Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-28 / 251. szám
6 •HIRDETÉS" CSÜTÖRTÖK, 2002. OKTÓBER 24. THIRDnS) f* Hormonzavarom és cisztám volt MM .Régi keletű nőgyógyászati betegségem miatt fordultam Balogh Larissza bioenergetikushoz. Családom tagjai közül többen, éveken át jártak hozzá, és elbeszéléseiket hallgatva teljes bizalom alakult ki bennem Larissza iránt, ezért kértem a segítségét. Kiderült, hogy a bajt hormonzavar okozta. A kezelések alatt fokozatosan, mintegy két hónap alatt szűntek meg a panaszaim. Hormonháztartásom egyensúlya helyreállt, azóta ismét teljes értékű embernek érzem magam, önbizalmam is megerősödött. Egy év te/t el a kezelések óta, amikor kimutatták, hogy ciszta keletkezett a térdhajlatomban. Szintén nem először küszködtem ezzel a problémával, de korábban sohasem erősödött föl ennyire a fájdalom. A végén állni is alig tudtam már. A kezelések hatására azonban a fájdalom egyre enyhült, végül, a cisztával együtt, el is múlt. Azóta, ha nem érzem jól magam, s a baj nem múlik el magától, már megyek is Larisszához. így tőrtént legutóbb is, amikor m/grénés fejfájás veit rajtam erőt: nehezen szűnt meg, a fájdalomcsillapítók alig enyhítették a napokig tartó, görcsös fájdalmat. S ami még rosszabb volt, a fejfájás rendszeresen visszatért. Larissza ezúttal Is segített rajtam: jó volt érezni a kezéből áradó, gyógyító energiát. Már az első kezelés is csökkentette a fájdalmaimat, a kúra végére pedig minden panaszom megszűntl" Balogh Larissza három magyar állami vizsgával rendelkező termeszetgyógyász és bioenergetikus rendelése: 6724 Szeged, Makkoserdő sor 24. Telefonos bejelentkezés: 06-30/9-675-651 risztelt Dorozsmai Polgárok! Köszönöm a bizalmat, amit Önöktől az október 20-i választáson kaptam. Remélem, hogy közös munkával a következő négy évben eredményeket fogunk elérni lakóhelyünkön. Fábián József, a 17. körzet önkormányzati képviselője CSAVAROK, ANYAK, ÖNFÚRÓ LEMEZCSAVAROK. SAVÁLLÓ CSAVAROK, FORGACSLAPCSAVAROK, MŰSZERCSAVAROK, IMBUSZCSAVAROK, POPSZEGECSEK. Fischer Rögzítéstechnika CSAVARSZAKÜZLET Szeged, Zápor u. 3. Tel : 558-470, fax:558-473. I A Metró áruház mellett. 7 A GENERALI-PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ RT. szegedi kirendeltsége (6720 Szeged, Széchenyi tér 6.) az alábbi munkakörök betöltésére hirdet felvételt: 1 Értékesítési tanácsadó felvételi követelmény: min. érettségi bizonyítvány < Képviseleti iroda vezetésére Szeged vonzáskörzetében lakó munkatárs felvételi követelmény: min. érettségi bizonyítvány. Időpont-egyeztetés céljából 2002. október 29-lg, 8-17 óra között hívja a 62/566-106-os telefonszámot! A Szegedi Tini-telefon Lelkisegélyszolgálat Egyesület, mint közhasznú egyesület (6724 Szeged, Teréz u. 18., adószám: 18460533-1-06) ezúton teszi közzé, hogy a 2001. évben a személyi jövedelemadó 1 %ából befolyt 151 649 Ft támogatási összeget - az alapító okiratban meghatározott céloknak megfelelően - a fiatalok részére ingyenesen hívható telefonszolgálat működési feltételeinek biztosítására használta fel. Ezúton is köszönjük mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával támogatták működésünket, és kérjük, tegyék ezt a következő években is. Schádné Zámolyi Judit, az egyesület alelnöke ''nZr A KEK CSILLAG ETTEREM MEGNYITÁSÁNAK 25. ÉVFORDULÓJÁRA 2002. november 08- án, pénteken 19:00 órától VACSORAESTET RENDEZ, MELYRE SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT. SVÉDASZTALOS VACSORA, ZENE, TÁNC... Belépő: 3000 Ft/fő. A volt dolgozóknak 50%-os kedvezmény! Asztalfoglalás személyesen.® 480-236® 555-970 INTERFRUCT m? Cash&Camj Az Interfruct Kft., a német tulajdonú Tengelmann-csoport dinamikusan fejlődő, magyarországi Cash & Carry áruházakat üzemeltető nagykereskedelmi leányvállalata szegedi egységébe gáz-, illetve elektromostargonca-kezelői jogosítvánnyal rendelkező TARGONCAVEZETŐT keres. Személyes jelentkezésüket várjuk Csomor János áruházvezetőnél (fényképes szakmai önéletrajzzal, bizonyítványok másolatával) az alábbi címen: INTERFRUCT Kft. 6728 Szeged, Algyői út Telefonon a 06-62/558-350. | vagy a 06-62/558-351-es számon. Fix-pont diszkont ajánlata PVC padlóburkolók: 1,0 m-es 870 Ft/rri j 2,0 m-es 950 Ft/m'-től 3,0 m-es 11OO Ft/m2-től 4,0 m-es 975 Ft/m'-től Futószönyegek nagy szín- és mintaválasztékban, már 810 Ft/fm-től Dreamtex 65 cm 15SO Ft/fm Polyco fóliák nagy választékban már 950 Ft/fm-től FIX-PONT DISZKONT, 6728 Szeged, Dorozsmai út 14. Nyitva tartás: h.