Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-30 / 253. szám

SZERDA, 2002. OKTÓBER 30. "MEGYEI TÜKÖR" 9 Vándordíj vasútmodellezőknek Másodszor nyert vándordíjat a szegedi Vasúttörté­neti Alapítvány Vasútmodellező Baráti Köre az évente megrendezett, országos versenyen. A Veszp­rémi Baross Gábor Vasútmodellező és Vasútbarát Klubban október 20. és 23. között tartották a XI. országos vasútmodell versenyt, amelyen huszonöt pályázó mellett több kiállító is részt vett. A vándor­díjat a szegedi Kiss Árpád nyerte, pályafenntartási­gép-modelljeivel. Ugyanő második díjat kapott egy mérővonat modelljéért. A szintén szegedi Gombos Mihály - a tavalyi vándordíj kitüntetettje -, harma­dik helyezést ért el. Nagy Imre-könyv bemutatója A Nagy Imre Társaság Csongrád Megyei Szerveze­te Nagy Imre Viharos emberöltő című kötetének bemutatóját csütörtökön délután 3 órakor rendezi meg a Móra Ferenc Múzeum Fekete-ház tanácsko­zótermében (Somogyi u. 13. I. emelet). A kötetet Sipos József és Szántó László történész (utóbbi a kö­tet szerkesztője és a Somogy Megyei Levéltár főle­véltárosa) mutatja be. Csak minden ötödik vevő készpénzes Hitelre veszik az autót (is) A kis- és középkategóriás, ben­zines autókat keresik leginkább a vásárhelyi autószalonokban, a használt gépkocsik közt is ezek a legnépszerűbbek. A vevők azonban a legritkább esetben rendelkeznek elegendő kész­pénzzel, így évekig törlesztik kocsijuk árát. Egy magyar sofőr átlagosan tíz-húszezer kilométert vezet évente - az autószalonok kínála­tában ma már a hazai viszonyok közt elnyűhetetlen modellek sze­repelnek, állítják a vásárhelyi ke­reskedők. Épp ezért egyre többen vásárolnak új gépkocsit, még ak­kor is, ha nem rendelkeznek a szükséges készpénzzel. A kötelező biztosítás díja és az üzemanyag-fogyasztás miatt a kis- és középkategóriájú autók a legnépszerűbbek, a családok nagy része 2,5-3,5 millió forin­tot szán a kocsijára. A vevők egyébként a benzinmotort része­sítik előnyben, a gázolajosba ugyanis hiába olcsóbb az üzem­anyag, sokat kell ahhoz tankolni, hogy a több százezerrel drágább dízeljárgány behozza az árát. Ma már sok kereskedésben alapáron biztosítanak bizonyos extrákat, a klíma és a szervokor­mány egyre természetesebb „tar­tozéknak" számít. Az autószalonok persze külön­böző csere- és hitelkonstrukciók­kal várják a kispénzű érdeklődő­ket. A legtöbb helyen elegendő 20-30 százalék önerő, s az új ko­csi máris elvihető. A részleteket általában 1-6 évig törlesztik az adósok, és vannak akciók, ami­kor kezelésiköltség-mentes köl­csönt biztosítanak a kereskedők. Mivel a legtöbb szalon használt gépkocsikkal is foglalkozik, nép­szerű szolgáltatás, hogy egyes he­lyeken a régi járgány árát beszá­mítják az új árába. A korábbi au­tó életkora, külső-belső elhasz­náltsága, hengerűrtartalmának mérete mellett sok egyéb tényező befolyásolja a beszámított össze­get, de akár kétmilliót is érhet a használt autó, tudtuk meg az egyik „kettős" kereskedésben. Azok a vevők pedig, akik csak régebbi gépkocsit engedhetnek meg maguknak, számíthatnak arra, hogy egy új, 2 millió négy­százezres autó négyéves változa­tát majdnem egymillióval ol­csóbban megkaphatják - tájé­koztatott Buzár Péter kereskedő. De arra is akad példa, hogy a lis­taárnál félmillióval olcsóbb az alig néhány hónapos jármű. A használt autók közt egyéb­ként a kétezer köbcentis vagy an­nál nagyobb, benzines autóktól a legnehezebb megszabadulni, fő­leg, ha speciális, például egyterű járműről van szó. Az autókereskedések egyéb­ként változóan élik meg ezt a ké­ső őszi időszakot, hiszen egyesek a forgalom folyamatos növekedé­séről számolnak be, másokhoz viszont két hónapja alig térnek be vevők. SZÖGI ANDREA KATALIN A vásárhelyi autókereskedők többsége új és használt járműveket is árul. Fotó: Tésik Attila Dajka András, Székkutas profi traktorosa Harmadik helyezést ért el a Szombathely melletti Vépen rendezett országos szántóverse­nyen a székkutasi Dajka And­rás. Azt is mondhatnánk, hogy a mindössze 23 éves fiatalember az ország harmadik legjobb szán­tója. Annál is inkább, mert az or­szágban mindenütt rendeztek az országos döntőt megelőző terüle­ti válogatókat, így Dajka András igazán hiteles módon került be a legjobb 17 közé, hogy ott maga mögé utasítsa a többséget. A vég­ső győzelemre is lett volna esé­lye, ha van pénze úgynevezett versenyekére, amely a szokásos­nál sokkal jobb minőségű - az előtte állóknak ennyi előnyük volt. De hogyan zajlik egy szántó­verseny? - Gyakorlatilag min­dent mérnek - magyarázza And­rás a verseny lefolyását. Vizsgál­ják, hogy mennyire egyenes, mi­lyen mély a nyitóbarázda, pon­tozzák a szántás szépségét, sőt még időt is mérnek. Ráadásul a szántók egymásra vannak utal­va, hiszen a riválisaik barázdái­hoz kell igazítaniuk a saját mun­kájukat. - Nem elsőségért versenyzek, hanem a szántás hangulatáért: nagyon szeretek szántani - vall­ja be Dajka András, és mi hihe­tünk neki. Már 1999-ben, tehát mindössze 20 éves korában az akkor Vásárhelyen tartott orszá­gos versenyen 7. helyezett lett, azóta folyamatosan versenyez, érjen el ott bármilyen ered­ményt - ami általában dobogós helyezést jelent. Szülei mellette állnak, kezdettől fogva támogat­ták. Gazdálkodó családról lévén szó, nemcsak megértik fiuk szenvedélyét, hanem büszkék is a sikereire. - Én a föld közelében nőttem fel, ez az életem. Sosem szeret­tem volna gyárban dolgozni, na­pi 8 órában. Ha szántok, akkor jól érzem magam, változnak a tá­jak. Sokkal izgalmasabb munka ez, mint bármi más- árulja el a - Nem elsőségért versenyzek, hanem a szántás hangulatáért ­vallja Dajka András. Fotó: Tésik Attila fiatalember. Egy valamit szeret a szántásnál jobban, mégpedig az aratást: „ez a leglátványosabb munka, és a legszebb is a föld­művelésből". Azt ugyan még nem bizonyí­tották be, hogy a szántás szere­tete genetikailag meghatáro­zott lenne, mindenesetre And­rás 13 éves öccse már két éve traktorozik, és szintén imádja a gazdálkodást; 18 éves húga vi­szont nem ezzel foglalkozik majd, ő inkább kereskedőnek tanul. A családi indíttatás is az oka, de saját világszemlélete is, hogy Dajka András álmai szintén a földből nőnek ki. Idővel saját gazdaságot szeretne gépekkel, épületekkel, családot alapítana és magánházat építene. No és persze megvásárolná azt a szu­pertraktort, amelyre már évek óta vágyik. SZALONTAI ATTILA IMRE A Szeged