Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-02 / 230. szám

SZERDA, 2002. OKTOBER 2. •AKTUÁLIS» 3 Polgármester]elöltek Csongrád megye 60 településén Választék: egytől hatig Szentesen Szirbik Imre és Farkas Sándor, Makón Búzás Péter és Martonosi György között várható szoros verseny a választásokon. Jelölt hiányában polgármes­ter-választás Csongrád megye egyetlen településén sem marad el. Nem úgy, mint a Dunántúl három megyéjének hét telepü­lésén. Térségünkben ugyanis a 60 polgármesteri székre össze­sen 171-en pályáznak. A Csong­rád megyei települések közül három helyen összesen hat, míg hét községben egy jelentkező akadt a polgármesterségre. A je­löltek közül 49-en csakis erre a feladatra vállalkoznak, míg 88-an több vasat is a tűzben tartanak, mert települési és/vagy megyei képviselőnek is jelöltetik magukat. A jelöltek Csongrád megyei tárát a tele­pülés nagysága alapján, a pol­gármester aspiránsok nevét be­tűrendbe szedve közöljük. Tízezer lakosnál nagyobb települések Csongrád Bátki Ferenc (független), Bedő Tamás (MSZP), Fagyai Béla (MI­ÉP), Gőg János (Alföld Egyesü­let), Murányi László (Összefogás Csongrádért), Pászti-Tóth Gyula (Fidesz-MKDSZ-KPE). Hódmezővásárhely dr. Hernádi Gyula (MSZP­SZDSZ-Centrum Munkáspárt), dr. Kószó Péter (Tiszta Lap), dr. Kovács László (MIÉP), dr. Lázár János (Fidesz). Makó dr. Búzás Péter (MSZP-PSZM), dr. Martonosi György (Fidesz­MDF-Kisgazda Polgári Egyesület). Szeged dr. Balogh Elemér (független), dr. Botka László (MSZP-SZDSZ­MSZDP-Centrum), dr. Csapó Balázs (Szegedért). Szentes Farkas Sándor (Fidesz-MDF­MKDSZ-KPE), Nagygyörgy Ist­ván (MIÉP), Orbán István (füg­getlen), Szirbik Imre (MSZP). Tízezer lélekszámnál kisebb települések Algyő dr. Gonda János (független), Mol­nár Mihály (független), dr. Piri Jó­zsef Antal (független). Ambrózfalva Mitykó Mátyás Márton (függet­len), Tus ka György (független ki­sebbségi - szlovák). Apátfalva Szentesi József (független), Vad­lövő Róbert (független), Vári Mik­lós (MSZP). Árpádhalom Froman Róbert (független), Haj­dú Gábor (független), Szarka At­tila (Fidesz-MDF-MKDSZ­KPE). Ásotthalom Petró Ferenc (független), Somodi Sándor (független). Baks Bába János (független), Balogh Lajosné (független). Balástya Juhász Jenő (független), Újvári László (független). Bordány Balogh Ferenc (független), Ta­kács Ferenc (független). Csanádalberti Szabó Lajos (független). Csanádpalota Bombolya László (független), Mi­kulán László (Fidesz-MDF­KPE), Németh Imre (független), PernekiLászló (független). Csanytelek Forgó Henrik (független), Forgó János (független), Györgyiné Mé­száros Erzsébet (független), foó János (független), Tóth Endre La­jos (független), Veres János (füg­getlen). Csengele Sánta Ferenc (független). Derekegyház Balogh János László (független), Farkas Andrásné (MSZP), Földi András (SZDSZ), Szabó István (független), Szabó fánosné (füg­getlen), Vida György (független). Deszk Rádin fezdimir (független), Si­micz József (MSZP), Stadler Fe­renc (független). Domaszék Asztalos Árpád (független), Be­reczki Jánosné (független), Bör­csök Lajos (független), Dobó Szil­veszter (független), Karasz István (független). Dóc Belovai Pál (független). Eperjes Bárányi Sándor Gézáné (függet­len), Horváth Ferenc (FKGP), Kollár János (független), dr. Kós­né KomlódiAnna (független). Fábiánsebestyén