Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-31 / 254. szám

Csütörtök, 2002. október 31. BIZALMASAN 11 LEVÉLFÉLE BUDAPEST BANK GE Capital Services Nem vagyunk itthon! MEGTERÍTETTEM NEKED IS AZ ASZTALNAL • s a napjaim Jó ötlet volt... és a Budapest Bank vállalati hitelével meg is valósítjuk. Feleségcipelo verseny Közel húsz pár indult azon a versenyen, amelyen különböző akadályokat leküzdve kellett teljesíteni a távot a férjeknek úgy, hogy a hátukon cipelték a kedves nejüket. Az eseményről készült felvételt látva irigykedhetünk vagy éppen sajnálkozhatunk a férjen, Tate Pearsonon, amint a hátán élete párjával, Christie Rice-szal átvergődött egy vizesárkon az észak-amerikai feleségcipelő versenyeri, A férjeknek egy 254 méter hosszú akadálypályán kellett végighurcolniuk kedves nejüket. A leggyorsabb pár az asszony súlya ötszörösének megfelelő összegű pénzt vehetett fel, az asszony súlyának megfelelő liternyi sört kapott és elnyerte a jogot, hogy indulhasson a finnországi világbajnokságon, ahol természetesen nagyobb nyeremények és nehezebb feladatokban bővelkedő akadályok várják a feleségcipelő férjeket. Az idős hölgyek (régen: öregasszonyok) fülének bizonyára ismerősen cseng az a mondat, amely most írásra ösztökél. így hangzik. Hát úgyis otthon tetszik lenni, nem? Persze a szituációból kiragadva nehezen érthető, hogy hallatán miért bugyborékol bennem az ingerültség a forráspontig, amikor például Lali, a tusiban dolgozó ezermester (egy hete ™ kergetem) vagy Robi, a Janikovszky Éva tévészerelő (három rövid könyörgést hagytam az üzenetrögzítőjén) végre visszahív, és arra a kérdésemre, hogy mikorra várjam, azt válaszolja, hogy ha lesz egy félórája, felugrik ma este 9-ig, ha nem akkor holnap reggel 7 és délután öt között. Hát úgyis otthon tetszik lenni, nem? Mert ugyan mi dolga lehet egy nyugdíjas néninek? Hiszen már nem dolgozik. Ül otthon. Elvan, mint befőtt. Anélkül, hogy az idősebb egyedülálló hölgyek (régisen: öregasszonyok) felhatalmaztak volna erre, hadd válaszoljam meszszehangzóan azt, hogy: Nem! Nem vagyunk egész nap itthon! A nénikék, mamikák is kimozdulnak néha meleg otthonukból. Előfordul, hogy kedvtelésből (pl. meglátogatják barátnőjüket, • kimennek a temetőbe, megnézik az új bevásárlóközpontot), de többnyire kényszerítő szükség folytán: merthogy enniök kell. Ehhez meg kell vennlök a kenyeret, a csirkeaprólékot, a krumplit, a hagymát, a parizert, a módosabbaknak a tejterméket is. Mindez a piacokon olcsóbban kapható. Néha vesznek egy-két narancsot, almát, banánt, kivit, ugyanott. Mert falánkok ám az idős hölgyek. Aztán meg orvoshoz, szakrendelőkbe járnak. Ott lebzselnek órát hosszat a röngten, a reumatológia, a fogászat, a szemészet előtti kopott, kényelmetlen padokon. Aztán ügyintéznek. Vannak áttekinthető, megszokott személyes ügyeik (cipész, posfa, patika), ám vannak érthetelen, félelmetesnek tűnő ügyek, s, ha Ilyen adódik, akkor segítségre, felvilágosításra szorulnak. (Adóbevallás, bankügyletek, felszólítás az önkormányzattól). Az Idős hölgyek általában messze laknak mindezen hivataloktól, hatóságoktól, ahol dolguk lenne. Na mindegy, ez van. Most meg szól a telefon, Lali a szerelő jelentkezik, hogy délután 6 és 7 között jön, talán megcsinálja a leszakadt rolót. És - csak el ne felejtsük mondani! - felmászik a létrára, és kicseréli az égőt a fürdőszobában, de hát akkor most meg kellene venni, és kólát is, mert Ági unokája azt mondta, hogy ma valamikor este felugrik egy verseskönyvért, mert holnap dolgozatot írnak, és nincs meg neki, és úgyis otthon tetszik lenni, nem? De igen, te kis Ágica, itthon leszünk, persze mind a százezren. És ha pontosan jössz, és nem kell az előszobában strázsálni, hogy meghalljuk-e a kaputelefont, még meg is köszönjük. De sajnos késni fogsz. És Lali is késni fog. De hát úgyis itthon vagyunk. Beáta már feladta a párkeresést, amikor tíz évvel ezelőtt Péter megjelent az életében. Most, nyolc hónappal a férfi halála után, az asszony úgy érzi, a sors kegyeltje volt az együtt töltött idő alatt, amiért csak hálás lehet. „Még csupán nyolc hónap telt el azóta, hogy itthagytál, ám számomra évtizedeknek tűnik. