Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-23 / 247. szám

KEDD, 2002. OKTOBER 22. «SPORT» A Gyula ellen akar javítani a Makó FC Hét közben, otthon Egy győzelem éjszakája A kezdeti botladozás után egymásra talált a csapat és a közönség. Fotó: Tésik Attila LABDARÚGÁS A labdarúgó NB II Szabolcs Ga­bona csoportjának szerdai, hét­közi fordulójában mindkét Csongrád megyei gárda ottho­nában szerepel: a Makó FC a Gyulát, az FC Szeged pedig a Kazincbarcikát fogadja. Mind­két meccs 14.30-kor kezdődik. Kolozsvári János, a Makó FC edzője még hétfő délelőtt is ért­hetetlenül állt csapata szombati teljesítménye előtt. - Ki lehet kapni a megyei rivá­lis Szegedtől, csak nem úgy, ahogy mi - kesergett a tréner. ­Nem a négygólos vereséggel van a fő problémám, hanem néhány játékosom teljesítményével. Né­hányukkal biztosan elbeszélge­tek majd. Amiatt magamat is hi­básnak tartom, hogy Vargát nem kezdettem, az ő harcossága na­gyon hiányzott a derbi elején. Sajnos nem volt szívem változ­tatni az előző hét győztes alaku­latán. A holnapi, Gyula elleni mérkőzés is rendkívül nehéznek ígérkezik. A Békés megyeieket láttam vasárnap játszani, és elég jó benyomást tettek rám. Har­cos, fegyelmezett, masszív társa­ság. A fiúk nagyon fogadkoznak, majd szerdán javítanak; remé­lem, betartják ígéretüket. Mivel nem szeretnénk leszakadni a Nyíregyházi Kertvárostól, ezért mindenképpen nyernünk kell. így kezdünk: Kovács K. - Görög, Dálnaki, Magyar, Kazán vagy Kis MUNKATÁRSUNKTÓL Az október 23-i ünnepen a spor­tolók nem pihennek, a labdarúgó megyei bajnokságban is teljes fordulót bonyolítanak le. Tudósí­tóinkat ezúton arra kérjük, hogy VÍZILABDA A férfi vízilabda OB I 5. for­dulóját szerdán rendezik. A Ta­bán Ttafik Szeged a Vasast fo­ga'dja (18.30), a Kontavill-Szen­tesi VK pedig az Egerhez látogat (17). Az Újpest elleni fájó vereség után nem sok idejük maradt a fájdalmak enyhítésére a Tabán Trafik Szeged csapatának. Hol­nap 18.30-kor a mezőny egyik legjobb alakulatával, a Vasassal méri össze tudását az új szegedi sportuszodában. - Számomra is kérdéses, hogy a srácok miként dolgozzák fel a szombat este a Hajós Alfréd uszodában történteket - magya­rázta Horváth Viktor edző. - Még az is megfordult a fejemben, hogy a játékvezetők, az időmé­rők, valamint a zsűri tagjai jót tettek a fiúkkal, a rendkívül fur­csa körülmények közepette véget BUDAPEST (MTI) Tavaly decemberben amolyan előzetes ajándékot kapott a 75. születésnapját szerdán ünnep­lő Gyarmati Dezső a World Waterpolo című nemzetközi szaklaptól: a képe szerepelt a címoldalon, s az volt a kísérő­szöveg mellette, hogy ő a vízi­K. - Bagi, Sümeghy, Brakszató­risz, Varga - Mádi, Maróti. Az FC Szeged háza táján ter­mészetesen nagyon örültek az immár ötödik hazai győzelem­nek, de helyén kezelték a sikert, azt még véletlenül sem értékel­ték túl. - A Kazincbarcika elleni ütkö­zet ugyanolyan, vagy még nehe­zebb lesz, mint a Makóval szem­beni - magyarázta Szalai István edző. - Azt vallom ugyanis, a jó teljesítményt - márpedig a zöld-sárgák ellen elég jól futbal­loztunk - nehezebb megismétel­ni, mint elérni. A Barcikát az MTK nem