Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-05 / 233. szám
•NAPOS OLDAL* SZOMBAT, 2002. OKTÓBER 5. Jolanda, aki egyszer Az egész világra rámorzsázott Brukkelklein Rezsó a Pokolban vacsorázott aznap este. Doktor Feketefekete vendéglőláncolatának egyik újonnan nyílt helye volt a Pokol, ahol ördögnek öltözött pincérek szaladgáltak hatalmas tálakkal, a barlangos falakon vaskarikák, súlyos láncok és kínzóeszközök rozsdásodtak, s olykor a konyha felől velőtrázó jajkiáltás hallatszott. Jól evett a férfi, pedig nem kért különlegességeket. Egy tenyérnyi, még véres marhaszelet, camembert, friss zöldség és áfonya. Másnap reggel meglepetten forgatta a zakóját. A ruha teli volt foltokkal, itt egy szív alakú paradicsomszósz, amott egy zsírpacni, a gallér mellett pedig az a fekete csík csakis étcsokoládé lenyomata lehetett. Mi történt: Ki ette le őt? És hogyan? Néhány nap múlva a férfi a Homályban ebédelt. A szomszédos asztalnál kövér, kopasz ember magyarázott egy fiatal nőnek. Olyan volt a lány arca, hogy az ember arra gondolt, ettől a lánytól nem szabad kérni, csak adni szabad neki. Ha kérnek tőle, belehal. A kövér úr rózsaszín rákocskákat evett, a lány fagylaltot kanalazott. A kövér teli szájjal beszélt. - Ó, Jolanda, ha a világ csak egy napig nem enne! Gondolja meg! Egy napig nem enne senkise a Földön abból a mittudomén hány milliárdból! Szervezés kérdése, Jolanda. Iszonyatosan nagy üzlet! Ma nem eszem, harsogja a reklám, de holnap ezzel a szendviccsel vagy azzal sülttel kezdem a napot. Hollywoodban jól állok és Moszkvában is vannak kapcsolataim. A lány az ajkaihoz emelte a fagyialtoskanalat. Brukkelklein Rezső a zakójára pillantott. Igen, igen! Már a puha, megviselt posztón sötétlett a folt, a fagylalt véres harmata. Szamóca, vagy eper. Málna! Brukkelklein Rezső az ebéd után követte a lányt, majd egy orosz sörfőzde elótt megállította. A lány dühösen nézett rá, remegett kezében a retikül. A férfi közel hajolt az arcához. - Csak egy pohár mézsört igyon, Jolanda! Menjen be, kérem, ide a Vlagyivosztokba! Még dollárt se adok magának, hogy ne alázzam meg. Kérje ki a sört és nekem elég, ha belekóstol. Utána mutatok valamit és nem kell magyarázkodni. így történt, így találtak egymásra. Habos volt a férfi zakója, mézsör habja fehérlett rajta. A lány kilépett a sörfőzdéből, a férfi zakójára meredt és megcsóválta a fejét. - Jól van, lehet vendég az életemben. Csak arra kérem, soha ne kérjen tőlem jegyeket, ne várjon magyarázatot, és ha valami nem tetszik, ne akarjon arról meggyőzni, hogy rosszul gondolom. Látja, annyit beszéltem, hogy máris éhes lettem! C^UÖIL^ JYFJGI ÄLAPITVANY, • Fotó: Schmidt Andrea Nápolyba utaztak, mert már nagyon szerették egymást. Nem messze a kisebb és kacskaringósabb Szent Flórián utcától egy apró térre jutottak. Alant dohos pinceszag terjengett, de fölöttük ruhák száradtak csattogva, s a fakózöld spaletták mind zárva voltak. Álltak és bámultak. A terecske közepén kicsiny asztalt láttak, ami kékkockás abrosszal volt lefedve, rajta nagy tál, még gőzölgő spagettivel, parmezán, kancsó valpolicella bor. Akár egy