-p.: 9-17, szo.: 9-12. Tel.: 62/543-521 agyarországon piacvezető, csomagolóanyac gyártó részvénytársaság KERES FÉRFI MUNKATÁRSAKAT szegedi gyárába: extrudergép-kezelö munkakörbe. Versenyképes jövedelmet, biztos munkahelyet kínálunk. Jelentkezni lehet telefonon időpont-egyeztetéssel (Márkusné Magyar Katalin) RotaPack Rt. • n •• l l v • .miiül."' NOI, SPANYOL BOKACSIZMÁK érkeztek 9800 Ft-ért! VARÁZS CIPŐBOLT Károlyi-Fekete sas u. sarok Nyitva: hétfőtől péntekig 9-18-ig, szombaton 9-13-ig MINŐSÉGI BÚTOROK KEDVEZŐ ARON! * Elemes bútorok • Szekrénysorok » Fenyőbútorok • Gardróbszekrények • Heverők, kanapék • Franciaágyak • Szövetes és bőrgarnitúrák Egyes bútorok 10-20-30% engedménnyel! ALFÖLD BÚTORÁRUHÁZ Szeged, Damjanich u. 13/A. Telefon: 62/424-406. Nyitva: h.-p.: 9-17 óráig, szo.: 9-12-ig Ár-érték arány? A legjobb! A személyautók komfortját a terepjárók technikájával és a tehergépkocsik célszerűségével egyesítő új Mazda B2500 pick-up most egyedülállóan kedvező árakon vásárolható meg. B2500 TD DK 4x4 - Elektronikus indításgátló - Központi zár - Elektromos ablakemelők - Elektromos tükörállitás -MES - Tágas, ötszemélyes utaskabln - 2500 cm'-es. 109 lóerős turbódízel motor tntercoolerrel - 1 tonna teherbírás - Kapcsolható négykerékhajtás + felező - Dupla légzsák - Szervokormány ...mindez most nettó: 3 699 900 Ft. Minden egyéb B2500 típus szintén nettó 300 000 Ft-tal csökkentett áron! HOL TALÁL ENNÉL KEDVEZŐBB AJÁNLATOT? Autó-Expanzió Kft. 5600 Békéscsaba, Dobozi út 108. Tel.: 66/430-585 Automatikusan kényelmesen: BECKER motorok és vezérlések redőnyökhöz, napellenzőkhöz Költöztessen egy kis luxust otthonába! A BECKER legmodernebb csömotorjai és vezérlései segítségével redőnyel gombnyomásra mozgásba jönnek. A biztonsági redönyrendszerek megakadályozzák, hogy a hívatlan vendégek bejussanak otthonába. Biztonság és kényelem 24 órán át. Mozgásba hozzuk otthonát! Keresse hivatalos viszonteladónkat: Rolószerviz Kft. Szeged. Kalász u. 8. Tel.: 62/548-380, 30/9955-843 ÉLELMISZERRAKTÁRHÁZ KFT. Szeped, Vásárhelyi P. u. 3-5. a f i § í •S2 8 810 g Vecsési káposzta 185 228/kg 400 g Mexikói melegszendvicskrém 199 498/kg 400 g Sárgaborsó húspogácsával (Szepa) 199 498/kg 420 g Sólet füstölt oldalassal (Szefi) 238 567/kg 400 g Káposztás bab csülökkel (Deko) 270 675/kg 400 g Szalontüdő 239 598/kg 400 g Baromfi vagdalthüs (Szepa) 149 373/kg 130 g Darált hús (Ringa) 82 631/kg 1020 g Vegyesbelőtt 169 166/kg 1 kg Szaloncukor (4 ízben) 778 Tért.- TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA TOVÁBBI KEDVEZMÉNY ADHATÓ: vasériéi , t_. L ¡._|X: ¡, —4*% kártya as Lakossági törzsvásárlói kártyára véilhcrtó Kereskedői törzsvásárlói kártyára -8% Tel.: 478-290. Nyitva: H.-P.: 6.30-18-ig. Szo.: 6.30-13-ig. A megnövekedett vásárlói igényeknek megfelelően a Levantex Kft. tovább bővítette használtautó kereskedését: nagyobb területen, megnövelt raktárkészlettel várjuk leendő partnereinket. Az IVECO által átvizsgált, garanciális, a hazai környezetvédelmi szabványoknak megfelelő, újszerű állapotú, 2-3 éves levizsgáztatott teherautók közül kiválaszthatja az Ön nek leginkább megfelelő járművet. Ha mégsem Válassza a már kipróbált minőséget! Hogy a teher könnyebb legyen. el vár- Teri Ét. 1 4k találná meg a kívánt típust, kérésére rövid határidőn belül beszerezzük az IVECO központi raktárbázisáról Természetesen használt teherautóinkra is érvényes a Levantex rendkívül kedvező, egyénre szabott részletfizetési konstrukciója. Sőt bizonyos finanszírozás esetén akár 3 éves ingyenes CASCO biztosítást adunk ajándékba. Levantex Kft. 104-4 Budapest. I jpe>ti Ipari Park. Megyeri út és Óceánárok utca sarok, http: www.lveco-Ievantex.hu IVECO Jármú-értékesítés: 435-3010 Nagy Tibor: 435-3009 Alkatrész: 435-3002 Munkalelvetel: 435-3003 fax: 2T»-:9S3 Nonstop országúti segélyszolgálat: 06 (20) 313-4060 Nonstop alkatrcsz-értckcMtcsi ügyelet: 06 (30) H53-4300