Délmagyarország, 2002. november (92. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-02 / 255. szám

Szombat, 2002. november 2. SZIESZTA II. ATADTAK A HARVARD EGYETEMEN AZ ANTI NOBEL-DIJAKAT Hihetetlen felfedezések 12. alkalommal kaptak tudósok a Nobel-díj egyfajta paródiájaként meghökkentő munkásságukért díjakat az amerikai egyetemen. A kitüntetettek ténykedéséről a Hihetetlen Kutatások Krónikája című kiadványból lehet részletes ismeretekre szert tenni. MUNKATÁRSUNKTÓL A díjazottak között van Kari Kruszelnicki, a Sydney Egyetem tudósa, aki - saját költségén - végzett kutatómunkát eleddig teljesen szűz területen: köldökpiszok-szociológiai felmérésbe fogott. Összesen 4799 személytől sikerült főként szöszökből és bolyhokból összeállt köldöktartalmi mintára szert tennie. Ezek tüzetes vizsgálata aztán meg is hozta a gyümölcsét: Kruszelnicki professzor felállíthatta tézisét, miszerint az idősebb, szőrös, enyhén pocakos férfiak a leghajlamosabbak a köldökpiszok-felhalmozódásra. A tudós nem sértődött meg a kitüntetésért. „Nagy megtiszteltetés ez az elismerés. Megérteti az emberekkel, hogy a tudomány játék." Néhány brit tudós a struccok szerelmi életének tanulmányozásáért kapta meg a maga negatív Nobel-díját. Felfedezték, hogy megélénkül a nagy madarak párzási kedve, ha ember van a közelükben. Erről cikket is írtak, amely a Brit Baromfitudomány (British Poultry Science) című lapban jelent meg. Bekerültek az idei díjazottak közé azok a japán kutatók, akik vakkantástolmácsot, elektronikus kutya-ember fordítógépet fejlesztettek ki. A számítógépes készülék a kutyául nem tudó embereknek segít „lefordítani", hogy ebük mit akar mondani. (A gép csak egyirányú kommunikátor: az emberi beszédet nem alakítja át ugatássá.) A japán tudósok - az indoklás szerint - a fajták közötti béke és harmónia előmozdításáért kapták az elismerést. A higiéniai díjat a spanyol Eduardo Segura kapta kutyaés macskamosó gépéért. Indiának sem kell elszomorodnia: néhány tudósa szintén megkapta a maga díját azért a képletért, amellyel - viszonylagos pontossággal - ki lehet számolni, hogy mekkora egy elefánt teljes felülete. A győzteseket mindig titkos bizottság választja ki több ezer jelölt közül. A anti Nobel-díj kiötlőinek is van ötletes találmányuk: megoldották azt, hogy miként vegyék elejét automatikusan a sértődésnek. Aki megbántódik, attól visszaveszik a kitüntetést. Az ember jelenléte párosodásra serkenti a struccokat. NAGY IMRE MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ NEW YORK-I KUTATÁSAIRÓL ÉS AZ ÉSZAK-AMERIKAI INDIÁNOKRÓL Coopertől a csejenn pajzsokig Gyerekkorunkban sokan bolondultunk a vadnyugatért, a romantikus indiánkönyvekért, de felnőve hamar elfelejtettük Winnettou, Csingacsguk és a többiek történeteit. Nagy Imre művészettörténész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatóhelyettese hűséges maradt az észak-amerikai indiánokhoz, és ma már kultúrájuk, művészetük nemzetközileg elismert kutatójaként tartják számon. - Második osztályos lehettem, mikor édesanyám kezembe adta Cooper nevezetes regényét, Az utolsó mohikánt. Teljesen magával ragadott a téma, s attól kezdve igyekeztem minden ezzel kapcsolatos könyvet elolvasni. Ez akkoriban nem volt több tíz-tizenöt kötetnél, hiszen May Károly szinte tiltott szerzőnek számított, más meg nem nagyon volt - meséli Nagy Imre szegedi művészettörténész. Kezdetben a Révai Lexikonból, majd az Encyclopedia Britannicából gyűjtötte ki az észak-amerikai indiánokra vonatkozó szócikkeket, és nyelvi előképzettség nélkül fordította le az angol szövegeket, s tanulta meg így a nyelvet. Vonzalma felnőtt korában is megmaradt, főiskolásként könyvtárközi kölcsönzéssel szerezte be a szakirodalmat, s levelezett az indiánokkal foglalkozó legnevesebb amerikai antropológusokkal, etnológusokkal. A bécsi Museum für Völkerkunde amerikai gyűjteményének kurátorával, Christian Feesttel is felvette a kapcsolatot, s így nézhette meg és Indián rajz a 19. századból. fényképezhette végig a raktárban őrzött indián anyagot. Ennek eredményeként 1989-ben meghívást kapott egy bécsi konferenciára, ahol a csejenn pajzsok szimbolikájáról tartott előadást. A következő évben ugyanezzel a témával meghívták egy Santa Fé-i konferenciára is. Bekerült az indiánkutatás nemzetközi vérkeringésébe, és 1993-94ben a Smithsonian Institution ösztöndíjasaként Washingtonban a csejenn pajzsokat kutathatta. Ezekből kevés maradt fenn eredetiben, viszont a Washingtonban őrzött több ezer indián rajz sok pajzsábrázolást rejtett. PÁRATLAN RAJZOK Egy kanadai konferencián egyik amerikai kollégája hívta fel Nagy Imre figyelmét azokra az indián rajzokra, amelyeket a Metropolitan Museum of Art