mesében. Nem, egyáltalán nem. Brukkelklein Rezsőnek egy hetébe került a szervezés. Mert a szerelem módját meg kellett adni. - Parancsolj, Jolandám - mosolyogott és hellyel kínálta a lányt. És amikor Jolanda ajkai beszippantották az utolsó, rakoncátlanul tekergő spagetti kígyócskát, mintha varázsütésre lenne, kivágódtak a spaletták és kiáltozó emberekkel teltek meg az ablakok -Bravissimó! Ollé! Si! Si! - Signore Brukkelklein! Gyönyörű volt! Fantasztikusan csinálták! - szaladt hozzájuk a rendező és a férfi kezébe nyomta a számlát. Bárhová mentek és bármit ettek, a férfi ruháján foltok maradtak. Egy tékozló pöttysorozat, egy kósza, ámbár mégis jelentőségteljes zsírnyom, saláta zöldeskék leve, paradicsom vére, csokoládécsík, egy pörköltszaft foltja, mint valami aljas szívlövés. Mi volt ez, talán lolanda különös képessége? A metafizika is csak addig metafizika, amíg jól nem lakik az ember. A férfi ismert egy papot, aki csak éhesen gyóntatott. lolanda azt mesélte, hogy lányka korában a szomszédjukban működött egy ostyasütő műhely. Mindenféle alakú ostyákat sütöttek ott, szív, hal és kereszt formájúakat, ők meg rendszeresen megdézsmálták a püspöki szállítmányt. Egy ködös, téli estén színházba mentek. A Hamletet játszották, igazán izgalmas, eredeti fölfogású előadás volt, minden szerepet öreg ember alakított, szeretetotthonok mélyéből előkotort idős és félvak, mozogni alig tudó színészek suttogtak a színpadon, lenni vagy nem lenni, a közönség feszülten figyelt és aztán a szünetben úgy meredtek Brukkelklein Rezsőre, mint valami utolsó mocskos állatra. - Csupa csoki a szád, Rezső súgta neki a lány. - Úristen! lé még ilyenkor is nassolsz, Jolanda! - fogta a fejét a férfi. Meleg lett az idő, a sikátorokban paradicsommal játszottak háborút a suhancok. Elutaztak Portugáliába és mert a lány nagyon vágyott rá, a férfi elvitte sáfrányt szedni. Jolanda bírta tovább a munkát, a férfi már szuszogva ült a bogáncsos árokparton, a Pedro Cruz csúcsát bámulta, de a lány még mindig hajlongott a lila bibékért. - Képzeld el - fordult egyszerre a férfi felé. - Nem is az, hogy jó, vagy nem jó. Hogy rendben van az élet vagy nincsen rendben. Hanem akkor mi van, ha nem lehet megdicsérni. Egyszer összekaptak valami apróságon. Nem. Férfi és nő között nincsen apróság, nincsen lényegtelen kérdés. Ha egy fogkefét odébb tolsz, az többtonnás mozdulat. Férfiak között léteznek az árnyalatok, mert mondhatja az egyik a másiknak, drága barátom, hiszen ez semmiség, te a Cragganmore whiskyt, én viszont az Obant választom, skót maláta mind a kettő. Férfi és nő között a legapróbb félreértések sodortatnak a legnagyobb lelki háborúhoz. A szerelemben is ébernek kell lenni mindig, mint a zsarnokságban. Brukkelklein Rezső egyszer nem volt éber. Talán mert „Jól van" volt a vendéglő neve. Ne egyenek fürjet, kérlelte a férfi a lányt, ám Jolanda váradanul csökönyös maradt. A férfi halkan, de célratörően érvelt, a lány a vállát vonogatta, aztán egyszerre fölcsattant, mire a férfi is megemelte a hangját. A lány úgy rohant el, mint aki meg akar halni. Olyan világvégi fájdalommal zokogott, hogy a