Bálint József (MSZP), dr. Kós György (független). Felgyő Ábel István (független), Holló Lászlóné (független), Szabó Lajos (független), Szemerédi Lajos (független). Ferencszállás Domokos István (független), Sza­bó Józsefné (Fidesz-MPP-MDF). Forráskút Fodor Imre (független), Kocsis Fe­renc (független). Földeák Csányi János (független), Mezőfi János (Fidesz-MPP-MKDSZ­MDF-KPE), Nacsa László (füg­getlen), Németh Sándor (függet­len), VŰSS Imre (független). Királyhegyes Horváth Lajos (független), Ku­runczi Mihályné (független), La­katos Lajos (független), Sarró Mi­hály (független). Kistelek Nagy Sándor (Fidesz), Sere Fe­renc (MSZP-SZDSZ). Kiszombor Szabóné Vígh Erzsébet (függet­len), Szegvári Ernóné (független), dr. Szilágyi Dezső (független). Klárafalva Fekete József (független), Kovács Istvánné (független). Kövegy Bajusz György (független), Ta­kács Zoltán (független). Kübekháza Boldog Krisztina Anikó (MSZP), Csorba Béla Attila (független), Molnár Róbert (független), Nacsa István (független). Magyarcsanád Farkas fánosné (Fidesz), Guba István (független). Maroslele Lajtár Kornél (független), Széllné Bozsó Mónika (független), Sző­nyi Erzsébet (független). Mártély Balogh Jánosné (független|, Szép Ferenc Szilveszter (független). Mindszent dr. Gyovai Tiborné (független), Kecskeméti János |független), dr. Zsótér István (független). Mórahalom Nógrádi Zoltán (Fidesz), Róna Gábor (független). Nagyér Lórincz Tibor (független). Nagylak Bertók Sándor (független), Gyar­mati András (független), Kocsis István (független), Trembeczky Károly (független), Varga fános fazi (független). Nagymágocs dr. Czabarka János (MSZP), Mé­száros József (független). Nagytőke Kis Nándor (független), Kiss Gyula (független). Óföldeák Barlai József (független). Ópusztaszer Makra József (független), Varga László (független). Öttömös Bata Ferenc (független). Pitvaros Dégi György (független), Gémesi Sándor (független). Pusztamérges Börcsök Antal Miklós (független), dr. Papp Sándor (független), Sütö­ri László (független). Pusztaszer Kertész László (független), Kor­dás fános (NOE), Máté Gábor (független), Ócsai Mihály (füg­getlen). Röszke Borbásné Márki Márta Ilona (független), Horváth Béla (füg­getlen), Magyari László (függet­len). Rúzsa Papp János (független), Pappné Tímár Teréz (független). Sándorfalva Darázs Sándor (független), Pataki Zsuzsanna Mária (független), Szaniszló József (MSZP), Szűcs­né Sáringer Ibolya (független), Tarkó Éva (független). Szatymaz Fülöp Zoltán Miklós (független), Gyömbér László (független), Ma­tula Aranka Anikó (független), Rapcsányi Gábor (független). Szegvár Béres András (független), dr. Nó­bik István Kálmán (független), Piti fános (független), Szenczi Sándorné (független). Székkutas Sajti Mihály (független), Vígh Viktor (független). Tiszasziget Ábrahám János (független), Bodó Imre (Fidesz-MDF-MKDSZ­KPE). Tömörkény Fekete Gábor (független) Gera Ferenc (MIÉP), dr. ThirringÁkos (független). Újszentiván Grünwald Vilmos (független), Szögi Zoltán Ferenc (független), dr. Talpai János (független), Walt­rich Csaba (független). Üllés Dr. Nyáriné Tajti Anna (függet­len). Zákányszék Gárgyán István (független), dr. Kovács József (Fidesz-MDF­KPE-MKDSZ), Seresné Borbás Zsuzsanna (független). Zsombó dr. Faragó-Mészáros Vilmos (füg­getlen), Gyuris Zsolt (független). Bérnövekedés