környéki települések képviselő-testületei A Szeged környéki településeken négy évig a következő képviselők dolgoznak együtt a polgármesterekkel. Az országos tendenciához hasonlóan Csongrád megye kisebb településein is a függetlenek vannak többségben. MUNKATÁRSUNKTÓL Algyő: Piri József Antal polgármester (független). Képviselők: Bakos András, Bakos József, Beke Sándor Tamás, Bor­bély János, Gonda János, Gubacsi Ede, Gubacsi Enikő, Herczeg József, Juhász Sándor, Karsai Lászlóné, Molnárné Vida Zsuzsanna, Süh-Zakar Mariann és ifj. V5­dáós László. Mindannyian függetlenek. Ásotthalom: Petró Ferenc polgármes­ter (független). Képviselők: Babarczi An­tal, Bálint Szilveszter, Dobák Sándor, Er­dődi Károlyné, Fodor Szilveszter, Kiss Sándorné, Kószó Tamás, Pőcze Levente, Sümegi Sándor, Tóth István (függetle­nek), valamint Fackelmann István (MDF). Baks: Balogh Lajosné polgármester (független). Képviselők: Boros János, Cimberné Maszlag Anikó, Fátyolné Mé­nesi Judit, Fülöp Ferenc, Jaksa Ferenc, Jenemé Vidács Mária, Kócsó Ferencné, Orosz Éva és Sárközi Mihály Zoltán (függetlenek). Balástya: Újvári László polgármester (független). Képviselők: ifj. Csányi Jó­zsef, Egriné Sztancs Mária, Gémes Pé­ter, Györe Ferenc, Juhász Jenő, Kiss Jó­zsef, Kordás Nándor, Márkus Marianna, Sári János, Veidner Tibor és Vincze Mi­hály (függetlenek). Bordány: Balogh Ferenc polgármester (független). Képviselők: Botka István, Dudás Lajos Béla, Fodor Csaba, Gyuris Dániel, Illés István, Rácz Gyula, Simon Zoltánná, Sólyáné Sárköri Ágnes, Szabó Ferenc, Takács Ildikó és Zádori Imre (függetlenek). Csengele: Sánta Ferenc polgármester (független). Képviselők: Bitó József, Cza­kó János, Juhász József, ifj. Kormányos Sándor, Kuldis András, Lantos István, Rényi László, Széli Lajos és Vincze János (függetlenek). Deszk: Simicz József polgármester (MSZP). Képviselők: Farkas Ferenc, Föl­diné Pósa Ilona, Gyorgyev Milivoj, Gyorgyev Vojiszlav, Kószó Aranka, Led­niczky Ildikó, Molnár Sándor (függetle­nek), valamint Bánfi József, Király Lász­ló, Rusz Márk, SzalaiMiklós (MSZP). Dóc: Belovai Pál polgármester (függet­len). Képviselők: Ficsor Zoltánná, Gubis Lászlóné, Huszka Ferenc, Lázár János, Tóth Margit, Vágvölgyi Attila, Vincze Jó­zsef (függetlenek). Domaszék: Börcsök Lajos polgármes­ter (független). Képviselők: Asztalos Ár­pád, Bába János, Baranyás Ferenc, Dobó Szilveszter, Engi Zoltán, Kardos Roland, Kispéter Géza, Ótott-Kovács Józsefné, Papp István, Varga Béla, Vass István (füg­getlenek). Forráskút: Fodor Imre polgármester (független). Képviselők: Dudásné Halász Olga, ifj. Kovács István, Ocskó Géza, Rabi Mihályné, Rúzsa András, Szalai Zoltán, Vereczkey Csaba, Zámbó József­né (függetlenek), valamint Rabi Mihály (MDF). Kübekháza: Molnár Róbert polgár­mester (független). Képviselők: Bali Nándor, Dámján István, Gál István, Kátai Katalin, Kucser Istvánné, Mihók­né Novodonszki Ildikó, Radics István­né, Szekeres Zsolt János (függetlenek), valamint Mraznicza Béla (Fi­desz-MPP). Ópusztaszer: Makra József polgár­mester (független). Képviselők: Bíró László, Chappon Tibor, Gergely József, Huszka János, Kecskeméti Zoltán, Kis­marton Péter, Mucsi Antal, Széplaki