pincér, kicsi, gömbölyű ember nagy barkókkal, megvakarta a feje búbját, amikor hozta a számlát. - Ne tessék haragudni, de elárulná, mit mondott neki?! Én még egyetlen barátnőmet se tudtam így megbántani, uram. Brukkelklein Rezső tűnődött. - Hogy ne egyen a fürjhez kenyeret - mondta végül. Napokig nem látta aztán a lányt. Annyit tudott, az első gyorssal visszautazhatott Pestre, mert büfészendviccsel lett összemorzsálva a pulóverje. Vadabbnál vadabb foltok keletkeztek a ruháin, pacal és csülök, gyanús gombapörkölt, remegő kocsonyadarabkák nyoma virított a trikóján, az alsóneműjén. Hiába állt őrt a lány lakása előtt, Jolanda nem volt sehol. Jolanda evett a városban, tömte magába az ételeket, zabált Jolanda, és Brukkelklein Rezső tudta, ha nem talál ki valamit, a lány meghal. Egy reggel pici hidegséget érzett a nyakánál, valami folyadék volt, ízlelgette, aztán a fejéhez kapott, ó hát persze, infúzió! Jolanda kórházban van! A lány halottsápadt volt. A férfi megfogta a kezét, nem szorította, csak úgy tartotta, hogy a lány érezhesse, szabad. - Figyelj, Jolanda. Megszereztem annak a vendéglőnek a címét, ahol a világon a legtöbb embert ölték meg. Nem érdekel? Három nap és utazunk. Mire a lány kinyitotta a szemét. - Szandált kell venni, és szalmakalapot. Olyan boldogok voltak, mint a nászutasok. Mexikóban nem lesz éhes az ember, de mindent meg akar kóstolni. Hallgatták a kaktuszok beszélgetését, fűszeres rizsszemekkel társasjátékoztak, bámulták a hajnalt, ami a tenger felől hurcolta a fényt. És szerencséjük is volt. Akkor este nem öltek meg senkit a „Hogyan tovább vendéglőben", egyetlen vendégnek se vágták el a torkát, bár a pincérek összeverekedtek. Csönd fogadta őket, ahogy visszaérkeztek Mexikóból. A repülőgép aszfaltja hideg volt, az ég szürke és mintha gyászolt volna az ország. Budapest is csak fényben szép. - Mi történt, Károly - kérdezte Brukkelklein Rezső a vámost. - Kihirdették, hogy holnap nem eszik a világ. Senki se fog enni! Még egy zsíros kenyér se hal meg - vonta meg a vállát a vámos. - A csudába is, ez bizony nagyon meg lett szervezve! Mire Brukkelklein Rezső fölpillantott, Jolanda már sehol se volt. Egy ruhasuhanás a kijáratnál, káprázat, hóolvadás, meleg szél hajnalban, mindegy, eltűnt, elmúlt a lány, hiába rohant utána a férfi, hiába kérdezgette a havannázó taxisokat, senki nem tudott semmit. A reptéri hangosbemondó éppen kihirdette, hogy másnap nem indulnak gépek se New Yorkba, sem pedig Moszkvába, mert nem lehet enni. - Hölgyeim és uraim, holnap nincs evés! S azon a napon, a történelem egyetlen napján, amikor senki se ehetett a világon, mert így szervezték meg, a férfi üldögélt egy köztéri tér kopott padján, tequilát ivott és hallgatta az égi morzsák kopogását. Mint a dara, úgy hulltak alá a szemecskék. Kopp, kopp, kopp. Hallgatta a férfi, hogy egy ember mégis eszik. Jolanda volt az, hát persze, ki nem törődve szabállyal, törvénynyel, istennel és összemberi elhatározásokkal, valahol mégis talált magának egy száraz kenyérhajat. És evett. SZÍV ERNŐ A fáraó arca TÖBBÉ MÁR NEM TITOK, MILYEN VOLT MINDEN IDŐK LEGISMERTEBB EGYIPTOMI FÁRAÓJÁNAK