véletlenül választotta fiókcsapatának. Fiatalos, lendü­letes, rövidpasszos játékukkal a csoport egyik legjobbjának szá­mítanak. A védelmük stabilnak mondható, de az ellenfél kapuja előtt sem jönnek zavarba, a 26 szerzett góljuk legalábbis erről árulkodik. Azonban nem legyőz­hetetlen együttes; ha ismét olyan sokat és gyorsan futunk, mint szombaton, nem tartom elkép­zelhetetlennek, hogy tovább foly­tatódik a hazai sikerszériánk. Mivel elégedett voltam a srácok szombati produktumával, nem kívánok változtatni a kezdő ti­zenegyen, amely a következő­képp fest: Halász - Gelbmann, Mórocz, Krausz - Kulacsik, Ba­bos, Csűri, Bány, Puskás - Kuru­csai, Dóra. Tbvábbi párosítás: Mátészal­ka-Baktalórántháza, Nyíregyházi Kertváros-Ózd, Nyírbátor-Bőcs, Orosháza-Tiszaújváros. SZ. L. a megyei I. és II. osztályú mérkő­zésekről - a hét végékhez hason­lóan -, amint lehet, rögtön az összecsapást követően adják le a beszámolókat a jól ismert tele­fonszámokon: 06-62/567-882 (egyben fax is) és 06-62/567-808. ért derbi annyira felpiszkálja őket, hogy a Vasas ellen kettőzött erővel, dacból játszanak majd. Akárhogy is lesz, elsődleges cé­lunk, hogy jó meccset produkál­junk a nálunk jóval esélyesebb angyalföldiek ellen. Bár a piros-kékek közül a Varga testvérek, Tamás és Zsolt, Hesz, valamint Mátyás eltiltását tölti, azért maradt a gárdában még rengeteg klasszis. A Vasast erősí­ti például Kósz, Madaras, Stein­metz Á., Vmdisch, Varga D., Tóth F., Binder. Jól csengő nevek. Mit tud ellenük felmutatni a Szeged? - Mindenekelőtt a taktikai uta­sítás pontos betartását, a fegyel­met - folytatta a tréner. - Alakul a csapat, és hogy nem járunk rossz úton, azt a BVSC és az Új­pest elleni helytállásunk is bizo­nyítja. Remek hazai közönsé­günk segítségével okoztunk mi már meglepetést az újszegedi sportuszodában. Erre törek­szünk most is. A legidősebb szentesi pólóba­rátok sem tudnák megmondani, labda történetének legnagyobb egyénisége. • A sportág élő legendája moso­lyogva említette, hogy az eddigi „nagy jubileumokat" általában valamilyen maradandó ered­ménnyel ünnepelte, a mostani ebből a szempontból bizony ki­vételt jelent: - Huszonöt évesen lettem KÉZILABDA A Liss-HNKC hozta a már sokat emlegetett bravúrt. Debrecen­ben a nemzetközi kupában to­vábbjutott DVSC-Valdort el­lentmondást nem tűrően győz­ték le (33-27) a kék-sárgák, a hazaiaknak egy pillanatig sem volt sanszuk. A Liss-HNKC kezdőjében vasár­nap három debreceni kapott he­lyet, közülük kettő, Gaál Adri­enn és Kocsik Viktória először lé­pett pályára tavalyi csapata ellen. Az irányító, Kocsik 10 góllal kel­lemetlenkedett az egykori tár­saknak: - Utólag remek volt ez a meccs! Előtte azonban rosszul éreztem magam, nem tudtam igazán feldolgozni, hogy a Loki ellen fogok játszani. De ahogy felmentem a pályára, minden el­múlt. Fantasztikusan alakult, egy pillanatig sem volt kérdéses a sikerünk. Bevallom őszintén: na­gyobb ellenállásra számítottunk, ígérem, a Győrrel szemben is mikor fordult elő, hogy a szente­siek négy fordulót követően pont nélkül a sereghajtó pozícióból várták volna a folytatást. Most így állnak Somogyiék, de erről csak