gyűjteményében őriznek. A szegedi kutató az első magyar, aki elnyerte az egy évre szóló Andrew W. Mellon művészettörténeti ösztöndíjat ebbe a rangos intézménybe. Ez tette lehetővé számára, hogy 2001 szeptemberétől a páratlan művészettörténeti jelentőségű indián rajzok tudományos vizsgálatát New Yorkban elvégezze. - A Metropolitan múzeumban őrzött, úgynevezett Maffet-rajzfüzet a maga 89 rajzával rendkívüli fontosságú hangsúlyozza Nagy Imre mert pontosan lehet tudni, mikor születtek a benne lévő indián alkotások. A gyűjtő, George Maffet 1881 és 1884 között élt Oklahomában, ekkor jutott hozzá a füzethez, tehát a rajzok keletkezési idejét is erre a pár évre kell szűNagy Imre művészettörténész. Fotó: Miskolczi Róbert kíteni. Az albumban 12-13 indián művész munkája szerepel, közülük kettőt - más gyűjteményekben lappangó rajzaik alapján - meg tudok nevezni, s egy harmadiknak, vélhetően a füzet egykori csejenn indián tulajdonosának, valószínűsíteni tudom a nevét. Az a tény, hogy három indián nevét köthetjük egy korábban anonimnak tartott műfajhoz, jelentős áttörésnek számít az amerikai indián művészet kutatásában. Hazatérésem után a füzetben szereplő alkotók közötti - mitológiai és szociológiai alapokra épülő - bonyolult társadalmi hálónak a kutatását végzem, és egy nagyobb tanulmányon dolgozom, amelyben a Maffet-rajzfüzet művészettörténeti jelentőségét elemzem. INDIÁN KASZINÓ A szegedi kutató szerint az átlag amerikai ma szinte semmit sem tud az indián kultúráról, ugyanakkor az amerikai muzeológiában egyre jelentősebb szerepet töltenek be az indiánok. A 20. század első feléig tartó elnyomatás után a hatvanas évektől kezdett erősödni az indián polgárjogi mozgalom, amelynek következtében a közösségek némi politikai hatalomra tettek szert. 1995-től az indián vezetők követelték, hogy a múzeumokban fellelhető emberi maradványokat és vallási célú tárgyakat szolgáltassa vissza az állam. Az indiánkérdés ma sem lezárt ügy az Egyesült Államokban, az indián rezervátumok területen kívüliséget élveznek, és több államban virágzó kaszinókat működtetnek. Ebben az üzletágban óriási pénz forog, a pekvot indiánok kaszinója például több millió dollárral támogatta Clinton elnökválasztási kampányait. Az indiánok tisztában vannak azzal, hogy csak akkor tudják megtartani a privilégiumukat, ha megfelelő csúszópénzeket juttatnak a törvényhozásban kulcsszerepet játszó szenátoroknak, akik megakadályozhatják a kaszinónyitás liberalizálását. A törzsek tisztában vannak azzal is, hogy ez a helyzet nem tart örökké. Ezért például a pekvotok New York és környéke kompjárataiban szereztek üzleti részesedést, és rezervátumaikhoz csatolható további földeket vásárolnak. Az Egyesült Államokban az 1920-as években élt a legkevesebb indián, a mélyponton 150-170 ezer főre tették létszámukat. Ez különösen akkor tűnik rettenetesen kevésnek, ha tudjuk: a pesszimistább kutatók kétmillióra, mások 30-40 millióia becsülik az európaiak megjelenése előtti észak-amerikai indián népességet. A fehér ember térhódításával iszonyatos népirtás történt, százával vannak olyan törzsek, amelyeknek ma már csak a nevét ismerjük. De nem sikerült minden törzset kiirtani, a legnagyobb rezervátummal rendelkező navahók lélekszáma ma már 200 ezer fölött van, és többségük a navahó nyelvet is beszéli. A sziúk körülbelül 60-70 ezren vannak, közülük mintegy húszezren beszélik még az ősi nyelvet. Összesen körülbelül 2-2,5 millió indián él ma az Egyesült Államokban. RABSÁGBAN SZÜLETETT ALKOTÁSOK - Az indián kultúra eszköz lehet ahhoz, hogy valaki viszszataláljon a saját kultúrájához, esetünkben a magyar népi kultúrához - vallja Nagy Imre. - Ha valaki európaiként vizsgál egy, az övétől teljesen eltérő, idegen kultúrát, akkor előbb-utóbb rá kell döbbennie, hogy az univerzum mindenhol hasonlóan működik. A végtelen füves pusztákon legeltető pásztorok és a végeláthatatlan füves prériken bölénycsordákat követő indiánok lelkiségében nagyon sok rokon vonás van. Ez a sugárzó lelkiség pedig a művészetükben tükröződik a legtisztábban. Ezért mutatnak megdöbbentő párhuzamot a síksági indián rajzok például az alföldi pásztorművészettel, s ezt különösen azokban az alkotásokban fedezhetjük fel, amelyek - akár Amerikában, akár a Monarchia területén - rabságban születtek. Nem feledhetjük azonban, hogy az indián kultúra sajátos ablak a világra, melyet a nyelv, a mítoszok és mesék, a művészet és a szokások tesznek egyedivé. Abban a világban is hús-vér emberek éltek, akiknek nagyon fontosak voltak a hagyományaik. A mai Amerikában pedig azt láthatjuk, hogy az indiánok leszármazottai - százévnyi jogfosztottság után is - igényt tartanak ezekre a hagyományokra. HOLLÓSI ZSOLT