az egészségügyben Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár tájékoztatása szerint a felső­fokú végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozók átlagosan bruttó 63 ezer, a középfokú végzettségűek 25-26 ezer, míg az alapfokú vég­zettségűek 10-12 ezer forintos bérnövekedésre számíthatnak. Össze­sen havonta 9,5 milliárd forintot utal ki a kincstár a kormányrendelet végrehajtására. Ez az összeg tartalmaz annyi tartalékot, hogy az új bér­tábla követelményeinek teljesítésén túl az intézményvezetők differen­ciálhassanak. Ez utóbbira egy másik keretből is jut pénz. A minisztéri­umok között felosztott 2,5 milliárdos tartalékalapból az egészségügy­nek jutó 1,5 milliárdot havi 500 millió forintos bontásban juttatják el a béremelés által érintett körhöz. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a szaktárca a későbbiekben folyamatosan ellenőrzi, hogy az átutalt összeget az intézmények a béremelésre fordították-e. Vásárhelyi őszi hetek Síremlék Rapcsáknak MUNKATÁRSUNKTÓL A vásárhelyi őszi hetek rendez­vénysorozata pénteken délután 3 órakor Rapcsák András polgár­mester, országgyűlési képviselő családja által állított síremlé­kének avatásával kezdődik a Kin­cses temetőben. Avatóbeszédet mond lsépy Tamás országgyűlési képviselő. Fél 5-től az Iskolák mozgásban című program kez­dődik a Németh László Gimná­zium és Általános Iskolában, ahol - Lázár fános országgyűlési képviselő köszöntőjét követően ­felavatják Daniela Altmeier mű­vésztanár díszkútját és megnyí­lik Kádár Józsefné és Pető Zsu­zsanna, a két művésztanár közös kiállítása. Elemek és kapcsolatok címmel ezután kulturális műsor. Este 7 órakor a zenevilágnapi ünnepi hangverseny kezdődik a Petőfi Művelődési Központban, melyen köszöntő mond Almási István al­polgármester. Kés a kézben BÁTYI ZOLTÁN Hátba szúrta apját egy 20 éves csongrádi lány hétfőn éjszaka. A 41 éves férfi belehalt sérülésébe. A hír tulajdonképpen ennyi, mondhatnám: elborzasztó, megdöbbentő, elkeserítő. Ám attól tartok, hogy - figyelve az elmúlt hetek, hónapok történéseit - már mellbevágónak sem minősíthetem. Hiszen nemrégiben szembe­sülhettünk annak a középiskolai tanárnak az esetével, aki felesé­gét, két gyermekét gyilkolta meg, majd a metró alá ugorva vetett véget saját életének is. Hosszú időn át kísérhettük figyelemmel az ismert színésznő. Soproni Ágnes fiának bírósági tárgyalását, aki anyja megölésére egy barátját kérte fel, majd a holttest mellett áll­dogálva azon vitatkoztak, hogy az asszony combjából kivágott da­rabot megsüssék és megegyék, vagy vessék a kutyák elé? De könnyen felidézhető még a nevelőapját agyonlövő 14 éves Kitty esete, s talán még nem felejtettük el azt a férfit sem, aki Pécsett lőtte agyon feleségét, s önmagát, netán azt a férjet, aki szintén fe­leségét ölte meg, majd a holttestet feldarabolta és egy emésztógö­dörbe dobta. Hetente sokkolnak hát a családi tragédiák hírei, s valljuk meg őszintén, fogalmunk sincs, miként is dolgozzuk fel magunkban az eseményeket. Pszichiáterek, orvosok szolgálnak ugyan magya­rázattal, azt fejtegetve, hogy napjainkban egyre nagyobb stressz ront ránk, zaklatott világban élünk. Ráadásul napi gondjaink elől menekülve olyan moziba ülünk be, ahol természetesen egymást felrobbantó, megkéselő, gerincen lövő banditák kergetőznek, mondjuk egy megerőszakolt