kis mértékben tehetnek ők. Sokkal inkább a sorsolás a ludas. Elvégre a Vasas, a Honvéd és a Fradi ellen nem szégyen a vere­ség, más kérdés, hogy az OSC-t illett volna a ligeti uszodában le­győzni. Most már nincs mire és kire várni, el kell kezdeni a pont­gyűjtést. - El kellene, de ez borzasztóan nehéz feladatnak ígérkezik Eger­ben - reflektált Kádár József tré­ner. - Nagy az elszántság a csapa­ton belül, remélem, szerdán is látni fogom a tüzet a srácok sze­mében. A legjobb összeállításban vehetjük fel a küzdelmet, ugyan­is a sokáig sérült Szénászki is be­állt a sorba. A döntetlent már re­mek eredménynek tartanám, de a jelenlegi helyzetünkben a győ­zelem segítene rajtunk a legtöb­bet. SZÉLPÁL LÁSZLÓ először olimpiai bajnok, félév­százados „fennállásom" ide­jén pedig éppen egy eszten­dős, tehát igencsak friss él­mény volt, hogy szövetségi kapitányként sikerült győze­lemre vezetnem a válogatottat Montrealban, majd rögtön után Európa-bajnokok lettünk Jönköpingben. megpróbálunk mindent, persze a Rába-partiak más kategóriát képviselnek. Virág Erika mint egy precíz, ak­kurátus ökölvívó-mérkőzésveze­tő, ezúttal is nyolcat számolt. A DVSC ellen valós értelemben is igaz ez a megállapítás, hiszen az utolsó, a 33. vásárhelyi gólt ő szerezte a szélen felfutó kapus, a kezdő harmadik debrecenije, Szabó Krisztina „passzából" (ere­detileg gólt akart lőni, de kapufá­ról a társhoz pattant a labda): - A hazaiak nem tudtak velünk mit kezdeni. Nagyon boldogok vol­tunk, vagyunk, a buszon hazafe­lé végig énekeltünk. Fáradtan, kimerülten értünk haza, szeren­csére hétfőn Farkas József nem tartott edzést, egy ilyen meccs után szükséges a regenerálódás. Nagyon jó érzés volt a pályán lenni, az elejétől a végéig min­denki nagyszerűen kézilabdá­zott, valóban igazi csapatot al­kottunk. Eddig már zsinórban kétszer dobtam nyolc gólt, a Győr ellen kiegyeznék néggyel is, csak nyerjünk... A győri származású balszélső, BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékozta­tása szerint a 42. fogadási hét totónyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 145 darab volt, nyereményük SZERDA Autósport Ügyességi verseny a V-8 rendezésében, Szeged, Cserepes sori hátsó parkolójában, 10. Kerékpározás Terepkerékpáros verseny, Szeged, Bo­szorkánysziget, 11. Kosárlabda NB I A csoport, nők: Szeviép-Sze­ged-ZTE-Zala Volán, újszegedi sportcsar­nok, 17, ifjúságiak: 14.30. Labdarúgás NB II: Makó FC—Gyulai Termál FC, Makó, Erdei Ferenc téri sporttelep, 14.30. FC Sze­ged-Kazincbarcika, Szeged, Felső Tisza parti stadion, 14.30. Megyei I. osztály: Ki stelek—Sándorfalva, Kis­telek. Juhász. Szeplast-Tápé-Kiszombor, Tápé, Nemes. Tiszasziget—Kiskundorozsma, Tiszaszi­get, Samu Mindszent-Szegedi VSE, Mindszent, Rischák. Mórahalom—Balástya, Mórahalom, Bács-Kiskun megyei játékvezető. Újszenti­ván-Gyálarét, Újszentván, ifj. Tóth S. Bud­mil-Szőregr-Marosdömper-Deszk, Szőreg, Ivá­nyi. Röszke-Szecolor-Bordány, Röszke, Garas. Valamennyi találkozó 14.30-kor kezdődik, elő­mérkőzést (12.30-tól) az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: FK Spartacus Makó-Ta­nárképző, Makó, MAK-pálya, 