Fe­renc, Zsótér Edit (függetlenek). Öttömös: Bata Ferenc polgármester (független). Képviselők: Bata István, Csákiné Tanács Rozáha, Fodor István, Hegedűs B. Zoltán, Módra-Géza, Vargá­né Dobó Jolán, Veres János (függetle­nek). Pusztamérges: Papp Sándor polgár­mester (független). Képviselők: Csala István Rudolf, Csíkos István, Sólya Zol­tánná, Sütöri László, Turcsányi János (függetlenek), valamint Kószó Zsolt és Veres Csaba (Fidesz-MPP). Pusztaszer: Kertész László polgár­mester (független). Képviselők: Bélteki Sándor, Dömsödi János, Gyapjasné Ka­tona Ágnes, Kovács Andrásné, Novaszel Balázs Péter, Tóth Tamás, Tóth Tamás­né (függetlenek), valamint Sági Mihály­né és Szűcs Ferencné (MSZP). Röszke: Magyari László polgármester (független). Képviselők: Bende Szilvesz­ter, Borbásné Márki Márta, Csonka Im­re, Dani András, Fülöp Pál, Horváth Bé­la, Nagy Tibor, Tari Zoltán, Túró István, Vlocskó Mihály (függetlenek), valamint Molnár Albert (Agrárszövetség). Rúzsa: Papp János polgármester (füg­getlen). Képviselők: Bálint Mátyás Já­nos, Bánfi Tamás, Borbás István Jó­zsefné, Haskó Zsolt Csaba, Kiri László, ifj. Papp János Róbert, Sádt Ede, Szan­ka János József, Vőneki Anikó (függet­lenek). Sándorfalva: Darázs Sándor polgár­mester (független). Képviselők: Bertalan Zoltán, Fekete János László, Gémes Jó­zsef, Kurucsai Béla Imre, Molnár József­né, Nagymihály Sándor Szilveszter, Nagymihály Tamás Zsolt, Pataki Zsu­zsanna Mária, Sári György, Sáringer András, Tarkó Éva, Tóth Csilla (függetle­nek), valamint Szaniszló József (MSZP). Szatymaz: Gyömbér László polgár­mester (független). Képviselők: Báló Bertalan, Barna Károly, Bódis Margit, Csíkos Csaba Antal, Csúri Péterné, Kó­nya László, Kormányos László Péter, Lengyel Dezső, Lengyel Istvánné, Mak­ra Sándorné, Matula Aranka Anikó (füg­getlenek). Tíszasziget: Bodó Imre polgármester (Fidesz-MDF-MKDSZ-KPE|. Képvise­lők: Babarczi Istvánné, Bódi Attila, Ma­gyar Dénes, Nacsa Tamás József, Páhn­kás István Miklós, Süveg József Miklós, Thury Géza Ágoston (függetlenek), vala­mint Ferenczi Ferenc és Laczi György (Fidesz-MDF-MKDSZ-KPE). Újszentiván: Talpai János polgármes­ter (független). Képviselők: Berta Sán­dor, Böröcz László, Czékmán István, Ká­dár Németh Antalné, Kiss Lajos, Pokor­nyi János, Putnik Lázár, Tarjánné Kádár Piroska (függetlenek), valamint Dunai Józsefi MSZP). Üllés: Nyáriné Tajti Anna polgármes­ter (független). Képviselők: Benkő Bélá­né, Bezdány Zoltánné, Dinnyésné Hódi Mária, Dudás János, Kucska József, Ma­róti Mihály, Mihálffyné Varga Katahn, Nagy Róbert, ifj. Papp Dezső, Patik Imre, Sziládi Zoltánné (függetlenek). Zákányszék: Kovács József polgár­mester (Fidesz-MDF-MKDSZ-KPE). Képviselők: Adamik István, Csóti József, Dobó László, Fodor János, Hajdú Imré­né, Kari Péter, Matuszka Antal István, Sebestyén Balázs (függetlenek), vala­mint Födi József (Fidesz-MPP). Zsombó: Faragó-Mészáros Vilmos pol­gármester (független). Képviselők: Fo­gasné Matula Zsuzsanna, Földiné Fülöp Katahn, Gellérfi László Róbert, Gyuris Attila, Gyuris Zsolt, Kiss Csaba, Lippai Zoltán, Maróti Antalné, Monori Gyula, Vőneki József és Zsíros Pál (függetle­nek).

Next

/
Oldalképek
Tartalom