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy többé már nem jössz vissza. Folyton arra várok, hogy elforduljon a kulcs a zárban, s rám nevetve belépj az ajtón. Szinte fizikai fájdalmat érzek, amikor rám kopogtat a valóság. Kék szemeid csak álmomban néznek rám vissza, s hang nélkül is elmondják, amit annyira szerettem hallani. Nem találom a választ, miért is kellett elmenned, amikor tíz év boldogság igazán nem is olyan nagy idő. Nekünk legalábbis nem volt elég. Egy dolog vigasztal csak, hogy te haltál meg korábban, s nem neked kell átélned ezt a kínt. Nem csak arról van szó, hogy üresek a napjaim. Néha azon kapom magam, hogy automatikusan megterítek neked is az asztalnál. Űrt hagytál magad után a házban is, a lelkemben is. Jobb is, ha senki sem látja, csak az asztalterítő issza be könnyeim. Az első férjem elhagyott, amikor a gyerekeink nagyobbacskák lettek, s úgy tűnt, azontúl már az egyedüllétre kell berendezkednem. Elhatároztam, hogy minden energiámat a munkámba fogom fektetni. Ápolónőként dolgoztam. Két éve voltam már egyedül, amikor a kórházba kerültél. A szemeidre figyeltem fel legelőször. Mint hivatásos ápolónő tudtam, hogy kedvesnek, de távolságtartónak kell mutatkoznom. De nem tudtam nem észrevenni, hogy te is mennyire örülsz, ha szóba elegyedünk. Amikor két hét után kiengedtek a kórházból, mindenkitől búcsút vettél, csak tőlem nem. Ilyen az élet, gondoltam. Egy szó, egy hálás pillantás nélkül kisétál valaki az életünkből, akit megszerettünk. Majd elfelejtem, mondogattam magamnak, de azért a te szemeidről álmodoztam, s miattad tűntek hosszabbaknak, vontatottabbaknak a napok is. Egy év múltával már beletörődtem, hogy sose látlak többé. Aztán egy zsúfolt napi program teendőit végezve az egyik kis nővér oda szólt, hogy valaki engem vár az előtérben. Kimentem a váróba, hogy az egyik beteg hozzátartozójával beszéljek. Illusztráció: Mti De nem hozzátartozó várt rám, hanem te. A szívem majd kiugrott örömömben, azt hiszem, el is sápadtam, amikor csak anynyit mondtál, hogy helló. Összezavarodtam, nem tudtam, mire véljem hirtelen felbukkanásodat. - Annak idején nem volt alkalmam elbúcsúzni, most eljöttem, hogy beköszönjek - hallottam ugyan a szavakat, de nem mertem felsikoltani örömömben. Aztán visszamentem dolgozni, de gondolatban az estére megbeszélt találkozón járt az eszem. Ugyan már, öreg vagyok én ahhoz, hogy romantikára adjam a fejem. Ne légy nevetséges, csak egy hálás beteg. De azért a legszívesebben cigánykereket vetettem volna a kórtermek közepén. A kórház kapujában vártál rám. Amikor rám pillantottál, úgy éreztem, én vagyok a világ közepe. Nem érdekelt, miért nem hallattál magadról olyan sokáig, madarat lehetett volna fogatni velem, elvarázsoltál. S ez így tartott két évig. Aztán egy séta közben bejelentetted, hogy mindent megszerveztél. Kérdő pillantásomra az volt a válasz, hogy a templom, az étterem, a meghívók, a gyűrűk, szóval minden kész, csak az igen hiányzik. Egy perccel később már ezt az akadályt is elgördítettük. Középkorúan kellett még egyszer újra kezdeni az életemet. Vettünk egy kis házat, ahol a világ kíváncsiskodó tekintete elől elrejthettük a mi kis boldogságunkat. Teljes lett hát újra az életem. Te elárasztottál a kedvességeddel, sok apró ajándékkal, ágyba hozott reggelikkel. Nem vettem észre, jobban mondva nem akartam észrevenni, hogy közben egyre betegebb lettél. Amikor pedig már ágynak estél, akkor a kétségbeesésemet próbáltam rejtegetni. Ott sírtam, ahol senki sem látott. Te persze játszottad tovább a jó kedélyű, a másnak gondot okozni nem akaró férjet. Nem ment sokáig. A múlt év októberében bekerültél a kórházba, ahonnét haza már sosem jöttél. A fájdalom sok költőnek adott témát, de hogy mennyire leírhatatlan, azt talán nem is kell mondanom. A ház üres, a filmek semmitmondóak, az étel keserű, a berendezési tárgyak a kezed érintését hiányolják, a fürdőszobában síri csend honol, mióta nem dudorászol fürdés közben, az ágy olyan, mint egy ravatal, csak a párnák sírnak éjszakánként, a cica vigasztalhatatlan, mert nem te simogatod. Az életem értelmetlen. Ez a tőmondat hasít belém minden ébredéskor, ez sajog fel minden mozdulatomban. Mégis, köszönöm a sorsnak, hogy voltál nekem, hogy még halálod után is, öregedőben, betegen, magányosan is tudhatom, hogy mi a szerelem." LEJEGYEZTE: VALERIE Mutassa meg, mit tud kihozni vállalkozásából! Elég egy jó ötlet, és a Budapest Bank vállalati hitelei segítségével cége új korszakot kezdhet. • Hiteleinkkel gyorsan megvalósíthatja tervezett beruházásait, növelheti alkalmazottainak, ügyfeleinek számát, és így a cég hasznát Is. • Széles hitelválasztékunkból tanácsadóink segítségével könnyen kiválaszthatja a cégének legmegfelelőbb terméket. • Évi 500 millió forintos árbevétel alatt pedig folyószámlahitel igénylését egyszerűsített eljárással bíráljuk el. Mutassa meg, mire képes vállalkozása! A részletekért hívja a 06-40/477-777-es számot és tárcsázza a 2/3/1-es menüpontot. www.budapestbank.hu Az Ön pénze, az Ön szabadsága