11(!), Bán (Ifjú­ságiak: FK Spatacus Makó-Baktó SC, Makó, 9, Csuka). Csanádpalota-Szegvár, Csanád­palota, Sípos F. Apátfalva-UTC-Heavytex, Apátfalva, Ébertíart. Szatymaz—Üllés, Szaty­maz. Veres. Ásotthalom—Domaszék, Ásottha­lom, Bokor. Csanytelek-Tömörkény, Csanyte­Baunok Bernadett hétről-hétre remek teljesítménnyel rukkol elő, és ő is másolta a Pécs elleni hat találatát: - Nagyon jó volt! Nem sokat aludtam az éjszaka, egyetlen mérkőzést követően sem tudok, de ilyen után pedig különösen nem. Állandóan a parti járt a fejemben, eszembe ju­tott minden pillanata, szinte új­ból lejátszottam az egészet. Extá­zisban, rendkívül erőteljesen, határozottan, szívvel-lélekkel kézilabdáztunk. Az idén most először éreztem ilyennek a csa­patot. A szurkolók is rendkívül sokat segítettek, és remélem, a Győr ellen is fognak. Bátrabbak lettünk, megjött, megnőtt az ön­bizalmunk, ha odatesszük ma­gunkat, akkor... Ezt a mondatot inkább szombaton fejezem be. - A vége igazi show volt! - lel­kendezett Pintér József klubel­nök. - A hazai publikum minket tapsolt, a mi B-közepünk vona­tozott, nagyszerű volt látni, átél­ni ezt a meccset. Örült a szíve az embernek. Megint ott vagyunk az első hatban! IMRE PÉTER egyenként 105 ezer 741 forint. A 13 találatosok (644 darab) 10 ezer 371, a 12-esek (9 ezer 515 db) 322, a 11 találatos szelvények (46 ezer 561 db) 66, a 10 találatosok (129 ezer 204 db) pedig egyenként 40 forintot érnek. lek, Bartucz. Fábiánsebestyén—Szikáncs, Fá­biánsebestyén. Varga Z. A külön jelzett össze­csapás kivételével valamennyi találkozó 14.30-kor kezdődik, előmérkőzést (12.30-tól) az iljúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: IKV-Alsóváros—Rendőr TE, Szeged, Szabadság téri pálya, Pálinkó. Balástya IL—Károlyi DSE, Balástya, Szólya. Ópusztaszer-Ruzsa, Ópusztaszer, Gézárt. Sándorfalva II.—Zákányszék, Sándorfalva, Sánta. Forráskút-Pusztamérges, Forráskút, Szabó R Tempó Taxi-Baktó SC-Pázsit SE, Szeged, Felső Tisza parti stadion edzőpályája, Tanács. Csengele-Röszke II., Csengele, Rácz L. Pitvaros-Zenner-Csongrád, Pitvaros, Laka­tos. Székkutas-Szentesi Kinizsi TE, Székku­tas, Kiss. H. Astra FC-Algyő II., Hódmezővá­sárhely, népligeti pálya, Fejes. Mártély-Kü­bekháza, Mártély, Galambosi. Eperjes-Amb­rózfalva, Eperjes, Szeles. Ferencszállás-Ma­roslele, Ferencszállás, Somodi. Derekegy­ház-Szőreg II., Derekegyház, Czibola. Földe­ák—Nagymágocs, Földeák, Klapcsik. Vala­mennyi 14.30-kor kezdődik. Röplabda Extraliga, férfiak: DFRC-Szeged-Dunaferr, Szeged, Németh Imre Általános Iskola sport­csarnoka, 17. Nők: Szegedi DRE—Miskolci VSC, Szeged, Etelka sori munkacsarnok, 15. NB f nők: Szegedi NRC-Bitt Kaposvári NRC, Szeged, Németh Imre Általános Iskola sportcsarnoka. 12.30. Vízilabda 0BI, férfiak: Tabán Trafik Szeged-Vasas, újszegedi sportuszoda, 18.30. 