálatokon. Állásra, lakásszerzésre nincs kilátása. Csak a remény maradt és Józsika színes fényképe, amelyet a beszélgetés végén vigyázva csúsztatott vissza belső zsebébe. NY. P. Operapremierre készülnek Bilbaóban, gálaesten játszanak Madridban TUrnézni indultak a szimfonikusok Ismét meghívást kapott Bilbaóba a Szegedi Szimfonikus Zenekar, amely évek óta nagy sikerrel működik közre az észak-spanyolországi nagyváros őszi operabemutatóján. Egy madridi gálaesten is fellép a szegedi együttes. Spanyolországi vendégszereplésre indult csütörtökön éjszaka a Szegedi Szimfonikus Zenekar. A Bilbaóban már többször nagy elismerést szerzett együttes ebben az esztendőben Jules Massenet francia zeneszerző Goethe regénye nyomán írt operáját, a Werthert mutatja be a neves olasz karmester, Marco Boemi vezényletével, nemzetközi rangú énekművészek közreműködésével. Marco Boemi nem ismeretlen Magyarországon sem, hiszen a Magyar Állami Operaházban is vezényelt már, tavaly a MAV Szimfonikusokkal és a Magyar Rádió Énekkarával Verdi Requiemjét adta elő a komponista halálának centenáriumán a budapesti Olasz Intézetben, legutóbb pedig a debreceni filharmonikusokkal modern kisoperákat mutatott be Budapesten Giorgio Pressburger felkérésére. Marco Boemi a bilbaói próbák előtt Szegedre is eljött, hogy a szimfonikusokkal előkészítse a produkciót. A Werther nem repertoárdarab, világszerte ritkán játsszák, elsősorban ezért jelent kihívást a szegedi muzsikusok számára, hiszen technikai szempontból nem különösebben nehéz mű. Előadásának sikere azonban nagymértékben függ attól, sikerül-e megfelelő tenort találni a kényes címszerepre. A Werther bemutatóját a rövid próbaidőszak után, november 16-án tartják a bilbaói Palacio Euskaldunában, majd november 25-ig még további három előadást tartanak ugyanott. Közben 20-án Jósé Collado vezényletével a spanyol főváros egyik igen népszerű koncerttermében, az Auditorio Nációnál de Madridban is fellépnek a szegedi szimfonikusok egy operagálán, amelyen Milagros Poblador (szoprán) és Jósé Sempere (tenor) népszerű áriákat és duetteket énekel. H. ZS. HÍREK JOGI KONFERENCIA SZEGEDEN Az Európa-közösségi és a nemzeti jog kapcsolata éppen úgy témája lesz a ma kezdődő kétnapos szegedi jogi konferenciának, mint az új európai alkotmány. A tanácskozás iránt érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémia szegedi székházának dísztermébe (Somogyi Béla u. 7.) várják a konferencia rendezői a Lord Slynn of Hadley Európai-jogi Alapítvány, a Csongrád Megyei Bíróság, a budapesti brit nagykövetség és a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi jogi és Európa-jogi tanszéke. A konferencia ma, hétfőn délelőtt fél 10-kor kezdődik, s holnap délben zárul. ÜNNEPI KONCERT AZ AULÁBAN Az egyetemi napok programsorozatában ünnepi hangversenyt rendeznek a Szegedi Tudományegyetem aulájában hétfőn 17 órától. Közreműködnek az SZTE Konzervatóriuma művésztanárai és hallgatói. A házigazda Kerek Ferenc zongoraművész, a konzervatórium igazgatója. A műsorban Mozart, Dvorak, Telemann, Ránki György, Brahms, Liszt, Kodály és Hidas Frigyes művei csendülnek fel. REFORMÁTUS NYÍLT HÉT ÚJSZEGEDEN Iránytű címmel nyílt hetet rendez november 10-17. között a Szeged-Újszegedi Református Egyházközség (Szent-Györgyi Albert utca 6-8.). Ma, hétfőn este 6 órakor A drogok útvesztőjében címmel előadás kezdődik. Kedden 18 órakor Sípos Ete Álmos lelkipásztor a kereszténységről, szerdán, ugyancsak 18 órakor pedig Draskóczi László konzervatóriumi tanár a művészetek szerepéről beszél. KIÁLLÍTÁS AZ OLASZ KULTURÁLIS KÖZPONTBAN Ernesto Nino Palleschi grafikusművész kiállítása nyílik Az örök Róma antik emlékei címmel hétfőn délután 3 órakor a szegedi Olasz Kulturális Központban (Dugonics tér 2.). A tárlat a kulturális központ, a Szegedi Tudományegyetem és a budapesti Olasz Kultúrintézet közreműködése révén jöhetett létre a Szegedi Tudományegyetem napja alkalmából. A tárlat december 8-áig hétfő és vasárnap kivételével délután 4 és 6 óra között tekinthető meg. A TEREMTÉS ELVE A teremtés elve - férfi- és női energiák. Hogyan nyilvánulnak meg a férfi- és női energiák a világegyetemben? Mi az eredete és mélyebb jelentése a férfi- és női princípiumnak? címmel tart előadást Gauranga dasa, vaisnava lelkész ma, hétfőn 17.30-kor a Dél-alföldi Bibliotéka Könyvtárban (Szeged, Kálvária sugárút. 14.).