VALÓSÁGOS ARCA. BRIT ÉS ÚJ-ZÉLANDI TUDÓSOK A MODERN TECHNOLÓGIA SEGÍTSÉGÉVEL ELKÉSZÍTETTÉK TUTANHAMON HÁROMDIMENZIÓS DIGITÁLIS ARCMÁSÁT. MTI PANORÁMA A tudósok először megvizsgálták, hány réteg pólya fedte egykor a fáraó arcát. Ezután vele egykorú, azonos etnikumhoz tartozó, hasonló testfelépítésű férfiak arcképeit táplálták a számítógépbe, hogy megkapják a valaha élt uralkodó lehetséges vonásait. A kép alapján üveggyapotból elkészítették Tutanhamon háromdimenziós mellszobrát, amelynek tüzetes vizsgálatából a kutatók arra jutottak, hogy az ifjú fáraó súlyos, veleszületett gerinebetegségben szenvedett. Dr. Richárd Boyer amerikai gyermekgyógyász szerint a Hitanhamon földi maradányairól készült felvételek arra utalnak, hogy a 18 éves korában rejtélyes körülmények között elhunyt uralkodó nyakcsigolyái összenőttek (Klippel-Feil szindróma), és ez rendkívül nehézltessé tette számára a mozgást. - Úgy tartotta a fejét, mintha a gerince seprűnyél vagy piszkavas lenne. Egy esés, illetve egy erőteljes ütés a gerincagyára minden bizonnyal végzetes lehetett a számára - hangsúlyozta Boyer. Tütanhamon a Rr. e. XIV. században, az egyiptomi Újbirodalom rendkívül zavaros időszakában élt, és nem kizárt, hogy megölték. A fáraó halálának ügyében még az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy vajon politikai indítékból számoltak-e le vele, vagy valaki a közvetlen környezetéből hatalomvágyból emelt rá kezet. Olvadó jégpáncél A legújabb felmérések szerint a pólusokon drasztikus ütemben gyorsul a jégpáncél olvadása. A NASA mérései azt mutatják, a változások leginkább Grönland déli részén és az Antarktisz nyugati részén érhetők tetten. Az olvadás a pólusokon jóval gyorsabban megy végbe, mint azt eddig gyanítottuk, nem évezredek, hanem évtizedek alatt - fejtette ki Eric Rignot, a NASA munkatársa. A legújabb technológiával elvégzett mérések szerint egyedül Grönland 50 köbkilométernyit veszít a jégpáncéljából, ami évi 0,13 miliméteres szintemelkedést okoz a világtengereken. És az olvadás üteme egyre gyorsul. népe ERESSÜK SZEGED LEGSZEBB HÖLGYÉT, KINEK FEJÉRE MULTÁN KERÜLHET A KORONA ÉS BÜSZKÉN VISELHETI E NEMES CÍMET. ELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ OKTÓBER 10. Ha részt akarsz venni a versenyben, jelentkezz Te is! { J 4 (E£OV\FC E&EMA Szervező: A szépségkirálynő-jelöltek fényképes bemutatkozását szeptembertől olvashatják lapunkban, illetve a www.delmagnar.hu internetes oldalunkon. A hölgyektől minden héten kérdezhetnek a Juventus Szeged Rádióban, illetve bővebb fotóalbum jelenik megióiuk a wune.szcgedshop.hu weboldalon. Élőben először a Szeged Piazában 2002. szeptember 28-án 18.00 órától találkozhatnak a hölgyekkel. Jelentkezési lapot a Délmagyarország szerkesztőségében, Szeged, Stefánia u. 10., a Juventus Rádióban, KosWfffb L. . aláJt kaphatsz. illetve letöltheted a www.szegedshop.hu webo'dalon. A jelentkezés feltétele: betöltött 16. életév, jelentkezési lap és min. ldb, lehetőleg gétz alakos fénykép leadása. (JPiatalkorúaknak szülői beleegyezés szükséges) FŐ MÉDIATÁMOGATÓ: V ' DÉLMAGYARORSZÁG és DÉLVILÁG ...hogy otthon legyen!