19 REFLEKTOR PINGPONGOSOK HALÁLA Autóbalesetben életét vesztette két asztaliteniszező: Petró Csaba és az ifjúsági válogatott Pósfai Attila. A játékosok Németor­szágból tartottak hazafelé, ami­kor hétfő hajnalban az M1 -es au­tópályán személyautójuk az árokba borult. A tragikus baleset során súlyosan megsérült másik két asztaliteniszezőt, Lőrinci Ró­bertet és Kállai Norbertet a győri kórházban ápolják. LIONS-ROTARY TENISZVERSENY A két szegedi jószolgálati klub, a Lions és a Rotary rendez holnap délelőtt 9 órától jótékonysági te­nisztornát Szegeden, a Gellért Szabadidőközpontban. A páros­versenyeken - nevezési díj elle­nében - a klubtagok, illetve köz­vetlen hozzátartozóik vehetnek részt. A tét, amit a két klub tag­jai, illetve támogatóik adnak ösz­sze, kétszázezer forint. A nemes versengés végén a nyertes csapa­tot illeti meg az a jog, hogy meg­mondja, milyen jótékonysági célra fordítsák ezt az összeget. A versenyt kezdeményező Lions klub hagyományt kíván teremte­ni a sporteseményből. ALGYŐI SIKER NB Il-es női nagypályás labdarú­gó-mérkőzésen: Renova II.-Algyő 0-3 (0-0). Algyő: Horváth M. -Bö­röcz, Valastyán, Horváth E., Géczi, Zemencsik, Baksa, Retek (Faragó), Nagy A., Mocsári (Süli), Szolga. Gólszerzők: Szolga (2), Faragó. TOLLASLABDÁS EZÜSTÖK Dánszetmildóson rendezték meg a tollaslabdázók az U17-es korosztályának ranglistaverse­nyét. Egyéniben a szegedi Ságvári DSE képviseletében Szemerédi Péter a 2., Kereszti Zoltán pedig a 3. helyen végzett. Párosban a Szemerédi, Kereszti duó ezüstér­met szerzett. Edző: Tary Gábor. AUTÓVERSENY Október 23-án (szerdán) Szege­den, a Cserepes sori piac hátsó parkolójában autós ügyességi versenyt rendez a V-8 Klub. Je­lentkezni a helyszínen 8-tól 9 óráig lehet. A feltétel: érvényes B kategóriás jogosítvány és megfe­lelő műszaki állapotú autó. SOLE-SZEDEÁK DUPLA A Sole-Szededák junior férfi ko­sárlabdacsapata a legutóbbi két fordulóban magabiztos győzel­met aratott. A szegediek a szom­bathelyi Falco KC-t 80-5l-re győzték le, a legtöbb pontot Mol­nár M. (28), Szablics (17) és Len­gyel (13) szerezte. A Szolnok job­ban tartotta a lépést a másik Ti­sza-parti alakulattal, de a szedeá­kosok ellenük is nyerni tudtak, a végeredmény 84-73 lett. A szege­diek közül Kováts 25, Molnár M. 17, Szablics 14, Perszki pedig 10 ponttal járult hozzá a sikerhez. TEREPKERÉKPÁR Október 23-án 11 órától a szegedi Boszorkánysziget ad otthont a Hi­bák Nándor által rendezendő terep­kerékpáros-versenynek. A résztve­vők választhatnak, hogy kettő, négy vagy hat 5 kilométer hosszúságú kört teljesítenek. Jelentkezni a hely­színen is lehet. Bővebb információ­hoz a www.tiszamaraton.hu honla­pon juthatnak hozzá az érdeklődők. JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM A Csongrád Megyei Kézilab­da-szövetség JB-testülete játék­vezetői tanfolyamot hirdet, melyre november 15-éig lehet je­lentkezni Dzsipoff Károlynál (te­lefon: 06-20/514-8237) és Árok­szállási Zoltánnál (telefonszám: 06-30/479-1849). BÓCSA-BRONZ A Napfény Mozgássérültek és Tár­saik Sportegyesület képviseletében Poczik Gábor jól szerepelt a bócsa országos bajnokságon. Egyéniben, a BC 4-es kategóriában bronzér­met, míg a nemzetközi páros kate­góriában Béres Dezsővel (Sarkad) ezüstérmet szerzett. Tudósítóink figyelmébe! Szerdán Szegedre jön a Vasas, Egerbe látogat a Szentes A pont már bravúr lenne Totónyeremények Gyarmati Dezső 75 éves Ünnepi sportműsor

Next

/
Oldalképek
Tartalom