nő felgyújtott házának lángoló kert­jében. S mivel a filmipar nagy előszeretettel csinál sztárt olyan fi­gurákból, akik a maguk macsó módján személyesen állnak bosz­szút vélt, vagy valós sérelmek miatt, immáron a minta is adott, miként oldjuk meg konfliktusainkat - akár a családban is. Okos emberek írnak bűnügyeket elemezve tanulmányokat, te­hát akár el is fogadhatjuk érveiket. A kérdés csupán az: nincs hát semmi más dolgunk, mint elfogadni a borzalmakat is, vagy vala­mit azért mégis tehetünk azért, hogy ne villanjon a kés, ne röp­penjen a golyó - apát, anyát, feleséget megcélozva. Beletörőd­jünk-e abba, hogy a családi perpatvarokat látva a rendőr is tehe­tetlenül tárja szét kezét, a szomszédok is becsukják ajtóikat, mondván-no, de kérem, ez egy família belügye. Egyáltalán: ész­revesszük, mi is történik környezetünkben ? Amíg mások bajairól olvasunk - vélik sokan - nincs semmi baj. De a magukat efféle gondolattal nyugtatók biztosak abban, hogy az ő konyhájukban soha nem lendülhet szúrásra a kést tartó kéz ? Nemcsók lobbizik Folytatás az 1. oldalról Nemcsók János olyan beruházá­sokat szeretne megvalósítani, amelyek új munkahelyeket te­remtenek, az előállított termé­kek pedig betörjenek az EU-piac­ra. - Feladataimat tűzön-vízen végrehajtom. Jó példa erre koráb­bi munkáim, vagyis balatoni és bősi ténykedésem - mondta Nemcsók János. A Horn-kormány egykori ál­lamtitkára elmondta: nem tart a Zavartalan emlőszűrés Az Országos Tisztiorvosi Hiva­talban (OTH) cáfolták a hírt, hogy leállt az országos emlő­rákszűrő program. A szűrésekért felelős országos koordinátor, Budai András la­punknak elmondta: a 45-65 éves nők emlőszűrése zavartala­nul folyik tovább. Budai az ez év januárjában megkezdett szűrések adatai kapcsán elmondta: az eddig vizsgálatra behívott 528 ezer 500 nő 43,5 százaléka - 230 ezer 100 - jelent meg a szűrő­központokban. A vizsgálaton át­esettek közül eddig 1200 asz­szonynál találtak olyan elválto­zást, amely miatt műtétet java­soltak számukra. Az év első fe­lében 782 nőt operáltak meg: 429 betegnél korai stádiumban levő rosszindulatú daganatot tá­volítottak el, 323 nőnél jóindu­latú volt a daganat. Az emlőrákszűrő program a hí­resztelésekkel ellentétben nem áll le, folytatódik tovább - hang­súlyozta Budai András. Csongrád megyében a mellrák­szűrésre eddig behívott 18 ezer 187 nő 40 százaléka vette igény­be a lehetőséget. A legutóbbi ada­tok szerint 51 esetben volt szük­ség műtéti beavatkozásra. K.K. támadásoktól, mind a zöldekkel, mind az ellenzékkel jó a kapcso­lata. Szerinte ez annak köszön­hető, hogy Bős kapcsán kiderült, a rábízott munkát pontosan és mindenki számára hitelesen vé­gezte el. - Továbbra is szegedi egyetemi tanár maradok, ezért is küzdök az új szegedi biológiai központ épületének befejezéséért - tette hozzá. A közel 30 éve befejezetle­nül álló épületre 1,5-2 milliárd forintot kellene még költeni. K.T. r. "A . • • ; Klimatizálás területén is több mint 10 éve a lakosság szolgálatában... ŐSZI KLÍMAAKCIÓ HŰTŐ-FŰTŐ akciós TOSHIBA készülékekkel és részletfizetési lehetőségekkel várjuk! Rendeljen most raktárról! Szolgáltatásaink: • árusítás • telepítés • üzemeltetés • karbantartás • szerviz • szaktanácsadás TOSHIBA LÉGKONDICIONÁLÁS VEZÉRKÉPVISELET: SZEGED, Római krt. 23. Klímavonal: 06-40-82-82-00

Next

/
Oldalképek
Tartalom